A magyar mezőgazdaság számára 1918. október végén merőben új helyzetet teremtett az önellátó gazdasági egységként működő Osztrák–Magyar Monar-chia felbomlása. A dualista Monarchián belül Magyarország élelmiszereket és mezőgazdasági eredetű nyersanyagokat állított elő az 50 millió fős birodalom számára. A kiegyezést követő fél évszázadban a Monarchia közös pénzrend-szer, egységes bank- és hitelrendszer alapján működött. A birodalom egységes vámterületet alkotott, ezért a magyar termékek – a cseh és az osztrák ipar ter-mékeihez hasonlóan – védelmet élveztek. Ez utóbbi kedvezően hatott a magyar mezőgazdaság fejlődésére, csakúgy, mint a garantált hatalmas piac és a világpi-acinál magasabb árak. A magyar termelők és az agrárszektor számára azonban komoly megmérettetést jelentett az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnése, mert világpiaci versenyre kényszerültek a tengerentúli vetélytársakkal, akik ha-tékonyabban termeltek. A mezőgazdaság technikai fejlesztésének elhanyagolá-sa miatt a magyar agrárágazat lényegesebben magaelhanyagolá-sabb termelési költségekkel dolgozott, mint a tengerentúli gabonatermelő országok.1
A trianoni békediktátum következtében Magyarország területe 282 ezer km2-ről 93 ezer km2-re csökkent. A területi elcsatolások az ország gazdasági szerkezetében is súlyos torzulásokat okoztak. Hazánk elvesztette nyersanyag-lelőhelyeinek közel 70%-át. A fő aránytalanságot az ország peremterületein elhelyezkedő nyersanyagkészletek, a legjobb minőségű gabonatermő területek
1 Rab 2009, 126.
A T R I A N O N I B É K E D I K T Á T U M H A T Á S A A Z A G R Á R Á G A Z A T R A
és a túlnyomórészt Budapestre és környékére koncentrálódó feldolgozóipar megmaradása és kihasználatlansága jelentette. További problémát okozott, hogy Magyarország ipari nyersanyagokból behozatalra szorult. Ezt kizárólag exportjának bővítése révén tudta elérni. A két világháború közötti időszakban az alapvető élelmiszerek iránti fizetőképes kereslet elégtelensége miatt a belső piac felvevőképessége igen szűk volt. A mezőgazdasági lakosság, az összlakos-ságnak több mint fele önellátásra rendezkedett be, ez viszont a forgalom szem-pontjából kedvezőtlen tényező volt. Ráadásul az iparban dolgozók többsége is megtermelte élelmiszerszükségletének jelentős részét. A szűk belső piac tehát tovább növelte az export jelentőségét.2
Súlyosak voltak a trianoni békeszerződés mezőgazdaságra gyakorolt ha-tásai. Példaként említhető a malomipar, amely 1920-ban 65 millió mázsa őr-lőkapacitással rendelkezett. A trianoni békediktátum következtében megál-lapított új ország szántóterülete viszont a legjobb esetben sem biztosíthatott többet évi 20–28 millió mázsa gabonánál. A területi elcsatolások miatt a fővá-rosi malmok 1921-ben 27%-os, 1922-ben 17%-os kapacitáskihasználtsággal tudtak dolgozni.3
Az elcsatolt területek következtében döntő mértékben megváltozott a me-zőgazdaság termelési szerkezete. Jóllehet a szántóterületek aránya a dualista korszak 45,5%-ról 60,3%-ra nőtt a trianoni Magyarországon, de a legterméke-nyebb földek (Bácska, Bánát és Csallóköz) az utódállamokhoz (Csehszlovákia, Románia és Szerb–Horvát–Szlovén Királyság) kerültek.4
Megállapítható, hogy az 1920-at követő időszakban hazánk mezőgazdasági termelése intenzívebbé vált. Több mint kétszeresére emelkedett a szőlő részará-nya (a hegyi szőlőknek a fele, a homoki szőlőknek pedig közel 80%-a megma-radt). A mezőgazdaság intenzifikálódása szempontjából ez kétségkívül előnyös változásnak tekinthető, de a borfelesleg exportját a két világháború között csak állami ártámogatással lehetett biztosítani. Jelentősen csökkent viszont a rét és kismértékben a legelő részaránya, ez kedvezőtlenül érintette az állattenyésztést.
