6. A NYELVHASZNÁLAT ÉS A BESZÉDKOMMUNIKÁCIÓ
6.3. A beszédkészség biológiai alapjai
Az előző fejezetben beszéltünk arról a finom kölcsönhatásrendszerről, amelynek so-rán az agy növekedése, komplexitásának fokozódása, működésének tökéletesedése és a beszédkészség fejlődése a kultúrát létrehozó ember kialakulásához vezetett. Az emberi nyelv megjelenése igen nagy horderejű változás volt, amely alapvetően megváltoztatta ember és természet viszonyát.
„A nyelv valóban szakadékot teremt a homo sapiens és a természet között. A tagolt hangok vagy fonémák képzésének képessége csak kicsit fejlettebb, mint az emberszabású majmoknál: nekünk ötven fonémánk van, az emberszabású majmoknak egy tucat.
Ugyanakkor lehetőségünk e hangok váltogatására gyakorlatilag végtelen. Elrendeződé-sük, újrarendeződésük hozzávetőleg százezer szavas szókészlettel ajándékoz meg egy átlagos emberi lényt, s ezek a szavak is végtelen számú mondattá fűzhetők.92 Következés-képpen a Homo sapiens oly gyors, részletes közlésre, gondolatgazdagságra képes, ami egyedülálló a természetben.”93
91 A kettő együtt: language (langázsnak ejtve), nincs magyar megfelelője, de néha nyelvezetnek fordítják.
92 Ez a szám kicsit nagyvonalú, hiszen a magyar nyelv nagy értelmező szótára 80 000 szótári egységet tartal-maz. Arany János szókincse kb. 30 000 szóból állt. Persze, ez a szám attól is függ, hogy mit tekintünk egy-ségnek.
93 Leakey, Richard In: i. m. 124. o.
A nyelv mindazonáltal nehezen közelíthető meg a kutató értelem számára: „A nyelv minden szellemi képességünk közül a legmélyebben szorult a tudat küszöbe alá, a legke-vésbé hozzáférhető az ész számára… Nem tudunk olyan időről, amikor megvoltunk nél-küle, még kevésbé tudjuk, hogyan tettünk szert rá. Mikor az első gondolat megfogamzott agyunkban, a nyelv már ott volt.”94
Az újabb kutatások eredményeképpen nyilvánvaló számunkra, hogy a beszédre való képesség az ember veleszületett sajátossága. A beszédképesség bizonyos anatómiai adottságokhoz kapcsolódik. A hangképző és a hangérzékelő szervek kialakulása jelenti azt a „makrostruktúrát”, amely a beszédet lehetővé teszi. Az ember képes a hangok szé-les skálájának előállítására, mivel a gégéje mélyen, lent helyezkedik el a torokban, és felette nagy hangkamra alakult ki. Ezzel szemben az emberszabású majmoknál – az összes többi emlőshöz hasonlóan – a gége a torok felső részén található, ami ugyan lehe-tővé teszi, hogy egyszerre nyeljenek és lélegezzenek, de hangképzésüket ez korlátozza.
Egyedül az emberre jellemző hangképző apparátus „konstrukciója” olyan, amely a fino-man tagolt, tökéletes beszédet lehetővé teszi.
Figyelemre méltó, hogy az emberi újszülött gégéje is a torok felső részén foglal he-lyet, ami a szopás miatt szükséges (hogy egyszerre tudjon inni és lélegezni). 18 hónapos kor után kezd lesüllyedni, és ez a folyamat 14 éves korig befejeződik. Ezalatt a gyermek beszéde egyre tökéletesebb és kifejezőképesebb lesz. A gyermek egyedfejlődése során így néhány év alatt mintegy „megismétli” azt az utat, amit az emberelődök évmilliók alatt tettek meg. A gége helyzetére a porc és izomszöveteknél jóval maradandóbb kopo-nyacsontok jellegzetességei alapján is lehet következtetni. A koponyaalap alakjának íveltsége a fosszilis hominidák hangképző képességét jelzi. Az Australopithecusok ko-ponyaalapja lapos, és az emberszabású majmokéval mutat rokonságot. A 400 ezer–300 ezer évre visszamenő presapiens koponyamaradványok már a mai ember hangképző jellegzetességeire utalnak. Ugyanakkor már a Homo erectus fajoknál is fellelhető a be-szélő emberre utaló hajlat. A Homo erectus maradványokban a gége helyzete egy mai 6 éves gyermekének felel meg. Tehát az anatómiai bizonyítékok a nyelv kialakulásának, a nyelvi készség fokozatos fejlődésének korai, a Homo fajoknál történő kezdetére utalnak.
