E arl W ash in gton esete
S
zívesen élünk azzal a feltételezéssel, hogy az ember racionális lény, aki alapvető érdekeit figyelembe véve hozza meg döntéseit. Éppen ezért vált ki általános megdöbbenést, amikor kiderül, hogy egy bűncselekmény fel
tételezett elkövetője, beismerő vallomása ellenére később ártatlannak bizonyul. A történelemben erre számos példát ismerünk. Az egyik híres eset még a 17. században, Angli
ában történt, amikor 1660-ban egy földesúr, William Har
rison, szőrén szálán eltűnt. Jobbágya gyanúba keveredett, és egy nem éppen szelíd tortúra hatására beismerte, hogy megölte urát, és a gyilkosságnál anyja és testvére is segéd
kezett. Már régen felakasztották mindhármukat, amikor az eltűnt földesúr előkerült. Ez persze régen volt és a leg
többen el sem hiszik, hogy manapság ilyesmi előfordulhat.
Ugyan miért is tenne ilyet bárki, hacsak nem az ütlegelések súlya alatt cselekszik, vagy pedig önsanyargató hajlamok vezérlik. Márpedig esetek sora bizonyítja, hogy fizikai kény
szer, vagy súlyos mentális defektus híján is megszülethet a beismerő vallomás. Valójában tehát ez sem tekinthető olyan bombabiztos bizonyítéknak, mely kizárhatná az igaz
ságszolgáltatás tévedését. Mégis, éppen mert olyan nehéz
6 7
elhinni, hogy valaki önérdekei ellen cselekedhet, a beismerő vallomás számít az egyik legfontosabb bizonyítéknak. Ez pedig különösen igaz az Egyesült Államok büntető igazság
szolgáltatására, ahol súlyos bűncselekmények esetén álta
lában egy laikusokból álló testület, az esküdtszék mondja ki a végső szót.
Earl Washington esete csak egy azok hosszú sorában, akik magukat valamilyen bűncselekménnyel megvádolva ártatlanul bűnhődtek. Ami mégis megkülönbözteti őt a többiektől, hogy szerencséjére a szerencsétlenségben, olyan ügybe keverte magát, amelynél egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően 15 hosszú, börtönben eltöltött év után (mely
ből 9-et a kivégzésre várva siralomházban töltött) sza
badlábra kerülhetett. Amennyiben egy olyan bűncselek
ményt vállal magára, ahol egy mesterlövész végez távolról kiszemelt áldozatával, már minden bizonnyal elektromos székben végezte volna, és sohasem derül ki az igazság.
Mondhatnánk tehát azt is némi cinizmussal, hogy Earl Washington voltaképpen szerencsés ember. Azt is meg kell persze említeni, hogy - ellentétben e könyvben szereplő más sorstársaival -, Earl nem tekinthető makulátlanul tisztá
nak, aki ne szolgált volna rá valamilyen büntetésre. Mégis kijelenthetjük, hogy tettéért ilyen mértékű büntetést azért mégsem érdemelt.
A történet 1982. június 4-én, Virginiában, Culpeper városában kezdődött. A 19 éves Rebecca Lynn Williams éjfél
tájban tért haza két kis gyermekével, amikor lakásában, gyermekei jelenlétében valaki megerőszakolta és megké
selte. Jóllehet 38 késszúrás érte, néhány órát még élt. Az őt kikérdező rendőrnek, illetve férjének is csak annyit tudott minden erejét összeszedve elmondani, hogy egy fekete férfi volt az elkövető.
Majdnem egy évnyi eredménytelen nyomozást, egy siker
telen gyanúsítási kísérletet követően hirtelen a rendőrök ölébe hullott a szerencse. 1983. május 21-én egy fekete
férfit tartóztattak le Warrintonban, aki egyéb bűncselek
mények mellett azt is beismerte, hogy ő ölte meg Rebecca Lynn Williams-et.
