E legutóbbi példa ráirányítja a figyelmet arra, ami elválasztja egymástól a barkácsolást és azt a tevékenységet, amelynek végeredménye megfelel az elvárt – legalább átlagos – minőségi követelményeknek. A magánerőből, kalákában épült házak jó része – építésük minden rögtönzésszerű megoldása ellenére – nem barkácsolt termék.
Ezek a házak – különösen a házgyári lakásokkal összevetve – tágasak, kényelmesek, és még a szépséggel sem az alkalmazott technológia, anyagok és munkaszervezeti megoldások esetlegességei miatt maradnak adósak.
Röviden: nem standard megoldásokkal is születhet a normáknak jórészt megfelelő végeredmény. Ilyen a kreácsolás is.
A kreácsolás fogalmával az önálló vállalkozás megteremtésének mikéntjét jelölöm – a kifejezés egyszerre jelenti az önállósodó környezetének újjáteremtését, újraszervezését a piachoz igazodás igényei szerint, és e tevékenység barkácsolás jellegű esetlegességeit is. A piac alapvető szerepet játszik abban, hogy a vállalkozások megteremtése nem egyszerűen barkácsolás. Persze itt fokozatok egész sora képzelhető el, hiszen vannak olyan vállalkozások, amelyek létrejötte inkább a barkácsolásra, míg másoké inkább valódi innovációra emlékeztet, de közös bennük, hogy ha versenyben akarnak maradni, akkor a környezetük elemeinek olyan kombinációját kell létrehozniuk, amely versenyképes terméket (szolgáltatást) és/vagy munkaszervezeti megoldást és/vagy új piacot teremt. A barkácsolást a szűkösség idézi elő: az egyénnek korlátozottak a lehetőségei a piacon hozzáférhető termékek és szolgáltatások megszerzésére, így beéri nem standard megoldásokkal is. Az önállósodó is pontosan ilyen helyzetben találja magát: szűkösek a lehetőségei; az induláshoz szükséges tárgyakat, eszközöket, berendezéseket nem tudja a piacon megvásárolni. Ugyanakkor a kreácsolás mégsem barkácsolás, mivel az önállósodó környezetét a piac igényeinek figyelembevételével formálja át valamilyen vállalkozásegésszé, amelyben eszközök, épületek, ismeretek, emberi viszonyok kapcsolódnak össze egy olyan struktúrában, amely eladható termékek vagy szolgáltatások előállítására képes. Lehetnek ebben nem standard, azaz barkácsolt elemek, például gépek, épületek, szervezeti megoldások, de ezeket be kell illeszteni – valamilyen, a piaci esélyekre vonatkozó, jövőre irányuló elképzelés jegyében – a vállalkozás egészébe. A kreácsolás tehát a környezet alapvetően ökonómiai, nem pedig technikai szempontok szerinti átformálását jelenti.
Lássunk a kreácsolásra két példát; az elsőt Diósi Pál interjújából idézem (Diósi 1994[bib_42]), a másik pedig saját kutatásomból való.
Diósi Pál interjúalanya, a Holiday kemping szörfkölcsönzője így mesél az indulásról, a szörfkölcsönzés ötletének születéséről: „Szerettem szörfözni. Eleinte kölcsönöztem, aztán a cégnél összehoztunk egy szörfgyártó brigádot. Lopkodtunk hozzá egy kis anyagot, meg a kapcsolatok, és egészen jó szörföket csináltunk. Nekem kettő is lett, egy saját gyártmányú és egy vásárolt Alfa. [...] Hát mi lenne, ha egyszer én adnám kölcsön?
Hozhatná a pénzt.” (Diósi 1994[bib_42]: 87.) Reménybeli vállalkozónk végigjárta a Balaton partját, keresve, hol nyithatná meg a tervezett kölcsönzőt. Végül Balatonakalit találta erre alkalmasnak: „Ismertük a terepet, szoktunk ott táborozni. Ekkor fordultam az anyám gondnoksága idején még kezdő, ismerős lányokhoz. Sikerült megegyezni.” (Diósi 1994[bib_42]: 88.) Az indulás így történt:
„Volt a két szörföm, vettem három csónakot, úgy darabját tizenötezer körül. [...] Volt egy biciklim, hogy elugorhassak, ha pisilni kell, vagy a boltból akarok valamit. Jött a német, azt hitte, ez is kölcsönözhető, persze kiadtam. Később már mindent, amit kerestek. Volt, hogy a fekhelyemet is, lehetőleg márkáért. [...] Hat [vízibicikli] készült szép csendben. Szóltam az fontosabb, ha van valami, amit keresnek. [...] Attó1 kezdve rendszeresen lettek nyolcvan meg százharminc forintos áraim.”