Az agyban kialakultak a beszédértést és beszédképzést szolgáló szenzoros és motoros működéseket koordináló, vezérlő, szabályozó neuronstruktúrák is. Ezek egyfajta „szer-vező” rendszer alkotnak, és a beszédet lehetővé tevő anatómiai mikrostruktúrákat képe-zik. A legérdekesebbek azonban azok a genetikusan előreprogramozott idegrendszeri struktúrák és folyamatok, amelyek a fogalmi gondolkodást, szimbolikus nyelvi jelek alkotását és azok egymáshoz kapcsolását teszik lehetővé. A beszéd tehát valójában az ember agyában történik. Úgy tűnik, hogy az emberi agyban előprogramozott formában jelen van a valóság jelképzéssel és jelek összekapcsolásával történő modellezésének a képessége. Ez a mikrostruktúra nemcsak a környezet akusztikus szignáljainak hatására aktiválható, hanem más jelzésekkel is – gondoljunk csak a süketnémák kézjelekkel tör-ténő kommunikációjára.
A kisgyermek nyelvtanulása nem úgy kezdődik, hogy megtanulja bizonyos hangok képzését. Az ember örökli a hangok képzésének képességét. Minden emberi lénnyel vele születnek azok a programok, amelyek eredményeképpen 150–200 beszédhang kimondá-sára képesek vagyunk. A hangképző szerveknek az a koordinációja, amely e hangok képzéséhez szükséges, genetikailag rögzül. Ebből a készletből választódik ki az a kb. 50
94 Leakey, Richard idézi D. Bickertont In: i. m. 124. o.
hang, fonéma, amelyet az adott nyelv használ. Az anyanyelvi környezet tehát bizonyos programokat megerősít, másokat nem, így a kiválasztottak rögzülnek. Szelekció történik, és mint minden szelekciós folyamatban, itt is nagyobb a választék annál, ami megma-radva rögzül. Az anyanyelv tehát nem más, mint olyan neuronális mikrostruktúra, ideg-rendszeri mátrix, amelyik egy bizonyos nyelvi környezet hatására formálódik olyanná, amilyen.
A nyelv speciális „szervnek” tekinthető. A nyelv biológiai alapjaira vonatkozó elkép-zelések és tudományos modellek alkotói közül Noam Chomsky neve a legismertebb. Az általa megfogalmazott generatív nyelvelmélet szerint a beszédkészség alapjai genetikai-lag rögzülnek. Minden természetes nyelvben korlátozott számú ún. rekurzív szabály van, ezeknek az összessége az ún. generatív (egyetemes) nyelvtan. Ezeknek az általános sza-bályoknak a segítségével korlátlan számú mondat képezhető és érthető meg.
Elménkben velünk született, genetikailag adott nyelvismeret, kompetencia található.
Ezt az erős biológiai determinációt bizonyítja az is, hogy a kisgyermek bármely emberi nyelvet képes megtanulni. Ebből azonban az is következik, hogy ebben az esetben gene-tikailag ugyan rögzült, de nagymértékben nyitott tanulási programról van szó.
Két kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban. Az egyik kérdés az ember filogenezisére vonatkozik, és így hangzik: hogyan volt lehetséges az emberi nyelv evolúciója során az, hogy az egyre fejlettebb változatok genetikailag is rögzülhettek. Magyarázható-e ez anélkül, hogy feltételeznünk kellene a szerzett tulajdonságok öröklődését? A másik kér-dés az egyedfejlőkér-désre irányulóan az, hogy hogyan teszik lehetővé a genetikai alapok bármelyik nyelv megtanulását?
