Balassi és Rimay kapcsolatáról: „…szélcsenden túl”
Már többekben felmerült, hogy Rimay Balassi-kultuszt építő szándéka mögött nem pusztán az önzetlen tisztelet munkál. A himnikus Epicédium létrejöttének mozgatórugói közt fellelhető egy olyan aspektus is, hogy a Balassi körül keltett hírverésből talán Rimaynak is jut valami. A dicsőség megszerzésére fordított törekvés tehát ugyanúgy áthathatja a gyászversek olykor túlzásba eső felütéseit.
Ahogy RimayEpicédium-beli Balassi imitációjának is egészen más okai lehetnek.
Szilasi László Balassi 17. századi utóéletéről írt összefoglalójában a Balassi-követés retorikai vonatkozásait emeli ki, melyek az „ortodox rámizmus”
térhódí-³⁴ Balassi Bálint összes verse: Hálózati kritikai kiadás,szerk. Horváth Iván, Tóth Tünde, Bp., Gépeskönyv, 1998. http://magyar−irodalom.elte.hu/gepesk/bbom/itart.htm 2016. 02. 29.
tásának köszönhetőek: „a poétika- és kritikatörténet tanulságai szerint az átfogó imitatioa XVI. század második felétől stilisztikai, elsősorban azelocutio,azon belül is elsősorban atropusokésfigurákkérdéseire összpontosító követésre, méghozzá annak isaemulatiora (az előd poétikai felülmúlására) törekvő változatára koncent-rálódott.”³⁵ Az utánzásról a felülmúlásra eltolódott poétikai hangsúly azEpicédium vonalvezetésében is tetten érhető. Szilasi egy másik írásában Rimay gyászvers-gyűjteményének finom metodikáját írja le. Szerinte vízválasztó aVégtelen irgalmú után az az isteni megnyilatkozás, melyben a zsoltár rágyakorolt hatását fejezi ki.
A Balassi-vers Epicédium-béli szövegkörnyezete, mint értelmezés, tehát elsősorban az aposztrophéban mutatja fel Balassi Bálint költői nyelvének legfontosabb retorikai eszközét. A nyílt poétikai versengés e téren ab-ban nyilvánul meg, hogy világosan megfigyelhető: jóllehet eddig a pontig az Epicédiumnak is az aposztrophé a domináns retorikai trópusa, ettől a ponttól kezdve azonban egyetlenegyet sem találunk Rimay gyászvers-gyűjteményében. Az utód feltárja az előd (statisztikailag is bizonyíthatóan) egyik legkedvesebb retorikai eszközét, bemutatja, hogy képes annak magas szintű poétikai alkalmazására – majd látványosan és véglegesen elveti azt, hogy immár a sajátjainak tekintetteket (ebben az esetben: dominánsan a narratiot és a prosopopoeiát) mutathassa és használhassa fel.³⁶
Újraértelmezve Rimay imitátor szerepét talán az Epicédiumból kiolvasható Balassi-interpretációja is más irányt vesz. AzEpicédiumtagadhatatlan kultikus hi-perbolikussága és versengő utánzásának kettőse az elocutio egy másik alakzatára, az iróniára is utalhat. A rámista retorikában a hiperbola megegyezik Melanchton metaphora perpetua fogalmával, „amely által a beszélő szavahihetősége megkér-dőjeleződik, hiszen a hyperbola vagy túl nagynak, vagy túl kicsinynek láttatja a beszéd tárgyát. Használata csodálatra méltó szépséget és fenséget (sublimitas) kölcsönöz.”³⁷ Kapcsolatba hozható továbbá az iróniával: a negatív túlzás akár a beszélő szándékával ellentétes hatást is kifejthet. Mivel „az irónia nem más, mint a színlelés trópusa, ugyanis az irónia révén a beszélő valójában az ellenkezőjét állítva fejezi ki azt, amit gondol.”³⁸ Az iróniának emellett nyelvi specifikuma az intonáció, mely nélkül nehéz felismerni, főleg írott szövegben. Az imitáció és az irónia metszete abban nyilvánul meg, hogy mindkettőnek alapja az elsődleges jelentés pontos másolata, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi annak ellentétét fejezi ki.
³⁵ Szilasi László,Balassi Bálint költészetének utóélete a 17. század elején (Solvirogram Pannonius Istenes énekek kiadása)=A magyar irodalom történetei I: A kezdetektől 1800-ig,szerk. Janko-vits László, Orlovszky Géza, Szegedy-Maszák Mihály, Bp., Gondolat, 2007, 422–437; 429.
³⁶ Uo.,431.