—Diósi 1994[bib_42]: 88–90.
A kreácsolás abban is tetten érhető, hogy az önállósodó a család idejével, lehetőségeivel számolt: a vállalkozásban a felesége és két fia is részt vett, a Holiday kempingben együtt töltötték a nyári szezon legnagyobb részét, és végezte mindenki azt, ami a kölcsönzéssel kapcsolatban éppen adódott.
A másik példa az ország keleti feléből való. A nyolcvanas évek végén az egyik megyei pártbizottság munkatársa, hívjuk Péternek, elveszítette az állását. Péter kohómérnök volt, de szakmájában nem szerzett gyakorlatot, így munkanélkülivé válva úgy döntött, megpróbálkozik az önállósodással. Egyik barátjával béreltek egy kis irodát, és – egyéb ötletük nem lévén – úgy döntöttek, hogy kereskedni fognak. Az első időben idejüket a vállalkozás feltételeinek megteremtésével töltötték:
„Hétszázhúszezer forintot vettünk föl ketten. Ez volt az alapja, aztán, mint általában szokott indulni, úgy indultunk, hogy ebből megteremtettük a minimális feltételeket, béreltünk egy irodát, elmentünk a gyárba, és kiválasztottuk azt a bútort, ami nekünk tetszett. Olyanokat, hogy kávéscsészét, kanalat meg cukrot, otthonról hoztunk be, még a seprűt és a felmosórongyot is otthonról hoztuk be. A feleségeinket és a lányaimat fölhoztuk ide, kitakarítottunk. Fölmostunk, fölporszívóztunk, elmentünk, vettünk csillárokat, behoztunk törülközőt, szappant meg ami kellett, néhány virágot.”
Az volt a fejükben, hogy ha kereskedni akarnak, akkor feltétlenül szükségük van irodára, telefonra, így kezdetben ennek megteremtése kötötte le az energiáikat. Nem egy megtervezett tevékenységhez rendezték be az irodát, hanem fordítva: az iroda megszerzése, berendezése volt a kiindulópont, és csak ezután fogtak hozzá tevékenységi körük kialakításához. Az irodájuk elkészülte után:
„Maradt kétszázezer forintunk, ezt félretettük az iroda bérleti díjára. Végül fogtuk a saját kocsinkat, és elindultunk. Egy régi kollégánkat, aki nyugdíjas volt, megkértük, jöjjön be dolgozni: beült ide, felvette a telefonokat – ha voltak. Elindultunk. Elmentünk a Szovjetunióba, a Kárpáton túli területre, és az ottani korábbi családi meg egyéb ismerősöket megkerestük, elmondtuk, mibe kezdtünk, hogy segítsenek nekünk, mert szeretnénk külkereskedelemmel foglalkozni. Végigjártuk a környéknek az üzleteit, boltjait, hogy mi az, ami nagyjából hiánycikk, tehát egy ilyen helyzetfelmérést, hogy milyen árfekvések vannak.
Jellemző rá, hogy nem ismertük az árakat. Én nem jártam boltba, nem éreztem a pénzt, nem ismertem az árakat. A bútorokat néztük meg Romániában, egyedi és szériabútorokat.
Székeket. A Szovjetunióból pedig a fa- és fémtermékekre próbáltunk – tekintve, hogy én műegyetemet végeztem, és volt kohászkapcsolatom, de ezek inkább baráti kapcsolatok voltak, a srácok azt kérték, hogy hozzunk be a Szovjetunióból acélöntvényeket. Akkor már kezdett akadozni a magyar–szovjet árucsere-forgalom, és elindultunk ebbe az irányba. A Szovjetunióba nagyon messzire eljutottunk, a kijevi, lembergi acélműbe. Én több bankot megkerestem abban az időben, elmondtam a képtelen ötleteimet, hogy nekem vásárlásra kéne ilyen meg ilyen, kivétel nélkül minden bank nagyon kedves volt, és mondta, hogy fedezetet vigyek. Annyi fedezete itt az összes kisvállalkozónak nem volt ebben a százhúszezres városban, amennyi fedezetet tőlem kért a bank. Végül ez meghiúsult. Nálunk egyetlen dolog volt lehetséges, hogy mi beszerezzük az árut, eladjuk egy nyugati vevőnek. A nyugati partner bankgaranciát adott, biztosítékot adott, és akkor végül rajtuk keresztül, mint közvetítőkön keresztül eljutott ez a vasöntvény Németországba, és mi ennek kaptuk egy bizonyos jutalékát, ennek a haszonnak a töredékét megkaptuk, és mi ebből a töredékből élni tudtunk. A német fél kifizette nekünk, mi meg kifizettük az oroszoknak.”