Az első kérdésre a genetikai beépüléses tanulás modellje adhat választ. Nézzük meg közelebbről, mit takar ez a fogalom! Ha egy szelekciós előnyt biztosító komplex ideg-rendszeri struktúra kialakításáért kizárólag a gének felelősek, akkor nagyon kicsi a való-színűsége annak, hogy ez véletlen mutációk és rekombinációk eredményeképpen jelen-jen meg. Ha a tanulás alakítja ki, az egyén életének megszűnésével a szerkezet elvész.
Ha viszont feltételezzük azt, hogy a struktúra egy részét a gének állítják be, más része próbálkozás és tanulás révén rögzül, akkor, aki „eltalálja” a megfelelő kombinációt, sikeresebb lesz, több utódot hagy hátra a következő nemzedékben. Minél magasabb a gének által meghatározott beállítások száma, annál kisebb időt igényel és annál valószí-nűbb a többi helyes beállítás. Ha a genetikát tanulással kapcsoljuk össze, akkor azok a tulajdonságok, amelyek az egyedi élet során tanulással alakíthatók ki, beépülhetnek az agy genetikai alapszabásába. Ilyen esetekben a tanulás a megfelelő irányba terelheti a természetes szelekciót. Ez a genetikai beépülési modell segíthet megmagyarázni a nyelv elsajátítását lehetővé tevő képességeink genetikai rögzülését és evolúcióját. Ezt a modellt erősíti az a nyelvi-nyelvhasználati újításokkal szembeni kézenfekvő követel-mény is, hogy azok a meglévő idegrendszeri struktúrákkal „kompatibilisek” legyenek.
Ehhez a változásoknak fokozatosan, kis lépésekben kellett történnie.
„Ha a kommunikációs készség fejlődése növelte a fitneszt, akkor azoknak lett a leg-több utódja, akik a leggyorsabban voltak képesek megtanulni az új nyelvtani trükköket, így a kezdetben megtanult nyelvtani újdonságok beépülhettek a genomba”.95
A második kérdés megválaszolásához először elevenítsük fel kiinduló feltételezésün-ket.
95 Maynard Smith, John–Szathmáry Eörs: A földi élet regénye. Budapest, Vince Kiadó, 2000. 182. o.
A mai ember nyelvi készségeket generáló agyi struktúráinak egy része genetikailag rögzült, éspedig jóval nagyobb mértékben és több információtartalommal, mint ahogyan a kevésbé hajlékony és kevésbé tagolt nyelvet használó emberelődök esetében volt. A beszédtevékenységünk alapfunkcióiért felelős információk tehát genomunk részét képe-zik. Másrészt a magas szintű nyelvhasználat fiziológiai hátterét képező neuronális kap-csolatok nagy része az adott kultúrának, az anyanyelvi környezetnek megfelelően alakul ki az egyedi élet során. Van tehát egy apriori, genetikailag rögzült agyi „huzalozás” és egy erre ráépülő, aposteriori, a tapasztalás hatására kialakult finom kapcsolatrendszer. Ez utóbbinak a kialakítása nem tetszés szerint történik, hanem előre programozott ütem-tervnek megfelelően a kisgyermek korai életszakaszában. Az ember legbonyolultabb perszonális eszközének, nyitott „megismerőszervének” a kialakítása olyan nehéz feladat, hogy megoldásához az agy „előrehuzalozott” része mellett szükség van külső ingerekre, az anyanyelvi környezetre is. Amikor az ember veleszületett beszédtanuló rendszere működésbe lép, az idegsejtek axonszálainak növekedése, szétterjedése, bonyolult kap-csolataik kialakulása akusztikus külső ingerek által keltett impulzusokkal ütemezve történik. Az eredmény: az ismert világegyetem legbonyolultabb szerkezete, a beszédge-neráló és beszédértő emberi agy.