Magyarországon az ipari forradalom először azokban a termelési ágakban bon-takozott ki, amelyek a nyersanyagbőség révén komparatív előnyökkel, a fejlett ipari országok kereslete révén széles és dinamikus piacokkal rendelkeztek, s amelyek biztos, illetve nagy profitot ígérve befektetésekre vonzották a külföldi és hazai tőkét. Ilyenek voltak mindenekelőtt az élelmiszeripar különböző ága-zatai, amelyek nálunk a modern iparosodás vezető ágának a funkcióját látták el.
Magyarországon a 19. századi ipari fejlődésében két terület játszott kitüntetett szerepet, az élelmiszeripar és a nehézipar.
A magyar ipar fejlődésének az agráripari munkamegosztás mellett a vá-munió volt a meghatározó kerete. Ez a közös piac Magyarország számára a gyorsabb gazdasági növekedés lehetőségét biztosította, ugyanakkor az osztrák és cseh ipar számára is kedvező volt a magyar piac. Kialakult egy agrárjellegű, élelmiszer- és nyersanyagtermelő, valamint egy ipari területen fejlettebb ország közötti agráripari munkamegosztás.
A vámunió viták gyűrűjében állt fennállása óta. Alapvetően két fő állás-pont fogalmazódott meg: az egyik szerint a két ország gazdasági érdekei any-nyira eltérőek, hogy a kereskedelmi és vámszövetség akadályozza a fejlődést. A közös vámterületnek sok kritikusa volt; például a századfordulón megalapított Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint fontos gazdasági szakemberek.
Ezek felvetették, hogy a vámunió az elszegényedésünk forrása, és azt is, hogy nagy mennyiségű nyerstermék kerül ki az országból, vagyis többet fizetünk, mint amennyit kapunk. A vélemények egyike az volt, hogy a nyerstermékek ki-vitele káros. Ezért a gazdasági elkülönülésnek a különböző formáit javasolták.1 A kiegyezés után helyzetünk lényegesen megváltozott a birodalmon belül, a korábbi alárendelt szerepből immár egyenrangú féllé vált. A két fél közötti áru-cserében érvényesültek a két ország eltérő természeti, történeti és strukturális adottságából származó komparatív előnyök. Az egységes vámterületet alkotó
„közös piac” vámterülete két gazdaságilag önálló és szuverén ország megha-tározott időre kötött önkéntes és felmondható vámuniójává alakult át. A kö-zös vámterület a Monarchia felbomlásáig mégis fennmaradt. Pedig a két eltérő adottságú, szerkezetű és fejlettségi szintű ország külkereskedelmi érdekeit ne-héz volt összehangolni. A 19. századi gazdasági fejlődés egész Európában, így nálunk is az ipar gyors előretöréséről szólt, ennek megfelelően egyre hangosabb és erősebb lett az a hazai érdekcsoport, amely megkérdőjelezte a mezőgazdasá-gi kedvezményeket, s helyette a korszellemből kiindulva a magyar ipar támoga-tását és lehetőségeit követelte.
A felmerülő problémákat a 10 évente sorra kerülő tárgyalások során próbál-ták meg áthidalni. Összességében hat kiegyezési tárgyalás volt, az 1907-es utolsó tárgyalásokon ismét komoly viták voltak. Magyarországon az ipari körök szorgal-mazták a vámunió felszámolását, a magyar gazdaság önállóságát. Míg Ausztriá-ban az agráriusok (Club der Land- und Forstwirte) szerettek volna gyorsan sza-kítani velünk.2 Az önállóság a magyar ipari körök számára is lehetőséget nyújtott volna az ország területén az egyenlő versenyre és az ipar fejlesztésére.
