Az 1 8 3 3 . óv június hó 15-én BOLYAI János Olmützből elutazott Maros-Vásárhelyre. Itt eleinte apja házánál élt, kinek második felesége röviddel ezelőtt, 1833 április hó 2-kán meghalt. Házánál tartotta akkor Farkas a második házasságából származó fiát, a hét éves Gergelyt is. A Farkas és János közötti viszony rossz volt és csak-hamar elviselhetetlenné vált. «A legkeményebb csapás pedig, mely megtörte szivemet» — panaszolja 1835 április hó 20-kán barátjához, GAUsshoz intézett levelében Farkas — «fiamnak, a kiért oly sokat (némelykor túlságosan sokat) tettem, majdnem hihetetlen hálátlan-sága; évek óta (de főleg az utóbbi években) mártirja vagyok — egy éve most, hogy végtére kénytelen voltam őt az apai körből száműzni...
Minden tehetsége mellett szörnyen felfortyanó és bosszúvágyó katona, ki valami csak gyanított semmiségért tartósan kiengesztelhetetlen, — tehát mindenütt összeférhetetlen... Lehetséges ugyan, hogy a hatal-mas forrongás után leülepszik, de addig én a bútól elpusztulok.»
Annak oka, hogy János Farkas házát elhagyni volt kénytelen — a mint SZILY Kálmán elbeszéli — az volt, hogy a fiú annyira meg-feledkezett magáról, hogy apját párbajra kihívta. Nagybátyja, BOLYAI
Antal, kibékítette őket; de Farkas ahhoz kötötte magát, hogy fia ne lakjék többé nála. János ezentúl részben atyja jószágán, Domáldon, részben pedig atyjától külön, Maros-Vásárhely városában lakott. Apa és fiú elkerülték, hogy egymást lássák. Ámde azért sajátságos levélvál-tás útján érintkeztek egymással. Az értesítések, melyeket egymáshoz juttattak, sem megszólítással, sem aláírással nincsenek ellátva; főleg tudományos, különösen mathematikai kérdésekre vonatkoznak, azon-kívül pénzbeli ügyekről és a domáldi jószág kezeléséről is esik ben-nük szó.
Mindazoknak az akadályoknak ellenére, melyek a tudományos segédeszközök és a tudományos érintkezés hiányából származtak, az 1833—1837 években, betegeskedő állapotában is, melyet még a váltóláz rohamai is súlyosbítottak, buzgón munkálkodott János a tér abszolut
Viszálykodás János és Farkas között (1834) 95
tudományéra vonatkozó vizsgálatainak tökéletesbitésén és folytatásán, hogy ezeket a tér tudományának olyan összefoglaló tankönyvébe egyesíthesse, a melynek az Appendix csak előjátéka lett volna. Persze, az eredmény nem felelt meg erőlködésének.
«•János folyton Ígérgette, hogy nagy dolgokat fog tenni» - írja Bedőházi — «hanem mindezek csak ígéretek maradtak. Dolgozott ugyan sokat, de csak kapkodva, félbehagyva az elkezdetteket, egy-szerre többhöz is fogva. Maga is megvallja, hogy szégyenli alyjával többször találkozni, magának téve szemrehányást, míg valamit nem mutathat. A midőn pedig valami jelét akarja adni, hogy él, atyja egyik-másik felfogását, bár gyakran nem volt igaza, kíméletlen bírálatnak veti a l á . . . [Farkas1 nem olvasta kellő figyelemmel talán [János]
leveleit ,alig átfutva félre vetette, s sokszor legderekabb tanait is félreértette.' Talán hivatkozott is néha az .auctoritásra' Giussral s fia későbbi munkálatában nem találva az ,Appendix'-hez méltó, rendszeres, önálló egészet, nem gondolta meg, hogy e kis mű is egy emberi életnek számot t-e vő nagy eredmény, s hogy egy második olyant alkotni nem lehet minden pillanatban. Talán nagyon is hiszékeny volt más emberek mende-mondáival szemben fiát illetőleg, s ennek komoly kérését, hogy ,ne legyen rossz véleménynyel róla, ne higyjen semmit meggyőződés nélkül, mert meglátja, hogy nem hiában fdradotl', érzékeny lelkét hamar érintő valamely olyas szóbeszédre kész volt csak aféle kibeszélésnek tekinteni. Egyet azonban BOLYAI János nem tagadhatott meg atyjától, a szeretetet... Az ő szivét keserűség tölt-hette el, de gyűlölség sohasem férkezett abba. És fia? úgy látszik, mintha az igazi megbánás és gyöngédség hatná át az ő szivét ÍB»
«Egész tanom készítésében» — írja János életrajzi jegyzeteiben —
«főleg öt is tartom szemem vagy elmém előtt kérdezgetve magamat, hogy valyon megelégedésére lesz-e nekie munkám, melyet hálám1
jeléül nekie kivánok szentelni, 's legalább melylyel bár nyerhetném-meg némi kedvét 1s szerezhetnék életünk' vége felé a' sok keserű 's lioru után valami enyhítő vagy fájdalom-enyésztető 's boru-oszlató 's az Eget szép fiatal-módra még egyszer kiderítő, engesztelő, s a volt nagy fatalis •—-t lerontó 's helyre-hozó balzsamot.»
