IV. A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének
4. Az egyetemes szolgáltatás elérhetőségének biztosítására vonatkozó kötelezettség tartalma
10. § (1) A 6. § szerint kijelölt egyetemes szolgáltató – a 12. §-ban rögzített kivételekkel – előfizetői szerződés alapján biztosítja a legalább a 3. § (1) bekezdése szerinti sávszélességű egyetemes szolgáltatást a végfelhasználók számára.
Az egyetemes szolgáltató a szélessávú internet-hozzáférési szolgáltatás és hangszolgáltatás elkülönült és együttes igénybevételét is köteles biztosítani a végfelhasználók számára az előfizető választása szerint. A szolgáltatásnyújtási kötelezettség – kiépített hozzáférés hiányában – az egyetemes szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, végfelhasználónként egy előfizetői hozzáférési pont kiépítését is magában foglalja. Ha az Elnök a számozási körzetet a 4. § szerinti vizsgálatok alapján ellátatlan területként azonosította, akkor az egyetemes szolgáltató az adott számozási körzetben az alacsony jövedelmű fogyasztó vagy a különleges szociális helyzetű fogyasztó számára az egyetemes szolgáltatást megfizethető áron köteles biztosítani.
(2) A 3. § (1) bekezdése szerinti egyetemes szolgáltatásra, valamint az egyetemes szolgáltatás nyújtására kötött előfizetői szerződésre az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló NMHH rendelet (a továbbiakban: Eszr.) rendelkezései – az e rendeletben foglalt eltérésekkel – megfelelően alkalmazandók.
(3) Az egyetemes szolgáltató nem tehet különbséget az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtott szolgáltatások és a nem annak keretében nyújtott hasonló szolgáltatások szolgáltatásminőségi követelményei tekintetében.
(4) Az egyetemes szolgáltató az egyetemes szolgáltatás nyújtása során nem számíthat fel díjat olyan szolgáltatásokra vonatkozóan, amelyek az előfizető által igényelt szolgáltatások nyújtásához nem szükségesek, illetve amelyek nyújtására az egyetemes szolgáltatásnyújtási kötelezettség alapján nem köteles.
(5) Az egyetemes szolgáltató az e § szerinti kötelezettségét vezetékes és vezeték nélküli technológia alkalmazásával is teljesítheti. Az egyetemes szolgáltató az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtott, 3. § (1) bekezdése szerinti sávszélességű internet-hozzáférési szolgáltatás tekintetében az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló NMHH rendelet helyhez kötött internet szolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseit köteles alkalmazni, függetlenül attól, hogy az e § szerinti kötelezettségét vezetékes vagy vezeték nélküli technológia alkalmazásával teljesíti.
11. § (1) A végfelhasználó egyetemes szolgáltatás nyújtására vonatkozó igénybejelentésének megtételére (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: igénybejelentés) az egyetemes szolgáltató általános szerződési feltételeiben legalább egy nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételével történő, szóbeli vagy kétféle írásbeli módot biztosít, amelyek közül az egyik papíralapú.
(2) A végfelhasználó az igénybejelentésben nyilatkozik arról, ha alacsony jövedelmű fogyasztóként vagy különleges szociális helyzetű fogyasztóként megfizethető áron igényli az egyetemes szolgáltatást. Ha a végfelhasználó az igénybejelentésben akként nyilatkozik, hogy alacsony jövedelmű fogyasztóként vagy különleges szociális helyzetű fogyasztóként igényli az egyetemes szolgáltatást, akkor nyilatkozatához mellékeli a 4. melléklet szerinti jogosultságot igazoló határozat vagy hatósági bizonyítvány másolatát.
(3) Az Elnök legkésőbb a kijelölési határozat véglegessé válásával egy időben a 4. melléklet szerinti jogosultság igazolásával összefüggésben tájékoztatót tesz közzé a Hatóság honlapján, amelynek az Elnök által megjelölt részeit az egyetemes szolgáltató a honlapján közzéteszi.
(4) Az igénybejelentést az egyetemes szolgáltató írásban, hangfelvétel útján vagy elektronikus formában rögzíti, és nyilvántartásba veszi.
(5) Ha az igénybejelentés hiányos, az egyetemes szolgáltató – ha szükséges – legalább 15 napos határidő tűzésével az igénybejelentéssel azonos módon felkéri a végfelhasználót az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére, amelyet írásban, hangfelvétel útján vagy elektronikus formában rögzít.
(6) Az egyetemes szolgáltató az egyetemes szolgáltatás biztosításán túl a végfelhasználó számára – az igénybejelentés alapján történő előfizetői szerződéskötés során – ajánlatot tehet egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatásra vagy szolgáltatáscsomagra vonatkozóan is.
(7) Az egyetemes szolgáltató az igénybejelentés hiánytalan beérkezését követő 15 napon belül igazolható módon értesíti a végfelhasználót
a) az igény elfogadásáról vagy
b) indoklással ellátva az igény 12. § (1) bekezdése szerinti elutasításáról.