A vasöntvényen kívül kereskedtek autóval, ezt szintén a németek hozták be az országba, Péterék pedig kerestek rá vásárlókat a Szovjetunióban. Ebben az időben mindent mindenre cseréltek: orosz faárut májkrémért, öntöttvasat magyar női csizmáért. Csak az önállósodás utáni harmadik évben vált el a vállalkozás tevékenysége a személyes kapcsolatok véletlenszerűségeitől, s alakult ki a cég tevékenységének határozott profilja: azóta mezőgazdasági terményekkel, műtrágyával kereskednek.
Péter példája fölhívja a figyelmünket a kreácsolás egy eddig még nem érintett sajátosságára. A vállalkozás kiépítésének történetében van egy olyan pont, amelyet az irodalom bezáródásnak (lock-in) hív (Arthur 1990[bib_6]). Péterék eleinte nyitottak voltak bármilyen kereskedelmi tevékenységre, s lényegében a véletlen döntötte el, hogy milyen tranzakciókat bonyolítottak le. Majd elkövetkezett egy olyan időszak, amikor előnyben részesítették a terménykereskedést, noha nem vetettek el másféle tevékenységet sem, míg végül eljutottak egy olyan pontra, amikortól kizártak minden olyan lehetőséget, amely nem illeszkedett új profiljukhoz; a vállalkozás bezárult.
A bezáródás folyamata nemcsak a lehetőségek horizontjának állandó szűkítését jelenti, hanem egyben a piaci-gazdasági logika felülkerekedését is. Ezen a ponton a kreácsolás szerepét átveszi a tulajdonképpeni vállalkozói tevékenység. A kreácsolásban többféle logika (gazdasági, hétköznapi, műszaki) is jelen van, bár a tevékenységet az ökonómiai nézőpont határozza meg, ugyanakkor elkövetkezhet a „cég” történetében egy olyan pont: a
lock-8. fejezet
in, amelytől kezdve a vállalkozó tevékenysége egyetlen logikába, a gazdaságiba záródik be, ami persze egyben az új lehetőségek egész sorát nyitja meg.
A bezáródás folyamatával már az előző fejezetben találkoztunk: az emberek életüknek útelágazásai során habitusuknak megfelelően döntenek, választásaikkal bizonyos lehetőségeket kizárnak, másokat viszont megnyitnak. A bezáródás a pályafutásnak az önállósodás felé lejtését jelenti, mivel egyre több olyan kapcsolat, berendezés, szakmai ismeret halmozódik fel, amely megkönnyíti s egyben valószínűsíti is a vállalkozásindítást.
Egy metaforával élve: az emberek pályafutásuk során egy nagy raktárkészletet hoznak létre, amelyben ha az önállósodás mellett döntenek, keresgélni kezdenek a vállalkozásukhoz szükséges alkatrészek után.
Értelemszerűen azok az emberek, akiknek életpályája – vállalkozói habitusukból adódóan – már egészen korán az önállósodás irányába fordult, másoknál bőségesebben rendelkeznek a vállalkozás indítására alkalmas készletekkel, amelyekből megalkothatják: kreácsolják cégüket.
4. „ÖRÖK” KREÁCSOLÁS
Végül föltehetjük a kérdést: vajon a kreácsolás csak gazdaságunk átmeneti időszakára jellemző-e, vagy pedig
„örök” velejárója az önfoglalkoztatás és a kisméretű cégek létrehozásának?
A vállalkozói igazolvány kiváltásával vagy a cégbejegyzéssel az önállók még nem lesznek automatikusan a piacgazdaság világának teljes jogú polgárai. Egyrészt nem fogadják el őket ilyenként a gazdaság intézményei.
Az indulókkal szemben a bankok bizalmatlanok; ritkán adnak hitelt kezdőknek, s ha adnak is, akkor sem eleget ahhoz, hogy ötletük kivitelezéséhez a szokásos standard megoldásokat választhassák (Mason és Harrison 1995[bib_135]). Emiatt tehát társadalmi erőforrásokat kell mozgósítaniuk, s környezetüket kell vállalkozássá formálniuk.
Másrészt az önállósodó mentalitását, tudását tekintve is jövevénynek, idegennek számít a gazdaság világában.
