Az affektív-szociális kompetencia modellje

A szociális kompetencia modellezésének szakirodalmában áttörést jelentett azon kutatásoknak a megjelenése (pl. Nowicki és Duke, 1992; Thompson, 1994; Goleman, 1995), amelyek felhívták a figyelmet az érzelmek és az érzelmi kommunikációs készsé-gek meghatározó szerepére a szociális kompetencia működésében. Számos modell szüle-tett, amely ezen összetevőket vizsgálva előkészítette az affektív szociális kompetencia elméletének kereteit. Közülük a legjelentősebb Crick és Dodge (1994), Mayer és Salovey (1997), valamint Saarni (1997, 1999) elmélete.

Crick és Dogde (1994) kifejlesztették a szociális interakciókban megjelenő infor-mációfeldolgozás mechanizmusának modelljét. Elméletükben a szociális kompetencia információfeldolgozó aspektusait elemezték, azt, hogy az egyének hogyan értelmezik és reagálnak az őket ért szociális ingerekre. Elemzésükbe bevonták azokat az én-faktorokat is, amelyek befolyásolják a szociális üzenetek adásának, fogadásának és értelmezésének

készségeit. Ebben a modellben azonban kevésbé hangsúlyos az érzelmi információk kül-désének hatékonysága, valamint az egyén saját érzelmi állapotának a megértése, tudato-sítása és menedzselése.

Mayer és Salovey (1997) az érzelmi intelligencia struktúráját elemezte. Nézőpont-juk szerint azok a folyamatok, amelyekben a személyek érzelmeket generálnak, fogadnak és szabályoznak, meghatározóak pozitív fejlődésükben és környezetükhöz való alkalmaz-kodásukban. Ezen kívül azt is kiemelték, hogy az érzelmek ösztönzik a gondolkodást, az érzelmek szabályozása pedig elősegíti az értelmi fejlődést is.

Saarni (1997, 1999) ugyancsak hangsúlyozza ezen aspektusok szerepét érzelmi kompetencia modelljében. Ő volt az első elméleti kutató, aki felhívta a figyelmet a belső tapasztalatok fontosságára a kompetencia működésében, valamint az érzelmi tapasztalás hitelességére. Emellett rámutatott arra, hogy a mikro- és makrokulturális közeg befolyá-solja az érzelmi kompetencia fejlődését.

Az affektív szociális kompetencia kidolgozása Halberstadt, Denham és Dunsmore, (2001) nevéhez fűződik. Felfogásukban az affektív szociális kompetencia által az egyén elfogadja, tudatosítja és irányítja saját érzelmeit, ezeket hatékonyan kommunikálja, vala-mint jól érti és reagál mások érzelmi kommunikációjára.

A szerzők modelljüket egy szélforgóval szemléltetik, amelyben minden elemnek és az elemek közötti kapcsolatnak sajátos jelentése van (lásd 2. ábra). A gyermekjátékként ismert szélforgót a szél iránya és ereje tartja mozgásban, amely itt a társas interakciók állandó változását és mozgását jelenti egy adott társadalmon belül. A folyamatok és álla-potok egymásra hatásában négy alapvető tényező működik közre:

1. tudatosság;

2. azonosítás;

3. társas környezetben való részvétel;

4. irányítás és szabályozás.

A négy alapképesség a gyermek szociális és emocionális fejlődésével egyre jobban működik, azonban ez a „tökéletesedés” személyenként eltérő lehet. A képességek fejlő-désének korai szakaszában még fontos a tudatosság, a későbbiekben azonban ezek hasz-nálata egyre inkább automatikusabbá és gyorsabbá válik, végül teljesen rutinszerűen al-kalmazzuk őket a szituációktól függően.

Történelmi, kulturális, személyközi, fizikai, érzelmikontextus

2. ábra. Az affektív szociális kompetencia működése (Forrás: Halberstadt, Denham és Dunsmore, 2001. 88. o.)

Az affektív szociális kompetencia három fő alkotóelemből áll: (1) érzelmi üzenetek küldése; (2) érzelmi üzenetek fogadása; (3) érzelmek, érzelmi élmények megtapasztalása.

A három fő komponens mellett a szerzők egy negyedik tényezőt is megneveznek.

Ez az én-faktorok csoportja, ahová az egyénre jellemző tudásbázis, a motiváció, az arousal mértéke és a sémák tartoznak, amelyek együttesen befolyásolják a küldés, a fo-gadás, valamint az átélés és megtapasztalás folyamatát.

