általános személyiségi jog – 8/1990. (iv. 23.) ab határozat
Az indítvány
1. A munka törvénykönyvének a szakszervezetek meghatalmazás nélküli képviseleti jogáról szóló rendelke-zéseit az Alkotmánybíróság egy utólagos normakontrollt kérő indítványra vizsgálta meg. Az ügy előadó bírája kilényi géza volt.
2. 1990-ben a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény volt hatályban. Ennek 15. § (2) bekezdése kimondta, hogy a szakszervezet „a munkaviszonyt érintő kérdésekben a dolgozó érdekében – nevében és helyette – külön meghatalmazás nélkül is eljárhat”. A szakszervezeteknek ez a képviseleti joga lényegében törvényi képviseletet jelentett.
3. Az indítványozó szerint e rendelkezés az Alkotmány 4. §-ába és 70/C. §-ába ütközik. A 4. § alapján „a szakszervezetek és más érdek-képviseleti szervek védik és képviselik a munkavállalók, szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit”, míg a 70/C. § az érdekképviseletek szabad alakítását és az ezekhez való szabad csatlakozást deklarálja. Az indítványozó véleménye szerint ebből következően a szakszervezetek a jövőben kizárólag tagjaik érdekében járhatnak el külön meghatalmazás nélkül, más dolgozóktól ehhez a képviselethez minden esetben szükséges a meghatalmazás.
A határozat
4. Az AB megállapította, hogy az indítványozó által hivatkozott alkotmányos rendelkezések alapján a törvény alkotmányellenességét megállapítani nem lehet, mivel azok nem tartalmaznak előírást az érdekvédelmi és képviseleti tevékenység tartalmára vonatkozóan.
5. Az AB azonban az alkotmánynak az emberi méltósághoz való jogot rögzítő 54. § (1) bekezdése alapján megsemmisítette a munka törvénykönyvének támadott bekezdését. A testület álláspontja szerint az emberi méltósághoz való jog általános személyiségi jog, amelynek egyik fontos eleme az önrendelkezés szabadsá-ga. Ezt sértette a megsemmisített törvényhely azáltal, hogy a szakszervezet akár a dolgozó akarata ellenére is felléphetett a nevében, továbbá azzal, hogy a szakszervezet képviseleti jogát az adott szakszervezethez nem tartozó dolgozó egyéni ügyeiben is gyakorolhatta.
6. Ebben a határozatában az AB rámutatott, hogy az emberi méltósághoz való jogot az általános személyiségi jog egyik megfogalmazásaként kezeli; „anyajog”, vagyis olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az AB,
mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósá-gi gyakorlat az általános személyiséalkotmánybírósá-gi jogot egyes aspektusaival nevezi meg: ilyen a személyiség szabad kibontakoztatásához való jog, az önrendelkezés szabadsága, az általános cselekvési szabadság, illetve a magánszférához való jog.
a vérségi származás megismerésének joga – 57/1991. (Xi. 8.) ab határozat
Az indítvány
1. Egy magánszemély 1990. február végén fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz, mert ügyében szerinte alkotmányellenesen alkalmazták a Családjogi törvényt (1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról, és a gyámságról, a továbbiakban: Csjt.). A Csjt. és a Polgári Perrendtartás (a továbbiakban: Pp.) vitatott rendelkezéseit több, utólagos normakontrollra irányuló indítvány is támadta. Az AB az indítványokat egyesítette. Az ügy előadó bírája Lábady Tamás volt.
2. A Csjt. 43. § (5) bekezdése szerint az apaság vélelmét a gyermek nagykorúsága elérésétől, a többi jogosult a gyermek születéséről szerzett értesüléstől számított egy év alatt támadhatja meg. A 44. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a pert a jogosultnak személyesen kell megindítania, a teljesen cselekvőképtelen jogosult helyett azonban a gyámhatóság hozzájárulásával a törvényes képviselő léphet fel. A Pp. 293. § (2) bekezdése szerint az apaság vélelmét megdöntő ítélet ellen nincs helye perújításnak, ha utóbb a gyermeket teljes hatályú apai elismeréssel valaki a magáénak ismerte el. ebben az esetben az apasági vélelmet meg-döntő határozatot törvényességi óvás eredményeképp sem lehetett hatályon kívül helyezni.
3. Az indítványozók szerint e szabályok ellentétesek az Alkotmány 67. §-ával, mely alapján minden gyermeknek joga van családja, az állam és a társadalom részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szük-séges védelemre és gondoskodásra, ugyanis a gyermektől megvonják a vérségi származás tisztázásához való jogát. Az indítványozó ezen felül kifejtette, hogy ügyében a bíróság rosszul értelmezte a Csjt. fent idézett rendelkezéseit, amikor lehetővé tette, hogy gyermeke nevében eseti gondnok megdöntse apasági vélelmét.