Minden piacgazdaságban kiépül valamilyen vállalkozói hagyomány, egy olyan kollektív gyakorlati tudás, amely az elvont gazdasági szabályszerűségek közös értelmezését foglalja magában. Ez választ ad például arra, hogy adott területen mekkora az a tőke, amellyel el lehet indulni; mekkora a kockázat szokásos, általában elfogadott mértéke; milyen hosszú a befektetések várható megtérülési ideje; milyen típusos tranzakciók vannak, s az egyes típusok mekkora várható haszonnal járnak; milyen gyakorlati eljárások, „trükkök” szükségesek a hitelhez jutáshoz; mely ügyek mely bankoknál bonyolíthatók; stb. Létrejön a gazdasági gondolkodásmódnak egy sémákba foglalt rendszere, amely segíti a vállalkozókat abban, hogy az éppen adott ügyletüket mint típust ismerjék fel, amelyhez így hozzárendelhetik a szokásosan bevált eljárásmódot. A sémák, eljárásmódok nem statikus készletet jelentenek, mivel folyamatosan megújulnak a kisvállalkozók jelentésalkotó és értelmező tevékenységében (Lavoie 1991[bib_123]).
A fentiekkel párhuzamosan kialakulnak azok a nem kifejezetten gazdasági feltételek is, amelyek ugyancsak fontos szerepet játszanak a vállalkozói magatartás szabályozásában: a kölcsönös bizalom megteremtésének, fenntartásának az adott kultúrában gyökerező technikái; a profit ésszerű, a kölcsönös belátáson és bizalmon nyugvó korlátozása, azaz a verseny és a kooperáció – szintén kultúrától függő – ötvöződése.
Az önállósodó számára viszont nem hozzáférhető ez a tapasztalati világ. „A közeledő idegennek azonban a megközelített csoport mintája nem szavatolja a siker objektív esélyét, hanem csupán szubjektív valószínűségét, amelyet minduntalan ellenőrizni kell, vagyis minduntalan meg kell győződnie arról, hogy az új séma megoldási javaslatai csakugyan a kívánt eredményre fognak-e vezetni az ő különleges helyzetében is.” (Schütz 1984[bib_180]: 410–411.) Az induló vállalkozónak keresztül kell mennie a piaci szocializáció folyamatán. Mint újonc még idegen, aki nem tud bekapcsolódni a kisvállalkozók világának értelmező és jelentésalkotó diskurzusába. Elegendő tapasztalat híján atipikus gazdasági tevékenységgel hozza létre és működteti vállalkozását: kreácsol.
Végül harmadrészt: a következő fejezetben látni fogjuk, hogy a kisvállalkozások határai elmosódottak maradnak a létrehozásuk után is. Ennek következtében a tranzakciók egy része szükségképpen a társadalmi-kulturális mezőben marad. A standard, piacgazdasági „szabványoknak” megfelelő cégindítást a kisvállalkozás alaptermészete zárja ki. Az emberek társadalmi környezetüket szervezik vállalkozássá, kreácsolnak, de nagy gazdasági és kulturális fantáziával olyan, a piaci versenyhez idomuló szervezetet hoznak létre, amely meghagyja a társadalmi logikát is.
Az általános jellegű megfontolások mellett empirikus bizonyítékok is vannak arra, hogy a kreácsolás nem csupán a piacgazdaságra való átmenet erőforrás-hiányos világának sajátos tünetegyüttese. Baker–Miner–Eesley (2003[bib_8]) az USA tudásalapú kisvállalkozásainak (informatika, levegőszennyezettség-mérés) indulásai
körülményeit vizsgálták. Azt találták, hogy az önállósodók több mint háromnegyede hasonló módon indítja cégét, mint a fentebbi példákban láthattuk. A megkérdezetteknek csupán 20 százaléka rendelkezett határozott tervvel, amelyet az alapítás után megvalósított, a többiek egyszerűen csak belevágtak, s menet közben rajzolódott ki számukra, mit is szeretnének csinálni voltaképpen.
11. fejezet - 9. fejezet
A kisvállalkozások határai: megfigyelési egység – működési mező
Az előző fejezetben igyekeztem képet adni arról, miként szervezi az önállósodó vállalkozássá a környezetét. A kreácsolás egyfelől újítás: az egyén szakít addig megszokott világával; másfelől a kontinuitást is fönntartja:
készen talált kapcsolati minták szerint rendezi el maga körül az emberi viszonyokat. A vállalkozónak a piacon, egy kompetitív világban kell kiverekednie a maga helyét, de azért nem válik le a családi, baráti, szomszédsági kapcsolatokról, s nem alakítja piaci tranzakcióvá a szívességcserét. Az egyén a kreácsolással megszakítja ugyan a kontinuitást addigi világával, egyben azonban új szimbiózist alakít ki létrehozott vállalkozása és a környezete között. Vegyük szemügyre, milyen a kreácsolt kisvállalkozás.