G
odard Bolond Pierrot című filmjének híres jelenetében Samuel Fuller amerikai filmren-dező Ferdinand kérdésére: „Mindig szerettem volna megtudni, mi is az, hogy film” – ezt válaszolja: „...egy szóval: emóció.” Nem véletlen, hogy ezt a mondatot egy amerikai rendező szájából halljuk, és nem olyasvalakitől, aki a korabeli európai művészfilmet képviseli. Abban a korban, amikor az európai filmművészetben egyre intellektuálisabb, érzelemmentesebb fil-mek készültek – gondoljunk csak Bresson, Godard, Antonioni, Straub és Huillet vagy Jancsó filmjeire –, ez a válasz az amerikai film szempontjának tűnik. Épp egy olyan szempontnak, amelyet az európai filmművészet tagadott, nem vett róla tudomást, ami egyébként a Bolond Pierrot egyik témája is.Lehet-e emóciók nélkül filmet csinálni? Igaz-e, hogy a filmben és általában a művészet-ben az emóciók elhomályosítják az értelmet? Létezik-e érzelmek nélküli megértés? Ezekhez a kérdésekhez szeretnék ebben a tanulmányban néhány megjegyzést fűzni.1
A kilencvenes évektől kezdve a kognitív pszichológia és a kognitív idegtudomány egyre jobban érdeklődni kezdett az emóciók iránt, amelyeknek a kutatása korábban meglehetősen elhanyagolt terület volt: Richard Davidson írja az Emotional Life of Your Brain című köny-vében: „A hetvenes-nyolcvanas években a kutató pszichológusok […] nem tartották valami nagyra az emóciókat, úgy gondolkodtak róluk, mint a szellem sokkal magasztosabb funkci-óit – a gondolkodást, az észt, az ítéletet és a tervezést – megzavaró hordalékról.”2 A közvéle-kedés fokozatosan átalakult a gondolkodás és az érzelmek viszonyáról. Újra Davidsont idézve:
„Nincs éles határ az emóciók és más mentális folyamatok között. Összekeverednek. Követke-zésképp az agy szinte minden területét befolyásolják az emóciók, és az agy minden területe szerepet játszik az emóciók kialakulásában egészen a látó- és a hallókéregig bezárólag.”3 Sok kutatás mutatta ki, hogy a gondolkodás nem elválasztható a testtől, következésképp az érzé-sektől és az emócióktól. Innen Antonio Damasio híres könyvének címe is: Descartes tévedése
1 Elhangzott mint fölkért plenáris előadás Lyonban 2014-ben a francia filmkutatók szövetségének éves konferenciáján.
2 Richard Davidson: Emotional Life of Your Brain, Hodder Press, 2013, Kindle Edition, loc 1714.
3 Davidson, id. mű, loc 1721.
Kovács András Bálint
(1994), amelyben a szerző a test és lélek dualista koncepcióját bírálja. Minden gondolatunk mélyén érzelmi tartalmakat találunk, és racionális gondolkodásunk mélyen át van itatva érzel-mekkel. A filmelmélet sem maradt érintetlen a kognitív pszichológia eme fordulatától, és olyan művek születtek, amelyek elsősorban a nézők érzelmi reakcióit kutatták.4 Mindazon-által a filmelméletnek egy elég sovány áramlatáról van szó, miközben a filmelmélet fősodrát továbbra is különféle interpretációs gyakorlatok uralták. Lehetséges-e az interpretáció iránti érdeklődést és az interpretációs gyakorlatokat összekapcsolni a filmbeli emóciókutatással?
A művészeti befogadás közkeletű felfogása szerint a műalkotás jelentést hordoz, amelyet a befogadónak több-kevesebb személyes szabadsággal kell megfejtenie, emiatt az interpretá-ciók bizonyos mértékben különböznek egymástól, és sohasem véglegesek. A hermeneutikai hagyomány történeti és kulturális magyarázatát adja ennek a ténynek, de nem magyarázza meg, hogy ugyanabban a kulturális és történelmi közegben miért különböznek az értelmezé-sek. Az egyéni különbségekre fogékony, elsősorban pszichoanalitikus megközelítésre építő elméletek szerint viszont az értelmezés nagymértékben a befogadó személyes tulajdonsága-itól függ. Norman Holland szerint a befogadó egyenesen az értelmezés legfőbb tényezője, és a mű lényegében csak katalizátora a személyes értelmezéseknek.5 De ha ez igaz, meg kell magyarázni, hogy az értelmezések mégis miért hasonlítanak annyira egymásra különböző-ségük ellenére. Egyfelől tehát a hermeneutikai elmélet nem ad magyarázatot az értelmezések egyéni különbözőségére, másfelől a pszichoanalitikus elmélet nem magyarázza meg az értel-mezések kulturális hasonlóságait. A hermeneutikai elmélet számára a befogadó és a műalko-tás találkozása egy sor racionális fordíműalko-tásban, a pszichoanalitikus elmélet számára ugyanez a találkozás egy sor érzelmi reakcióban és a személyes emlékezet által irányított projekció-ban nyilvánul meg.
