Pro-szociális és antiszociális agresszió
Mint a neve is mutatja, az agressziónak ez a felosztása azt veszi alapul, hogy egy megnyilvánulás mekkora hasznot (pro-szociális) vagy kárt (antiszociális) okoz össztársadalmi szinten. Amint egy olyan komplex fogalomhoz, mint a társadalom kezdünk el viszonyítani, rögtön felmerül a különböző szempontok kérdése: kinek (pontosabban mely társadalmi csoportnak), mi számít hasznosnak és mi nem. Szinte mindig lehet találni egy olyan csoportot a társadalmon belül, amelynek tagjai ha nem is támogatnak egy agresszív megnyilvánulást, de legalább megértően tekintenek rá. Nézzük meg, hogyan alakul ez a személyfüggő értékítélet két olyan mindennapi helyzetben, amiknek megítélése első hallásra kézenfekvőnek tűnik!
Terroristák bombát robbantanak. A többség ezt mélységesen antiszociális agressziónak minősíti, mivel elvekért ölnek ártalmatlan civileket. A terroristák mindig egy kisebb vagy nagyobb csoport érdekeit igyekeznek képviselni, és ez a szűk környezetük pro-szociális agressziónak minősíti az esetet. Ők a civil áldozatok helyett az ellenség képviselőit látják meghalni, és ezt a képviselt ügy győzelme érdekében a minimális rossznak tekintik. Az egész agresszióra, mint végtelenül kiszolgáltatott emberek utolsó lehetőségére és jaj-kiáltására tekintenek, és úgy gondolják, hogy nincs más eszközük a túlerő ellen, mint a megfélemlítés.
Katonák a demokrácia megteremtése érdekében egy idegen országban harcolnak. A
demokrácia a nyugati társadalom egyik alapértéke, így annak megteremtése pozitív cselekedet, ami nemhogy hasznos a demokratizálódó ország számára, de terjesztése már-már kötelessége a fejlettebb országoknak. Tehát a beavatkozást pro-szociális agressziónak látjuk.
Annak az anti-demokratikus berendezkedésű országnak a lakói, akik a beavatkozásig viszonylagos nyugalomban éltek, az idegen ország katonái egyértelműen anti-szociális agressziót követnek el: lerohanják őket, felforgatják az életüket, szomszédaikat, barátaikat ölik meg. Mivel nem ismerik a demokráciát és annak előnyeit, fogalmuk sincs, miről beszélnek a katonák. Csak azt látják, hogy folyik az ismerőseik vére.
Az előző két példa elolvasása előtt, a „terrorista”, egy negatív, míg a „katona” egy pozitív töltetű fogalom volt legtöbbünk szótárában. Most, hogy sikerült relativizálni ezeket a fogalmakat, használhatatlannak kell nyilvánítanunk az agresszió pro-, ill. antiszociális felosztását?
A válasz az, hogy nem, mert az IPP segítségével értékrend-függetlenné tudjuk tenni a felosztást.
Ehhez azt kell szem előtt tartanunk, hogy a pro-szociális agresszív aktus célja egy vagy több ember énjének növelése:
Azért öl a terrorista, hogy ezzel az általa képviselt csoport tagjainak énjét növelje. Ezen csoporttagok énkiterjesztéseinek látványos megnyilvánulásai az egy-egy terrorakciót követő ünneplések és levegőbe lövöldözések.
Azért öl a katona a demokrácia nevében, hogy otthon maradt honfitársai nyugodtabban alhassanak és az idegen országbeli következő nemzedék a demokratikus légkör miatt kevésbé énszűk életet éljen.
A bankrabló viszont, aki egymaga bemegy egy bankba, lelövi a pénztárost és távozik a pénzzel, csak saját énjét akarja növelni. Azért cselekszik, hogy a vér árán szerzett pénzzel énjét tágíthassa: drogozhasson, vagy drága sportautót vezethessen. Teljesen más lenne a helyzet, ha az elrabolt pénzt szétosztaná a rászorulók között, amint azt Robin Hood tette.
Mert akkor, bár vérrel szerezte a pénzt, de emberek tömegeinek énjét növelte.
Hiába nő rövid távon az agresszor énje, előbb-utóbb énjének szűkülésével is szembe kell néznie.
Ennek két forrása van:
A politikai hatalom birtokosai által kialakított és kontrollált olyan rendszerek, amelyek kifejezett célja a megtorlás, azaz az én külső eszközökkel történő szűkítése. Ilyenek a következők:
A várható büntetés és az azzal való fenyegetettség. Az egyén mozgásterének börtönfalak általi lekorlátozása szélsőségesen csökkenti az ént, cselekedeteinek töredékére képes, pl.
bilincsben vagy a cellájában.
Az üldözöttséggel járó szorongás, az, hogy a rendőrség a nyomában van, korlátozza a bűnözőt mozgásában, hogy hova mehet és hova nem, kikkel találkozhat stb.
