Az erőforráshiány mellett a bizalom hiánya a másik olyan külső tényező, amely az önállósodókat arra kényszerítheti, hogy családi keretek között szervezzék meg vállalkozásukat. A bizalom hiányára – lévén nehezen mérhető – csak közvetett adatokból következtethetünk. Gere Ilona azt találta, hogy akik családi vállalkozást hoztak létre, azoknak hetven százaléka közvetlen családtagjaiból választana munkatársat (Gere 1997[bib_60]). Az önállók a családi vállalkozások előnyeit némileg másként látják, mint az őket leíró tudomány, tudniillik a családban rejlő flexibilitást az érintettek kevésbé tartották fontosnak, mint a bizalmat és az összetartást. A munkaerővel és a munkaidővel való szabad gazdálkodást a megkérdezettek 9 százaléka tartotta a családi vállalkozások előnyének, a többség (megközelítőleg 60 százalék) a közös célokat, az összetartást és a bizalmat jelölte meg mint legfontosabb előnyt.
Interjús tapasztalatok is alátámasztják, hogy 1990 után a bizalomhiány fölértékelte a család szerepét a vállalkozásban, bár ez nem egyforma mértékben jellemzi a különféle vállalkozói tevékenységeket. Ahol nehéz
az ellenőrzés, komplikált az elszámoltathatóság, értelemszerűen megnő a bizalom szerepe. Persze az ellenőrzés nehézségének megítélésében nemcsak az objektív adottságok játszanak szerepet, hanem az is, hogy az emberek – iskolai végzettségüktől, munkatapasztalataiktól függően – még azonos helyzeteket is különböző módon ítélhetnek meg. Vannak olyan vállalkozók, akik eleve bizalmatlanok a külvilággal szemben, így nem is próbálkoznak olyan interakciókkal, amelyeket nem képesek kielégítően ellenőrizni. Baranyai Csaba mezőgazdasági vállalkozókról írt dolgozatában két olyan példát idéz, amely világosan mutatja a bizalom kulturális természetét (Baranyai 1997[bib_10]). József parasztcsaládból származik, harminc holdon (tíz hold szántó, tíz hold szőlő és tíz hold kaszáló) gazdálkodik feleségével és három felnőtt gyermekével. A fizetett munkaerővel kapcsolatban ez a véleménye: „Idegen munkaerő egyetlen órát sem dolgozhat, mert azt a lelkiismeretes munkát, amit az én családom végez, azt látni kell.” (Baranyai 1997[bib_10]: 114.)
Ezzel szemben viszont Endre, aki agrártudományi egyetemet végzett, és emellett vállalatgazdasági szakmérnöki diplomát is szerzett, feleségével, lányával és fiával 1,2 hektár szőlőt és 1,5 hektár almát művel, így gondolja: „A horoláshoz se szakértelem, se különösebb pontosság nem kell, le tudom ellenőrizni, hogy a napszámos jól csinálta-e. Ilyen munkát akkor is fölösleges volna végezni, ha volna rá idő.” (Baranyai 1997[bib_10]: 115.).
Ha eltekintünk a bizalmat meghatározó kulturális különbségektől, találunk olyan vállalkozói tevékenységeket, amelyek különösen kényesek: nehezen oldható meg a magára hagyott alkalmazott ellenőrzése és utólagos elszámoltathatósága. Jellegzetesen ilyen terep a kiskereskedelem. Az interjúk egybehangzó tanúsága szerint a kis üzletek, boltok növekedését elsősorban nem a tőkeszegénység korlátozza, hanem az, hogy családtagokon kívül nem szívesen alkalmaznak másokat az üzletben. Aki mégis erre kényszerül, könnyen bajba sodorhatja üzletét. Jó példa erre Pali, aki meglehetősen regényes kalandok után (szökés egy színésznővel Budapestre, majd Svájcban színházi muzsikus, Ausztriában kocsmai zenész) telepedik vissza szülővárosába, ahol hangszerüzletet nyit, emellett könyvkiadással és terjesztéssel is foglalkozik. Mozgalmas életútja is szerepet játszott abban, hogy szülővárosában mindenki ismeri, ám nincsenek erős kötésű kapcsolatai. Alkalmazottaival sorban befuccsol, volt, aki nem tartózkodott az üzletben, ha nem volt szem előtt, volt, aki a rábízott, eladásra szánt könyvekkel egyszerűen eltűnt. Mivel nem talált megbízható embert, aki a boltban dolgozna, maga kénytelen ott üldögélni, így vállalkozása stagnál.