Való igaz, hogy ha értelmezésről beszélünk, nem nagyon tudunk az érzelmekkel foglal-kozni, mivel azok lefordíthatatlanok, azaz interpretálhatatlanok. Egy gondolatot lehet úgy értelmezni, hogy – legjobb esetben – a beszélgetőtársak ugyanarra gondoljanak. Az emóciók testi reakciók, le lehet őket írni több-kevesebb precizitással, de nem lehet őket fordítás által érezhetővé tenni abban az értelemben, hogy az egyik fél ugyanazt érezze, mint a másik. Pont ezért vált az interpretáció az esztétika egyik központi kategóriájává. Még a szakértők sem tudják érzelmeiket átadni az olvasóknak. Részletesen beszámolhatnak róluk, de az olvasók akkor sem fogják ugyanazt érezni, mint ők. Ez csak a műalkotással való közvetlen találkozás által lehetséges. Csak ekkor lehet az érzelmeket összehasonlítani. Érzelmeket csak kiváltani lehet, értelmezés segítségével átadni nem.
Azt jelenti-e ez, hogy az érzelmek elvesznek a befogadásban, és csak az értelmezések adhatók át? Nem, mert az érzelmek megőrződnek az interpretációban. A nyolcvanas évektől gyorsan fejlődő kognitív idegtudomány eredményei egymás után igazolják, hogy racionálisnak
4 Vö. Torben Grodal: Moving Pictures, Oxford University Press, 1999.; Murray Smith: Engaging Characters, Oxford, Clarendon Press, 1995.
5 Vö. Norman Holland: Poems in Person: An Introduction to the Psychoanalysis of Literature, New York, The Norton Library, 1975.
Érzelem és gondolkodás a filmben
feltételezett véleményeink, tényeken és racionális kalkuláción alapulónak hitt értelmezése-ink mélyén elkerülhetetlen érzelmi elfogultság rejtőzik, amelyet racionalizálni próbálunk és racio nális érvekkel próbálunk alátámasztani.6 Gazzaniga még azt is feltételezte, hogy az interpretációnak mint mentális funkciónak külön központja van az agyban, amelynek feladata, hogy bármire magyarázatot adjon még akkor is, ha a magyarázatnak semmi értelme sincs.
És amikor a magyarázatnak semmi értelme – ami gyakoribb, mint ahogy azt szeretnénk elis-merni –, a véleményeket és az értelmezéseket az érzelmek diktálják. Haidt szerint minden erkölcsi értékünk emóciókra épül, és a morális kalkuláció csak ennek a racionalizálása. Saját kutatásomban az derült ki, hogy a filmelbeszélés rekonstrukciójának legracionálisabb részé-ben, az oktulajdonításban nagyon fontos szerepet játszanak a személyes karaktertulajdon-ságok, tehát végső soron az érzelmi faktorok.7 A következtetés, amelyet ebből levonhatunk, nem az, hogy a befogadó fontos tényezője az értelmezésnek, ami már régóta bevett gondo-lat, hanem hogy olyan pszichológiai, emocionális tényezőkről van szó, amelyeket tudomá-nyos eszközökkel lehet vizsgálni, és ez képes elvezetni az értelmező aktus igazi megértéséhez.
Ha ez így van, meg kell tudnunk találni az értelmezésekben az érzelmi nyomokat, ami megmagyarázná, miért különböznek az értelmezések ugyanabban a kulturális közegben, és akkor is, amikor a racionális érvek nem magyarázzák meg a különbségeket. Az értelmezé-sek racionalitása egyetemes, de a racionális érvek érzelmi motivációja teljesen egyedi lehet.
Ugyanúgy, ahogy a művészi alkotásban, a műértelmezésben az érzelmi szenzibilitás elen-gedhetetlen, talán még inkább, mint a kifinomult racionalitás. Ezért lehet az interpretációt különleges képességnek tekinteni, amely időnként már-már a művészi színvonalat is elérheti.
