5. I NFORMÁCIÓ ÉS KOMMUNIKÁCIÓ A TÁRSADALOMBAN
5.3. Antropogenezis
Az embernél a külvilág leképezése, a környezettel történő információcsere új dimen-ziókat vesz fel. Azt is mondhatnánk, hogy ezen a szinten egy új világ bontakozott ki.
Dawkins ezzel kapcsolatosan egyik könyvében replikációs robbanásról, információs bombáról ír (Dawkins, Richard: Folyam az édenkertből. Budapest, Kulturtrade, 1995.
24. o.). Az ember idegrendszere, jeleken alapuló kultúrája és különálló, szimbólumok által meghatározott saját (világ)képére formált és igényeihez illeszkedő mesterséges világa adja az alapját és jelenti a tartalmát a folyamatban lévő változásoknak. Az ideg-rendszer, amely eredetileg a különböző sejtek működésének összehangolására szolgáló eszközként jött létre, illetve az élőlény viselkedésének a környezethez történő illesztésé-re szolgált, az ember esetében a külvilág belső illesztésé-repillesztésé-rezentációs modelljét hozta létillesztésé-re. Ez vezetett el végül annak a szimbólumok által uralt világnak a létrehozásához, amelyben élünk.
Az ember kialakulása mai elképzeléseink szerint körülbelül 7 millió évvel ezelőtt kezdődhetett, amikor az emberszabású majmok és az ember fejlődési vonala szétvált egymástól. Az ezt követő, evolúciós léptékhez mérten antropológiai forradalomnak ne-vezhető folyamat a Hominidae (emberfélék) családjában játszódott le, amelybe az összes emberfaj beletartozik. A hominidák evolúciójának lehetőségeit nagymértékben kibővítet-te a két lábon járás azáltal, hogy a mellső végtagokat a járás kibővítet-terhe alól felszabadítva sokrétű tevékenységre tette alkalmassá. A családhoz tartozó Australopithecus fajok az emberré válás kihaló ágának bizonyultak. Körülbelül 2,5 millió évvel ezelőtt jelenhetett meg az a másik nemzetség, amelytől – ha nem is egyenes ági és töretlen, de mégis va-lamennyire folytonos – a mai emberhez vezető evolúciós utat eredeztethetjük. A Homo csoport első tagja „keresztapjától”, a neves antropológus Louis Leakey-től a Homo ha-bilis nevet kapta. Az elnevezés annyit tesz, hogy „ügyes ember”, ami arra utal, hogy a leletek szerint ez a faj volt az első eszközkészítő élőlény.
Azt, hogy a Homo nemzetség tagjai teljes mértékben felegyenesedve jártak, újabban a koponyamaradványok komputertomográfiás vizsgálatának segítségével is bizonyítot-ták. A belső fülben található félkörös ívjáratok kulcsszerepet játszanak a test egyensú-lyának fenntartásában. Az embernél ezeknek az ívjáratoknak a vonulata a felegyenese-dett testtartás következtében teljesen különbözik az emberszabású majmokétól. A Homo nemzetség korai fajainál is a modern emberével teljesen megegyező belsőfül-szerkezetet találtak.
