mányterület alakításában? Szeretném a kérdésben szereplő „nagy egyé
niségek” fogalmat három irányban pontosítani. Egyfelől természetesen minden tanáromtól, a magyar nyelvtudomány jelentős képviselőitől, kap
tam valamit. Valamennyien hozzájárultak ahhoz, hogy megértsem és egyre jobban megértsem, amit művelni szeretnék. Másfelől hangsúlyoz
nám, hogy a nagy egyéniségek nem feltétlenül csak azok, akik tanítanak vagy vezetnek bennünket, hanem azok is, akikkel mint tanítványainkkal szembesülhettünk és akik messze túlszárnyaltak bennünket. Hogy iga
zából mi a tudomány és mit jelent tudományt művelni, azt Kertész And
rástól tanultam meg. Boldog vagyok, hogy voltak ilyen tanítványaim.
És végül a nagy egyéniségek kategóriájába tartoznak azok a kutatók, akik írásaikkal befolyásolják az embert, vagy elindítják egy-egy irányba.
Ebből az utolsó kategóriából kiemelnék egy nevet, Kiefer Ferencét, aki
nek a munkái nagy erővel hatottak működésemnek a jelentéstanhoz és a pragmatikához fűződő szakaszára.
6. Ebben a kérdésben nem érzem kompetensnek magam. Csak a vágyaimat tudnám megfogalmazni. Legfőképpen azt, hogy egyfelől jó volna, ha a hazai nyelvtudomány minél erősebben integrálódni tudna a nemzetközi kutatásokba, másfelől jó volna, ha ki tudnának alakulni olyan hazai iskolák, amelyek egy-egy részterületen vagy egy-egy elmélet vonzásában saját arculattal is rendelkeznek. Optimista vagyok: mindkét lehetőségre látok esélyt.
Jól érzem magam a bőrömben. Olyan munkát végezhetek, amelyet szeretek, amely kitölti életem „munkás” felét. A másik fél a családom, három gyerekünkkel. Ez létkérdés számomra. Kedvet, erőt ad az otthoni meleg légkör. A két fél által alkotott egész - szerencsémre - már 1972- ben, huszonhét éves koromban megteremtődött. Akkor már harmadik éve (1969 óta) voltam gyakornok az ELTE B T K Magyar Nyelvészeti Tanszékén.
De néhány gondolat erejéig visszatekintek Szombathelyre, ahol szü
lettem, és ahol a középiskolát is végeztem. Sok minden érdekelt, a ké
miától a történelemig. (Kémia szakköri titkár is voltam. Ezt csak azért említem, mert igazán távol áll a nyelvészettől.) Legjobban a „magyar
órákat” szerettem, „természetesen” az irodalmat. Akkori fogalmaink szerint a „magyaróra” megnevezést az irodalomórára használtuk. A má
sik, a mostoha, a „nyelvtanóra” volt.
Amikor - tanulmányi verseny eredményeképpen - bekerültem a böl
csészkar magyar-orosz szakára, azt sem tudtam, hogy a nyelvnek tör
ténete is van, azt meg pláne nem, hogy létezik a nyelvet (állapotát és változását) vizsgáló tudomány.
Az egyetemen másodéves koromban csodálkoztam rá erre a témára, mégpedig Szathmári tanár úr előadásain. Harmadéven Benkő tanár úr szemináriumi óráin a földrajzi nevek etimológiája és az e körüli kérdések kerültek sorra, egy másikon pedig nyelvjárási szövegek lejegyzésével fog
lalkoztunk. Akkor ébredtem rá, hogy az én nyugat-dunántúli nyelvhasz
nálatom is eltér a köznyelvitől, hogy az is egy nyelvjárás. (A regionális nyelvjárás fogalmát akkor még nem ismertem.)
Miután a nyelvjárások, a különféle nyelvváltozatok különbözőségeit és hasonlóságait láttam, az eltérések magyarázata iránti kíváncsiság is fölébredt bennem. Intenzívebben kezdtem olvasni a nyelvészeti szak
irodalmat (a folyóiratok régebbi számait is; innen tudtam meg például, hogy a marrizmus nem a marxizmus téves leírása). Ezekben a régi nyelvet bemutató és a nyelvi változásokkal foglalkozó írások keltették fel leginkább az érdeklődésemet. Azt is ekkoriban értettem meg, hogy a történeti nyelvtudomány nemcsak a változásokkal foglalkozik, hanem régebbi korok nyelvállapotainak leírásával is. (A szinkronikus és diakro- nikus nyelvészet „hasadását” nem érzékeltem. Az Általános Nyelvészeti
Tanulmányok megfelelő kötete csak 1967-ben jelent meg, amikor még csak harmadéves voltam. Saussure nevével és tanításaival Balázs János óráin találkoztam.) Így és ezért vettem kézbe először a Müncheni K ó
dexet mint vizsgálandó nyelvi anyagot. A sok vizsgálati szempont, lehe
tőség közül végül a lexémák mondatbeli viselkedését kezdtem vizsgálni, szűkebben véve a lexémák szófaját, a szófajt meghatározó szintaktikai és morfológiai viselkedésüket. Ekkor érzékeltem igazán azt, hogy a változás folyamat, hogy nincsenek éles határok az egyes szófajok között (sem).