A filmelméletben Torben Grodal volt az, aki a neurokognitív pszichológia eme fordu-latából a lehető leghatározottabb következtetést vonta le a kilencvenes évek végén. Moving Pictures című könyvében fölállítja annak a folyamatnak a modelljét, ahogy a vizuális inge-rek kiváltják a nézői reakciókat. Grodal szerint – szemben a korabeli esztétikai elméletekkel – a percepciót nem közvetlenül a kognitív feldolgozás, az interpretáció követi, hanem az emó-ció; és a kogníció csak az érzelmi reakció után következik. Ezt nevezi PECMA-áramlásnak:
percepció – emóció – kogníció – motoros akció. A lényeges gondolat itt az, hogy Grodal alkal-mazza a kognitív idegtudomány, elsősorban Antonio Damasio eredményeit, aki hangsúlyozta a tudattalan érzelmi reakció elsőségét a racionális és tudatos értelmezés előtt. Ez az elsőség egyébként felfedezhető a látás legelemibb folyamataiban is. Először az elsősorban érzelmi tartalmakat hordozó színeket érzékeljük, és csak száz miliszekundummal később következik a formák és a mozgás érzékelése; továbbá egy arcnak először az érzelmi kifejezését érzékeljük,
6 Vö. Michael Gazzaniga: The Mind’s Past, Berkely, CA, University of California Press, 1998.; Anto-nio Damasio: The Feeling of What Happens, New York, Harcourt Brace & Company, 2000.; Jona-than Haidt: The Rightous Mind, New York, Pantheon Books, 2012.; Richard Davidson: Emotional Life of Your Brain, New York, Plume, 2013.
7 Vö. Kovács-Papp-Zipernovszky: „Self-readings: the artistic experience on the crossroads between psychoanalysis and narrative psychology”, in Literature and Psychology. Proceedings of the 27th International Conference on Literature and Psychology (2010), 39–47. o.
Kovács András Bálint
csak azután következik az arc felismerése.8 Ma már nem az érzelmi reakció elsősége a kérdés, hanem az, hogyan befolyásolja az elsődleges érzelmi reakció az interpretációt, és hol a helye a racionális interpretációnak ebben az áramlásban.
Elvileg minden információátalakítást, még a legmechanikusabbat is nevezhetnénk „inter-pretációnak”. De az túlságos kiterjesztése lenne ennek a fogalomnak, amelyet elsősorban egy-fajta megértés, a jelentés megfejtésének megnevezésére használunk. És minthogy minden jelen-tés kontextuális, azt mondhatjuk, hogy csak azok az információátalakulások interpretációk, amelyek egy változó kontextus tekintetbe vételével történnek.9 Egy gombnyomás, amelyet egy motor elindulása követ, egy sor impulzus- és információátalakulásból áll. Mégis furcsa lenne azt mondani, hogy a motor „értelmezte” az én gombnyomásomat, és elindult. A motor nem veszi tekintetbe ennek az aktusnak a kontextusát. Mindahányszor a gombot megnyom-ják, elindul. Mechanikus átalakításról, nem jelentésinterpretációról van szó. Az interpretáció egy jelentés megértése egy kontextus függvényében. Ebből a megközelítésből lokalizálhat-juk az interpretáció helyét a perceptuális folyamatban. Ugyanis ebben a folyamatban találunk olyan fázisokat, amelyekben az információ inkább mechanikusan alakul át, és másokat, ahol az információ inkább értelmeződik. Például a retina a vizuális ingereket mechanikus módon elemzi. Egy magasabb szinten az amygdala már egy feltételezett jelentésre reagál, de még min-dig elég mechanikus módon; nem nagyon veszi figyelembe a kontextust. A vizuális ingerből a színeket és a kontúrokat veti össze a memóriájában őrzött veszélyes dolgokéval. Ezért ijedhe-tünk meg egy kígyó látványától, amikor az csak egy locsolócső.10 És mivel az amygdala tudat-talanul működik, egy motoros reakció követheti azonnal a döntését minden tudatos, értelmező kontrollt megkerülve. Ez történhetett annak a legendás vetítésnek a során, amikor a Lumière testvérek A vonat érkezése Ciotat állomásra című filmjének (1895) láttán a közönség sorai-ból többen állítólag pánikszerűen felugráltak, félvén, hogy elüti őket a vonat. De ez történik gyakran ma is 3D-s filmek vetítésekor, amikor egy „felénk repülő” tárgy láttán önkéntelenül lehúzzuk a fejünket. Ösztönös reakciónk nem vesz tudomást a kontextusról, a veszélyesnek érzékelt dolog láttán mechanikusan mozgásreakciót vált ki. Több kutatás mutatta ki, hogy ez a mozgási inger akkor is jelen van, amikor már nincs külső jele, mert a tudatos kontroll idejé-ben leállította a mozgás kivitelezését. A vizuális feldolgozás más fázisaiban már igazi inter-pretációról van szó, amelynek során az agy szintetizálja a különböző elemzések eredményeit, összehasonlítja az ingert más ingerek tágabb kontextusával és az emlékekkel, meghatároz-ván a legvalószínűbb értelmezést. Azt mondhatjuk, hogy az egyszerű sémákra épülő transz-formációk mechanikusak, és azok, amelyek az észleleteket szintetizálják és kontextusba helyezik, interpretációk. Grodal sémáját kicsi korrigálva azt találjuk, hogy nemcsak az emó-ció, hanem sokszor még a motoros reakció is megelőzi a tudatos gondolkodást. Az érzelmi és
8 Eric R. Kandel: The Age of Insight: the quest to understand the unconscious in art, mind and brain, from Vienna 1900 to present, Random House, Kindle edition, 2012, loc 4942.
