Duál indexek

Az úgynevezett „duál index”-et Halstead és társai⁹⁷ fogalmazták meg, melynek értelmében a CIE Ra index számítási elvét alapul véve bevezették az általános RDLT és RINC indexek fogalmát, ahol egy adott teszt fényforráshoz összehasonlító referencia fényforrásként természetes sugárzás eloszlású (daylight), illetve izzólámpát (incandescent) választottak.

Mind a nyolc Munsell mintához speciális duál indexeket is meghatároztak, amiket azután összehasonlítottak más, elızı munkákból származó eredményekkel⁵²; és az általános „duál”

indexekkel, amik között jó korreláció mutatkozott.

Ez a fajta megközelítés a színvisszaadás vizsgálatának alapjait tekintve nem sokban tér el a CIE modell szerintitıl; egy vagy két hasonló index bevezetése nem biztos, hogy használhatóbb megoldást eredményez.

3.7.4. „Gamut area” meghatározása, mint fényforrások színdiszkriminációs képességének mértéke

1967-ben Pracejus⁹⁸ vetette fel talán elsıként azt az ötletet, hogy a nyolc kitüntetett Munsell minta UCS színkoordinátái által meghatározott nyolcszög alakú terület segítségével valamiképp jellemezze a lámpák színvisszaadási tulajdonságait. Több fényforrás esetén is meghatározta ezen nyolcszög alakú területek nagyságát és összevetette azokat konstans energiájú spektrum által történt megvilágítás segítségével meghatározott területtel. Az így képzett arányok összhangban voltak a vizuális kísérleteivel.

Miként azt a színdiszkrimináció tárgyalásánál már említettük, Thornton⁹⁹ úgy gondolta, hogy a „gamut area” fogalma talán a lámpák színdiszkriminációs képességeivel is összefügghet, miszerint minél nagyobb ez a terület, annál jobb a színvisszaadás. Ez nem feltétlen igaz, és

jó színmegkülönböztetés jó színvisszaadással párosul, sem következik egymásból. Ezen terület számítási eljárás használhatósága azonban nagyban függ az alkalmazott színtér egyenlıközőségétıl, amire már korábban utaltam Henderson és Halstead munkássága kapcsán.

Egy nagyon fontos, és ez idáig nem említett területe a színvisszaadás problémájának fényforrások használata a szín reprodukciós iparágban, melyet Hunt¹⁰⁰ ismertetett 1973-ban.

Színreprodukció folyamata során fényforrások használata több fázisban is megjelenik, melynek mindegyike hatással van a színek végsı megjelenésére, azonban e terület rendkívüli komplexitása révén túlmutat a világítástechnika területén.

A különbözı fényforrások megjelenésével egyidejőleg a festékiparban is jelentıs változások mentek végbe, új alapanyagok jelentek meg, ami egy eddig számításba nem vett problémára hívta fel a figyelmet, a metamériára.

Színvisszaadási tulajdonságok vizsgálatánál nem szabad figyelmen kívül hagyni a metaméria jelenségét sem, mely szerint, amíg két színminta egy adott fényforrás alatt azonosnak látszik, addig azokat egy másik sugárzáseloszlással megvilágítva a két minta különbözınek mutatkozhat. Thornton101,102,103 ezen a téren is számos vizsgálatot folytatott, és olyan lámpát tervezett, amelynek segítségével a metaméria jelensége által észlelt eltérések könnyen detektálhatóak voltak. Nagyszámú valós mintával végzett kísérleteket folytatott e téren Brockes¹⁰⁴ is.

3.7.5. „Visual clarity”

A „visual clarity” fogalmának kigondolása Aston és Bellchambers⁷⁰, valamint Bellchambers és Godby¹⁰⁵ kísérleteihez kapcsolódik. Eredete arra a megfigyelésre vezethetı vissza, miszerint egy jó színvisszaadással rendelkezı lámpa világosabb, fényesebb, élénkebb színben adja vissza a tárgyakat, mint ahogy azt a mérési eredmények igazolják. Ennek a jelenségnek a mérésére két azonos kísérleti szekrényt építettek⁷⁰, melynek egyik falát közép szürkére festették, a szekrény aljába egy zöld ruhát tettek, és erre üvegvázába mővirágot, valamint különbözı színő könyveket, a hátsó lapra pedig virágokkal díszített drapp függönyt, valamint egy enyhén csiszolt famintát helyeztek. A megfigyelıknek közvetlen a két doboz elıtt állva, össze kellett hasonlítaniuk egy fix megvilágítási szinttel rendelkezı standard, nagy