A férfi, Earl Washington, nem a szellemi képességeire lehetett büszke. 69-es IQ-jával alig haladta meg egy tízéves gyermek szellemi színvonalát. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy úgy igyon, mint egy igazi férfi. Ebben az esetben is ez okozta vesztét. Családi körben italozott órákon keresztül, ám az italozás egy idő után veszekedésbe torkol
lott. A vita egyre hevesebben folyt, s a kölcsönös sértegeté
sek hatására Earl egyszer csak felpattant és áttántorgott egy közeli épületbe, hogy borgőzös bosszújához pisztolyt lopjon. Valahonnan tudhatta, hogy a háziak fegyvert tar
tanak, és részegsége ellenére gyorsan meg is találta azt.
Vesztére azonban a tulajdonosnő, Mrs. Hazel Weeks rányi
tott, akit Earl ijedtében egy székkel fejbevágott. Ezt köve
tően vissza akart térni családjához, ám amikor belépett a házba, idegességében elsült kezében a fegyver, és a lövés saját testvérének lábát érte. Earl erre végképp pánikba esett és a közeli erdőbe menekült. Néhány órával később már el is fogta a rendőrség.
Az előzetes letartóztatás so
rán zavarba ejtő események tör
téntek. Utólag megítélve az ügyet, szinte hihetetlennek tűnik, hogy a nyomozó hatóság nem járt el jó val körültekintőbben az ügyben, figyelembe véve Earl Washington viselkedését. Az igazságszolgál
tatás azonban, akárcsak számos esetben a vádlott, nem a logika alapján lép működésbe.
Earl Washington
6 9
Earl ugyanis, miután figyelmeztették azon jogára, hogy nem köteles vallomást tenni, mert az később felhasznál
ható lesz ellene, egymás után 5 bűncselekmény elköveté
sével is megvádolta magát. Lemondott arról, hogy ügyvéd jelenlétében hallgassák ki, ezért a nyomozók gyűrűjében egyik bűncselekményt a másik után anélkül ismerte be, hogy ennek következményeivel tisztában lett volna. Kezdte az elfogását közvetlenül megelőző Weeks üggyel. Jóllehet ennél az esetnél is megfogalmazást nyert a nyomozók részé
ről a vád, hogy Earl megpróbálta megerőszakolni a tulaj
donosnőt, Weeks asszony vallomása ellentmondott ezen feltételezésnek. Maradt a rablás és a súlyos testi sértés, aminek a későbbiekben komoly szerepe lett Earl sorsa szempontjából.
Miután a nyomozók megszerezték a vallomást az alap
ügyben, tovább faggatóztak, hátha a vádlott más fel
derítetlen bűncselekménnyel is összefüggésbe hozható.
Meglepetésre az első próbálkozás azonnal sikerrel járt, ugyanis egy erőszakos közösülés kapcsán is megszületett a beismerés. Az Earl által előadott történet azonban oly mértékben távol állt az adott ügyben már ismert tényéktől, hogy a nyomozók ejtették ezt a vádat. Ezt követően Earl egy a Winchester Street-en elkövetett betörést is „beismert”, amely később szintén megdőlt, mert a betörés tanúja határozottan állította, hogy nem Earl volt az elkövető. Egy újabb erőszakos közösülés beismerése következett, amiből azért nem lett vád, mert a sértett személyleírása egyáltalán nem illett Earl-re, ráadásul a nő már korábban azonosított valakit.
A fordulat az ügyben ekkor következett be. Amint az egyik nyomozó kézírásos feljegyzéséből kitűnik, egy utolsó kísérlet történt arra, hogy valami újabb bűncselekményt felderítsenek. Ez a törekvés pedig megpecsételte az ekkor már romjaiban heverő fekete férfi sorsát. A leírás szerint Earl a székén ült, nem nézett a nyomozókra, de látszott
rajta, hogy nagyon ideges. Elhangzott a kérdés: „Earl, te ölted meg azt a lányt Culpeperben?” Earl 5 másodpercig némán ült, majd bólintott és sírni kezdett.
A nyomozók folytatták a kihallgatást, egészen addig, amíg ki nem merítették azokat az információkat, melyeket a kérdéses ügyről tudtak. Mint utóbb kiderült, ez nem volt túl sok. A fauquieri rendőrök például azt sem tudták, hogy az áldozatot megerőszakolták. Márpedig erről Earl egy szót sem szólt.
