Az attitűdszerveződés elméletei

Az attitűdszerveződés elméleteinek megismerése azért fontos, mert a környezeti attitűdök befolyásolását, kedvező irányú változását akkor érhetjük el, ha ismerjük az attitűdök szerveződésének, kiépülésének folyamatait. Széles körben elfogadott feltételezés, hogy az attitűdök bejósolják az emberek viselkedését, illetve hogy az emberek viselkedésének megváltoztatásához attitűdjeiket kell megváltoztatni.

3.3.1. Funkcionális attitűdelméletek

Az attitűdök számos funkciót látnak el, így az attitűd megváltoztatására szolgáló megfelelő módszerek azoktól a funkcióktól függenek, amelyeket ezek az attitűdök töltenek be. A feltételezések szerint (Katz 1967, Mc Guire 1969) négy fő funkcionális alapja van minden attitűdnek, ezek a következők: alkalmazkodás, ismeret, énvédelem, értékkifejezés/önmegvalósítás:

1. Katz első funkcióként a társadalmi környezethez való alkalmazkodást jelöli meg. Az attitűdök segítik az embereket abban, hogy a vágyott célokat elérjék, jutalmat szerezzenek, illetve elkerüljék a büntetést. Valamely attitűdöt az emberek azért vállalnak, mert barátaik, családtagjaik, ismerőseik is így teszik. Ha az egyén szeretne egy csoportba bekerülni, illetve a csoportban való bennmaradás a célja, akkor a csoportban uralkodó attitűdöket el kell fogadnia. Ekkor a rendszeres pozitív megerősítés pozitív attitűdök forrása. (Hunyadi, 2007) Vizsgálataink során több településen beszámoltak arról az emberek, hogy azért kezdték a hulladékot szelektíven gyűjteni, vagy kerékpárral a boltba menni, mert már a szomszédaik is ezt tették. Mindez azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy a környezetvédelmi célú cselekedetek eléréséhez kínálkozó út lehet az attitűdök alkalmazkodási funkciójának kiaknázása, vagyis megfelelő referenciaszemélyek és csoportok kiképzése környezetvédelmi ügyekben.

2. Azok az attitűdök, amelyek abban segítenek, hogy értelmet adjunk a világnak, hogy be tudjuk fogadni a mindennapi élet sokféle információit, ismereti, vagy gazdasági funkciót látnak el. Ezek az attitűdök lényegében sémák, amelyek lehetővé teszik, hogy a sokféle információt hatékonyan szervezzük meg és dolgozzuk fel, vagyis a világ szervező és strukturáló funkcióját látják el. Kutatások sokasága igazolja, hogy az emberek attitűdjeik birtokában határozott véleményeket képesek hangoztatni még akkor is, ha valóságos, tényeken alapuló ismeretük hiányos (Halász,1980; Békés,1988). A környezeti attitűdök szempontjából tehát alapvető feladat a téves, hiányos vagy torz hiedelmek, ismeretek

eloszlatása (pl. a hazai lakosságnak az a téves hiedelme, hogy „az erdeink folyamatosan fogynak”...). Az attitűdöknek ezen ismereti vagy gazdaságossági funkciója azért jelentős, mert irányítja az információfeldolgozást, vagyis a személyt érő információáradatból a hitének megfelelő információkat fogja kiszűrni és rögzíteni, az azzal ellentéteset pedig egyszerűen „elejti” (az előző példa esetén a személy azt a hírt fogja „meghallani”, hogy az

„esőerdők irtása mekkora károkat okoz”, és ezzel hitét erősíti meg hazai erdőkre vonatkozóan).

3. Azok az attitűdök, amelyek a szorongástól és az önértékelésünket fenyegető veszélyektől védenek, énvédő funkciót szolgálnak. Ezen funkció leírásához Katz (1967) a pszichoanalízisből jól ismert elhárító mechanizmusokat használja (pl. projekció és racionalizáció). Az egyén énje, önmaga iránt táplált pozitív attitűdje védelmében a világgal kapcsolatos attitűdjeit önkényesen formálja, s mint torzító szemüveget alkalmazza: nem azt látja a világban, ami van, hanem azt, amit szeretne látni. (Hewstone-Stroebe-Codol-Stephenson, 2007) Ilyen énvédő funkciója van annak, amikor pl. a szemetelő személy azzal magyarázza tettét, hogy már úgyis szemetes a környék, egyedül pedig úgysem tudna változtatni rajta.

4. Az értékeinket kifejező és énképünket tükröző attitűdök értékkifejező, énmegvalósító funkciót látnak el. (Hewstone-Stroebe-Codol-Stephenson, 2007)

3.3.2. Konzisztencia-elméletek

Az attitűdjeink szerveződhetnek a konzisztencia-elméletek szerint is, melyeknek közös eleme az az elképzelés, hogy az emberek arra törekszenek, hogy megismeréseik (gondolatok, a hiedelmek, az attitűdök és a viselkedés észlelése) feszültségmentesek legyenek, logikusan, egymásnak nem ellentmondó módon szerveződjenek, ami az emberi racionalitást feltételezi.

