ÉS ANTICIPÁCIÓ A TOLMÁCSOLÁSBAN
17.5. Az anticipáció fogalma
Az anticipáció az egyik legfontosabb tolmácsolási stratégia, ami leginkább a szinkrontolmácsolásban fordul elő, és szorosan összefügg a (nyelvi) kreativi-tással. Anticipációra akkor van szükség, amikor különböző okok miatt ez lehet a forrás- és a célnyelv közötti szintaktikai aszimmetria, illetve egyéb, a tolmácso-lási eseményen előforduló sajátos okok, a tolmácsnak nem áll rendelkezésére az összes információ ahhoz, hogy a célnyelvi output létrejöhessen, ezért nagy való-színűséggel előre kell jeleznie, hogy mi fog elhangzani. Éppen ezért nem csupán a szinkrontolmácsolás egy sajátosságáról beszélhetünk, hanem nyelvpártól függő jelenségről (Liontou 2015). Az anticipáció stratégiájának alkalmazásával tehát a tolmács kimond olyan információkat a célnyelven, amelyek forrásnyelven még nem hangzottak el az előadó szájából.
17.5.1. Az anticipáció, redundancia és inferencia
Az anticipáció kérdésével sokan foglalkoztak a szakirodalomban. Ezek közül fontos kiemelnünk Chernov munkásságát a szinkrontolmácsolás terén, aki kidol-gozta az ún. valószínűség-előrejelzési modellt, amiben az anticipációs folyamatok a megértés központi elemét képezik. Josef Feigenberg szovjet pszichológus ered-ményeire alapozott, aki szerint a valószínűség-előrejelzés az emberi viselkedés olyan alapvető mechanizmusa, amivel a környezetben észlelt változásokra reagál (l. Liontou 2015). Kalina az anticipációt a megértésre összpontosító stratégiák közé sorolja, azonban fontos hangsúlyozni, hogy az előzetes tapasztalatok, a tudás és a memóriában tárolt információk igencsak fontos szerepet játszanak benne (Kalina 1998, idézi Liontou 2015).
Chernov hipotézise az, hogy a szinkrontolmácsolást magát lehetővé tevő mechanizmus nem más, mint az üzenet alakulása előrejelzésének valószínűsé-ge (Chernov 2004. 92.). A szerző valószínűség-előrejelzési modelljének egyik kulcsfogalma a redundancia, azaz az ismétlődés, hiszen csak a megfelelő szintű redundanciaszinttel rendelkező szövegek esetén lehetséges az anticipáció stratégi-ájának alkalmazása. A diskurzuson belüli redundancia, az ismétlődések ellentéte az információsűrűség, ami ellentétes hatást vált ki a szinkrontolmácsolás során:
minél magasabb egy szöveg redundanciaszintje, annál valószínűbb, hogy helyesen jelezzük előre annak irányát, ugyanakkor minél magasabb a diskurzus informá-ciósűrűsége, annál nehezebb a haladási irányt megjósolni, azaz annál nehezebb anticipálni, hogy az előadó mit fog mondani (Chernov 2004).
Chernov megkülönbözteti az objektív (vagy textuális) és a szubjektív redun-danciát: az objektív redundancia nem függ az üzenet befogadójától, míg a szubjek-tív redundanciában, amely sokkal szélesebb körű, mint a szubjekszubjek-tív redundancia, szerepet kap a hallgató (esetünkben a tolmács) kognitív készlete, háttértudása,
amelynek során kialakul egy összefüggő mentális reprezentáció, amelyet jelen-tésnek nevez (Chernov 2004). A szinkrontolmácsolásban alkalmazott anticipációs mechanizmusok valószínűségében a beszédszintek hierarchiáját veszi alapul, ezek a szótag – szó – szószerkezet – megnyilatkozás – diskurzus szintjei, és leszögezi, hogy a redundancia minden szinten tetten érhető, azonban minél magasabb a szint, annál nagyobb a redundancia mértéke (Chernov 2004).
Chernov modelljének egy másik fontos eleme az inferencia, azaz következte-tés, és a szerző Searle nyomán arra mutat rá, hogy az üzenet befogadója a gondo-latmenetnek és a közös háttértudásnak köszönhetően mindig többre következtet, mint amit a beszélő mond. A megértés szerinte ott kezdődik, amikor a befogadó a már közölt információk alapján következtetni tud a szemantikai elemek segít-ségével, és ezeket nyelvi, a kognitív, a szituációs és a pragmatikai szinten teszi.