(8) Ha az igénybejelentéssel érintett számozási körzetben a 10. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség tekintetében más szolgáltató is kijelölésre került egyetemes szolgáltatóként, az egyetemes szolgáltató a (7) bekezdés szerinti értesítésben tájékoztathatja erről a végfelhasználót az adott számozási körzetben elérhető további egyetemes szolgáltató megnevezésével.
(9) Ha az egyetemes szolgáltató az igénybejelentést elfogadja, az igénybejelentés elfogadásával egyidejűleg megjelöli, hogy az egyetemes szolgáltatás biztosítására mikortól vállal kötelezettséget.
12. § (1) Az egyetemes szolgáltató az igénybejelentést kizárólag az alábbi esetekben utasíthatja el:
a) ha az egyetemes szolgáltató a végfelhasználót a 11. § (5) bekezdése szerint az igénybejelentés kiegészítésére kéri fel, és a végfelhasználó a felkérésnek a határidőn belül nem tesz eleget, és a határidő meghosszabbítását sem kéri;
b) ha az igényelt előfizetői hozzáférési pont földrajzi helyén elérhető olyan nyilvános helyhez kötött elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely lehetővé teszi legalább a 3. § (1) bekezdése szerinti sávszélességű egyetemes szolgáltatásnak megfelelő tartalmú szolgáltatás (a továbbiakban: alternatív szolgáltatás) igénybevételét; vagy
c) ha a szolgáltatásnyújtáshoz előfizetői hozzáférési pont kiépítésére van szükség, de az egyetemes szolgáltató az igénybejelentéssel érintett településen nem rendelkezik hozzáférési hálózattal, az adott településen ugyanakkor más, a 6. § szerinti kijelölt egyetemes szolgáltató rendelkezik hozzáférési hálózattal.
(2) Ha az igény megfizethető árú egyetemes szolgáltatásra vonatkozik, és az Elnök az adott számozási körzetet a 4. § szerinti vizsgálatok eredményeként nem azonosította ellátatlan területként, akkor az egyetemes szolgáltató az egyetemes szolgáltatás megfizethető áron történő nyújtását elutasíthatja. Az egyetemes szolgáltató az egyetemes szolgáltatást ebben az esetben is köteles biztosítani a fogyasztó számára, az elutasítás csak a megfizethető ár biztosítására terjedhet ki.
(3) Az egyetemes szolgáltató a 11. § (7) bekezdése szerinti értesítésben egyértelműen megjelöli
a) az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az alternatív szolgáltatást és az alternatív szolgáltatást biztosító szolgáltatót vagy
b) az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben az adott településen a 6. § szerint kijelölt, hozzáférési hálózattal rendelkező egyetemes szolgáltatót.
(4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt elutasítási ok alacsony jövedelmű fogyasztó vagy különleges szociális helyzetű fogyasztó által benyújtott, megfizethető árú egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentés esetén nem alkalmazható, kivéve, ha az alternatív szolgáltatást biztosító szolgáltató az adott területen a 15. § szerint kijelölt egyetemes szolgáltató.
(5) Az egyetemes szolgáltató ajánlatot tehet a végfelhasználó számára az igénybejelentésben megjelölt szolgáltatásnak vagy szolgáltatásoknak megfelelő, de az egyetemes szolgáltatástól szolgáltatásminőségi jellemzőiben eltérő, mobil rádiótelefon hálózaton megvalósított szolgáltatások nyújtására. Az egyetemes szolgáltató tájékoztatja a végfelhasználót, hogy a felajánlott alternatív szolgáltatást vagy szolgáltatásokat nem köteles elfogadni.
13. § (1) Az egyetemes szolgáltató az általános szerződési feltételeiben feltünteti
a) az általa egyetemes szolgáltatóként ellátott számozási körzetet vagy körzeteket, az adott számozási körzethez vagy körzetekhez tartozó településeket, továbbá – ha az adott számozási körzet vagy körzetek esetében a 10. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség tekintetében további egyetemes szolgáltató is elérhető – az adott számozási körzetben vagy körzetekben elérhető más egyetemes szolgáltató megnevezését;
b) az egyetemes szolgáltatás tartalmát;
c) az egyetemes szolgáltatás igénybevételének feltételeit, és ha az egyetemes szolgáltató megfizethető áron köteles biztosítani az egyetemes szolgáltatást, akkor egyértelműen elkülönítve az alacsony jövedelmű fogyasztóra vagy a különleges szociális helyzetű fogyasztóra és a többi végfelhasználóra vonatkozó feltételeket;
d) az egyetemes szolgáltatás díjait, és ha az egyetemes szolgáltató megfizethető áron köteles biztosítani az egyetemes szolgáltatást, akkor egyértelműen elkülönítve az alacsony jövedelmű fogyasztóra vagy a különleges szociális helyzetű fogyasztóra és a többi végfelhasználóra vonatkozó díjakat, és
e) az előfizetői hozzáférési pont kiépítésének szükségessége esetén a kiépítéssel összefüggésben az alacsony jövedelmű fogyasztónak vagy a különleges szociális helyzetű fogyasztónak nem minősülő végfelhasználónak felszámított díj kialakításának elveit.
