Az antik hagyományban két mű ad átfogó képet Dido jelleméről (Ziegler, K – Sontheimer, W. 1979). Az egyik le-írás Ovidius Heroidesében olvasható, a másik Vergilius Aeneisében(Borzsák I. – Lakatos I. 1962,Adamik T. - B. Ré-vész M. - Bollók, j.(Szerk.) 1988). A kronológiai sorrendet szem előtt tartva a tanulmány az utóbbival foglalkozik. A vizsgálat így arra koncentrál, hogy miként ábrázolja Vergi-lius Didót, vagyis milyen korábbi irodalmi hagyományra támaszkodik, továbbá az irodalmi előzményekhez képest milyen újításokat alkalmaz a nőalak jellemének megformá-lásakor (Adamik T. 1981,Anderson, W. S. 1969).
Dido ábrázolása során Vergilius emlékezetünkbe idézi Nausikáát és Kalypsó nimfát (Couch, H. N. 1942). A nőalak-ok közötti hasonlóság többek között a hajótörött hős befoga-dásában, valamint a befogadott hős iránti szerelem motívu-mában ragadható meg. A tragikus nőalakok közül Médeiát és Phaidrát juttathatja eszünkbe a Didót magával ragadó, őrült szerelem (Maclennan, K. 2007). Ezen felül Catullus epyllionjának Théseus-Ariadné epizódja, amelyben a szerző hangot ad az elhagyott szerelmes panaszának, valamint be-mutatja annak kilátástalan helyzetét, az Aeneas-Dido kap-csolatát bemutató énekkel állítható párhuzamba. A hieros gamos toposz használatával pedig Vergilius Apollónios Rhodios Argonautikáját idézi.Naevius Bellum Punicum című műve foglalkozott Aeneas Itáliába érkezésével, és hatá-sa kimutatható Vergilius művében(Luck, G. 1983, Albrecht,
M. von 1992). A kutatás ugyanis valószínűnek tartja, hogy Naevius Dido átkának bemutatásakor forrásként Timaiost használhatta. Timaiosnál megjelenik ugyanis egy tyrosi ki-rálynő, akit ő Theossonak vagy Elissának nevez. A leírásá-ból megtudjuk, hogy a királynőnek el kellett menekülnie Tyrosból, majd Afrikában telepszik le, ahol megalapítja Kar-thágót. Ezután Iarbas, a líbiai uralkodó feleségül kéri őt. A királynő színleg beleegyezik a házasság megkötésébe, azon-ban öngyilkosságot követ el, mivel nem akarja megszegni halott férjének tett esküjét. Dido halálának körülményei, így a máglya építése, a tőr gyilkos fegyverként való meg-jelenítése Elissa halálát idézi emlékünkbe. Az előzmények ismeretében Vergilius újítása abban ragadható meg, hogy a mítoszt történelemmé formálja, a Dido életét, szerelmét és halálát feldolgozó történetet pedig egy voltaképpeni tragé-diává szerkeszti át (Maguinness, W. S. 1955) .
Aristzotelész a Poétikában megfogalmazta a tökéletes tra-gédia és a tragikus hős ismérveit. Nézete szerint a tratra-gédia tulajdonképpen nem más, mint a főhős sorsában bekövet-kező hirtelen fordulat (metabolé), jó szerencséből balsors-ba fordulás. Meghatározása szerint a főhős legyen előkelő származású és jó hírű, egyszersmind azonban legyen olyan, mint mi vagyunk, tehát sem nem túlságosan jó, sem pedig túlságosan rossz. Arisztotelész úgy véli, hogy a szerep-lő sorsfordulatát valamiféle hamartia kell, hogy eszerep-lőidézze (Arist.Poet. 13.1453a,Stinton, T. C. W. 1975). Amennyiben megvizsgáljuk Vergilius Dido-epizódját, láthatjuk, hogy a királynő megfelel Arisztotelész kritériumainak(Moles, J.
