A szociális kompetencia integratív modellje

A szociális kompetencia integratív megközelítése (Rose-Krasnor, 1997; Nagy, 2000a; 2007; Zsolnai és Kasik, 2008; Kasik, 2010; Zsolnai, 2014) komplex leírást ad az összetevőiről, a komponensek egymáshoz való viszonyáról, valamint a kompetencia mű-ködéséről.

A Rose-Krasnor-féle modell az interakciók hatékonyságából kiindulva határozza meg a szociális kompetenciát úgy, hogy figyelembe veszi az egyéni és az interakciókban közreműködő más személy/személyek aspektusait egyaránt. Ebben a keretben a szociális kompetencia olyan egymással kapcsolatban álló elemek szerveződéseként írható le, amely szituációfüggő és célorientált viselkedések sorát működteti. A modell szerint a

szociális kompetencia szociális, érzelmi és kognitív alrendszerekből álló motívum- és ké-pességrendszer. A szociális alrendszerhez a kommunikációs motívumok és képességek, az alapvető viselkedési formákat (pl. a versengést) meghatározó motívumok és képessé-gek, az érzelmi rendszerhez az érzelmek kifejezését, felismerését, ismeretét és szabályo-zását végző motívumok és képességek, a kognitív alrendszerhez pedig az információfel-dolgozást végző folyamatok, struktúrák és a problémamegoldó képesség tartozik. Rose-Krasnor mindhárom alrendszerben a képességek mellett elkülöníti a készségeket és az ismereteket, amelyek tanult összetevők és a kivitelezésben játszanak nagy szerepet (Kasik, 2010).

Nagy József értelmezésében a szociális kompetencia két nagy egysége a szociális motívumrendszer és a szociális tudásrendszer. A szociális motívumrendszer fő funkciója a szociális lét fenntartása, működtetése. Átfogó motívumai a szociális életprogramok, ambíciók, normarendszerek és meggyőződésrendszerek. Ezeknek vannak öröklött és ta-nult motívumfajtái. Öröklött motívumfajták a szociális rutinok (pl. a mosolyfelismerő mechanizmus), a magatartási hajlamok (pl. az utódgondozási hajlam). Tanult motívum-fajták a magatartási rutinokba, szokásokba kötött motívumok, a szociális attitűdök és a szociális értékek. A szociális tudásrendszer egyszerű és összetett képességekből, valamint készségekből, rutinokból és ismeretekből tevődik össze, ám a komplex képességek teljes köre jelenleg még nem feltárt (Nagy és Zsolnai, 2001; Nagy, 2007; Zsolnai és Kasik, 2008).

A Rose-Krasnor-féle és a Nagy József által kidolgozott modell nagyon jól illeszke-dik Damasio (1995) viselkedésről alkotott elméletéhez, miszerint a szociális aktivitást nagyban befolyásolja a helyzet, a helyzetben résztvevők viszonya egymáshoz és a hely-zethez, az aktivitás érdeke, érdekértékelése és az érdekütközés. Damasio modelljében a felismerés és az érdekértékelés, a lehetőségértékelés és a viselkedés folyamatának fázisai öröklött és tanult reprezentációk – ismeretek, motívumok, érzelmek és operátorok – alap-ján működnek, ezek implicit eredményei a meggyőződés, az érdek, az akarat és a szabály.

A folyamatokban fontos szerepet jut az érzelmeknek, amelyek egyrészt jelzőfunkciót lát-nak el a helyzetekről, a változásokról, másrészt előrejelzik a várható következményeket és visszajelzést adnak az aktivitásról (Kasik, 2010).

Saját felfogásunkban (Zsolnai és Kasik, 2008; Kasik, 2010; Zsolnai, 2014) a szoci-ális kompetencia integratív megközelítése komplex leírást ad a szociszoci-ális kompetencia

részrendszereiről (szociális, emocionális és kognitív), azok alrendszereiről (részrendsze-renként motívum- és képességrendszerek), illetve ezek rendszerösszetevőiről (alrendsze-renként az öröklött és tanult összetevőkről: motívumok, képességek, készségek, szoká-sok, minták és ismeretek).

Az integratív szociáliskompetencia-modell öt fő pszichikus összetevőjének a szo-ciálisérdek-érvényesítő képességeket (együttműködés, segítés, versengés, vezetés); az ér-zelmi képességeket (érzelmek felismerésének, kifejezésének, megértésének és szabályo-zásának képessége); a szociálisprobléma-megoldó képességet (problématájékozódási és problémamegoldási képesség); a megküzdési stratégiákat (a proszociális és agresszív vi-selkedésben szerepet játszó, érzelmi és szociális készségekkel összekapcsolódó megküz-dési formák) és a szociális kommunikációt tekintjük (Zsolnai és Kasik, 2008; Zsolnai, 2014). Ezek részletes kifejtésére a Szociális készségek és képességek fejezetben kerül sor, itt csak röviden mutatjuk be őket.

Szociálisérdek-érvényesítő képességek (együttműködés, segítés, versengés, vezetés) A nemzetközi vizsgálatok (pl. Fiske, 2006; Fülöp, 2003) eredményei szerint a Nagy József (2000) által szociálisérdek-érvényesítő képességeknek nevezett együttműködési, segítési, versengési és vezetési képességek működése mind a belső kiegyensúlyozottság, mind a társadalmi együttélés és fejlődés szempontjából alapvetően meghatározza nemcsak magánéleti, hanem szakmai-tanulmányi eredményességünket is, valamint hosszú távon befolyásolja pszichés és fiziológiai egészségünk minőségét (Kasik, 2011).