Ennek a „határtalanságnak” a megfogalmazása egyes újabb nyelvészeti irányzatokban nyomatékos megfogalmazást is nyer.
Az egyetem elvégzése után - szintén szerencsémre - gyakornok lehet
tem a Magyar Nyelvészeti Tanszéken. Itt az első években minden tantár
gyat végigtanítottam és „végigtanultam” (nappali és levelező tagozaton egyaránt). Közben igykeztem tető alá hozni a kisdoktori disszertáció
mat, az addig kutatott témakörben. Ezt 1972-ben védtem meg „Sub auspiciis rei publicae popularis” kitüntetéssel. - A nyelvészet iránti ér
deklődésem - a magyar nyelvészeten kívül - bizonyos mértékig a nyelvi változással kapcsolatos általános nyelvészet és az uralisztika felé is ki
terjedt.
Az egyetemi oktatás során is arra törekszem, hogy a magyar nyelv
történeti órákon a nyelvi változás leglényegesebb általános kérdéseit is érzékeljék a hallgatók. Hogy el tudjanak igazodni a mai nyelvhasználat változó jelenségei között is, hogy értsék az okokat, összefüggéseket. Azt szeretném elérni, hogy a hallgatók (akik szerencsére sosem hallgatnak, ha jó az óra légköre) váljanak érzékennyé az újabb nyelvi jelenségek iránt, hogy azokat tudják minősíteni, hogy - ha van más megfelelő, akkor - azzal képesek legyenek összevetni, megérteni a régi és az új viszonyát, és választani a lehetőségek közül. (A „vagy-vagy” mellett az „is-is”-ről sem feledkezve meg.)
Mindezzel azt szeretném elérni (ami már mai nyelvhasználat, és nem szűkebben vett nyelvtörténet), hogy a hallgatók érezzenek felelősséget az iránt, hogy a „nyelvi kínálatból” melyiket választják, hiszen a gyako
riság irányában halad a nyelvi változás nagy folyama. A gyakoriság, az analógia nagy úr!
Annak is nagyon örülök, hogy oktatói igyekezetemnek látható ered
ménye is van: jó néhány tanítványom lett ma már ismert, megbecsült nyelvész.
Kutató munkám során fő célom az volt, hogy a jelenség mögött felismerjem a rendszert, a rendszer belső viszonyait. Ilyen értelemben
„strukturális” szemléletű művelője vagyok a nyelvtudománynak, és ezt a gondolkodást igyekszem a hallgatókban is kialakítani, illetve erősíteni.
Ilyen megközelítéssel dolgoztam A magyar nyelv történeti nyelvtana ke
retei között, és - különösen az utóbbi időben - a Magyar szófajtörténet című nagylélegzetű írásomban.
Lassan 40 éve vagyok a tanszéken. Ezalatt a grammatika-, illetve szófajtörténeten kívül jó néhány egyéb témával is foglalkoztam: a kö
zépiskolai anyanyelvi neveléssel, tudománytörténettel, a leíró nyelvészet egyes kérdéseivel, a figura etymologica grammatikai és stilisztikai vonat
kozásaival, a csángó nyelvjárás egyes jelenségeivel. Ezekből publikációk is születtek. Jó néhány kongresszuson, konferencián, külföldi és hazai egyetemen, főiskolán tartottam előadásokat. - Egyik legkedvesebb té
mám egy 1433-as másolatban fennmaradt verses imádságnak, a Laskai soroknak a monografikus feldolgozása volt.
Ha valamilyen lexikon szerkesztősége azt kérdezi tőlem, hogy mi a hobbim, erre bizony nem tudok pozitív feleletet adni. Lényegében nincs (hiszen az olvasás, beszélgetés, főzés nem hobbi, hanem létforma). A nyelvészettel most már csak jókedvemből foglalkozom. A gyerekek mellé pedig „felfejlődtek” az unokák. És jól érzem magam.
1. Annak a munkának a megjelölésére, amelyet végezni igyekszem, az általam művelt tudományterületre inkább a „filológia” terminust hasz
nálom. Elsősorban azért, mivel túlnyomórészt szövegekkel dolgoztam és dolgozom ma is. Az idegen nyelvekkel foglalkozó kutató számára a szö
veg minden vizsgálódás kiinduló pontja. A szöveg pedig éppen úgy lehet szűkebb értelemben vett szakszöveg (például szerződés, záloglevél, poli
tikai röpirat stb.), mint szépirodalmi mű. Nem véletlen tehát, hogy az idegen nyelvekkel és irodalommal (vagy legalábbis írott nyelvvel) fog
lalkozó szakembereket szláv, germán, román stb. filológusoknak, szla
vistáknak, germanistáknak, romanistáknak nevezik, az intézményeket pedig filológiai intézeteknek vagy tanszékeknek, míg a fiatalabb diszcip
línák elnevezésében a „lingvisztika” utótag szerepel: szociolingvisztika, pszicholingvisztika, neurolingvisztika stb.
