Az attitűd meghatározása

A pszichológia alapvető célja az emberi viselkedés tanulmányozása, amelyet a szakemberek feltételezései szerint az egyén attitűdjei befolyásolnak. Az ökológiai viselkedés irányítójaként is a környezeti attitűd feltételezhető. A viselkedés és az attitűd összefüggése az oka annak, hogy a pszichológia egyik legrégebben megragadott, és az alkalmazott kutatásokban nagy gyakorlati jelentőségre szert tett fogalma az attitűd.

Maga az attitűd szó a latin eredetű „aptus”-ból származik, aminek több jelentése is ismert. Jelenti egyrészt az alkalmasságot, a megfelelőséget, másrészt pedig az akcióra való készültség szubjektív vagy mentális állapotát.

Az attitűd a mai magyar irodalmi nyelvben „etikai, esztétikai irányultságot, sajátos szellemi látásmódot jelent” (Csepeli, 1997, 220.) A szociálpszichológiának születése óta központi fogalma az attitűd, így mintegy száz éve foglalkozik már az attitűdök vizsgálatával is. Azóta is a tudományterület központi kutatási témái közé tartozik az attitűdkutatás, mint mindennapi társas életünk fontos tényezője.

Az elmúlt évszázadban sok definíció született, általában közös a különböző megközelítésekben, hogy attitűd alatt értékelő beállítódásról, értékelő viszonyulásról beszélnek.

A legszéleskörűbben alkalmazott meghatározás Allport (1935) nevéhez fűződik, melyet több száz különböző attitűddefiníció áttekintése után alkotott meg:

„Az attitűd tapasztalat révén szerveződött mentális és idegi készenléti állapot, amely dinamikus vagy irányító hatást gyakorol az egyén reagálására mindazon tárgyak és helyzetek irányában, amelyekre az attitűd vonatkozik.”(Halász-Hunyady-Marton 1979, 41.)

A legtöbb akkoriban napvilágot látott definíció megegyezett abban, hogy az attitűd tanult prediszpozíció valamely tárggyal vagy tárgyaknak egy osztályával szemben, vagyis az attitűdöt egy egyszerű egydimenziós fogalomnak fogták fel.

Az egydimenziós elméletek

Az egydimenziós elméletek között a pszichológiai szakirodalomban olyan elképzeléseket találunk, amelyek egy attitűddimenziót ragadtak meg, így az attitűd legfontosabb, akár egyetlen összetevőjeként annak értékelő jellegét, vagy az érzelmi összetevőjét hangsúlyozták. Az „egytényezős” álláspont képviselői egyrészt különbséget tesznek az attitűd fogalma és a hiedelem fogalma, másfelől a viselkedéses szándék és a nyílt viselkedés között. A hiedelem kifejezést az attitűd tárgyára vonatkozó véleményekre tartják fenn, vagyis azokra az információkra, ismeretekre vagy gondolatokra, melyekkel valaki az attitűdtárggyal kapcsolatban rendelkezik. (Pl. „Sándor azt gondolja, hogy a természet egyensúlya könnyen felborul.”) Az attitűdök tehát ebben az értelmezésben azokat az érzelmeket jelentik, melyek az attitűdtárgyhoz kapcsolódnak, vagyis annak pozitív vagy negatív értékelései (pl. „Sándor aggódik a természetért.”).

Egydimenziós elméletet alkotott Baldwin (1901), Thomas és Znaniecki (1918), Köhler (1929), Thurstone (1931), Katz és Stotland (1959), Berkowitz (1975), Petty és Cacioppo, (1981) és Fishbein (1997).

A háromelemes attitűdmodell

Az egydimenziós elméletekkel szemben mind a klasszikus, mind a modern szemléletmódban megjelentek a háromdimenziós attitűdmodellek, melyek inkább a szerkezetére vonatkozó elképzelések, mint definíciók. A háromelemes attitűdmodell úgy tartja, hogy minden attitűd affektív, kognitív és konatív összetevőkből áll, vagyis olyan

„hipotetikus konstrukció, mely a viselkedést megelőző megfigyelhető inger és az azt követő viselkedés között közvetít”. (Hewstone-Stroebe-Codol-Stephenson 2007, 165.)

Rosenberg és Hovland (1960) szerint „az attitűdök arra szolgáló prediszpozíciók, hogy bizonyos ingerosztályokra bizonyos válaszosztályokkal történjen reagálás. Ezek a válaszosztályok affektív (melyek a kedvelés és a nem kedvelés értékelő viszonyulásai), kognitív (melyek az attitűdtárgyakra vonatkozó hiedelmek, vélemények és elképzelések) és konatív/viselkedéses (melyek a viselkedési szándékok és cselekvéstendenciák) összetevőkből állnak.