L. 1984), hiszen királyi származású, feddhetetlen hírnevű, akinek sorsában hirtelen fordulat következik be. Ezen felül Dido olyan, mint mi vagyunk, akivel könnyen azonosulunk.
Mégis hogyan ragadható meg Dido ambivalens
természe-te? A királynő eleinte, mint kötelességtudó uralkodó jelenik meg (Currie, H. M. 1975).Kedvesen és barátságosan fogad-ja a trófogad-jaiakat és Aeneast (clementia), testvérével, Annával szemben odaadó (pietas), halott férjét Sychaeust pedig még mindig szereti és tartja a neki tett esküjét (fides, pudor). A későbbiek során azonban az Aeneas miatti szerelem hatá-sára lobbanékonnyá válik, aki mintegy teljességgel megadja magát a furornak. Dido a 4. ének végére szinte már barbár nővé alakul át. Ezt a nézőpontot igazolja a mágikus rítusok-kal való foglalatoskodása, illetőleg az Aeneasra, valójában pedig az egész római népre mondott átka. Amennyiben el-fogadjuk azt a feltevést, hogy Dido az arisztotelészi kritéri-umoknak megfelelő tragikus hősnő, akkor arra a kérdésre kell keresnünk a választ, hogy milyen cselekedetben érhető tetten Dido hamartiája, avagy culpája (Pease, A. S. 1935).
Moles és Otis nézete szerint Dido a túlságosan nagy szerelme miatt elhanyagolta királynői feladatait(Moles, J.
L. 1984, Otis, B. 1969). Mindez vitatható, hiszen Karthágó-nak egyértelműen előnyei származtak ebből a kapcsolatból, mind kül-, mind belpolitikai szinten, ahogyan erre Anna be-széde is felhívja a figyelmet (Verg.Aen. 4. 31-53). Vergilius leírásából megtudjuk, hogy a nász után megálltak a meg-kezdett építkezések és hadgyakorlatok, de arról is értesü-lünk, hogy a leállás csupán ideiglenes (Verg.Aen. 4.86-89).
A későbbiekben pedig azt tapasztaljuk, hogy maga Aeneas építi Karthágó falait (Verg.Aen. 4. 260, 4. 265-267). A férfi ebben a jelenetben egy olyan gyapjúköpenyt visel, amelyet maga Dido készített (Verg.Aen. 4. 262-264). Feltételezhető tehát, hogy a királynő nem hanyagolta el a kötelezettségeit, hanem pusztán a klasszikus női feladatkört vette át, amely a szövéshez, fonáshoz kapcsolódik. A város építésével és a hadgyakorlatokkal kapcsolatos ügyeket pedig átengedte
Aeneasnak, akire törvényes férjeként, azaz Karthágó kirá-lyaként tekintett.
Az eddigi nézetek szerint feltételezhető, hogy Dido ab-ban követett el hibát, hogy Aeneasszal nászra kelt és így megszegte Sychaeusnak, korábbi férjének tett fogadalmát.
Ez a fogadalom az örök hűség megtartását, egy követke-ző házasság elutasítását és a pudor megőrzését foglalja magába(Nappa, C. J. 2007). Ezek a hipotézisek az erkölcsi kérdésekben való döntés jogán, így a tulajdonképpeni sza-bad akaraton alapulnak. Glover úgy véli, hogy Dido vétke abban rejlik, hogy feláldozta saját értékítéletét a hajlamai miatt(Glover, T. R. 1912). Ennek a kijelentésnek a vizsgála-takor azonban figyelnünk kell arra, hogy Aeneas és Dido együttlétéről a Fama szavain keresztül értesülünk (Verg.
Aen. 4. 173-197). Homéros és Hésiodos műveiből is tudhat-juk, sőt még maga Vergilius is figyelmezteti az olvasót, hogy a Fama egy sokszemű, soktollú mitologikus lény, aki egy-formán szól igazat és hamisat is (Hom. Od. 24. 413, Hés.Op.