A szövegekkel való foglalkozás mindenek előtt a kutatott nyelv(ek) alapos ismeretét kívánja meg. Magam tanítómesterem, Hadrovics László útmutatásához híven csak olyan nyelvekkel foglalkozom, amelyeken leg
alább szövegeket tudok olvasni. Ezért áll távol tőlem minden olyan ál
talános megállapítás, amely nem szövegelemzéseken alapul, hanem sok
szor másodkézből vett információkon, amelyeknek legfőbb veszélye, hogy könnyen tévútra vezetnek, s így esetleg nevetség tárgyává is tehetik a ku
tatót. Erre sok példa van a múltból, de újabb munkákban is találkozunk nyilvánvaló tévedéseken alapuló általánosításokkal.
Természetesen a filológiai kutatás nemhogy kizárja, de sokszor egye
nesen meg is követeli általános következtetések levonását. Érdekes volt számomra éppen ezért, hogy a hangváltozásokkal foglalkozván Karl Brug- mann munkáiban meglepően modern szociolingvisztikai következteté
sekkel találkoztam, amelyek ma is megállnak, legfeljebb azóta a tudo
mány újabb szakszavaival nevezik meg őket.
Úgy vélem tehát, hogy a filológus legfontosabb egyéniségjegyei a meg
bízhatóság, az alaposság és a körültekintés. Ezeknek a munkában kell megnyilvánulniuk, de sokszor tükröződnek jellemben, magatartásban, véleményformálásban, sőt, viselkedésben is. Mindezekhez - elsősorban a tudományos eredmények közzétételében, de szóbeli megnyilatkozások
ban, például előadásokban - érthetőség és világos fogalmazás járul. Eb
ben a tekintetben követendő példát mutatnak a múlt nagy filológusai,
hogy csupán a magam területén maradjak: Asbóth Oszkár, Melich Já
nos, Kniezsa István, Hadrovics László és mások.
2. A nyelvészet, eleinte persze „csak” a nyelvek iránti érdeklődésem már gimnazista éveimben megmutatkozott. Gyerekkoromban németül, majd később franciául tanultam, s feltehetően emiatt viszonylag könnyen és gyorsan megtanultam oroszul is. Persze ezen a nyelvtan és bizonyos
„tanszókincs” elsajátítását értem. A nyelvtani rendszer megértésében nagy segítséget és biztos fogódzót jelentett a latin is. Az általános iskola nyolcadik osztályától az érettségiig az oroszt „átképzett” német vagy la
tin szakos tanárok tanították, akik a grammatikát könyörtelenül belénk verték. Jól tették.
Egyetemi éveim alatt olyan professzorokat hallgathattam, mint Kni- ezsa István, Hadrovics László, Bárczi Géza, Pais Dezső, vagy magyar iro
dalomból Klaniczay Tibor, Sőtér István, Szauder József és Bóka László.
A nyelvészeti diákkör munkájába Hadrovics professzor úr tanácsára és ösztönzésére, valamint Fábián Pál professzor úr bíztatására kapcsolód
tam be. Érdeklődésem felkeltésében és kezdeti szerény munkáimban döntő szerepe Hadrovics Lászlónak volt. Hadrovics témákat jelölt meg számomra, és bölcsészdoktori disszertációm írásától kezdve folyamato
san konzultált velem. Még kandidátusi értekezésem megvédése után is sokáig megmutattam neki minden munkámat, ő pedig mindig hajlandó volt velem ezekről a témákról beszélgetni. Embersége, segítőkészsége, tudományos kutatási módszere és stílusa is példa volt előttem. Mint emléktáblája avatásakor mondtam, abban a kitüntető szerencsében volt részem, hogy tanáromból tanítóm, tanítómból atyai barátom lett. Úgy látom és tapasztalom is, hogy a pályakezdő ifjabb kollégák és kolléginák sokszor túlságosan magabiztosak, pedig nem ártana valaki(k)től tanul
niuk.
A külföldi nyelvészek közül elsősorban Radoslav Katicic, egykori zágrábi egyetemi tanárt, ma számtalan európai akadémia tagját kell említenem. Zágrábi lektorkodásom idején sokat beszélgettem vele tu
dományos, mindenek előtt kroatisztikai témákról. Kapcsolatunk mind máig él, voltak közös projektumaink az Osztrák Tudományos Akadé
mia Balkanisztikai Bizottsága keretében, s ő volt egyik ajánlóm, amikor 1997-ben a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagjául választott. Velem egykorú vagy valamivel fiatalabb pályatársaimmal, Gerhard Neweklowskyval, Marko Samardzijával, Stjepan
Damjanovic-tyal már inkább közös kutatási témák kötöttek össze. Kapcsolatunk, barátságunk ma is fennáll. Ugyanezt mondhatom el hazai kollégáimról és barátaimról is, Banczerowski Januszról, Gadányi Károlyról és Zoltán Andrásról is.
3. Kutatásimhoz kedvező körülményeket biztosított az ELTE Szláv