³⁷ Szabó Etelka, A nyelvi képek osztályozása és elméleti megközelítése a XVI. századi francia ramista retorikában,Debrecen, 2008, 140.
³⁸ Uo.,184.
90
Az Epicédium ironikus intonációja inkább a szüzséjében, mint a fabulájában jelenik meg. (Bár ott is akadhatunk pár nyomra, mint például Diana alászállása a Nyírségbe stb.) A gyűjtemény szerkezetét tekintve ennek fényében nézzük meg újra parafrázisunk beépítésének célját. Ugyancsak Szilasi László az, akiNyakvers című előadásában³⁹ újabb rálátást ad a Végtelen irgalmú jelentőségére. Egy 12.
századi angol jog, a kezdetben csak egyházi méltóságoknak járó, ám a későb-biekben az írástudókra is kiterjesztett „benefit of clergy” gyakorlására akkor volt lehetőség, ha a vádlott bebizonyította, hogy tud olvasni. Az eljárás során a Szentírás egy részletét kellett kibetűzni, ami a megmerevedett szokásokból adódóan mindig ugyanaz a szöveghely lett, történetesen az L. zsoltár. Az angol joggyakorlat még hosszú évszázadokig érvényben tartotta a rendeletet, ezért ezt a szövegrészt „természetesen kora ifjúságától fogva betéve tudta minden analfa-béta, ám hivatásos angol bűnöző.” Szilasi kontextusa ugyanazokat a problémákat veti fel, mint maga azEpicédium.Honnan lehetünk biztosak szavahihetőségében?
Balassit írástudó, azaz az irodalmat felsőfokon művelő elődnek állítja be, vagy (durván fogalmazva) az olvasható ki a versekből, hogy csak egy imposztor, aki úgy csinál, mintha tudna verset faragni?
Az Epicédium valóban aláhúzza Balassi Bálint költői titulusát, azonban zá-rójelbe is teszi azt. Az elgondolás, hogy Balassi Bálint, akiért a görög istenek, angyalok és múzsák versenyt sírnak, a szerelem költője, aki miután ágyékon találják, pont azt a zsoltárt fordítja utolsó leheletével, ami a paráznaság vétkéért eseng, enyhén szólva mitologikus. Ennek a túlidealizált képnek a hiperbolikus-sága miatt nehezen hihető el abszolút dicsőítő szándéka. Sőt az is kétséges, hogy az irodalom talaján felállított hipotézis miatt, melynek műfaji és fikciós korlátai vannak, bármit is komolyan vehetünk azEpicédiumvíziójából.
Balassi ellen, Rimay mellett
Az előzőeket figyelembe véve egy meglehetősen ingatag forrásból értesülünk Balassi szerzőségéről. De maga a tény, hogy posztumusz bővülne a Balassi-versek száma, sem meglepő az irodalomtörténet számára. Szigeti Csaba egyik munkájá-ban így ír a Balassi-korpusz dinamikusságáról:
Balassi Bálint a XVII. század közepétől a XX. század elejéig éppen olyan kollektív költő volt, mint Homérosz. Neve fedőnév csupán, áruvédjegy, korabeli Kiváló Áruk Fóruma, mert éppúgy, mint Vergiliusnak, neki is megvan a maga Appendix Balassiana-ja, főként olyan versszövegekből, amelyeket – metaforikusan szólva – a halála után írt, ill. amelyeket halála után írattak meg vele. […] Mint ismeretes, Rimay János mélyen ideologikus
³⁹ Szilasi László,Nyakvers = Uő,Miért engedjük át az ácsnak az építkezés örömét,Bp., Pesti Szalon, 1994, 64.
interpretációját követően (vagy már a költő halálos ágyánál?) elkezdődött egy nagyon erős mitologizálódási folyamat, amelynek során természetesen a Balassi-költemények száma is megnőtt.⁴⁰
Rimay szerzői kitalációját erősíti az is, hogy nincs semmilyen történelmi adat arra nézve, Rimay János harcolt-e Esztergom ostrománál, vagy egyáltalán ott volt-e Balassi Bálint halálos ágyánál.