A Homo habilis a pattintott kőeszközeit két kő összeütögetésével készítette. Vele kezdődött az ember technológiai tevékenységének első szakasza, a korai őskőkorszak, amelyet az első Homolelőhely, az Olduvai-szakadékvölgy után oldován iparnak nevez-tek el. Az eszközkészítés a kezek működésének finom koordinációja mellett a megisme-rőképesség magas szintjét is igényelte. Ezzel együtt az oldován ipar „termékei” egysze-rűek voltak, és a legfeljebb 800 cm3 agytérfogatú habilis nemzetség meglepően konzer-vatív eszközkészítőnek bizonyult. Több mint 1 millió évig ugyanazokat az eszközöket készítette. Mintegy 1,4 millió évvel ezelőttről származik az első olyan eszközegyüttes, amelynek készítői – a leletek bizonysága alapján – már előre eltervezték az eszközt, és eszerint munkálták meg a nyersanyagot. A franciaországi Saint-Acheul lelőhely után acheuli iparnak nevezték el ezt az eszközkészítő kultúrát, amelynek művelői egy újabb, a habilisnál nagyobb agytérfogatú faj, a Homo erectus egyedei voltak. Ez a technikai korszak is meglehetősen hosszú volt, több mint egymillió évig tartott. A 250 000 évvel ezelőtti moustier-i ipar már az ősi Homo sapiens formák és a neandervölgyi ember (Homo neandertalensis) eszközkultúrájaként jelent meg. Mintegy hatvan-féle eszközt találtak ebből a korból, amelyek elkészítéséhez „előmunkált” szilánkokat használtak.
Ezek az eszközök több mint 200 000 évig változatlanok maradtak, és Richard Leakey szavaival „ez a technológiai állóvíz korántsem a kifejlett emberi szellem munkálkodásá-ról árulkodik.”72
Mintegy 40 000 évvel ezelőtt azonban nagymértékben megnövekedett a technikai ta-lálékonyság. Ettől kezdve kőből, agancsból és csontból készített változatos eszközök sokasága lelhető fel. Megjelent a kultusz és a művészet, szokássá vált a halottak elteme-tése, barlangfestmények és sziklarajzok készültek, a személyes használati tárgyakon díszítések láthatók. Az utóbbi 50 000 év során olyan kreativitásbeli robbanás történt, ami az ember szimbolikus világának kiteljesedéséhez vezetett.
Ez az időszak volt az, amelynek során „a korábbi időszakokkal ellentétben, amelyek-ben a megállapodottság uralkodott, most az újítás válik a kultúra lényegévé. A változá-sokat immár évezredek és nem százezer évek mérik. Ez a felső őskőkori »forradalom« a modern ember szellemi tevékenységének összetéveszthetetlen bizonyítéka.”73
Mi okozhatta ezt a felső őskőkori forradalmat? Mitől gyorsult föl az ember szimboli-kus világának fejlődése? A fordulópont – a szakemberek egybehangzó véleménye szerint – a tagolt nyelv és ezzel együtt az alkotó tudat megjelenésének hatására következett be.
„Csupán a nyelv törhetett ki a közvetlen tapasztalat börtönéből, amelyben minden te-remtmény raboskodik, az idő és a tér végtelen szabadságát nyitva meg előttünk.”74
72 Leakey, Richard: Az emberiség eredete. Budapest, Kulturtrade, 1995. 136. o.
73 I. m. 98. o.
74 R. Leakey idézi D. Bickertont. In: Az emberiség eredete. 122. o.
Azok az ősrégészeti bizonyítékok, amelyek közvetve a nyelvi készségek hirtelen megnövekedésére utalnak, a következők:
– A halottak eltemetése, sírok kialakítása
– A művészi kifejezés változatos formáinak megjelenése – A technológiai újítások ütemének felgyorsulása – Területi különbségek kialakulása a kultúrában – Az idegenből származó tárgyak cseréjének első jelei – A telephelyek területének jelentős megnövekedése
Amikor a nyelv kialakulását, a tudat eredetét kutatjuk, következtetésekre és feltétele-zésekre vagyunk utalva, mivel a nyelv és a tudat nem fosszilizálódtak. Csupán a kopo-nyamaradványokból, illetve a megtalált eszközökből lehet visszakövetkeztetni a fejlődés lehetséges szakaszaira. Az bizonyosnak látszik, hogy a nyelvi készségek kifejlődése hosszú időt vehetett igénybe. Az emberi agy megnövekedése több mint 2 millió évvel ezelőtt kezdődött, és az Australopithecustól a felső őskőkorszaki emberig háromszoros növekedést eredményezett.
