(Judgment of 28 June 2011, Application no. 44686/07) 1. Az ügy körülményei
Gubacsi Gábort 2006. augusztus 19-én este egy parkolóban történt kisebb koccanásos balesetet követően állították elő Siófokon, ittas vezetés gyanújával. (A kérelmező elismerte ittasságát, de úgy nyilatkozott, hogy autóját a parkolóba visszatérve már sérülten találta, az autót ittas állapotban nem vezette, és nem is akarta aznap este használni.) A siófoki kórházban elvégzett vér- és vizeletvizsgálatot követően a rendőrök vissza-vitték a kérelmezőt a baleset helyszínére, hogy fényképfelvételeket készítsenek. Miután közölték vele, hogy a fényképek elkészítése után visszaviszik a rendőrkapitányságra, a kérelmező megpróbált elmenekülni, és közben elsodorta az egyik rendőrt, aki felszíni horzsolásokat szenvedett. A kérelmező a rendőrök szerint a menekülése során több mozgó autónak is nekiütközött, illetve azokon átesett. Végül azonban a rendőrök elfogták, és a Siófoki Rendőrkapitányságra szállították. Éjfél után nem sokkal egy orvos is megvizsgálta, aki megállapította, hogy – a lábán levő, a vér- és vizeletvizsgálat kapcsán már rögzített sérülések mellett – van egy kis duzzanat a kérelmező mellén. Gubacsi Gábort ezután visszaszállították a kapitányságra, majd a „fur-csa” viselkedésére hivatkozással hajnal három óra körül drogteszt elvégzése céljából újfent orvoshoz vitték, azután megint visszaszállították a kapitányságra.
Gubacsi Gábor úgy nyilatkozott, hogy az egyik szállítás során az őt kísérő rendőrök megütötték az arcán, az oldalán és a gyomrán, a drogtesztet követően pedig négy rendőr súlyosan bántalmazta a kapitányság fogdájának folyosóján: ütötték, rúgták, majd arccal a falnak nyomták, terpeszbe kényszerítették, és hátulról többször erőteljesen ágyékon rúgták.
A kérelmező augusztus 20-án reggel elhagyhatta a kapitányságot. Egy másnap, augusztus 21-én készült orvosi látlelet megállapította, hogy a kérelmező az egész testére kiterjedően – helyenként, például az ágyéka esetében kifejezetten súlyos – sérüléseket szenvedett.
Az ügyben nyomozás indult, amelynek során a Kaposvári Nyomozó Ügyészség meghallgatta a kérelmezőt és számos rendőrt, felismerésre bemutatást és szembesítéseket tartott, illetve szakvéleményt is beszerzett.
Az eljárás során Gubacsi Gábort azonosított két rendőrt azok közül, akik bántalmazták a fogda folyosóján, az ügyészség 2007 februárjában azonban ennek ellenére megszüntette a nyomozást. Az ügyészség elismerte, hogy a kérelmező ágyéksérülése bántalmazás következménye, ami akár az előállítása során is keletkezhetett, de úgy nyilatkozott: az elkövetők kilétét nem lehetett megállapítani, többek között a tanúvallomások ellentmon-dásossága miatt.
A nyomozást megszüntető határozat ellen a kérelmező jogi képviselője panaszt nyújtott be a Somogy Me-gyei Főügyészséghez, azzal érvelve, hogy a Kaposvári Nyomozó Ügyészség nem tett meg mindent az elkö-vetők felelősségének megállapítása érdekében, és a rendelkezésre álló bizonyítékok elegendőek ahhoz, hogy a kérelmező által felismert két rendőr ellen vádat emeljenek. A Somogy Megyei Főügyészség 2007. március 30-án azonban elutasította a kérelmező panaszát (ez ellen további jogorvoslatnak nem volt helye).
A strasbourgi bírósághoz benyújtott kérelemben Gubacsi Gábor képviselője kifejtette: a kérelmező rend-őrök általi bántalmazása, az ügy kivizsgálásának nem megfelelő volta, valamint az, hogy nem emeltek vádat a kérelmező által azonosított rendőrök ellen, megvalósította az Egyezmény 3. cikkének sérelmét.
2. A bíróság döntése A kérelem elfogadhatósága
A magyar kormány észrevételeiben a kérelem elfogadhatóságával kapcsolatban arra az álláspontra helyez-kedett, hogy a kérelmező nem merített ki minden rendelkezésére álló hatékony jogorvoslatot, hiszen módja lett volna arra, hogy a nyomozási bíró előtt is kifogásolja a nyomozás megszüntetését, amit azonban nem tett meg. A kormány megjegyezte továbbá, hogy a kérelmezőnek arra is módja lett volna, hogy az általa azono-sított rendőrök ellen konkrét, „személyre szóló” feljelentést tegyen – ebben az esetben pótmagánvádlóként is felléphetett volna. Az ügyészségi vizsgálattal kapcsolatban a kormány úgy vélte, hogy az alapos és hatékony volt, így Gubacsi Gábor kérelme megalapozatlan.