2 Rab 2009, 126–127.
3 Honvári 2001, 322.
4 Gulyás 2009, 109.
A megmaradó füves területek az éghajlati viszonyok miatt sokkal gyengébb minőségűek voltak, mint a szomszédos országokhoz került jó minőségű, dús hegyi legelők. Mindezek következtében a háború után a szálastakarmányok vetésterülete gyorsan növekedett: 1922-ben 1920-hoz képest 26%-kal.5 Legna-gyobb veszteség az erdőállományt érte, mivel a tölgyerdők 32%-a, a bükk- és más lombos erdők 13%-a, a fenyőerdőknek mindössze 2,8%-a maradt az új ha-tárokon belül. Hazánk tehát faexportőrből a két világháború közötti időszak-ban faimportőrré vált.6
Az állattenyésztés területén is jelentős veszteségeket kellett elkönyvelni. Az új országterületen maradt a háború előtti állatállományból a szarvasmarha-ál-lomány 34,7%-a, a lovak 44,7%-a és a sertésálszarvasmarha-ál-lomány 51,7%-a. Az állattartás a trianoni Magyarországon jóval intenzívebb volt, mint az elcsatolt területeken.
Alapvető problémát jelentett, hogy a legelők nagy része rossz minőségű volt. Az állatállomány szerkezete sem volt előnyös, mert kevesebb volt a szarvasmarha, sokkal több viszont a sertés. Ugyanakkor az állatállomány fajtaösszetétele ked-vezőbben alakult az új országterületen (például a juhállomány több mint 70%-a merinó volt szemben az 1918 előtti időszakkal, amikor ennek részesedése 32%
volt), és elterjedtek a modernebb, nagyobb termelésű fajták. Összegezve elmond-ható, hogy a trianoni Magyarországon lényegesen drágábban és nehezebb körül-mények között folyt az állattenyésztés, mint a dualista Monarchia időszakában.7
1. táblázat. 100 főre eső állatállomány.
Megnevezés Szarvasmarha Sertés Ló Juh
Trianon előtt 33,9 35,1 11,0 42,2
Trianon után 28,4 43,8 11,8 31,7
Forrás: Buday 1923, 77.
5 Honvári 2005, 16.
6 Romsics 1999, 152.
7 Gunst 1996, 42.
A T R I A N O N I B É K E D I K T Á T U M H A T Á S A A Z A G R Á R Á G A Z A T R A
Jelentősen megnőtt az első világháború után a földbirtokmegoszlás egyen-lőtlensége. Míg Trianon előtt a 100 kh-nál nagyobb birtokosok a szántóterületek 30,6%-ával rendelkeztek, addig ez az arány a háború után 41,1%-ra emelkedett.
A terület nagy részén extenzív gabonatermelést folytató nagybirtok munkaerő-igénye viszonylag alacsony volt, a falusi foglalkoztatási gondok kiéleződtek.8 Gunst Péter kutatásai alapján megállapítható, hogy az új határok között sokkal nagyobb volt a nincstelen, bérmunkára szoruló rétegek aránya a paraszti társa-dalomban, mint a kisparasztok és családi gazdaságokkal rendelkező parasztság részaránya. Mezőgazdasági munkás volt 1910-ben az őstermelők 31%-a, cseléd 14,7%, birtokos és bérlő pedig csak 31,4%. A két világháború közötti időszak-ban az agrárnépesség közel 70%-a élt kizárólagosan vagy nagyobb részben bér-munkából. A nincstelen agrárproletár és törpebirtokos réteg agrártársadalom-ban megmutatkozó túlsúlyát, valamint az egyoldalú mezőgazdasági termelési szerkezetet – melynek oka a gabonatermelés nagy súlya volt – figyelembe véve megállapítható, hogy a mezőgazdaság rendkívül érzékeny területe volt a ma-gyar gazdaságnak.9