Modelljüket a következő ábra szemlélteti:

Szimpatikus idegrendszeri válaszok

Érzelmek Érzelmek szóbeli megnyilatkozásai Ingerek (egyének,

helyzetek, szociális Perceptuális válaszok

problémák, szociális Attitűdök Kogníció Hiedelmek

csoportok és más szóbeli megnyilatkozásai

„attitűdtárgyak”)

Nyílt cselekedetek

Viselkedés Viselkedés szóbeli

megnyilatkozásai

7. ábra: Az attitűd három komponenst feltételező elgondolása Rosenberg és Hovland, (1960) nyomán (Hewstone –Strobe – Codol – Stephenson: Szociálpszichológia című könyve közli a 164.oldalon)

A modell szerint az attitűdök kognitív összetevője tartalmazza az attitűd tárgyára vonatkozó ismereteinket, nézeteinket, az attitűdtárggyal kapcsolatos tudásunkat. Arra vonatkozik, hogy az egyén miképp ítéli meg az attitűdtárgyat, milyen ismeretei vannak róla, pl. mit tud a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről, vagy az egyéni cselekvéseinek hatásáról a környezetünkre.

Az attitűdök affektív összetevője a személynek az attitűdtárgyra irányuló kedvező vagy kedvezőtlen érzéseit takarja. Éppen azért, mert az attitűdtárgyra vonatkozó ismereteink értékekhez kapcsolódnak, magukban hordozzák az ezen értékekhez fűződő érzelmi

viszonyulásainkat is. Ezek az affektív elemek adják a tárgyra irányuló viselkedés motivációját, ezért nagyon fontos a környezeti attitűdök formálásában az élményszerzés.

A konatív összetevő a viselkedésben ölt testet. Az attitűd mentális összetevői kapcsolódnak a viselkedéshez. E komponens közvetlen vizsgálata nehéz, így a kutatásokban csak közvetetten tudjuk vizsgálni. Arra vagyunk kíváncsiak vizsgálatánál, hogy mit mond a személy arra vonatkozóan, hogy miként viselkedne a tárgy jelenlétében, s nem azt, hogy ténylegesen hogyan viselkedne (pl. interjú formájában vizsgáljuk, hogy milyen intézkedéseket tenne az egyén a légköri ózon védelmére). Az attitűdkutatás rámutatott arra, hogy egy személy verbális beszámolója az attitűdjéről sokszor gyenge korrelációt mutat az attitűdtárggyal kapcsolatos tényleges viselkedésével. (Hewstone-Stroebe-Codol-Stephenson, 2007, 166-167.) (Csepeli, 2001)

Az attitűd hármas szerkezetének elképzelését már a szociálpszichológia klasszikus szemléletében is felfedezhetjük, Smith 1947-ben, Katz és Stotland 1959-ben, míg Rosenberg és Hovland 1960-ban fejtik ki a 3 komponenssel kapcsolatos nézeteiket. A modern szemléletben Zanna és Rempel (1988) illetve Petty, DeSteno és Rucker (2007) munkáiban olvashatunk az attitűd hármas szerkezetéről, miszerint „egy ember attitűdjének teljes tartománya az attitűdtárgy iránti érzelem, megismerés és viselkedéses tendenciák egyfajta kombinációján alapul”. (Forgács, 2008, 215.)

A hazai szakirodalomban Hunyadi György (1984, 1998) és Csepeli György (1998, 2001) fejtik ki munkájukban az attitűdök affektív, kognitív és konatív komponenseivel kapcsolatos nézeteiket, melyekből megtudhatjuk, hogy ellentmondás merülhet fel az attitűd érzésbeli és ismereti elemei között, de ilyen esetben általában kiegyenlítődés következik be, az ismereti gyarapodáshoz érzések társulnak, és fordítva. Az elmondottak alapján fontosnak tartjuk a környezettel, természettel kapcsolatos információk minél szélesebb körű terjesztését, hisz nagy valószínűséggel hozzájárulnak az attitűd affektív összetevőjének pozitív irányú befolyásolásához, ami pedig a környezetet védő-óvó viselkedésben ölthet testet. Az ismeretek közvetítésében elsődleges szerepe természetesen a különböző oktatási és nevelési színtereknek és a médiának van.

A fenti meghatározásokból kitűnnek az elméleti alapfeltevésbeli különbségek, ám mindegyikben megjelenik, hogy az attitűd tapasztalat révén szerveződik, továbbá, hogy reakció valamely „pszichológiai tárgy” (ami lehet egy esemény, személy, tárgy) irányában, illetve valamiféle készenléti állapotot jelent, és megjelennek benne az érzelmek, ismeretek és viselkedési tendenciák.