Az említett példa tipikus, minden kis üzlet tulajdonosának meg kell valahogyan birkóznia az ellenőrzés és elszámoltathatóság nehézségeivel. Az alábbi két rövid történettel azt illusztrálom, hogy az említett nehézségeket kézenfekvően a családtagok bevonásával oldják meg.
Ilonka egy falusi ÁFÉSZ-üzletből ment nyugdíjba. Nem sokkal nyugdíjazása után fia munkanélkülivé vált, ezért úgy döntött, hogy nyitnak egy kis élelmiszerüzletet. A munkamegosztás a következőképpen alakult: Ilonka árult a boltban, fia pedig a beszerzést végezte egy használtan vásárolt öreg teherautóval. Az üzlet forgalma hamarosan egy alkalmazott felvételét tette szükségessé. Erre a lépésre végül is nem került sor, mert nem találtak olyan embert, akire rá merték volna bízni az üzletet, így – más választási lehetőség nem lévén – Ilonka betegeskedő, már régóta leszázalékolt férjét vette rá, hogy dolgozzon ő is a boltban. A családi vállalkozás a morális konszenzus jellemző esete: a két szülő a fiuknak teremtett munkát, illetve azért dolgozik, hogy fölhalmozzanak számára valamennyi tőkét.
Gábor vállalkozása a racionális konszenzusra alapozott családi vállalkozást illusztrálja. Gábor még fiatalember, ugyancsak élelmiszerüzletet nyitott szüleinek garázsában. Hamarosan ő is bővíteni akart, a nyitvatartási időt kívánta meghosszabbítani a nagyobb forgalom reményében. Addig egyedül dolgozott, és úgy alakította a nyitvatartási időt, hogy a beszerzést is el tudja végezni. Fölvett tehát egy alkalmazottat, aki néhány hét után fölmondott, s jókora hiányt hagyott maga után. Gábor feleségével leltárt készített, és kiszámolták, hogy jobban járnak, ha az asszony otthagyja óvónői állását, és beáll a pult mögé. Az asszony, aki ekkor három hónapos terhes volt, szinte a szülés előtti utolsó pillanatig dolgozott. Az interjúkészítés idején otthon volt néhány hónapos kisbabájával. Azt tervezi, ha lejár a gyes, nem megy vissza a boltba, hanem folytatja eredeti foglalkozását: elhelyezkedik egy óvodában.
Végezetül foglaljuk össze néhány mondatban e fejezet főbb gondolatait. Az első részében tisztáztuk, hogy az erőforrások vagy a bizalom hiánya az önállósodókat arra kényszerítheti, hogy közvetlen környezetük, a családjuk igénybevételével szervezzék meg vállalkozásukat. E külső feltételek mellett döntőnek találtuk, hogy a gazdasági tevékenységek a család milyen jellegű boldogulási stratégiájában kapnak helyet. Ennek változatait néhány magyar kisvállalkozó példájával igyekeztem illusztrálni. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a külső kényszerek és családtípusok kombinációi absztrakt sémák, amelyek a tapasztalatok elrendezésére alkalmasak ugyan, de szükségképpen elfednek előlünk sok mindent.
8. fejezet - 6. fejezet
Kisvállalkozások és társadalmi környezetünk:
kapcsolatszerveződési minták
Ebben a fejezetben a kisvállalkozók családon és rokonságon túli szociokulturális terét vesszük szemügyre, pontosabban: e tér szerveződési mintáit. Az önállósodók lehetőségeit tekintve a tágabb környezet alapvetően eltér a család és a rokonság jól strukturált világától. Az embert változatos kapcsolatok fűzik barátaihoz, szomszédaihoz, távolabbi ismerőseihez. Ezek a kapcsolatok laza szerkezetűek, a hétköznapi élet véletlenjei alakítják őket: költözések, munkahely-változtatások, váratlan találkozások. Az előző fejezetben láttuk, hogy az önállósodónak családjával mint kész intézménnyel kell számolnia. Ez a körülmény részben megkönnyíti dolgát, mivel igényt tarthat házastársának, jó esetben testvérének, sógorának támogatására, részben viszont korlátozza;
olyan kötelezettségeket róhat rá, amelyek ronthatják vállalkozásának hatékonyságát. A tágabb környezettel más a helyzet, az önállósodó szabadabban válogathat ismerősei közül, hiszen szoros kötelezettségei ebben kevésbé akadályozzák. Egyszersmind azonban korlátozottabbak is a lehetőségei: mivel szűkösek az erőforrásai, nem engedheti meg magának, hogy mindent a piacon vásároljon meg, így szomszédait, barátait kell rábírnia, hogy valamilyen formában vállaljanak részt műhelyének, boltjának, kisüzemének létrehozásában és működtetésében.