A nyelvi inferencia más szemantikai egységekre és azok konfigurációjára vonat-kozik a diskurzusban magában, a kognitív inferencia a hosszú távú memóriából és az általános műveltségből származó információkra alapoz, a szituációs (helyzeti vagy deiktikus) inferencia a helyzeti tényezőket foglalja magában, míg a pragma-tikai inferencia a beszélő társadalmi szerepével függ össze (Chernov 2004. 60.).
17.5.2. Az anticipáció további megközelítései
A szakirodalomban az anticipáció fogalmával leginkább a német és a holland nyelv kapcsán írtak sokat, ahol az állítmány és a tagadás is gyakran a mondat végén kerül sorra, és ezért van szükség az anticipációra az olyan célnyelvre való tolmácsolásban, ahol ezekre az információkra már korábban szükség van a he-lyes mondatszerkezet, illetve üzenet megfogalmazásában (lásd pl. Liontou 2015).
A jelzős szerkezetek felépítése is gondot okozhat: vannak olyan nyelvek, ahol a melléknévi jelző az alapszótól balra áll (pl. HU: fehér rózsa, EN: white rose), illetve vannak olyanok, ahol jobbra (RO: trandafir alb). Az ilyen nyelvek közöt-ti tolmácsolásban egy hosszú, többelemes szerkezet tolmácsolása nehézségeket okozhat, hiszen a tolmács sokáig nem is tudja, hogy az előadó mivel kapcsolatban sorolja a jelzőket, azaz mi az alapszó. Ilyenkor is hagyatkozhat az anticipáció stratégiájára.
Egyes szerzők (l. pl. Lederer, idézi Liontou 2011) megkülönbözteti a nyel-vi és a nyelven kívüli anticipációt: a nyelnyel-vi előrejelzés például kollokációkon, szókapcsolatokon alapszik, míg a nyelven kívüli az ún. jelentéselváráson, ami a kontextusra, a szituációs és általános tudásra épít.
Fontos szempont ugyanakkor az anticipáció helyessége, hiszen az előrejelzés lehet pontos vagy pontatlan, helyes vagy helytelen. Számos empirikus vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az anticipáció a gyakorló tolmácsok esetében nagyon nagy százalékban sikeres (lásd pl. Liontou kutatását az Európai Parlament-ben dolgozó görög tolmácsok munkájával kapcsolatban – Liontou 2011), ezért
kijelenthető, hogy megfelelő szövegértési technikák és háttértudás birtokában az anticipáció viszonylag biztonságos eljárás. Amint azt már fentebb is említettük, az anticipáció leggyakrabban olyan esetekben fordult elő, amikor a forrásnyelv és célnyelv között szintaktikai eltérések miatt a tolmácsnak előre kellett vetítenie a forrásnyelvi üzenetet. Az anticipációval kapcsolatban ugyanakkor az is kérdéses, hogy mennyire tanítható, illetve milyen mértékben elsajátítható, mindenképpen hangsúlyozni kell a hallgatóknak az anticipáció fontosságát a tolmácsolási folya-matban. Ebben a tekintetben is további empirikus vizsgálatokra van szükség.
17.6. Összegzés
A tolmácsok tevékenységét alapvetően meghatározza a rugalmasság: bár még kevesen vizsgálták a tolmácsolás és a kognitív rugalmasság összefüggéseit, az eddigi kutatási eredmények azt mutatják, hogy a tapasztalt tolmácsok eltérő rugal-massági szinttel rendelkeznek az új helyzetekkel szemben a kezdő tolmácsokhoz képest (Horváth 2015a). Éppen ezért találtuk fontosnak ezen szempontok bemu-tatását a tolmácsolással ismerkedő hallgatóknak is.
A fentiekben körüljártuk a kreativitás kérdéskörét a tolmácsolásban, és ki-tértünk az anticipáció mint szinkrontolmácsolási stratégia részletes tárgyalására.
A kognitív rugalmasságnak további aspektusai például az ismeret-előhívás és az ismeretszerzés folyamatai, a figyelem dinamikájának kérdései, a váratlan esemé-nyek kezelése, a döntéshozatal, a problémamegoldás stb.
Minden tolmácsolási esemény rejt magában új helyzeteket, új információkat.
Mindennél fontosabb, hogy ezekre a tolmács rugalmasan tudjon reagálni, hogy hajlandó legyen saját előfeltevésein és hipotézisein is változtatni, újraszervezni saját ismereteit, amennyiben erre szükség van, azért, hogy minél magasabb minő-ségű munkát végezzen, és mindig gyorsan tudjon alkalmazkodni a legkülönfélébb nyelvi és kommunikációs helyzetekhez.
Szakirodalom
ALBL-MIKASA, M.
2015 English as a Lingua Franca. In: Pöchhacker, Franz (ed.): Routledge Encyclopedia of Interpreting Studies. London–New York, Routledge, 140–142.