Amint későbbi ügyvédje, Eric M. Freedman fogalma
zott, Earl ebben az állapotában azt is gondolkodás nélkül elismerte volna, hogy ő lőtte le Kennedy elnököt. Az előz
mények ellenére a nyomozók azonban úgy érezték, hogy nagy fogást csináltak. A kihallgatást félbeszakították és értesítették a culpeperi rendőröket, akik másnap reggel újrakezdték Earl kikérdezését. Earl újra előadta az üggyel kapcsolatos „élményeit”. Jóllehet erről a kihallgatásról jegyzőkönyv nem készült, az egyik nyomozó bíróságon tett vallomása alapján rekonstruálható az esemény. Eszerint Earl először tévesen határozta meg a sértett bőrszínét és csak ismételt kérdésre „találta el”, hogy egy fekete nőt erő
szakolt és ölt meg. Amikor pedig arra kérték, hogy adjon személyleírást az áldozatról, ez igen nehezére esett és téve
désekkel tarkította vallomását. A nőt alacsonynak mondta, aki egyébként 5.8 láb, vagyis kifejezetten magas volt. Azt állította, hogy egyszer vagy kétszer szúrta meg, miközben az áldozatot 38 késszúrás érte. Azt is mondta, hogy nem látott mást az elkövetés helyszínén, pedig az eseménynél a sértett apró gyerekei is jelen voltak.
Kb. egy óra múlva, a nyomozók újra feltették kérdései
ket, s az erre adott válaszokat, amelyek már Earl nagyobb tájékozottságát tanúsították, írásba is foglalták. Ez a vallo
más került később a bíróságra. Amíg azonban a vallomás aláírásra való előkészítése, gépelése folyt, Earl a nyomo
zókkal egy kis autós körútra indult. Ennek célja a tett
71
helyszínének azonosítása volt, ami szintén nem ment egy
szerűen. Háromszor is behajtottak ugyanazon tömbházak közé, ahol a Williams család lakása is volt, mire egyszer Earl a tényleges lakással szembenálló épületet jelölte meg a bűncselekmény helyszíneként. A rendőr ekkor a Williams lakásra mutatott és megkérdezte, hogy ott történt-e a gyilkosság. Earl bólintása eredményessé tette a helyszíni szemlét. Végűi Earl a lakásban talált inget is magáénak ismerte el, melyet 6 héttel a bűncselekményt követően adtak át a családtagok a rendőrségnek.
Az írásos vallomás azonban e nélkül is éppen elég alapot szolgáltatott arra, hogy a vádemelés a Williams-ügyben is megtörténjen. Utólag visszatekintve, és Earl későbbi ügyvé
deinek nyilatkozatai alapján kimondható, hogy a rendelke
zésre álló bizonyítékokra tekintettel a védelem pozíciói nem voltak rosszak. Ám az amerikai, ún. adverzariális eljárás az ügyvédi képességeknek, és általában a védelmi takti
kának hangsúlyos szerepet juttat az ügy végső kimenetele szempontjából. Márpedig Earl akkori ügyvédje, finoman fogalmazva, nem állt a helyzet magaslatán.
Az esküdtszéki tárgyalás első szakaszában a bűnösség kérdésének eldöntésére került sor. A vád bizonyítékként Earl vallomását mutatta be. Ez volt tulajdonképpen az egyetlen bizonyíték, amelyre az ügyészek felépítették tak
tikájukat. Az ügyvéd, súlyos hibái egyikeként Earlt kiál
líttatta a tanúk padjára, feltehetően azzal a céllal, hogy mondja el, nem az, és nem úgy került az általa aláírt vallo
másba, ahogy ő azt elmondta a nyomozóknak. Earl ezzel szem
ben azt hangoztatta, hogy egy
általán nem is tett tanúvallo
mást. Ahelyett tehát, hogy a
Earl Washington
vallomástétel körülményeit támadta volna az ügyvéd, egy nyilvánvalóan hiteltelen tanúvallomás előmozdításával mélyítette Earl sírját. A tény ugyanis, hogy Earl, aki az amerikai zászló színeit sem volt képes megnevezni, szel
lemi képességei okán nem is foghatta fel az ún. „Miranda”
jogaira való felhívást, illetve könnyen a nyomozók befolyása alá kerülhetett, menekülési utat biztosíthatott volna a védelem számára.