Szerinte a Csjt. 44. § (1) bekezdését ugyanis kiskorú gyermekre nem lehet alkalmazni, hiszen ő nagykorúsága betöltésekor önállóan indíthat keresetet. Ha eseti gondnok mégis felléphetne már kiskorúsága idején, akkor a gyermeket megfosztanák attól, hogy nagykorúsága elérésekor fellépjen vérségi származásának kiderítése érdekében, hiszen a perrendtartás ebben az esetben minden jogorvoslatot kizár. Az indítványozó szerint e téves jogértelmezés alkotmányellenes helyzetet eredményezett ügyében. Az utólagos normakontrollra irányu-ló indítványok azt is sérelmezték, hogy míg ilyen jogértelmezés mellett a gyermeknek tizenkilenc éve van az apasági vélelem megtámadására, addig a többi jogosultnak csupán egy év áll rendelkezésére.
A határozat
4. Az AB-nak a döntés meghozatala előtt először azt kellett tisztáznia, mi a teendő, ha egy jogszabálynak többféle értelmezése lehetséges. E kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a testületnek csak az Alkotmány ren-delkezései tekintetében van értelmezési hatásköre. Az egyéb jogszabályok értelmezése a bíróságokra tarto-zik, az egységes jogértelmezés kialakítása pedig végső soron a Legfelső Bíróság hatásköre, amit az AB nem vonhat el. Így a normaszöveget abban az értelemben kell vizsgálnia, amilyen értelmet annak az egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít, tehát az „élő jogból” kell kiindulnia. Ha egy többféleképpen értelmezhető
jogszabály a jogalkalmazási gyakorlatban alkotmányellenes tartalommal él és realizálódik, akkor a jogszabály alkotmányellenességét meg kell állapítani.
5. Az AB a Legfelső Bíróság elnöke és a népjóléti miniszter tájékoztatása alapján megbizonyosodott arról, hogy a bírói gyakorlat egységesen alkalmazza a Csjt. vitatott rendelkezéseit, méghozzá oly módon, ahogyan azt az indítványozó ügyében is tette. Így az AB a Csjt. alkotmányosságát ennek fényében vizsgálta meg.
Megállapította, hogy a támadott rendelkezések nem ellentétesek az indítványozók által hivatkozott 67. § (1) bekezdéssel. E bekezdést ugyanis nem lehet úgy értelmezni, hogy az tartalmazza a gyermeknek a családi ál-láshoz és a vérségi családba tartozáshoz való jogát is. A tényleges családi védelem és gondoskodás ugyanis nemcsak a vérségi, hanem az ún. szociológiai családban is megadható a gyermeknek.
6. A testület azonban úgy ítélte meg, hogy a vérségi származás kiderítése mindenkinek a legszemélyesebb joga, az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való jog körébe tartozik, amely jo-got a 8/1990. (iV. 23.) Ab határozat általános személyiségi jogként fog fel. Az általános személyiségi jog egyik fontos aspektusa az önrendelkezéshez és az önazonossághoz való jog, ebből következően mindenkinek joga van vérségi jogállását kétségbe vonni és azt felkutatni. Az AB megállapította, hogy a gyermeknek ezt a jogát a vizsgált szabályozás a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága miatt teljesen elvonta.
7. Az AB megvizsgálta, hogy a támadott jogszabályhelyek közül melyek okozzák az alkotmányellenes hely-zetet. A Pp. szabályai önmagában nem forrásai az alkotmányellenes helyzetnek. A Csjt. 44. § (1) bekezdése alapján azonban az eseti gondnok gyakorlatilag korlátlan perindítási jogosultsággal rendelkezhet, követke-zésképpen az AB e jogszabályi rendelkezést 1992. március 31-i hatállyal megsemmisítette. Így az Ország-gyűlés haladékot kapott olyan szabályozás kidolgozására, amely összhangban van a gyermek alkotmányos jogaival.