Ennek értelmében a viselkedés és az attitűdök nemcsak a külső szemlélő szemében konzisztensek, hanem az egyének magukat is igyekeznek konzisztensnek látni. Ugyanakkor, ha azt tekintjük, hogy az emberek hogyan biztosítják viselkedésük és attitűdjeik konzisztenciáját, számos esetben figyelhetjük meg a racionalitás hiányát. (Hewstone-Stroebe-Codol-Stephenson, 2007) Hisz például egy mindenhová autóval járó személy nemigen hajlandó figyelembe venni, hogy ezzel károsítja a környezetét és a jövő generációk életlehetőségeit.

3.3.2.1.Rosenberg megismerési-index elmélete

Az attitűd affektív és a kognitív elemeinek konzisztenciájából indul ki elméletében a szerző. Feltételezi, hogy az attitűdök szerveződésében az érzelmek együtt változnak az ismeretekkel. Ez az elméleti feltevés azt jelenti, hogy az attitűdök elsősorban nem az ismeretek, információk, hanem sokkal inkább az érzelmek, az érzelmi viszonyulások oldaláról változtathatók meg. Vizsgálatai azt az elképzelést támasztják alá, hogy egy attitűd affektív-kognitív konzisztenciája korrelációban áll a stabilitásával, és az attitűdváltozással szembeni ellenállással (Hewstone-Stroebe-Codol-Stephenson, 2007, 182). Az elmélet szerint tehát a természetélmény biztosítása a gyermekeknél az érzelmi szférán keresztül pozitívan befolyásolja a környezeti attitűdöket.

3.3.2.2. Festinger kognitív-disszonancia elmélete

Festinger az alaklélektan hagyományaihoz híven azt hangsúlyozta, hogy az emberek ellentmondásmentes világképre törekszenek. A világképet alkotó kognitív elemekből ellentmondásmentes konszonáns és disszonáns alakzatok állnak össze. Akkor beszélünk disszonáns kapcsolatról, ha egy attitűdön belül merül fel ellentmondás, vagyis ha az egyik elemből köztudatban uralkodó logikai, erkölcsi, ideológiai beidegződések alapján várhatóhoz képest ellentétes elem következik (pl. „a kádban fürdéssel több vizet pazarlódik el, mint a zuhanyzással” elem után következik az „én pedig mindig kádban fürdök” elem). Konszonáns két kognitív elem, ha az egyik elemből a szokásos logikai, erkölcsi, ideológiai beidegződéseknek megfelelően következik a másik elem (pl. „a kádban fürdéssel több víz pazarlódik el, mint zuhanyzással” elem után következik az „én nem szoktam kádban fürdeni”

elem). A konszonancia kényelmes, a disszonancia kényelmetlen állapot, ezért redukciójára törekszünk (Csepeli, 1997). A redukció az említett példában abból áll, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy a kádban fürdés hatásaival kapcsolatos hírek túlzottak, ráadásul nekünk nem is olyan nagy a kádunk. Az ilyen, és ehhez hasonló érveinkkel igazoljuk a józan észnek ellentmondó viselkedésünket. Környezetkárosító viselkedésünk esetén (pl. ha a közeli sarokra is autóval megyünk, vagy szemetelünk, vagy nem takarékoskodunk az energiával…) gyakran ezekkel a stratégiákkal élünk a feszültségmentesítésünk érdekében. Ha nem működnek elég jól az említett stratégiák, akkor általában degradáljuk a problémát. A hétköznapi életben gyakran találkozhatunk olyan megnyilvánulásokkal, hogy „egyedül én kevés vagyok a változásokhoz”, „kicsi vagyok én egy ilyen nagy globális probléma megoldásához”, vagy „a tudósok eltúlozzák a helyzetet, csak ránk akarnak ijeszteni”. Ezzel lebecsüljük saját

esélyeinket, és egyben fel is adjuk azt a lehetőséget, hogy tegyünk valamit környezetünk érdekében. Gyakran úgy redukáljuk a disszonancia okozta feszültséget, hogy megvonjuk a hitelt a szakértőktől, a médiától azért, hogy fenntarthassuk számunkra kedves, kényelmes szokásunkat, mely káros környezetünkre. Hiába ismerjük fel az energiapazarlás következményeit, a természet sérülékenységét, azért csak pazarlunk, és károsítjuk környezetünket.

A disszonancia csökkentésének szükséglete (vagyis annak szükséglete, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy igazunk van) rosszul alkalmazkodó és ebből következően irracionális viselkedést eredményezhet. Például, akik megpróbáltak leszokni a „kádban fürdésről”, de valamilyen ok miatt ez nem sikerült nekik, idővel sokkal jobban lebecsülik a környezeti veszélyeit, mint azok, akik meg sem próbáltak leszokni róla. Ennek a látszólagos paradoxonnak a kulcsa abban van, hogy milyen mértékben kötelezte el magát valaki egy bizonyos cselekvés mellett. (Csepeli, 2004; Aronson, 2006)