Jánosnak a tér tudományával való foglalkozását az szakította felbe, hogy az 1 8 3 7 . év őszén ő meg apja a herczeg lipcsei
JABLONOWBZKI-féle tudós társaság egy pályázatában vettek réBzt, melyet a képzetes mennyiségek szerkesztése tanának tökéletesítése czéljából írtak ki.
E pályázat történetéről a XIV. fejezetben lesz szó; itt csak azt je-gyezzük meg, hogy sem Farkas, sem János nem nyerte el a dijat.
A fájdalmas balsikerhez még hozzájárult Jánosnak egy új
viszály-96 A két BOLYAI élete és művei. X I I . fejezet
kodása apjával, melyet a lipcsei pályázatban való egyidejű részvéte-lük idézett elő. Hogy Farkas mennyire neheztelt fiára, mutatja az a körülmény, hogy 1838 április havában a domáldi birtok kezelését illető minden ügynek elintézését Antal öcscsére bízta. Domáldra János saját elhatározásából ment száműzetésbe; több éven át nem is látta apját. Az 1842. év deczember havában apja így üdvözölte születése napján: «Egészséget testben! 's a lélekben oly tüzet a tanhoz; hogy lássak mégi mielőtt elhunynék, egy Appendixet... Az integrális cal-culusnak végtelen mezeje van, két század óriásai is l a B s a n haladnak;
ott lehetne ifjú erővel próbálni.» Aztán azt javasolja neki, hogy nyil-ványítsa véleményét TAYLOB sora maradékának LAGRANGE féle alakjáról, vagy készítse el a legegyszerűbb bebizonyítását a 4 « + l alakú törzs-számok két négyzet összege alakjában való előállításának, vagy szol-gáltassa a következő tétel legegyszerűbb bebizonyítását: Ha két négyzet-szám összege osztható egy másik négyzetnégyzet-számmal: akkor a hányados vagy maga is négyzetszám, vagy pedig két négyzetszám összege. « E U L E R
-től vett ideából tsináltam ki. A Petersburgi aktákban van.» Hogy János régebben a felsőbb arithmetikával buzgón foglalkozott, Farkasnak 1831 június hó 20-kán GAUSshoz intézett leveléből tűnik ki, melynek illető helye így hangzik: «Fiamnak szándéka volt, hogy a te polygon-elméletedet németül, a kisebb [kaliberű] elméknek valamivel könnyeb-ben hozzáférhető módon adja ki, mert bosszantja, hogy ezt az elmé-tet nem ismerik annyira, a mint ő kivánná; ámde én megmondtam neki, hogy valakitől (nem tudom, hogy kitől) hallottam, hogy te magad adtad ki külön; ezt magam is szeretném látni.»
Apja levele arra birta Jánost, hogy az 1843. év tavaszán Maros-Vásárhelyre menjen. Ámde nemsokára megújult az apjával való viszálykodása, és hat hét múlva ismét visszatért a jószágra, vissza a terméketlen, testi élvezetekben kimerülő élethez, a melybe a szeren-csétlen 1837. év óta elmerült; úrrá lett most rajta a hisztérikus anyjától örökölt beteges ingerlékenység és elpusztította testét és lelkét.
Az 1845. évben meghalt BOLYAI Antal. Hagyatékában János az apjá-nak egy 1838 márczius hó 19-kén kelt bizalmas levelét találta, mely-ben keservesen panaszkodik fiáról. Bár az óta hosszú évek teltek el, János mégis éktelen haragra lobbant, a melyet rideg módon érez-tetett apjával. Ebhez még hozzájárult az is, hogy öcscsének halála után Farkas ismét törődni kezdett a domáldi birtok kezelésével.
Kitűnt, hogy János rosszul gazdálkodott; a birtok el volt hanyagolva, a szép erdő egy darabja ki volt irtva és a fa belőle el volt adva.
Farkas most megvonta fiától az engedélyt, hogy Domáldon lakjék, és bérbe adta birtokát.
BOLYAI János Domáldon (1834—1846) 97
Az 1846. évben János visszatért Maros-Vásárhelyre, hol házat épített a maga és OBBÁN Rozália részére, kivel 1 8 3 4 augusztus hava óta közös háztartásban élt, és a ki Dénes, Gyula és Amália nevű gyer-mekeinek volt az anyja. Szándéka volt őt elvenni, de nem volt abban a helyzetben, hogy a katonai hatóság által követelt biztosítékot elő-teremtse. Farkas megtagadta tőle a követelt apai örökség kiadását és a perrel való fenyegetéssel Bem félemlíttette meg magát, részint mert ellene volt a házasságnak, részint pedig azért, mert ezzel kisebbik fia, Gergely, megkárosodott volna.
«Hogy ha bár az asszonynyal rosszul él is, legalább a gyere-keket szereti» írja Farkas az öcscsének, Antalnak Dénes fiát maga János részesítette az első tanításban, remélve, hogy a fiú az ő mathe-matikai tehetségét örökölte. Ámde az öröm és bú, melyben Farkast lángeszű fia részesítette, tőle meg voltak tagadva. BOLYAI DéneBből derék, becsületes tisztviselő lett; Gyulafehérvárott törvényszéki igazgató volt és ugyanott az 1913. év szeptember havában meghalt. Másik fia,
BOLYAI Gyula, kalapos volt és 1902-ben mint öngyilkos fejezte be eletét.
Slin-I.fl ltoti/at Farka» és Bolyai Játtos. 1. 7
XIII. FEJEZET.