8. Mivel bebizonyosodott, hogy az indítványozó ügyében alkotmányellenes jogszabályt alkalmazott a bíróság, az ügyben hozott bírósági ítéleteket az AB megsemmisítette. A testület kifejtette, hogy az alkotmányjogi pa-naszt a jogorvoslati jelleg különbözteti meg az utólagos normakontrolltól. A törvényalkotó a jogorvoslás eljá-rásjogi módjait nem szabályozta, így azt az egyes ügyekben az AB maga határozza meg. Mivel az indítványo-zó további bírói jogorvoslattal nem élhetett és a jogerős ítélet megváltoztatására más mód nem kínálkozott, azt a testület megsemmisítette, és rendelkezett az anyakönyvi bejegyzés megváltoztatásáról.
különvélemény
9. A határozathoz Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleményt fűzött, amelyhez Schmidt Péter is csatlako-zott. Szerintük az AB nem helyesen válaszolt arra a kérdésre, hogy mi a teendő abban az esetben, ha egy jogszabálynak többféle értelmezése lehetséges. A határozat indokolása az „élő jog teóriáját” fejtette ki [lásd
a határozat első bekezdését). Kilényi Géza ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a jogalkotást és a jogalkal-mazást nem lehet összemosni. Egy jogállamban a törvényhozó akaratát tiszteletben kell tartani, és érvényre kell juttatni. A testület helytelen jogalkalmazás miatt nem semmisíthet meg egyébként alkotmányos jogszabá-lyokat. Ez ugyanis a törvényrontó szokásjog elismerését jelentené, ami a magyar jogrendszerben elfogadha-tatlan. Ezért a normakontroll alapjául csak a Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályszöveg szolgálhat. Így ha a jogalkalmazási gyakorlat alkotmányellenes értelmezéssel szembeszegül a törvénnyel, akkor a jogalkal-mazókat az erre a célra rendelkezésre álló jogi eszközökkel kell rászorítani az alkotmányos értelmezésre.
a házasságkötéshez való jog – 22/1992. (iv. 10.) ab határozat
Az indítvány
1. Egy utólagos normakontrollt kérő indítvány az anyakönyvekről és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tör-vényerejű rendelet egyik rendelkezését támadta meg. Az ügy előadó bírája Lábady Tamás volt.
2. A kifogásolt rendelkezés szerint a fegyveres erők, fegyveres testületek, a tűzoltóság hivatásos, valamint a fegyveres erők továbbszolgáló állományába tartozó házasuló a házasságkötést megelőző eljárásban az anyakönyvvezető előtt igazolni köteles azt, hogy az illetékes parancsnok a házasságkötéshez engedélyt adott, és az abban megjelölt határidő még nem járt le.
3. Az indítvány szerint a házassághoz való jog az alkotmány erre vonatkozó kifejezett rendelkezése hiányá-ban is alapjognak minősül. Ráadásul nemzetközi szerződések oltalma alatt áll, így gyakorlásának korlátozása alkotmányellenes.
A határozat
4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmánynak a házasság intézménye védelmét biztosító 15.
§-a a házasságkötés szabadságát is garantálja. A házasságkötéshez való jog továbbá az emberi méltóság-hoz való jogként megfogalmazott általános személyiségi jog része, így az az Alkotmány 54. § (1) bekezdés védelme alatt áll, a támadott rendelkezés tehát alapvető jogot korlátoz. Ez pedig az Alkotmány 8. § (2) bekez-désére tekintettel csak kényszerítő okkal, az elérni kívánt céllal arányosan és a lényeges tartalom érintetlenül hagyásával történhet. Ennél a korlátozásnál e kritériumok nem teljesülnek, ezért a támadott rendelkezés alkotmányellenes.
5. Az AB kifejtette, hogy e jog korlátozása bizonyos hivatásoknál indokolt lehet. Ez azonban csak úgy lehet alkotmányos, ha egyes hivatások mellett összeférhetetlenségi okként jelölik meg. Természetesen az így be-vezetett korlátozásnak is meg kell felelnie a 8. § (2) bekezdésének.
6. A támadott rendelkezést az Ab pro futuro, 1992. szeptember 30-i hatállyal semmisítette meg, a jogalkotó így több mint fél évet kapott az alkotmányos újraszabályozásra.
a biztonsági öv kötelező használata – 60/1993. (Xi. 29.) ab határozat
Az indítvány
1. ebben a határozatában az Alkotmánybíróság a biztonsági öv használatára való jogszabályi kötelezés al-kotmányosságát vizsgálta egy utólagos normakontrollt kérő indítvány kapcsán. Az ügy előadó bírája Ádám Antal volt.
2. A biztonsági öv használatáról a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (ii. 5.) kPm–bm együttes ren-delet (a továbbiakban: KRESZ) rendelkezik. A renren-delet 48. § (5) bekezdése kötelezővé teszi a személygépko-csikban a biztonsági öv használatát.