S mielőtt továbbmennénk, jegyezzük meg: a Balassi-kultusz főpapja ugyan kétségtelenül Rimay volt, ám nem teljesen önzetlenül; éppen buzgólkodása révén őrá hullt a legtöbb a költőfejedelem fényéből. Csak kiragadott példa-ként említeném, mondjuk azt a misztifikációját, amelyet sokan meglepően komolyan vesznek; e szerint Rimay ott lett volna Balassi halálos ágyánál, amikor is a költő éppen a Végtelen irgalmú… kezdetű versét írta, miként kulturált és vallásos haldoklóhoz illik. Aránylag pontosan tudjuk, kik voltak az esztergomi táborban. Rimayt senki, semmilyen forrás nem említi. Egy-általán nem lehetetlen, hogy a hatásos életképet Rimay találta ki, mintegy saját fontosságának bizonyságaként.⁴¹
Az Epicédium befogadástörténete hosszú utat járt be. Ács Pál meglátása he-lyesnek tűnik, mely szerint: „A legtöbb gondot a költemény irodalmi karaktere, a fiktív és valós elemek különösnek ható keveredése okozta.”⁴² Azt is tisztán látja, hogy azok az értelmezések, melyek korhű történelmi dokumentumként kezelik az Epicédiumot, megfosztják irodalmi mivoltától a művet. A történeti magya-rázatot elvetve, az Epicédium allegorikus képeinek feltárásához tanulmányában együtt lépünk be a mű fiktív terébe. A mauzóleumi szoborcsoport illusztrációjá-nak tökéletesítése közepette azonban még Ács Pál sem képes teljesen hátrahagyni a valóságot az Epicédium fiktív teréből. Hiszen, jól lehet, egyértelműen nem vehetjük készpénznek sem Diana alászállását a Nyírségbe, sem egyik istenség mondanivalóját igaznak – miért hinnénk hát el, hogy a kreált Balassi Bálint-karakter szavai a valóságot tükrözik, és hogy a végső óráján az ötvenedik zsoltárt lefordította? Az irodalomtörténet emlékezetében mindmáig e gyászversgyűjte-mény taglalásánál a művek fiktív terében megszólaló Balassit egyenlővé teszik a valóban létező Balassival. Azon a ponton, ahol a Végtelen irgalmút bevezető széljegyzet következik, a szakirodalom egy csapásra elfelejti azEpicédiumfikcióját és ismét történeti hitelességű tényként fogja fel, hogy mindez Balassi szájából hangzott el.
⁴⁰ Szigeti Csaba, Appendix Balassiana: Kronológia, tradíció, hagyománytudat a XVII. századi Balassi-követő nemesi költészetben,ItK, 1985/6, 675–687.
⁴¹ Kőszeghy Péter,Balassi Bálint mitológiája, avagy az első költő,ItK, 1994/5–6, 695–705.
⁴² Ács Pál,„Egy út készíttetik”: Balassi Bálint apoteózisa Rimay János Epicédiumában,ItK, 2005/2–
3, 205–221.
92
A gyászversek más margináliái, például atyafiainak s öccsének szólók, nem utalnak a valóságra – erről miért kellene azt gondolnunk? Valószínűleg a vers utóéletében találhatjuk meg a választ erre a kérdésre. A 17. században azIstenes énekekkiadásokban öröklődik tovább a zsoltár. Ott Rimay margináliáját kiegészí-tik a következőképpen: „Eddig az Psalmus, s ez immár inventio poetica.” A poetica inventio fogalmának a tisztázásában kiemelkedő szerepet játszott Tóth Tünde munkája, melyben megállapította, hogy Balassinál az inventio poetica kifejezés szellemes, ötletes szerkesztésen alapuló humanista szellemiségű udvarló verset, bókverset jelent. Míg követői már valószínűleg nem ezt, hanem a teoretikus ha-gyományokhoz visszakanyarodva, fiktív mitológiai apparátussal operáló verset, illetve költői eljárást értettek alatta.⁴³ Ez alapján a széljegyzet második fele a vers fikcióba való visszatérésére utal. Azaz azIstenes énekek-kiadás összeállítója, vagy az a forrás, ami alapján dolgozott, azzal a magyarázattal egészítette ki a vers széljegyzetét, mely okot adhatott már a 17. században arra, hogy a zsoltárfordítást Balassinak ítéljék.
Rimay Jánostól nem idegen, hogy nem létező, pontosabban aligha létező verse-ket hagy nekünk hátra. Ilyen például azon verses kötete, melyben „külembnél is külembféle” versei voltak, s amely sajnálatos módon a Tiszába esett. Vagy tervezett Balassi-kiadása, melynek csak előszavával készül el. A Balassi-követés úttörőjének mondható Rimayt a Balassi poétika nem szokványos mímelőjeként lehetne jellemezni.