Utólag visszatekintve, még érthetetlenebb az, hogy az ügyvéd nem kísérelte meg a kizárásos bizonyítás lehetősé
gét. Ma már tudjuk, hogy az ügyészség saját vizsgálatai is kimutatták, a tett színhelyén, az ágyneműn talált sperma
foltok nem származhattak Earltől, ezzel szemben származ
hattak az ügy első gyanúsítottjától, James Pendletontól.
Az ominózus ing zsebében talált hajszálak e vizsgálatok alapján szintén inkább kapcsolatba voltak hozhatók James Pendletonnal, mint Earl Washingtonnal. Amikor a vizsgála
tot végző laboratórium felhívta erre a figyelmet és további hajmintát kért a culpeperi rendőrségtől, a rendörök vissza
utasították ezt a kérést.
Az ügyvéd, záróbeszédében meg sem kísérelte kétségbe vonni az ügyészség által felvonultatott bizonyítékokat, pusztán az esküdtek jóindulatára apelláló érveket hozott fel. Éppen ezért senki sem döbbent meg az esküdtek egy
hangú döntésén, mely bűnösnek találta Earl Washingtont az ellen felhozott vádakban.
Az eljárás ezt követő szakaszában a büntetés mérté
kének meghatározása következett. A vád itt már pusztán csak az esküdtek érzelmeire épített. Az ügyész hangsú
lyozta a tett embertelen voltát és rendszeresen visszatért arra a tényre, hogy az áldozattal 38 késszúrás végzett, aki vérben úszott a sérülésektől. Az ügyészség által behívott egyik tanú, az áldozat édesanyja pedig arról beszélt, hogy az esemény milyen traumát okozott az árván maradt gyere
keknek. Hosszan ecsetelte, hogy a gyerekek hogyan hívják
73
telefonon a mennyekben élő édesanyjukat, és mesélik el neki mindennapi gondjaikat.
A védelem ezzel szemben csak általánosságokat mon
dott. Beszédét olvasva akár azt is gondolhatnánk, hogy vád és nem védőbeszédről van szó: „...nézzenek rá és nézzék a bűnt és döntsék el, milyen büntetéssel valósul meg az igaz
ság. Élete a kezükben van.” Earl élete valóban a kezükben volt, és az érzelmileg alaposan megdolgozott esküdtek nem haboztak, amikor úgy ítélték meg, hogy a halálbüntetés az egyetlen eszköz, amivel helyreállhat a világ rendje.
Az ügyvéd ezt követően fellebbezéssel próbálkozott, sikertelenül. A halálbüntetés végrehajtása 1985. szep
tember 5-ére lett kitűzve. Ekkor - immár jogi képviselő nélkül - Earl is lemondott arról, hogy valaha is kiderülhet az igazság.
Nem így az egyik sorstársa, Joseph Giarratano, aki min
dent megtett azért, hogy az igazságtalanság tényét minél több emberrel megismertesse. Giarratano személyénél érdemes elidőznünk egy kicsit. Az USA leghíresebb bör
tönlakójaként számon tartott férfit Barbara Kline és lánya meggyilkolásáért ítélték Virginiában halálra. Elítélésének pillanatában Joe igazi vesztesnek számított, aki drogo
zott és majdnem analfabéta volt. A siralomházban töltött hosszú évek alatt azonban hatalmas változáson ment keresztül. Elmélyült a filozófiában, teológiában és a jog
tudományban. Igazi „börtönjogásszá” képezte magát, aki cellatársai érdekében különböző beadványokat írt. Joe nem pusztán cellatársainak tartott előadásokat az erőszak- mentes életfilozófiáról, hanem a különböző jogi karokról érkező diákokat is bevezette a büntetésvégrehajtás vilá
gába. 1991-ben Joe Giarratano 2 napra volt már csak attól, hogy az elektromos székben végezze, amikor az ügyének felülvizsgálatát követelő csoportok (United Conservatives of America, Amnesty International) végre célt értek. Az Earl Washington esetében is szerepet játszó L. Douglas Wilder
kormányzót sikerült meggyőzni arról, hogy Giarratano bűnösségét illetően komoly kétségek merültek fel. A halál- büntetést a kormányzó életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta és perújrafelvételre tett javaslatot.