Ha ki akarja aknázni a tágabb környezetében rejlő lehetőségeket, arra kell törekednie, hogy a körülötte élő embereket hozzákapcsolja gazdasági tevékenységéhez: részben meg kell teremtenie a közvetlenül vele dolgozók között az engedelmességet, lojalitást, részben pedig cége köré kell szerveznie az információk, a munka, az anyag, a pénzbeli segítségek ideiglenes vagy állandó áramlási rendszerét.
Angelusz Róbert és Tardos Róbert a hálózatelemzéssel kapcsolatos nemzetközi irodalom áttekintése során (Angelusz és Tardos 1991[bib_4]) bevezetik munkájukban a latens makrocsoportok fogalmát. Ezen olyan emberek halmazát értik, akik potenciálisan interakcióba léphetnek egymással: „Olyan csoportokra gondolunk, amelyeken belül – noha a közvetlen személyes ismeretség már csak a csoport mérete miatt sem lehet jellemző – hasonló jellegű kontaktusaik alapján a csoporttagoknak nagyobb az esélyük az egymással való interakcióra, mint más csoportok tagjaival.” (Angelusz és Tardos 1991[bib_4]: 13.) Empirikus vizsgálatukban kísérletet is tesznek az „egyazon interakciós körökbe” (Angelusz és Tardos 1991[bib_4]: 55.) tartozó személyek és kontaktusaik feltárására.
Ha meg akarjuk ragadni az önállók családon, rokonságon túli környezetét, lehetséges megoldásnak tűnik, hogy úgy tekintsünk a környezetre, mint egyazon interakciós körbe tartozó, egymással jó eséllyel kontaktusba lépő egyénekből álló csoportra. Angelusz és Tardos szubkulturális környezetnek is nevezi a latens makrocsoportokat, arra utalva az elnevezéssel, hogy e csoportok kulturálisan (például iskolai végzettség szerint) homogének. Ez a megközelítés nagyon termékenynek tűnik, ugyanis képes megvonni az önállókat körülvevő környezet külső határait a lehetséges interakciók alapján.1 De ha azt a kérdést vetjük föl, hogy milyen a családon túli társadalmi tér, amelyben az önállósodónak boldogulnia kell, nem elegendő leltárba venni a segítőkész barátok, szomszédok számát. Ez a tér ugyan lazán strukturált, de nem amorf, így az önállókkal potenciálisan kapcsolatba lépő egyének számbavételén túl a környezet szerkezetét alakító kapcsolati mintákat kell leírni. A vállalkozások működéséből, eredményességéből ugyanis sokat megérthetünk, ha számba vesszük a barátok és ismerősök számát, illetve a lehetséges kapcsolataik mennyiségét,2 viszonyaik megformáltságáról azonban ezek alapján keveset mondhatunk.
Az önállósodók környezetében élő embereket alkalmi vagy tartós szívességi cserekapcsolatok fűzik össze, szimmetrikusak vagy aszimmetrikusak lehetnek a viszonyaik. A környezet olyan sajátos problematikát rejt magában, amelynek feltárásához túl kell mennünk a kapcsolatok „minőségét” a mérhetőség kedvéért az
1 Leveleki Magdolna székesfehérvári vizsgálatainak egyik – bár ki nem mondott – feltevése, hogy a Videotonban dolgozó, illetve onnan elbocsátott emberek latens makrocsoportot alkottak, olyan csoportot, amelynek tagjai között nagy az interakciók valószínűsége (Leveleki 1999[bib_127]). A nagyvállalat bomlása a szervezet struktúráját érintette, és nem a videotonos latens makrocsoportot, amelyből sok-sok vállalkozás keletkezett. A Videotonból elbocsátott, majd önállósodó emberek számba jöhető munkatársai, üzleti partnerei nagy valószínűséggel szintén videotonosok voltak.