BENDAZZOLI, C.
2009 Theatre and Creativity in Interpreter Training. In: Fernández Gar-cía, M. I.–Zucchiatti, M.-L.–Biscu, M. G. (eds.): L’esperienza teatrale nella
formazione dei mediatori linguistici e culturali. Bologna, Bononia University Press, 153–164.
BERNAL-MERINO, M. Á.
2008 Creativity in the Translation of Video Games. Quaderns de Filologi.
Estudis literaris 13. 57–70.
CHAUME VARELA, F.
1998 Textual Constraints and the Translator’s Creativity in Dubbing. In: Beylard-Ozeroff, A.–Králová, J.–Moser-Mercer, B. (ed.): Translators’ Strategies and Cre-ativity. Amsterdam–Philadelphia, John Benjamins Publishing Company, 15–22.
CHERNOV, G.
2004 Inference and Anticipation in Simultaneous Interpreting. A probability-prediction model. Amsterdam–Philadelphia, John Benjamins Publishing Company.
EYSENCK, H. J.
1995 Genius: The natural history of creativity. Cambridge, Cambridge University Press.
GERGENCSIK E.
1987 Kreativitás és közösség. Budapest, Tankönyvkiadó.
HORVÁTH I.
2010 Creativity in interpreting. Interpreting 12/2. 146–159.
HORVÁTH I.
2015a Bevezetés a tolmácsolás pszichológiájába. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.
HORVÁTH I.
2015b Creativity. In: Pöchhacker, Franz (ed.): Routledge Encyclopedia of Interpreting Studies. London–New York, Routledge, 93–94.
KALINA, S.
1998 Strategische Prozesse beim Dolmetschen. Theoretische Grundlagen, empirische Fallstudien, didaktische Konsequenzen. Tübingen, Gunter Narr.
KIM, D.–LIM, H.-O.
2018 Creativity and simultaneous interpretation – the two shall never meet?
International Journal of Bilingualism 23/6. 1316–1332.
LI, J.
2018 Creativity in the Translation of the Subtitles of Pixar Films. Transletters.
International Journal of Translation and Interpreting 1. 37–63.
LIONTOU, K.
2011 Strategies in German-to-Greek simultaneous interpreting: A corpus-based approach. Gramma 19. 37–56. http://www.enl.auth.gr/gramma/gram-ma11/Liontou.pdf
LIONTOU, K.
2015 Anticipation In: Pöchhacker, Franz (ed.): Routledge Encyclopedia of Interpreting Studies. London–New York, Routledge, 15–17.
MACRAE, S. M.
1989 Information-crunching and other aspects of interpretation: technique or creative process? In: Lindberg Hammond, D. (ed.): Coming of age. Proceedings of the 30th Annual Conference of the American Translators Association. October 11-15. 1989. Learned Information Inc., Washington, D.C.–Medford, NJ, 149–153.
NISKA, H.
1998 Explorations in translational creativity: Strategies for interpreting neologisms. https://www.oocities.org/~tolk/lic/kreeng2.htm?20204#1.3.2%20 Interpreting%20as%20a%20decision
RICCARDI, A.
1998 Interpreting Strategies and Creativity. In: Beylard-Ozeroff, A.–Králová, J.–Moser-Mercer, B. (ed.): Translators’ Strategies and Creativity. Amsterdam–
Philadelphia, John Benjamins Publishing Company, 171–180.
SPIRO, R. J.–JEHNG, J.-C.
1990 Cognitive flexibility and hypertext: Theory and technology for the non-linear and multidimensional traversal of complex subject matter. In: Nix. D.–
Spiro, R. (eds.): Cognition, Education, and Multimedia. Erlbaum, Hillsdale, NJ, 168–205.
STERNBERG, R. J.
1988 A three-facet model of creativity. In: Sternberg, R. J. (ed.): The Nature of Creativity. Contemporary Psychological Perspectives. Cambridge, Cambridge University Press, 125–147.
TAYLOR, C. W.
1988 Various approaches to and definitions of creativity. In: Sternberg, R. J.
(ed.): The Nature of Creativity. Contemporary Psychological Perspectives.
Cambridge, Cambridge University Press, 99–124.
VLACHOPOULOS, S.
2012 Towards a creativity-based framework for defining and describing court interpreting: Based on the true story of court interpreting in Greece.
International Journal of Law, Language & Discourse 2/2. 1–16.
WEISBERG, R. W.
1988 Problem-solving and creativity. In: Sternberg, R. J. (ed.): The Nature of Creativity. Contemporary Psychological Perspectives. Cambridge University Press, Cambridge, 148–176.