Giarratano mélyen meg volt győződve Earl ártatlanságá
ról, és végül az ő közbenjárására kezdett el a Washington- üggyel egy ügyvédjelölt, Martha Geer is foglalkozni. Martha meggyőzte Jay Topkist, egyik főnökét a Paul Weiss, Rifkind, Wharton & Garrison ügyvédi irodánál arról, hogy egy ártatlan ember élete forog kockán. Innentől kezdve már filmszerűen peregtek az események. A tények ismertté válá
sával az iroda egy egész jogászcsoportot bízott meg az Earl Washington megmentésére irányuló akció vitelével. Az Eric M. Freedman vezetésével működő stáb egy héten belül összeállított egy 1600 oldalas beadványt, melyben többek között a kivégzés elhalasztását kérték. A beadvány ezen pontját az illetékes bíró is az ügyvédekhez hasonlóan ítélte meg, így 9 nappal Earl kivégzése előtt a halasztás ügyében bírói döntés született.
Ezt követően az ügyön dolgozó ügyvédek befejezték munkájukat. Earl képviseletét ugyanis a megállapodásnak megfelelően a Paul, Weiss, Rifkind, Wharton & Garrison irodától önkéntes ügyvédek vették át. Az ő munkájuk ered
ményeként került felszínre az a bizonyíték, mely a sperma
folton végzett vizsgálatok alapján adott volna lehetőséget már jóval korábban a „kizárásos” bizonyításra. Az írásos anyag, amely bizonyította, hogy a paplanon talált sperma
folt nem származhatott Earl tői, az esküdtszéki tárgyaláson eljáró ügyvéd anyagaiból került elő, akinek annak idején a kormány a dokumentumot megküldte. Máig érthetet
len, hogy ez a tárgyalás során miért nem került felhasz
nálásra.
Mindezek ellenére az önkéntes ügyvédek többirányú kérelmei az ügy felülvizsgálatára állami és szövetségi szin
ten is elutasításra találtak. Ám az időközben professzori
7 5
kinevezést szerzett Eric M. Freedman ismét bekapcsolódott Earl védelmébe, és az elutasító végzést szövetségi szinten sikeresen megfellebbezte. Ennek eredményeként lehetővé vált egy bírósági meghallgatás, melynek során az ún. kizá
rásra okot adó (exculpatory) bizonyítékok bemutatására került sor. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy annak idején a védelmet ellátó ügyvéd tudatosan, taktikai okokból nem használta fel ezen bizonyítékokat, és erre hivatkozva elutasította a kérelmet. Ezt a döntést is megfellebbezték, és a fellebbviteli fórum, más érvekkel alátámasztva ugyan, de azonos előjelű döntést hozott. Megállapították, hogy a védelem súlyos hibát követett el, azonban ez a hiba nem volt perdöntő, figyelembe véve az ítélet alapjául szolgáló bizonyíték, vagyis a vallomás súlyát.
Ekkor megint úgy nézett ki, hogy a jogorvoslati lehetősé
gek kimerülésével a kivégzésre hónapokon belül sor kerül.
Ám, immár sokadszor a szerencse és egy empátiás kész
séggel megáldott ügyész ismét a pozitív végkifejlet irányába lendítette a már-már elveszettnek látszó ügyet. Az egyik, Freedman professzor mellett dolgozó ügyvédnek ugyanis egy utcai beszélgetés során sikerült a szóban forgó ügyészt meggyőznie arról, hogy az időközben továbbfejlesztett DNS- vizsgálatokkal érdemes lenne az áldozat vaginájában talált spermiumot is megvizsgálni. Ezen a ponton kapcsolódott be az eljárásba a később az O. J. Simpson ügyében világhí
ressé vált ügyvéd, Barry C. Scheck valamint Peter Neufeld, akik ingyenesen felajánlották a DNS-vizsgálatokhoz nyúj
tandó segítségüket.
