A vállalati gazdasági folyamatok végbemenetelének feltétele az erĘforrások lekötése és felhasználása a termelési-technológiai folyamatokban. Az erĘforrások közgazdasági megkülönböztetésének az alapja, hogy nagyon eltérĘ okok határozzák meg, milyen mennyiségben állnak az egyes erĘforrásfajták a társadalom rendelkezésére. A fentieknek megfelelĘen elkülönítünk elsĘdleges és tĘketényezĘket. A nem gazdasági okokból keletkezett tényezĘk csoportját alkotják a természeti tényezĘk és a munka, mint erĘforráselem.
Az emberi tĘke, a humán erĘforrás a XX. század, még inkább a XXI. század gazdaságának kulcsfontosságú eleme, a versenyszférában mĦködĘ vállalatok stratégiájának egyik ágaként funkcionáló, a vállalat eredményességére ható tényezĘ. Az emberi erĘforrás igen sokoldalúan érintett a vállalat mĦködésében, az általuk elvégzett fizikai és szellemi munkafolyamatok a vállalat profitszerzési lehetĘségeinek jelentĘs tényezĘje. Különösen elmondható ez napjaink gazdasági folyamataira, az egész életben megkövetelt tudás fontosságára, melyen az un.
"tudás alapú " társadalom alapszik.
Az emberi tĘke társadalmi-gazdasági szerepe az 1950-es években fogalmazódott meg.
/Becker 1964, Machlup 1982 /
Emberi tĘke képzĘdésérĘl akkor beszélünk, amikor arra a célra eszközölnek beruházásokat, hogy az egyes személyekben megtestesült szellemi vagy fizikai felkészültséget úgy alakítsák át, hogy képessé tegye az egyéneket
1. több vagy/jobb áru vagy/és szolgáltatás nyújtására 2. magasabb pénzjövedelem szerzésére
3. jövedelmük értelmesebb elköltésére 4. az élettĘl több öröm szerzésére.
Azóta a "súlytalan gazdaság", az "intellektuális tĘke" problémájával sokan, sokféle módon foglalkoznak. Egyesek szerint "új gazdaság" hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiájában bontakozik ki, amely nem a klasszikus közgazdaságtan törvényei szerint mĦködik. Míg mások szerint a törvények a régiek, csak sajátos formában, esetenként igen szélsĘségesen eltérĘ módon érvényesülnek Vannak, akik mérési, számbavételi problémákat vetnek fel, és vannak akik a tudástĘke okozta szociális problémákra próbálják ráirányítani a szakmai közvélemény és a politikusok figyelmét, vagy éppen a felhalmozott tudás és a gazdaság versenyképessége közötti összefüggést kutatják.
A tudás rendkívül fontos versenytényezĘvé, kritikus erĘforrássá vált. A tudástĘke sok helyen többet számít az anyagi jellegĦtĘkeelemeknél. Ha tehát a szellemi tĘke ennyire fontos, akkor legalább olyan gondosan kell lajstromba szedni, gondozni, ápolni, fejleszteni, hasznosítani, menedzselni, mint a gépeket, a készleteket vagy a pénzt.
Az emberi erĘforrás szerepe egy gazdálkodási folyamatban nélkülözhetetlen, mégis amikor vállalatértékelésrĘl beszélünk, nincs számszerĦsített meghatározásra lehetĘség, értékoldalról nincs mutatószáma.
A probléma felvetése és elemzése megkísérelhetĘ a közgazdaságtan elmélettörténetében a termelési tényezĘk értékének meghatározására tett kísérletek, különbözĘ elméletek segítségével. / Mátyás 1993/
A határhaszon-elmélet képviselĘi az érték fogalmát elvonatkoztatták a termeléstĘl, a termelési tényezĘk értékének az elĘállított fogyasztási cikkek szubjektív értékét tekintették.
Az elĘállított javak és szolgáltatások által képviselt hasznosságokból származtatott értékelési eljárást gazdasági beszámításnak nevezik. Minél nagyobb mennyiségben állnak rendelkezésünkre erĘforrások, annál nagyobb mértékben lehet elmenni a szükségletek kielégítésében, annál kisebb értéket fog képviselni hasznosságuk. A kisebb mértékĦ fogyasztói haszonnagyság következtében a termelési tényezĘk beszámíthatóságának nagysága csökken, ami együtt jár értékük csökkenésével.
A termelési tényezĘknek az un. "élvezetintenzitásból" levezetett értékét nem mindenki fogadta el a szubjektív értékelmélet képviselĘi közül.
ElsĘsorban Marshall-ra kell hivatkozni, aki tiltakozott az emberi haszonérzetbĘl származtatott tényezĘértékkel szemben. A reál-költség elmélet szerint a termelési tényezĘ tényleges ára kínálatának függvénye. A munkavállaló, mint erĘforráshordozó, fizikai és szellemi munkavégzĘképességével jelenik meg a tényezĘpiacon, s áruba bocsátja magát. Kínálata és a gazdálkodó egység munkakereslete által kialakult egyensúly lesz a munkaerĘ ára, a munkásnak fizetett munkabér. Azonban a munkabér, mint erĘforrás értékének mércéje torzításokat eredményez. A munkás kínálata mögött ott húzódik áldozatvállalása, mely kapcsolatban áll élet és munkakörülményeivel, a pénz iránti szükségletével. Az elĘzĘekbĘl levonható következtetés, hogy a reál-költség elmélet csak rövid távon értelmezhetĘ, a hosszú távú marshall-i koncepció elvezet a munkaerĘújratermelési költségeihez.