A kérelmező jogi képviselője a fentiekre reagálva arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány által hivatkozott rendelkezés, a Be. 191. § (3) bekezdése12 „nem más, mint bírósági garancia arra, hogy az ügyész ne zak-lathassa tetszése szerint azokat a személyeket, akikkel szemben egyszer már megállapította, hogy nem tud vádat emelni, s velük szemben a nyomozást megszüntette”.13 Vagyis a nyomozás folytatásának bíróság általi elrendelését nem lehet jogorvoslatként értelmezni, és ráadásul csak abban az esetben van rá lehetőség, ha konkrét személyekkel szemben szüntették meg a nyomozást, a kérelem alapjául fekvő ügyben azonban nem ez történt. A jogi képviselő kifejtette továbbá: a két azonosított rendőr elleni feljelentés szintén nem lett volna hatékony. Ha ugyanis a feljelentést elutasítják, a Be. rendelkezései értelmében nem lett volna lehetőség a fellépésre pótmagánvádlóként.14 Ha viszont a feljelentés nyomán az ügyészség újabb nyomozást rendel el, az értelemszerűen ugyanarra az eredményre vezetett volna, mint a korábban már megszüntetett nyomozás.
A Bíróság a döntésében utalt arra, hogy a hatékonyság követelménye a jogorvoslatokkal összefüggésben azt jelenti, hogy „a jogorvoslatnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy közvetlenül orvosolja a kifogásolt hely-zetet”, és a „jogorvoslat létezésének mind elméletben, mind gyakorlatban elég biztosnak kell lennie, ennek hiányában nem kellően hozzáférhető és hatékony”.15 A strasbourgi bíróság hangsúlyozta: a kormány nem hozott fel semmilyen bizonyítékot arra, hogy a szóban forgó jogorvoslati út más esetekben hatékonynak bizo-nyult volna, vagyis olyan jogorvoslat lenne, amelyet ki kell meríteni ahhoz, hogy a kérelmező az Emberi Jogok
12 191. § (3) Ha a nyomozás megszüntetése ellen nem éltek panasszal, illetve az ügyész, vagy a felettes ügyész nem rendelte el a nyomozás folytatását, utóbb azt csak a bíróság rendelheti el az ellen, akivel szemben a nyomozást korábban megszüntették.
13 berkes györgy – belegi József (szerk.): Büntetőeljárási jog I–III. Kommentár a gyakorlat számára. 15. pótlás, 560/95.
14 A Be. 199. § (2) bekezdés a) pontja szerint a feljelentést elutasító határozat elleni panasz elutasítását követően a sértett pótma-gánvádlóként léphet fel, ha a feljelentést a Be. 174. § (1) bekezdésének a) pontja („a cselekmény nem bűncselekmény”) vagy c) pontja („büntethetőséget kizáró ok állapítható meg”) alapján utasították el. Mivel a kérelem alapjául fekvő ügyben a feljelentést értelemszerűen nem a fentiekre hivatkozással utasították volna el, a fellépésre pótmagánvádlóként nem lett volna lehetőség.
15 § 30.
Európai Bíróságához fordulhasson. Emellett „ésszerűen nem volt elvárható”16 a kérelmezőtől, hogy másod-szor is feljelentést tegyen a bántalmazás miatt, gyakorlatilag az első feljelentéssel megegyező tartalommal.
Mindezekre tekintettel a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kérelem elfogadható, és nem utasítható el a hazai jogorvoslatok kimerítésének elmulasztására hivatkozással.
Az ügy érdemében való döntés
A Bíróság leszögezte: a kérelmező által elszenvedett sérülések kellőképpen súlyosak voltak ahhoz, hogy megvalósuljon az egyezmény 3. cikke értelmében vett embertelen és megalázó bánásmód. A döntésben a bí-róság utalt arra a strasbourgi gyakorlatban kimunkált elvre, hogy „amennyiben valakit jó egészségi állapotban vesznek rendőrségi őrizetbe, és a szabadlábra helyezésekor azt állapítják meg, hogy sérülései keletkeztek, akkor az államot terheli annak kötelezettsége, hogy megfelelő magyarázattal [’plausible explanation’] szolgál-jon a sérülések keletkezésére”.17
Hangsúlyozta a Bíróság azt is, hogy a magyar kormány sem cáfolta, hogy a kérelmező sérülései az elő-állítás során keletkeztek, és elismerte, hogy a bántalmazás bizonyítást nyert a nyomozás során, emellett a nyomozást megszüntető határozat is elismerte, hogy a sérülések keletkezhettek az előállítás ideje alatt.
Mivel a magyar hatóságok nem szolgáltak megfelelő magyarázattal arra, hogy miként keletkeztek a kérel-mező sérülései, a Bíróság megállapította, hogy a kérelkérel-mezőt bántalmazták, így megvalósult az egyezmény-sértés. (Ami a nyomozást illeti, azt a Bíróság megfelelőnek találta.)
A Bíróság egyhangúlag határozott úgy, hogy az ügyben sérült az Egyezmény 3. cikke, és 10 500 euró jó-vátételt, valamint 3750 euró perköltséget ítélt meg a kérelmezőnek. Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, a kérelmező képviselője az ügy kapcsán így nyilatkozott: „Újfent bebizonyosodott, hogy a strasbourgi bíróság megfelelő jóvátételt tud nyújtani azokban az esetekben, amikor a magyar hatóságok nem a nemzetközi emberi jogi normák szerint járnak el.”
(Fordította és összefoglalta: Novoszádek Nóra)
16 § 32.
17 § 40.