= kontextus

Érzelmi üzenetek küldése

Egész életünkben nagy jelentősége van a különböző érzelmi üzenetek küldésének.

Jó példa erre a csecsemőkorban megjelenő szociális mosoly, amely már kéthónapos gye-rekeknél jól érzékelhető, és amely a tizedik hónap táján teljesen eltűnik idegen arcok lát-tán. A különböző érzelmi üzenetek küldése a későbbiekben is fontos szerepet játszik a társas kapcsolatokban és egyre bonyolultabbá válik a gyermekeknél annak függvényében, ahogy megismerik és felfedezik a körülöttük lévő szociális világot. A kortárskapcsolatok alakulása ebben meghatározó szerepű, így fontos megállapítása a vizsgálatoknak, hogy azokat a gyerekeket, akik több kifejező érzelmi üzenetet küldenek, társaik rokonszenve-sebbnek ítélnek azoknál, akik szegényes affektív jeleket közvetítenek a külvilág felé (pl.

Nowicki és Duke, 1992; von Salisch és Janke, 2010). A kutatások bebizonyították azt is, hogy a sok pozitív érzelmi üzenetet közvetítő gyerekek népszerűbbek és több baráti kap-csolattal rendelkeznek, mint a főként negatív üzenetet küldő társaik (pl. Denham, 1989;

Denham et al., 2002; Miller et al., 2005).

A jó affektív kompetenciával rendelkező személy (gyerek és felnőtt) üzenetküldése a következő lépésekben történik: (1) annak észlelése, hogy mikor kell egy szituációban hatékony érzelmi üzenetet küldeni; (2) annak eldöntése és átgondolása, hogy milyen üze-neteteket kell, illetve nem kell kommunikálni; (3) végül az üzenet elküldése, amely vilá-gos, tömör és a szituációnak megfelelő.

Érzelmi üzenetek dekódolása

A hatékony affektív kompetenciájú egyén észreveszi, amikor érzelmi üzeneteket küldenek felé, s ezeket a kontextustól függően jól interpretálja. Az érkező valóságos és téves üzeneteket jól tudja szelektálni és kezelni. Ekkor is a már felvázolt négy alapképes-ség működik közre. Először az egyén észleli, majd megtapasztalja és tudatosítja magában a szituációhoz kapcsolódó érzelmeket. Ezt követően meghatározza és értelmezi ezeket a kontextustól függően. Végül mérlegeli, hogy az adott érzelmet illetve érzelmi állapotot fenntartja és meghosszabbítja vagy csökkenti és megszünteti.

„Én-faktorok”

Az affektív szociális kompetencia működését a három főkomponens dinamikus, egymást segítő és átszövő kapcsolatán kívül egy negyedik, az én-faktorok csoportja is befolyásolja. Ide az egyén világlátása, motiváltsága a társas érintkezésre, flexibilitása, sémái, énképe, temperamentuma, a külvilággal szembeni nyitottsága, a társas lét szabá-lyainak tudása tartozik.

A körülöttünk lévő világról vallott nézeteink előrevetítik a többi emberrel kapcso-latos viselkedésünket. Nem mindegy, hogy ellenségesen vagy nyitottan közelítünk a má-sik felé, pozitív vagy negatív előfeltevéseink vannak a társas interakciók és kapcsolatok céljáról és kimeneteléről. Azok a gyerekek például, akik pozitív elvárásokkal és nyitott-sággal, érdeklődéssel fordulnak társaik felé, sokkal hatékonyabban küldenek és fogadnak érzelmi üzeneteket, mint azok, akik a szociális érintkezéseket szorongást előidéző folya-matokként élik meg (pl. Crick és Dodge, 1994; Denham et al., 2002).

A pozitív énképpel és önbizalommal rendelkező gyerekek folyamatosan pozitív és/vagy vidám üzeneteket közvetítenek mások felé, a társas helyzetek és interakciókból fakadó szorongásaikat pedig alacsony szinten tudják tartani (pl. Lopez és Little, 1996).

A modell kidolgozói szerint a temperamentum közvetlen hatással van az egyén af-fektív szociális kompetenciájára. Az eltérő temperamentumú emberek különbözően rea-gálnak az őket ért érzelmi üzenetekre, és maguk is eltérő jellegű üzeneteket közvetítenek.

Ha ezek az egyének az affektív szociális kompetencia valamelyik komponensét begyako-roltan tudják használni (pl. jól tudják kezelni érzelmi tapasztalataikat), akkor ez kihathat a temperamentumok sajátosságából fakadó másik két komponens működésére is (pl.

Murphy és Eisenberg, 1997).