fényhasznosítással rendelkezı lámpát (200 lx, 400 lx és 800 lx megvilágítás esetén) egy jó színvisszaadási tulajdonságokkal rendelkezı állítható fényerejő de luxe fénycsıvel, és annak megvilágítási szintjét úgy állítani, hogy a két lámpa esetén észlelt világosság, illetve színek azonosak legyenek. Az eredmények azt mutatták, hogy a jó színvisszaadással rendelkezı lámpa megvilágítási szintjét általában 20 százalékkal kisebbre állították be a megfigyelık, a standard lámpa szintjéhez képest, de úgy vélték ez a környezet túlzott színessége miatt történhetett. Késıbb, 1972-ben¹⁰⁵ a kísérletet megismételték, immáron két azonos mérető és elrendezéső szoba segítségével. Az egyiket rögzített fénysőrőségi szinttel rendelkezı lámpával, míg a másikat jó színvisszaadási tulajdonságokkal rendelkezı, de állítható fénysőrőségi szintő lámpával világították meg. A megfigyelıknek itt is úgy kellett a megvilágítási szintet beállítaniuk, hogy az egymástól elhatárolt szobák látványa világosság, vizuális tisztaság és kellemesség szempontjából azonos legyen. Ezzel a kísérletsorozattal is alátámasztották elızı eredményeiket, miszerint azonos megvilágítási szint mellett a jó színvisszaadással rendelkezı lámpák nagyobb fokú vizuális tisztaságot nyújtanak a nagy fényhasznosítással rendelkezı lámpákkal szemben.

Boyce és Lynes¹⁰⁶ éppen ezért drapposabb színek választásával hasonló megfigyeléseket végzett és 25 százalékos csökkenést mértek a de luxe lámpa esetén alátámasztva ezzel Bellchambers és társai eredményeit. Thornton^107,108 egy cikkében leírta, hogy festık a képek akromatikus részleteit tisztábbnak és élesebbnek látják az ı prime-colour fényforrása alatt, mint standard lámpával megvilágítva. Ugyanezen jelenség volt megfigyelhetı egyazon kirakat bal ill. jobb oldalának elıbb említett két fényforrással való megvilágítása esetén is.

Semmiképpen sem elhanyagolható ezen „vizuális tisztaság”-nak keresztelt jelenség létezése, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ez sokkal inkább egy szubjektív érzet, mint egy objektíven mérhetı mennyiség.

A CIE vonatkozó bizottsága tanulmányozta és elemezte a fentieket, de egyik módszert sem fogadta el.

A Nemzetközi Világ. Tech. Bizottság 1976-ban két új színteret határozott meg, CIELAB és CIELUV néven, felismervén, hogy az 1964-ben ismertetett U*V*W* egyenlıköző színtér, amire a CRI számítás alapult nem volt kellıképpen egyenlıköző.

1983-tól kezdve több technikai bizottságot hoztak létre, melyek mindegyikének közvetve feladata volt a színvisszaadás számítási modell meghatározásának továbbfejlesztése.

Munkálkodásuk során a napvilágra került újabb módszerekben, változtatásokban nem igazan

felmerült az az ajánlás, hogy Nayatani¹⁰⁹ és Hunt¹¹⁰ munkáit alapul véve, színmegjelenési modellre alapozott színvisszaadási eljárást dolgozzanak ki, azonban Walter¹¹¹ megmutatta, hogy ezen színmegjelenési modellek hasonló eredményeket szolgáltatnak, mint az 1974-es 13.2 –es modell.

A CIE újabb bizottságok felállítása mellett döntött (TC 1-32: színek megjelenésének megbecsülése eltérı kromatikus adaptációk mellett, TC 1-33, TC 1-34: színmegjelenési modellek vizsgálata és ajánlása a gyakorlatban), és a TC 1-33 bizottság számára az alábbiakat határozta meg: „fényforrások színvisszaadási tulajdonságainak tanulmányozása különbözı színmegjelenési modelleket alapul véve, ajánlást adva egy új eljárásra, mely helyettesíti a 13.2-es publikációt”.

Az 1992/93/94-es években tovább folytak a tárgyalások egy új modell felállításával kapcsolatban, ahol fel is vetıdött annak lehetısége, hogy az 1976-ban megjelent színterek valamelyikét adaptálják a modellbe, egy újonnan megjelent kromatikus adaptációs transzformációval (CIE 109-1994)¹¹² együtt.

3.8. CIE CRI-1996 – Átmeneti megoldás fényforrások