Az elfordulás és kirekesztés: senki sem örül, ha egy elítélt vagy egy bűnöző van a társaságában.
Az agressziót elszenvedő áldozat és környezetében élők énjének csökkenése (gyász, fájdalom, anyagi károk stb.) az empátia révén automatikusan csökkenti az elkövető énjét is.
Ugyanis, ha akarja az agresszor, ha nem, tette és tettének következménye egy séma (emlékkép vagy hangok) formájában eltárolódik a többi sémája között. Ez a séma pedig tartalmazza az agressziónak más személyekre kiható énszűkítő hatását is.
Mindezek tükrében akkor beszélünk pro-szociális agresszióról, amikor az agresszió jobban növelte az emberek énjének méretét, mint amennyire csökkentette. Fordított esetben pedig anti-szociális agresszióról beszélünk.
Verbális és fizikai agresszió
A magyar rendőrség régebben mindaddig nem avatkozott be családi perpatvarokba, amíg vér nem folyt: ordíthattak egymással a házasfelek mint a sakálok, terrorizálhatták egymást lelkileg, az agresszió tényét (eléggé praktikus megfontolásokból) a rendőrség a vér megjelenéséhez kötötte.
Ez a példa talán kicsit egészségtelenül választja szét azt a verbális és fizikai agressziót, amelyek nagyon hasonlóan képeződnek le az agyban. A verbalitás ereje olyan momentum, ahol elcsodálkozhatunk az emberi lények erősen szubjektív voltán és a mentális folyamatok fizikai valósággal való egyenrangúságán. Ugyanis az, hogy valaki veszekedik valakivel, a fizika szerint nem más, mint hogy egy ember egy másik felé hanghullámokat küld. Mégis, egyes szavak, káromkodások összehasonlíthatatlanul nagyobb reakciót tudnak kiváltani, mint a komoly fizikai sérülések, mint pl. amikor véletlenül eltörjük valakinek a kezét vagy a lábát.
A fizikai események és a verbális kommunikáció egyaránt kognitív sémákat aktivál az agyunkban.
Emiatt kerülnek az agresszió formái közös nevezőre az IPP megközelítésében, és ezért nem különböztetik meg őket az agresszió definíciójában. Ha valaki továbbra is meg van bizonyosodva a fizikai világ felsőbbrendűségéről a mentális folyamatokhoz képest, hasonlítsa össze, hogy mi bántaná jobban: ha partnere egy ismeretlen, arctalan személlyel fizikailag megcsalná egyszer és soha többé nem is találkoznának, vagy ha ugyan nem történne semmi, de megtudná, hogy a partner éjjel-nappal arról ábrándozik részletekbe menően, hogy milyen jó is lenne elhagyni őt, és barátjával, barátnőjével családot alapítani, közösen gyermekeket nevelni.
A verbális agresszió iskolapéldái a káromkodások, amelyek nem mások, mint bíztatások, ill.
felszólítások a szexuális tabuk áthágására. A tabuk érinthetetlen, megkérdőjelezhetetlen dolgok, cselekvések és gondolatok, amelyek áthágása irracionális félelemmel párosul, pl. a vérfertőzés tiltása, halottak tisztelete stb. Jelentősége eleve az, hogy fontos viszonyítási pontokként szolgáljanak mind az én, mind a társadalom számára, és egyben határokat is szabjanak.
Határszabó feladatuk egyben taszító kapcsolatot is jelent más sémák felé: így pl. egy férfi saját szexuális tevékenységét reprezentáló sémája és anyja sémája között taszító kapcsolat van. A leggyakoribb magyar káromkodás ezt a taszító kapcsolatot igyekszik az összenyomás révén átfordítani támogató kapcsolattá.
2.4. Természetfeletti kapcsolataink
2.4.1. Megvilágosodás
A megvilágosodás eredetileg vallási fogalom: a világgal való egyesülést jelenti, azáltal, hogy valaki megérti a világmindenség fő összefüggéseit és működésének mozgatórugóit. Bár maga a fogalom elsősorban a buddhizmusból ered, hasonló állapot vagy jelenség más területeken is előfordul. Így pl. a kereszténységben a szent fogalma meríti ki azt, hogy valaki olyan közel kerül a világmindenséghez, Istenhez, hogy ettől különlegessé válik. Egy-egy szakterületen guru vagy nagymester névvel illetik azt, aki kimagasló eredményeket ér el. A történelem során több embernek is sikerült ezt az állapotot elérnie, és ezeket az embereket minden kultúrában nagy tisztelet övezte. Beszámolójuk alapján a megvilágosodás egy végtelen, állandó boldogsággal és megnyugvással együtt járó állapot, miközben a földi dolgok elveszítik jelentőségüket. A leírások nagy hasonlóságot mutatnak egy mindent integráló, új kognitív séma megszületését követő maximális énkiterjesztéshez. Azt vizsgáljuk meg a következőkben, hogy miért is azonos a két dolog.