A Homo koponyatöredékekről készített gipszlenyomatokon kimutatható a Broca-mező, azonkívül a bal agyfélteke nagyobb mérete is megfigyelhető. (A bal agyfélhez nemcsak a jobbkezesség, hanem a verbális képességek is kötődnek!) A korai koponya-maradványokon az ember és az emberszabású majmok agykérgi lebenyeinek különböző méretaránya (embernél a homloklebeny nagyobb, mint a nyakszirti lebeny) is észlelhető.
Mindezek azt mutatják, hogy már a korai Homo szótára is gazdagabb lehetett, mint az emberszabású majmok huhogása, visongása és zihálása. Bár a nyelv ősi előfokozatai tartalmukban és szerkezetükben is jóval egyszerűbbek és primitívebbek lehettek a mai nyelvnél, az emberszabású majmokénál jóval fejlettebb információs kapcsolatot tett lehetővé. Richard Leakey feltételezése szerint „ha a természet szeszélye folytán ma is léteznének még a Homo erectus és a Homo habilis populációi, a beszéd képességének különböző fokozatait észlelnénk a körükben.”75
Ludwig von Bertalanffy szerint is hosszú út vezetett a teljes értékű, tagolt beszéd ki-alakulásáig: „Csak egy fecsegő faj képes a szükséges anatómiai felszereléssel együtt a vokális kommunikációhoz eljutni, de még sok minden szükséges ahhoz, hogy a hápogás és a bőgés nyelvvé váljék.”76
Arra a kérdésre, hogy miért jelent meg olyan későn a fejlett beszédképesség az em-bernél, S. Minthen elmélete kínál egy lehetséges magyarázatot. E szerint az emberi elme különböző feladatokra szakosodott modulokat tartalmazott. Az evolúció során ezek egyre hatékonyabban működtek, de egymástól elszigeteltek maradtak. Minthen három mentális modul létezését tételezi fel. Ezek: a technikai intelligencia, a természetben történő tájékozódóképesség és a társas kapcsolatok kialakítására való hajlandóság és alkalmasság. A fejlődésben az elmélet szerint akkor gyorsult volna fel, amikor a vezér-szerepet a társas intelligencia modulja vette át. A majomfélék körében korreláció figyel-hető meg az egyes fajokhoz tartozó egyedek agyának mérete és a faj társas kapcsolat-rendszerének komplexitása között. A nagyobb csoportokban élő majmok agytérfogata nagyobb, mint a kevesebb közösségi hajlandóságot mutató társaiké.
75 I. m. 139. o.
76 In: Bertalanffy, Ludwig von: …ám az emberről semmit sem tudunk… 28. o.
A csimpánzok esetében megfigyelhető az „elmeteória”: az a képesség, amely az élő-lényt alkalmassá teszi annak felismerésére, hogy mások is rendelkeznek hozzá hasonló elmével, elképzelésekkel és vágyakkal. A társas intelligenciára ható szelekció vezethetett el a nyelv finom és hajlékony használatához és az emberi tudat megjelenéséhez.
„A vadászó-gyűjtögető életmód kezdetei minden bizonnyal megnövelték a társadalmi sakkjátszma bonyolultságát, amelyben őseinknek győzniük kellett. Akik mesterfokra jutottak e tudományban – akik élesebb képet alkottak elméjükben a külvilágról, éberebb tudattal rendelkeznek –, a társasélet és szaporodás nagyobb sikereit arathatták le. …a fokozatosan kibontakozó tudatosság újfajta állattá formált minket…, amelyik saját mér-céjével méri, mi helyes és mi nem.”77
A hosszú biológiai evolúció eredményeképpen az elmében felépülő modellek egyre tökéletesebbek lettek, megjelent a „modern” ember fejlett nyelve és kreatív tudatossága.
Minden készen állt ahhoz, hogy megkezdődjön a kulturális és technikai evolúció új, egyre gyorsuló szakasza.