761, Verg.Aen. 4. 188). A Fama szavai szerint a szép Dido méltónak találta a trójai Aeneast arra, hogy vele szerelem-be essen. Iuppiter a következő jelenetszerelem-ben, mint a jó hírükről megfeledkezett szerelmesekre tekint le Didóra és Aeneas-ra (Verg. Aen. 4.219-237). Ez alapján feltételezhetjük, hogy a Fama szavai igazak. Aeneas vétke egyértelműen kiderül Iuppiter szavaiból, Dido mulasztása azonban nem. Biztos, hogy Dido vétke az Aeneasszal megélt szerelemhez kap-csolódik, de hogy pontosan miben ragadható meg, az két-séges.
Felmerülhet a kérdés, hogy Didónak volt-e lehetősége dönteni az Aeneas iránti szerelemről, illetőleg ennek a be-teljesüléséről. A királynő az első énekben, úgy jelenik meg, mint aki szimpátiát érez a trójai hős iránt. Nem lehet ez
véletlen, hiszen Vergilius a két hős között számos sorsazo-nosságot teremt. Mindketten isteni szépségűek, özvegyek, menekültek, akiknek új hazát kellett alapítaniuk a népük számára. Ha áttekintjük a szerelem fázisait, felfigyelhetünk arra, hogy Vergilius a vacsoráig egyetlen szóval sem utal arra, hogy Dido szerelmet érezne Aeneas iránt, hiszen a sze-relem éledése mögött Venus csele áll. Cupido véghezviszi anyja tervét és helyet cserélvén Iulus Ascaniusszal kitépi a Sychaeus iránti szerelmet Dido szívéből és újat ültet a helyé-re (Verg.Aen. 1. 657-694). A negyedik ének elején Dido már a szerelemtől gyötrődő nőként jelenik meg és testvérének, Annának beszél aggályairól Egyelőre ellenáll az érzelem-nek, de testvére érvelése végül feloldja a pudort (Verg.Aen.
4. 54-55). Anna beszéde politikai érveket sorakoztat fel, ame-lyek Didóra, mint királynőre hatnak. Érvelése önmagában még mindig nem lenne elegendő a nász beteljesedéséhez.
Ezen nézőpontot erősíti az is, hogy Augustinus nem bűnös nőként tekint Didóra, hanem osztozik a fájdalmában(Coffin, H. C. 1923). Augustinus tézise alapján kijelenthető, hogy egy ember, amikor bűnt, vagy hibát követ el, akkor azt szabad akaratából teszi. Ezen nézőpont alapján feltételezhető, hogy mivel Augustinus nem tekinti bűnösnek Didót az Aeneasz-szal megélt kapcsolata miatt, nem is gondolja azt, hogy a királynő önálló döntése alapján határozta el, hogy feloldja Sychaeusnak tett fogadalmát. Két istennő, Venus és Iuno be-avatkozása kellett ehhez. Összességében elmondható, hogy Dido nem pusztán saját döntése következményeként kelt nászra Aeneasszal, hanem az isteni közbeavatkozás is erős szerepet játszott az események alakulásában.
Lehetséges, hogy Dido vétke éppen abban rejlik, hogy megszegte korábbi férjének, Sycheusnak tett fogadalmát?
Ennek az értelmezésnek a lehetősége magától, Didótól
ered. Az Aeneas iránt fellobbanó szerelem előtt Anna sza-vaiból és Iarbas Iuppiterhez intézett panaszából (Verg.Aen.
4. 213-214) értesülünk arról, hogy Dido minden kérőt el-utasított. A korábban már tárgyalt Cupido-jelenet, szintén arról tanúskodik, hogy Dido nehezen adta át magát az új szerelemnek. Hieronymus úgy jeleníti meg Didót, mint a második házasságot elutasító nőalak mintaképét, aki őrzi a pudor eszményét. A királynő így nem elégszik meg azzal, hogy bűnnek nevezi az Aeneasszal való kapcsolat lehető-ségét, volt férjének tett esküjét meg is erősíti (Verg.Aen. 4.