(2) Az egyetemes szolgáltató az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó információkat a hasonló szolgáltatásokra vonatkozóan a nem egyetemes szolgáltatást igénybe vevők számára kialakított ajánlataival közös elérési helyen helyezi el a honlapján. A honlapon elhelyezett tájékoztatásnak legalább az (1) bekezdés a)–d) pontjában szereplő információkat és a 11. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatót kell tartalmaznia.
(3) A megfizethető árú egyetemes szolgáltatás nyújtására a 15. § (1) bekezdése szerint nem kijelölt egyetemes szolgáltató az (1) bekezdés d) pontja szerinti kötelezettséget úgy is teljesítheti, hogy az alacsony jövedelmű fogyasztó vagy a különleges szociális helyzetű fogyasztó tekintetében elkülönült díjat nem alkalmaz, hanem az alacsony jövedelmű fogyasztót vagy a különleges szociális helyzetű fogyasztót informatikai rendszereiben valamely nyilvánosan elérhető díjcsomagjába sorolja be, és a díjcsomagban szereplő díj és a 4. § (1) bekezdése szerinti díj különbözetét minden hónapban jóváírja a fogyasztó számára. E jóváírás a kereskedelmi gyakorlatban nem tüntethető fel kedvezményként.
14. § (1) Az egyetemes szolgáltató minden naptári évben az Elnök erre irányuló külön felhívása vagy döntése nélkül az e rendeletben és a kijelölési határozatban előírtaknak megfelelően megküldi az Elnök részére
a) legkésőbb március 31-ig az 1. mellékletben foglaltaknak megfelelően az adatszolgáltatást megelőző naptári évre vonatkozóan, számozási körzetenként az alacsony jövedelmű fogyasztókra vagy különleges szociális helyzetű fogyasztókra és a többi végfelhasználóra vonatkozóan külön bemutatva
aa) a beérkezett igénybejelentések számát,
ab) az elfogadott és elutasított igénybejelentések számát, az elutasított igénybejelentések esetén a 12. § (1) bekezdésében rögzített elutasítási okok szerinti bontásban,
ac) az igénybejelentés kézhezvételétől a 11. § (7) bekezdése szerinti értesítés végfelhasználónak történő megküldéséig eltelt, napokban kifejezett átlagos időtartamot,
ad) az elfogadott igénybejelentések teljesítésének napokban kifejezett átlagos időtartamát a 11. § (9) bekezdésében meghatározott határidő kezdő napjától számítva,
ae) azon esetek számát, amikor az egyetemes szolgáltatás létesítéséhez további hálózati elemek kiépítésére volt szükség,
af) azon esetek számát, amikor az egyetemes szolgáltató a hozzáférés létesítéséért külön díjat számított fel, továbbá az ilyen díjakból származó nettó árbevételt, ezen belül külön bemutatva az ae) pont szerinti eseteket,
ag) az egyetemes szolgáltatás előfizetőinek időszak végi számát, az előfizetési hónapok számát az időszakban,
ah) az egyetemes szolgáltatás havi díjából származó nettó árbevételt,
ai) az egyetemes szolgáltatás – havi díjon felüli – forgalmi díjából származó nettó árbevételt és aj) a nem vezetékes technológiával kiszolgált egyetemes előfizetők időszak végi számát;
b) legkésőbb március 31-ig az egyetemes szolgáltató által ellátott számozási körzeten vagy körzeteken belüli azon települések listáját, ahol nem rendelkezik kiépített helyhez kötött előfizetői hozzáférési ponttal, valamint
c) legkésőbb a számvitelről szóló törvény szerinti éves beszámoló elfogadásától számított 30 napon belül az éves beszámolóját és az egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó – az Eht. 87. § (2) bekezdésben foglaltak szerint elkülönítetten nyilvántartott – bevételeit, költségeit, ráfordításait, eszközeit és forrásait.
(2) Az egyetemes szolgáltató az egyetemes szolgáltatásnyújtás megkezdésével egy időben, ezt követően változás esetén a változást legalább 15 nappal megelőzően az Elnök számára bejelenti a 11. § (1) bekezdése szerinti elérhetőségeit, és az alacsony jövedelmű fogyasztó vagy a különleges szociális helyzetű fogyasztó számára biztosított díjszabási lehetőségeket, díjcsomagokat.
(3) Ha az egyetemes szolgáltató a helyi hozzáférési hálózati eszközeinek lényeges részét vagy azok egészét más tulajdonában lévő önálló jogalanyra kívánja átruházni, és ez befolyásolja a kijelölési határozatban rögzített szolgáltatásnyújtási kötelezettségét, az ezzel kapcsolatos szándékát a tervezett ügyletet megelőzően legalább 90 nappal bejelenti az Elnöknek.