A vizsgálat kimutatta, hogy a vaginából vett kenetben talált spermium a genetikai jellemzők alapján nem szár
mazhatott sem az áldozat férjétől, sem Earl Washingtontól.
1993. december 20-án ezért kegyelmi kérvény benyújtására került sor L. Dougles Wilder kormányzóhoz, amelyben az ártatlanság megállapítására irányuló igény nyert megfogal
mazást. A kormányzó azonban, néhány órával mandátuma
lejárta előtt csupán a szabadlábra helyezés lehetőségét is magában foglaló életfogytiglani szabadságvesztésre módo
sította Earl Washington büntetését. Earl feje felett ettől kezdve már nem lebegett pallós, azonban a tényen, hogy továbbra is egy el nem követett bűncselekményért bűnhő
dött, ez nem sokat változtatott. A feltételezések szerint e döntés hátterében a kormányzó szenátusi választásokon való részvételi szándéka állt, melyet egy fekete bűnözőnek nyújtott kegyelmi határozat csak veszélyeztethetett volna.
A kormányzó döntését ezt követően több állami tisztvi
selő is igyekezett igazolni. Az a teória kapott hangot, hogy a DNS-vizsgálat eredménye csak azt bizonyítja, hogy nem Earl erőszakolta meg az áldozatot. Azt azonban nem zárja ki, hogy egy feltételezett tettestárssal Earl jelen volt a hely
színen és részt vett a gyilkosságban. Ennek az elképzelés
nek azonban alaposan ellentmondtak a tények, így többek között az áldozat vallomása is. Amint emlékezünk, Rebecca Williams két embernek is azt mondta, hogy egyetlen férfi támadta meg.
Ennek ellenére, jogorvoslati út híján, a nyilvánvalóan téves érvelést legfeljebb a sajtó útján lehetett kritizálni.
A virginiai törvények ugyanis 21 nappal a jogerős döntés után már kizárják a perúj
rafelvétel lehetőségét, bármi
lyen bizonyíték kerüljön is elő.
Az Earl Washington ügye kap
csán indított törvényhozási kez
deményezés pedig, mely ezt a szabályozást kívánta megváltoz
tatni, egy szenátusi bizottságon elakadt. (Virginia rendelkezik a legszigorúbb szabályozással.
Earl Washington
7 7
Míg egyes tagállamokban egyáltalán nem létezik időbeli korlátozás a perújrafelvétellel kapcsolatban, itt valóban csak 21 nap áll rendelkezésre, hogy valaki egy új bizonyí
ték felbukkanásával perújrafelvételt kezdeményezhessen.
Ennek ellenére Virginia számít az egyik legtökéletesebb büntető igazságszolgáltatással rendelkező államnak, ahol a halálbüntetéssel kapcsolatban az elmúlt évtizedekben nem kerültek felszínre bírói tévedések. Earl Washington esete ebből a szempontból is jelentőséget kapott, hiszen ezen a jó bizonyítványon rontott volna, ha kiderül, ártat
lanul ítélték halálra.)
Akárcsak egy hollywoodi filmben, itt is kiírhatnánk:
újabb 6 év telt el. Earl Washington továbbra is élte a bör
tönlakók mindennapi életét, miközben a kiszabadításáért küzdő aktivisták tehetetlenül várták a csodát. A DNS- vizsgálatok ez idő alatt azonban óriási fejlődésen mentek keresztül. Az ún. STR-vizsgálat (Short Tandem Repeater) már egy jóval pontosabb genetikai képet nyújtó eredményt tett lehetővé. Berry Scheck úgy gondolta, hogy ezek segít
ségével végképp el lehetne oszlatni azon feltételezést is,
ségével végképp el lehetne oszlatni azon feltételezést is,