Ráadásul Magyarországon az 1907-es vita politikai színezetet is kapott. En-nek előzménye voltaz ipari körök kívánalma, miszerint az állam támogassa a magyar ipart, hogy az versenyképes legyen az osztrákkal szemben. Ezzel szem-ben az agráriusok a mezőgazdaság támogatásának szükségességét hangsúlyoz-ták, hivatkozva hazánk agrár jellegére.3
1 Lásd Matlekovits 1905.
2 Paulinyi 1973, 572.
3 Schwarczwölder 2015, 233–261.
A Z Ö N Á L L Ó M A G Y A R I P A R M E G T E R E M T É S E T R I A N O N U T Á N
Az 1907. október 8-án aláírt magyar-osztrák kereskedelmi szerződés (LIII.
tc.) a gazdasági közösséget biztosította (a kapcsolat 1917 végéig szólt), de a 10 éves időtartam lejárta után 1918. január 1-től kimondta a különválás lehető-ségét.
Ez Rajnik Béla szerint komoly lépés volt a magyar gazdasági önállóság felé, hiszen megtörtént a magyar gazdasági önállóság lehetőségének elfogadása.4 Ép-pen a vámunió megújítását célzó vitás kérdések elintézése ösztönözte a feleket arra, hogy 1907-ben felállították a döntőbíróságot, amely esetileg ülésezett, a vitás kérdések megoldásában kellett döntéseket hoznia.5
1909-ben Rajnik Béla könyvével kiérdemelte a Magyar Tudományos Aka-démia dicséretét. Rajnik egyértelműen az önálló magyar ipar megteremtéséért küzdők hatása alá került, hiszen könyvében a különválást előremozdító in-tézkedéseket fogalmazott meg: például a munkáshiány megszüntetése, ezen belül is a visszavándorlás elősegítését szorgalmazta. A munkásosztály tisztes-séges megélhetésének biztosítását tartotta szüktisztes-ségesnek (hogy a fogyasztási adókban a munkások érdekeit vegyék figyelembe). Az egyéb hitelügyek (a vál-lalatoknak pénzre volt szüksége) rendezését, a forgalmi ügyek megoldását javasolta. Az iparügyek terén pedig a termelés fejlesztését és a keleti piacok (kereskedelmi szerződések) biztosítását. Rajnik elébe akart menni a problé-máknak, ezért gyakorlati és tudományos szakemberekből álló bizottság felál-lítására tett javaslatot. A különválást gyógyszernek nevezte, amely lehetőséget kínál az egészséges fejlődés számára. Végső soron hitet tett a szabad kereske-delem mellett. Végül idézi Kossuth Ferencet, miszerint „Nem lehet jólétben az az ország, melyben az emberi kereset legjövedelmezőbb forrása, az ipar, nincs meghonosítva […]”6
Ismert, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetsége felismerte és alapsza-bályában rögzítette a gyáripar általános érdekeinek képviseletét, különösen vámpolitikai és külkereskedelmi kérdésekben. A vámvédelmet az osztrák ipar számára tartották előnyösnek, úgy vélték, hogy a kormány nem tudja eléggé
4 Rajnik 1909, 16–19.
5 Paulinyi 1973, 593.
6 Rajnik 1909, 267–299.
képviselni a magyar érdekeket.7 Szakértőik dolgoztak azon, hogy milyen vám-szövetséget kössenek Ausztriával, ha nem újítanák meg azt 1907-ben.8
A vámunió számlájára lehetne írni, hogy fenntartotta a hazai ipar egyoldalú szerkezetét,9 azaz azt az állapotot, mely szerint a magyar ipart a könnyű-, főleg a textil kis súlya jellemezte. Ausztriából származott a magyar ipari géppark je-lentős része: az élelmiszer 68%-a, a bőr 62%-a, a fa 43%-a, a textil 33%-a, a vas 38%-a, a többi ágazat 20%-a.10
A védett piac viszont komolyan determinálta a birodalom gazdasági fejlő-désének mikéntjét, az európai és a világkereskedelemből való részesedés ala-csony szintje miatt egyes vélemények szerint nem használhatta ki megfelelően lehetőségeit.11