3. Az indítványozó szerint a biztonsági öv használatára való kötelezés ellentétes az Alkotmány szabad moz-gást biztosító 58. § (1) bekezdésével. Sérelmesnek tartja, hogy e szabály nincs tekintettel az egészségügyi körülményekre, az indítványozó esetében a szívritmus-szabályozó használatára, hiszen e készülék mellett a biztonsági övet nem lehet bekapcsolni. Az indítvány szerint e rendelkezés az Alkotmány 58. § (1) bekez-désében rögzített alapvető jogot érinti, így annak rendeleti szintű szabályozása a 8. § (2) bekezdésére való tekintettel alkotmányellenes.
A határozat
4. Az Alkotmány a közlekedés szabadságát nem nevesíti, de az AB megállapította, hogy az indítvány által hivatkozott 58. § (1) bekezdés ezt is magában foglalja.
5. Döntése meghozatalakor a testület abból a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban kimondott elvi tételből indult ki, amely szerint az állam kötelezettsége az alapvető jogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartóz-kodik megsértésüktől, hanem gondoskodnia kell azok érvényesüléséről is. Ezt a célt szolgálja a biztonsági övről szóló jogszabályi rendelkezés. Az állam azonban azok élethez és egészséghez való jogát is védeni köteles, akiknek éppen a biztonsági öv használata okozhatja e jogok sérelmét.
6. Az AB tehát megvizsgálta, hogy e személyek jogait kellően védik-e a jogszabályok. A választ a közúti járművezető egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet (népjóléti miniszter) tartalmazza. Ez lehetőséget ad arra, hogy gyógyászati segédeszközt használó személy számára az életet és egészséget védő egyéb hatósági korlátozást állapítsanak meg. Erre tekintettel az AB kimondta, hogy az állam objektív életvédelmi kötelezettségének e jogszabályok meghozatalakor eleget tett, és a szabad mozgáshoz való jogot sem érte sérelem.
7. Az indítvány azon észrevételével sem értett egyet az AB, amely szerint a rendeleti szintű jogalkotás ebben az esetben nem elegendő. A KRESZ valóban érinti az Alkotmány 58. § (1) bekezdésében meghatározott
szabad mozgáshoz való jogot. A testület azonban a már hivatkozott 64/1991. (Xii. 17.) Ab határozatban meg-állapította, hogy az alapvető jogokkal való távoli és közvetett összefüggés esetén elegendő a rendeleti szint is. Mivel az alapvető jogi garanciákat ebben az esetben a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény tar-talmazza, így a vizsgált kérdésben a rendeleti szintű szabályozás is elégséges.
a testi integritáshoz való jog – 75/1995. (Xii. 21.) ab határozat
Az indítvány
1. Egy magánszemély alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerinte alkotmányel-lenesen kötelezték vérvételre abban az apasági perben, amelyben tanúként vett részt. Az ügy előadó bírája Lábady tamás volt.
2. A sérelmezett intézkedés a Polgári Perrendtartás (a továbbiakban: Pp.) 300. §-án alapult, amely a vérvétel tűrésére a feleken kívül álló egyéb érdekelteket is kötelezte. Ellenkező esetben a kötelezett a tanúkkal szem-ben alkalmazható, a Pp. 185. §-ában meghatározott szankciókra számíthatott.
25. Az indítványozó szerint sérülnek a személyiségi jogok azzal, hogy a perben félként nem szereplő, kívülálló tanúkkal szemben is alkalmazhatók e szabályok. Így sérül az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében védett em-beri méltósághoz való jog és a jogorvoslathoz való jogot biztosító 57. § (5) bekezdés is. Ezért az indítványozó kérte a Pp. 300. §-ának megsemmisítését és az ezen alapuló, ügyében hozott bírósági határozat végrehajtá-sának felfüggesztését.
A határozat
4. Az AB először azt vizsgálta, hogy a támadott rendelkezés a joggyakorlatban milyen tartalommal él. A testü-let kiindulópontja itt is az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatban kifejtett „élő jog teória” volt. Eszerint a jogszabályok vizsgálatánál azt a tartalmat kell figyelembe venni, amelyet a joggyakorlat tulajdonít az adott normának. Eb-ben az esetEb-ben bebizonyosodott, hogy az indítványozó ügyéEb-ben hozott bírósági döntés megfelel az állandó és egységes bírói gyakorlatnak. Vagyis a bíróságok a Pp. 300. §-a alapján apasági perekben vérvizsgálatra szokták kötelezni a tanúkat. A támadott rendelkezést az Ab ennek tükrében vizsgálta.