24-30). Williams véleménye szerint Dido ezen tette mögött az univiratus ideáljának tisztelete állhatott. Ezt az elméle-tet azonban kétségesnek tarthatjuk(Williams, R. D. 1972, Martindale, C. (Ed.) 1997), mert Liviustól tudjuk, hogy már az ő korában is elavult ez a hagyományos ideál, többek kö-zött a politikai és gazdasági érdekek miatt (Liv.10. 23. 10.).
Ismételten Anna érvelése adhat kulcsot ezen problémakör megértéséhez. Abban a folyamatban, hogy Dido mégis át-adja magát a szerelemnek igen fontos szerepe lehetett a politikai érdekeknek, amelyeket Anna felsorakoztat, de ez valószínűleg nem lehetett elegendő, hiszen tulajdonképpen Dido már korábban felajánlotta a trójaiaknak a letelepedés lehetőségét Karthágó falain belül (Verg.Aen. 1. 572). Anna legerősebb érve az lehetett, hogy a holtak nem törődnek a fogadalmakkal (Verg.Aen. 4. 34). Dido a következő jelenet-ben a házasság isteneinek mutat be áldozatot (Verg.Aen. 4.
56-89). Kérdéses azonban, hogy mi lehetett a célja. Az, hogy áldást kérjen az új szerelmének beteljesedéséhez, vagy az, hogy feloldja az imént megerősített fogadalmát. Vergilius nem tesz utalást arra, hogy sikeres volt-e az áldozat, bármi is volt a célja. Annak a lehetőségét tehát, hogy Dido felol-dotta halott férjének tett esküjét nem zárhatjuk ki
egyértel-műen. Ebben az esetben semmi további akadálya nem lenne egy újabb házasságnak.
Bizonyos kutatók, mint például Austin, Williams, Quinn nézete szerint Dido vétke abban a tettében ragadható meg, hogy bűnét a házasság szóval leplezi (Austin, R. G.
1955,Williams, R. D. 1972, Quinn, K. 1968). Ahhoz, hogy er-ről az elméleter-ről helyes véleményt formálhassunk meg kell vizsgálnunk, hogy vajon érvényesnek tekinthető-e ez a há-zasság, továbbá hogy hogyan tekint a kapcsolatra Dido és Aeneas. Dido a nász után több alkalommal coniugiumnak, conubiumnak és hymenaeusnak nevezi az Aeneasszal foly-tatott kapcsolatát, több helyen pedig olyan kifejezéseket használ, amelyek a házassági rítussal hozhatóak (Németh Gy. - Ritoók Zs. - Sarkady J. - Szilágyi J. Gy. 2006) kapcso-latba. Ez alapján azt feltételezhetjük, hogy Dido valóban házasságnak tekinti a kapcsolatot. A körülmények vizsgá-latakor érdemes felfigyelni arra, hogy Vergilius a negyedik ének folyamán végig hangsúlyozza Iuno házasságvédő as-pektusát, így őt Iuno Pronubaként jeleníti meg. Az istennők a nász megtervezésénél is a házasság kifejezést (coniubium, hymenaeus) használják a kívánt kapcsolatra (Verg.Aen.
4.125-127). A nász leírásánál pedig Vergilius a hieros gamos toposzát alkalmazza (Verg.Aen. 4. 165-168). Ezek a leírások jogosan kelthetik az olvasóban a valós házasságkötés érze-tét. Aeneas Didóval ellentétben nem tekinti házasságnak a kapcsolatot, kérdéses, hogy miért nem. Aeneas megfeledke-zik küldetéséről és Karthágó falait építi, amikor Mercurius Iuppiter üzenetét továbbítja neki. Ezek után Aeneas azonnal a távozás mellett dönt. Feltehetőleg eszébe juthatott Creusa jóslata, amely egyértelműen meghatározza számára, hogy a Fatum által kijelölt új feleség Itáliában várja(Verg.Aen.
2. 783-784). Talán ez az a momentum, amely miatt Aeneas