Az interpretációk szerint Rimay versei fokozott érzéki hatásokkal, retorikai mesterkéltséggel, intellektuális jelleggel, tágas asszociációs mezővel váltják fel Balassi döntően vizuális jellegű, természetes áradású, amelioratív és klasszikus módon elrendezett költői világát. Balassi himnikus litániastílu-sát, bibliai képlátálitániastílu-sát, hasonlatait és metaforáit (Eckhardt 1948) Rimay oxy-moronra, katakrézisre, bizarr asszociációkra, az elidegenedés, a betegségek és a test naturalizmusára cseréli le.⁴⁴
A két költő markánsan eltérő stílusát, eszközkészletét összehasonlítva és a Vég-telen irgalmútextusára vetítve inkább Rimay mellett tehetnénk le a voksunkat.
„A hagyomány által Balassinak tulajdonított szöveg, különösképpen annak 2.
strófája ugyanis annyira naturalisztikus jellegű, olyan érzékszervi területekre terjed ki, s olyan fokig mellőz mindennemű ameliorációt, hogy gyakorlatilag teljesen egyedülállónak, abszolút kivételnek mondható a Balassi-éleműben.”⁴⁵
Pap Balázs hívja fel a figyelmet egy másik Balassinak tulajdonított Rimay-vers, azAdj már csendességetkapcsán, egy másfajta érvre a művel kapcsolatban.
⁴³ Tóth Tünde,Balassi Bálint és az inventio poetica=Hommages á Kulin Katalin,szerk. Halász Katalin, Bp., Palimpszeszt, 1997, 277.
⁴⁴ Szilasi László,Balassi Bálint költészetének utóélete…, i. m.,429.
⁴⁵ Uo.,432.
Hasonlóképpen gyanús az érdem kifejezés. Balassinál az érdem főnév (és nem az érdemel ige) vallásos versben (az Adj már csendességet… kezdetűn kívül) csak háromszor fordul elő: a Mégis bővebb szóval kérleli istennek haragját címűben, valamint kétszer a Végtelen irgalmú… kezdetűben. Az utóbbiról mondani sem kell, hogy Rimay János legalább annyira valószerű (ha ugyan nem valószerűbb) szerzője e versnek, mint Balassi.⁴⁶
Végezetül Rimay Jánosnak van egy másik L. zsoltárfordítása, amit nem Béze, hanem Buchanan parafrázisából ültetett át magyar nyelvre. Psalmorum sacrorum Davidis libri quinque duplici poetica metaphrasi, […] Latiné expressi Theodoro Beza Vezelio et Georgio Buchanano Scoto autoribus […] eiusdem Buchanani Tragoedia, quae inscribitur Iephtes című több kiadást megért összeállítás a korban egymás mellett adja ki a fent említett két szerző (Béze és Buchanan) zsoltárparafrázisait.
Egyik oldalán az egyik, másik oldalán a másik. A Könyörülj énrajtam kezdetű vers, az LI. zsoltár magyarázata bizonyítja, hogy Rimay biztosan foglalkozott e zsoltárral, míg Balassiról ez csak feltételezhető.
Rimay motivációinak radikális dipólussága, mely a Balassi-kultusz alapjául szolgálóEpicédiumlétrejöttét elősegítette, a történeti hitelesség hiánya, valamint az, hogy a Balassi szerzőségére mutató széljegyzet egy fikciós mező; gyakorlatilag az irodalomtörténet mesés leképeződésének része, mely az első értelmezések során ruházódik fel a valóság dimenziójába átcsapó komplementummal, mind Rimay irányába mutatnak. A Végtelen irgalmú stíluskészlete, szóhasználata is jobban beleillik a Rimay-féle vers hagyományába. Ezért állíthatjuk joggal, hogy a szóban forgó zsoltárfordítást Rimay János készítette.
Összegzés
AVégtelen irgalmúszerzőségi kérdése a Balassi és Rimay szakirodalom egy jelen-tős szeletét öleli fel. A Pázmány-féle utóélet felgöngyölítésével kizárható Nyéki Vörös Mátyás, mint lehetséges szerző. A szövegvariánsok teológiai összevetésével kronológiai sorrend állítható fel a közel egy intervallumban megjelenő katolikus és protestáns változatok között, mely szerint az utóbbi keletkezett előbb. Rimay Epicédiumának Balassi-hagyományhoz fűződő kettős kötödésének bemutatásával és korábbi történeti, poétikai-retorikai, valamint stílusbeli sajátosságokra vonat-kozó érvek felsorakoztatásával megcáfolható a zsoltár Balassitól való származása és megkérdőjelezhetetlenné válik Rimay szerzősége.
⁴⁶ Pap Balázs,Az Istenes énekek margóira=Ghesaurus: Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára,szerk. Csörsz Rumen István, Bp., reciti, 2010.
94