5. A Pp.-nek apasági perre vonatkozó szabályait áttekintve az AB megállapította, hogy a tanúk vérvizsgálatra kötelezése alkotmányossági problémákat vet fel. Az apaság megállapítása iránti perben a keresetet az apa ellen kell megindítani. A tanú vérvizsgálatra kötelezésével azonban arra irányul a bizonyítás, hogy a tanú a gyermek apja-e. Ebben az esetben tehát a tanú apasága kérdésében anélkül folyik bizonyítás, hogy őt alpe-resi pozícióba helyeznék. A bíróság a tanút olyan helyzetbe hozza, mintha alperese lenne a pernek, miközben az alperest megillető eljárásjogi garanciák hiányoznak. Ez sérti a tanú önrendelkezési jogát és cselekvési au-tonómiáját. A testület már a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatban kifejtette, hogy az önrendelkezéshez való jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében védett emberi méltósághoz való jog része, ezért a támadott szabályozást a szükségességi arányossági teszt alapján kell felülvizsgálni.
6. Az AB megállapította az indítvány által hivatkozott 57. § (1) bekezdésének megsértését is. A bíróság előtti egyenlőség s ezen belül a perbeli pozíciók egyenjogúságának elve ugyanis sérelmet szenved azáltal, hogy
a tanúra kiterjesztik az alperes kötelességeit, miközben az alperesi minőséggel együtt járó eljárási jogosult-ságok nem illetik meg.
7. Az alanyi jogok és kötelezettségek érvényesítésére szolgáló eljárásjogi garanciák a jogbiztonság alkotmá-nyos elvéből következnek. A polgári peres eljárásban a fél és a tőle különböző tanú pontos eljárásjogi meg-határozása, jogaik és kötelezettségeik meghatározottsága alkotmányos követelmény. A támadott rendelkezés alapján a bíróság a tanút alperesként kezeli, anélkül, hogy az alperes jogállásában lenne, ez pedig ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvével.
8. Az AB emlékeztetett arra, hogy alkotmányos alapjog korlátozható, a korlátozás azonban az Alkotmány 8.
§ (2) bekezdése alapján nem vonatkozhat annak lényeges tartalmára. A korlátozás alkotmányos, ha azt más alapvető jog vagy szabadság védelme szükségessé teszi és az elérni kívánt céllal arányos. A testület megál-lapította az 57/1991. (XI. 8.) AB határozat alapján, hogy a gyermek emberi méltósághoz való jogának része a vérségi származás kiderítésének joga. A bíróságok a gyermek jogának védelme érdekében kötelezték a ta-núkat is a vérvizsgálat tűrésére. Ehhez a törvényi felhatalmazást a Pp. 300. §-a által használt „egyéb érdekelt”
kifejezés tág értelmezésében találták meg. A törvény és a bíróságok tehát valóban egy alapvető alkotmányos érdeket kívánnak érvényre juttatni, azonban e cél eléréséhez nem feltétlenül van szükség a tanúk alapvető jogainak korlátozására. A törvényhozásnak számos lehetősége van arra, hogy ezt elkerülje. Erre az esetre bevezetheti a keresetkiterjesztés, az alperesi pertársaság vagy a kényszerű beavatkozás jogintézményét is.
9. A támadott törvényhely tehát szükségtelen korlátozása a tanú alapvető jogainak, és ezért az AB alkotmány-ellenesnek ítélte. Az előzőekben vázolt alkotmányos érdek és a jogbiztonság követelményének szem előtt tartása a testületet arra sarkallta, hogy a támadott rendelkezést ne azonnali, ex nunc hatállyal semmisítse meg. Így a jogalkotónak 1996. december 31-ig maradt ideje, hogy a kérdést az Alkotmánnyal összhangban szabályozza. Az indítványozó ügyében hozott bírósági határozat végrehajtását azonban az Ab – erre vonat-kozó hatásköre hiányában – nem függesztette fel.
különvélemény
10. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleményében kifejtette, hogy valamely per eldöntéséhez szük-séges bizonyítás során felmerülhetnek olyan tények, amelyek kívülállókkal kapcsolatban a jövőben indítható polgári, büntető- vagy fegyelmi eljárás alapjául szolgálhatnak. Ebből azonban nem következik, hogy ilyen ese-tekben a nem félként közreműködésre kötelezett személlyel szemben folytatna eljárást a bíróság. A bíróság döntésének nem lehet korlátja, hogy a szükséges tények feltárása során más eljárásra okot adó körülmények-re is fény derülhet. Nem következik az Alkotmányból, hogy a bizonyítási eljárásban részvételkörülmények-re kötelezettnek pusztán emiatt a fél jogaihoz hasonló jogokat kellene biztosítani, az indítványt tehát el kellett volna utasítani.