2 Czakó Ágnes kérdőíves adatfelvételek (Czakó és mtsai 1994[bib_33]; Czakó 1997[bib_32]) alapján számszerűsítette, hogy a kisvállalkozók milyen mértékben vették igénybe a beszerzési, értékesítési, hitel-, adó- és vámügyekkel stb. kapcsolatban ismerőseik segítségét. Emellett számba vette az önállók szervezeti tagságát (VOSZ, KIOSZ stb.) mint az előnyszerző kapcsolatok lehetséges forrását.
Az elemzésből kiderül, hogy a szervezetek súlya csekély, a kisvállalkozók alapvetően barátaik, ismerőseik révén szerzik be a szükséges információkat, amelyek túlnyomórészt a beszerzésre vonatkoznak. Az adatok szerint egyébként nem túl jelentős a barátok, ismerősök számszerűen megragadható segítsége, de ez inkább abból adódik, hogy például a vámügyek vagy a jogi természetű problémák eleve csak a megkérdezettek kisebb részét érintik, vagy mivel alacsony a hitelt felvevők aránya, értelemszerűen kevesen kértek ismerőseiktől ilyen jellegű információt.
gyenge oppozícióra egyszerűsítő eljáráson. Angelusz és Tardos vizsgálataikban jól megragadták a latens makrocsoportok közötti különbségeket: kutatásaik szerint a falu társadalmát az erős kötések, a városét pedig a gyenge kötések jellemzik. Kimutatták, hogy a tradicionális-modern skálán elhelyezhetők a latens makrocsoportok; minél urbanizáltabb térségben szerveződik egy hálózat, annál kisebb a rokonság jelentősége. A lakossági mintára, illetve egyetemi hallgatókra vonatkozó kutatási eredményeik nagyon tanulságosak, de a kisvállalkozók környezetére nem alkalmazhatók minden további nélkül. Kétségtelen: a vidéki vállalkozásokhoz több családtag, rokon kapcsolódhat, ebből azonban nem az következik, hogy a vidéki önállók be lennének zárva hozzátartozóiknak a kapcsolathálójába, hanem mindössze az, hogy – mint számukra adottat – jobban kiaknázhatják a rokonságban rejlő lehetőségeket, mint városi társaik.
A tradicionális rokoni és a modern gyenge kötések mentén szerveződő urbanizált struktúrák mellett egy sor olyan kapcsolattípust, szerveződési elvet találunk, amely döntően befolyásolja a kisvállalkozások létrehozásának és működtetésének lehetőségeit. Nem közömbös az önállók számára, hogy miként biztosíthatják az engedelmességet, lojalitást, hogyan, milyen szívességcsere-rendszerben köthetik magukhoz a környezetükben élő emberek némelyikét. A tradicionális (erős kötések) – modern (gyenge kötések) skála alapján nem kapunk választ arra a kérdésre, amelyet az előző fejezetben egyszer már fölvetettem a család és rokonság kapcsán, s amely most a következőképpen fogalmazható újra: miként biztosítja az önálló tágabb környezetének közreműködését, hogyan éri el, hogy szomszédai, ismerősei, kollégái részt vegyenek a vállalkozásban, vagy szívességeket nyújtsanak neki. A tradicionális–modern-skála szerint a választ, ha kilépünk a rokonság köréből, csak valamiféle piaci elmélet alapján lehet megadni: a szívességek cserepiaca fűzi össze az embereket. E szerint a kölcsönös előnyökön nyugvó racionális belátás alapján, lényegében a szimmetria elve szerint kapcsolódnak össze és alkotnak hálózatot a vállalkozók környezetében élő emberek.
Kétségtelen: a szomszédnak, barátnak, ismerősnek, volt munkatársnak, falubelinek nagyobb az esélye arra, hogy kontaktusba kerüljön a kisvállalkozóval, hiszen egyazon latens makrocsoporthoz tartoznak. De hogyan, milyen formában jön létre a csere? Milyen minta szerint rendeződnek el az önállók környezetének szereplői? A valóságban aszimmetrikus, hierarchikus, egyensúlytalan stb., azaz különféle módon formált viszonyokat találunk. Ha meg akarjuk érteni ezeket, föl kell derítenünk azokat a mintákat, amelyek alapján megszerveződik az információk, munkák, eszközök cseréje, termelési és/vagy együttműködési rendbe3 strukturálódik a kisvállalkozók környezete.
Először azonban tisztázni kell egy általánosabb kérdést: a kapcsolatok változásának, dinamikájának problémáját.