Hosszútávon a munkabér és s ezáltal a tényezĘértéke szoros kapcsolatban állnak a munka nevelési, képzési és fenntartási költségével. Ezeknek a költségeknek az összességét nevezhetjük az emberi tĘke, az emberi tudástĘke elĘállítási költségeinek, a munkavégzĘ
képesség és a munkavégzés során folytatódó tanulási képességek elĘzetes költségeinek, egyszóval az emberi tĘke mennyiségileg meghatározó egyik paraméterének értékének.
Természetesen az emberi tĘke, a tudástĘke értéknövekedése összefügg a munkavégzés folyamatában megszerzett spontán vagy a munkaszervezet által szervezett formában megszerzett ismeretekkel. Az emberi tĘke ebben az értelemben vett használata, mint munkaképesség használata feltételezi ezeknek, az elĘbb említett emberi tĘkebefektetéseknek elĘzetes költségeknek a meglétét. Ezeknek a költségek eredményeképpen keletkezik az emberi tĘke munkavégzĘ képessége, aminek felhasználásával az ipari vagy más munkaszervezetekben keletkezik maga a termék, a termékek bizonyos mennyisége.
Jogos a kérdésfeltevés, mennyiben beszámíthatók egy vállalat értékének megállapítása esetén a humán tĘke értelmezésébĘl következĘösszegek?
A vállalatgazdálkodási, számviteli és adótörvények egyöntetĦen nem teszik lehetĘvé a cég alakulása, alapítása elĘtti idĘkbĘl származó kiadások, ráfordítások beszámítását. Az emberi tĘke "elĘállítási költsége” mikroszinten nem értelmezhetĘ, negatív termelési tartományban, /ami szintén megfoghatatlan/, nem léteznek költségfüggvények, tehát vállalati szinten nem érvényesíthetĘ a reál- tĘke hosszú távú elmélete.
MakroszintĦ megjelenése és értelmezése természetes. //Sándor 2001/ Az így értelmezett költségfogalmak a társadalmi költség kategóriájához sorolhatok. Ez nemcsak az adott termelĘ, illetve fogyasztó számára ténylegesen jelentkezĘ költségeket tartalmazza, hanem a tevékenységbĘl eredĘ és a társadalom más tagjainál felmerülĘ költségeket is. A társadalom mĦködési költségei azok a ráfordítások, amelyek a társadalom jövendĘ mĦködése érdekében szükségesek három fĘ csoportba sorolhatók: a nevelés (itt az új nemzedék létrehozása étkeztetés, ruháztatás stb.), az oktatás (óvodától az egyetemig és a felnĘttképzés, azonkívül a hozzá kapcsolódó felszerelések,) az egészségügyi ellátás. /Lakatos 2001/ Az ezekhez kapcsolódó, létrejövĘ költségeket értelmezhetjük extern hatásként is, amelyek azonban a vállalati szférában belsĘvé tételre, internalizálására nem kerülhetnek sohasem.
Egy vállalat tevékenysége folyamán egy gép tönkremegy, egy drága mĦszer elvész, az eseményt gondosan kell dokumentálni, az eszközzel el kell számolni, a kárt esetleg levonják, de feltehetjük a kérdést, az emberi tĘkével , a tudással ugyanez történik? A fizikai kapacitások optimalizálását matematikai, üzemgazdasági módszerekkel megoldják, pedig a vállalat felhasznált erĘforrásai közül a XXI. század elején az emberi tényezĘmind nagyobb hatalomra jut.
Amikor egy vállalaton belül létszámcsökkentést hajtanak végre, akkor ez költségcsökkenést jelent, azonban ha egy kiváló szaktudású ember távozik, ez nem szerepel a pénzügyi-számviteli kimutatásokban.
Az érvényben lévĘ számviteli törvény szerint az oktatásra fordított összeg nem minĘsül beruházásnak, a költségek között történik elszámolása. Az állóeszközök, sĘt 2001. január elsejétĘl az érvénybe lépett számviteli törvény módosítása értelmében a tenyészállatok után elszámolható amortizáció. Csak az ember szerepel ilyen mostohán a pénzügyi elszámolásokban a " tudásalapú" társadalom idején.
A fent leírtakból egyértelmĦen megállapítható, hogy az emberi tĘke értékelésére nincsen elfogadható módszer, pedig az emberi tĘke értékelésének a gazdasági életben való alkalmazása ma még kellĘképpen nem érzékelhetĘ haszonnal, elĘnyökkel járna és az emberekben rejlĘképességek hatékonyabb mozgósítását segítené elĘ.