9 Vö. Richard E. Palmer: Hermeneutics, Evanston, Northwestern University Press, 1969, 24. o.
10 Vö. Anthony Wright: „Chapter 6: Limbic System: Amygdala”, http://neuroscience.uth.tmc.edu/s4/
chapter06.html, utolsó letöltés dátuma 2016. január 23.
Érzelem és gondolkodás a filmben
néha a motoros reakciók sémákon alapulnak, melyek nagyrészt tudattalanok. Ezeket a sémá-kat később szintetizálja a tudattalan és a tudatos interpretáció. Ráadásul ez nem is egyirányú áramlat. Jóllehet a tudatos interpretáció az érzelmi válasz után következik, ez utóbbit az előbbi vissza csatolás-szerűen kontrollálja a tudatos értelmezés által, ami viszont újra módosíthatja az érzelmi választ. Inkább transzformációs körökről beszélhetünk, mint egyirányú áramlás-ról. Így jön létre az érzelmi válaszok és értelmezések szétválaszthatatlan keveréke.
Mivel az értelmezett ingereken már ott vannak az érzelmi, sőt fizikai reakciók jegyei, helytelen azt gondolni, hogy megérthetünk egy műalkotást csupán az értelmezés által anél-kül, hogy az érzelmi hatását megértenénk vagy inkább átélnénk. Nemcsak a közvetlen vagy tisztán tudattalan reakciók vannak átitatva érzelmekkel, hanem a racionális reflexió is. Nem az interpretációnak van hatása az érzelmekre, hanem fordítva, éppen az érzelmi hatás for-málja az interpretációt, amely később változhat valamennyire a racionális gondolatmenetek hatására. A művészet megértéséhez az értelmezés érzelmi alapját kell tanulmányozni. Ahhoz, hogy megértsük, miért reagálunk egy meghatározott módon egy műalkotásra, és miért értel-mezzük úgy, ahogy értelértel-mezzük, azokat az audiovizuális sémákat kell tanulmányozni, ame-lyeket először érzelmileg dolgozunk föl, és azokat az érzelmi sémákat kell tanulmányozni, amelyek átkerülnek a motorikus és a kognitív központokhoz és más memóriaközpontokhoz.
Az érzelmi reakciók elsőségének a művészeti befogadásban van egy másik következmé-nye is: az értékelés elsősége a megértéssel szemben. Nem mintha a megértés (interpretáció) ne tudná módosítani visszafelé az értékelést. De míg a megértés nagyon gyakran hiányzik a befogadásból – néha örökre –, az értékelés mindig jelen van. Nincs semleges „üres” állás-pont a művészettel kapcsolatban, mivel a semlegesség éppen középen található a jó és a rossz között. Ha valakinek nincs véleménye, az azt jelenti, hogy „se jó, se rossz” (a művészek ezt szeretik a legkevésbé). De ha nem értünk egy műalkotást, az azt jelenti, hogy nem tudunk értelmet tulajdonítani neki. Ennek az az oka, hogy az érzelmi hatás elsődleges, és mindig jelen van, mert egy fizikai találkozás eredménye; következésképp az értékelés, amely ebből a hatásból ered, ugyancsak mindig jelen van. Mivel a tudatos megértésnek és értelmezésnek más forrásai is vannak, mint az érzelmi hatás, nincsenek automatikusan jelen a befogadásban.
Az esztétika túlságosan is az értelmezésre koncentrál, és kifinomult elméleteket és eszkö-zöket dolgozott ki az értelmezéshez, amelyek a filozófiára és a kultúrtörténetre épülnek. Ideje, hogy eszközöket és elméleteket dolgozzunk ki az interpretáció emocionális alapjához, amely oly sokáig el lett hanyagolva. Enélkül nem találhatunk igazi válaszokat egy sor kérdésre, ame-lyekre idáig részleges válaszaink voltak.
Azonos ízlésű és kultúrájú emberek értelmezései hogyan lehetnek különbözőek? Külön-böző interpretációk miért kelthetnek olyan nagy érzelmeket? Milyen út vezet az érzékelés-től az emóciókon keresztül az értelmezésig, és melyek a legfontosabb transzformációs állo-mások? Vajon a különböző interpretációk tükrözik a különbségeket a felkeltett érzelmekben?
Igaz-e, hogy a film érzelmesebb, mint az irodalom vagy a festészet, és ha igen, különbözik-e a filmbefogadás ezeknek a művészeti ágaknak a befogadásától az érzelmek és az értelmezés viszonyában?