Érzelmi képességek (kifejezés, felismerés, megértés, szabályozás)

A múlt század utolsó évtizedeiben vált jelentős kutatási területté az érzelmek és a társas viselkedés kapcsolata. Egyre több vizsgálati eredmény szerint (pl. Saarni, 1999;

Halberstadt, Denham és Dunsmore, 2001; Denham, Salich, Olthof, Kochanoff és Caverly, 2004; Nagy, Oláh és G. Tóth, 2008; Denham és mtsai, 2016) a szociális interakció sike-ressége nagymértékben függ attól, miként tudjuk negatív, pozitív vagy semleges érzel-meinket közvetíteni a másik fél számára. Azok, akik meg tudják érteni saját és mások érzelmeit, sikeresebbnek bizonyulnak társas kapcsolataikban, mint azok, akik erre ke-vésbé képesek. Az érzelmek szabályozása a különböző tartalmú és intenzitású érzelmek kezelését jelenti, s az érzelmek megfigyeléséért, értékeléséért és módosításáért felelős

egy adott cél elérésekor. Napjainkban számos szociáliskompetencia-kutatás szerves ré-szét képezi az érzelmek kifejezéséért, felismeréséért, megértéséért és szabályozásáért fe-lelős képességek vizsgálata. E kutatások jól szemléltetik az elmúlt két évtizedben megje-lenő, az érzelmek és a társas viselkedés szoros kapcsolatát leíró, széles körben elfogadott érzelmikompetencia-modellt (Halberstadt, Denham és Dunsmore, 2001; Denham és mtsai, 2016).

Szociálisprobléma-megoldó képesség

A nemzetközi szociáliskompetencia-vizsgálatok és -fejlesztések másik fontos terü-lete a szociálisprobléma-megoldó képesség, ami az integratív modell szerint a szociális kompetencia egyik kognitív összetevője (Chang, D’Zurilla és Sanna, 2004; Mott és Krane, 2006; Kasik, 2015). A szociálisprobléma-megoldó komplex képesség (részképes-ségei a problématájékozódási és a problémamegoldási képesség) a gondolkodási folya-matban szabályozófunkciót tölt be, s a szabályozott pszichikus komponensek által valósul meg a probléma megoldása, vagyis a kivitelezést a komplex képességnek alárendelt, az általa szabályozott ismeretek és készségek teszik lehetővé (Belzer, D’Zurilla és Maydeu-Olivares, 2002). A nemzetközi kutatási eredmények alapján a szociálisprobléma-meg-oldó képesség fejlettsége jelentősen hat a szociálisérdek-érvényesítő képességek műkö-désére és fordítva; illetve erős kapcsolat mutatható ki a szociálisprobléma-megoldó, az érzelemszabályozó és az együttműködési képesség működése között (Chang, D’Zurilla és Sanna, 2004; Kasik, 2015).

Megküzdési stratégiák

Napjainkban a pedagógiai kutatások és fejlesztő kísérletek többsége – a tudomá-nyos közösség által széles körben elfogadott humánetológiai vizsgálatok (pl. Csányi, 1994, 1999) eredményeit elfogadva – abból indul ki, hogy mind az agresszivitás, mind a proszocialitás alapvető biológiai funkciót tölt be az emberek életében, mindkettő társas viselkedésünk belső szabályozótényezője (Csányi, 1994). Az agresszivitás és a proszocialitás formái, gyakorisága, megjelenési módja mögött minden esetben következ-tethetünk biológiai tényezőkre (öröklött mechanizmusokra), amelyek kibontakozásában, változásában az életkor előrehaladtával egyre jelentősebb szerephez jutnak a közvetlen és

a közvetett környezet hatásai, ily módon az öröklött tényezők tanult elemekkel gazdagod-nak. Azonban az öröklött elemek befolyásoló szerepe az egyén élete végéig meghatározó.

Szintén számos vizsgálat bizonyította, hogy mind az agresszív, mind a proszociális visel-kedésformák jelentős szerepet játszanak a különböző frusztrált szituációkkal való meg-küzdésben. A megküzdés során számos stratégia alkalmazható, amellyel az egyén kogni-tív és magatartási erőfeszítéseket tesz a helyzet megoldására (Pikó, 1997; Margitics és Pauwlik, 2006; Zsolnai, Kasik és Braunitzer, 2015; Zsolnai és Kasik, 2016). A különböző megküzdési formák gyakoriságát, eredményességét főként serdülőkorúaknál és felnőttek-nél azonosították, azonban az újabb kutatások szerint a megküzdési modellek számos olyan elemet tartalmaznak, amelyek már korábban, óvodás és kisiskolás korú gyerekek-nél is kimutathatók (pl. Fiske, 2006; Pistorio, 2006; Zsolnai, Lesznyák és Kasik, 2007).

Szociális kommunikáció

Az érzelmekkel kapcsolatos vizsgálatokkal egy időben, az 1980-as évektől jelentek meg azok az elméletek, amelyek az érzelmek viselkedésszabályozó szerepét leginkább a kommunikációs képességekkel és készségekkel kapcsolták össze. Számos vizsgálat (pl.

Crick és Dodge, 1994; Young, 1998) bizonyította, hogy ezen készségek és képességek működtetése során az érzelmek legfontosabb nem verbális kommunikatív jelzéseit hasz-náljuk, amelyek jelentős része univerzális és öröklött alapjaik vannak.

Nagy József (2000a) – akárcsak Spence (1983), Nowicki és Duke (1992), Mayer és Salovey (1997) – a szociális kommunikatív jelzések jelentőségét hangsúlyozza a szociális kompetencia és az érzelmek kapcsolatában. A szociális kompetencián belül megkülön-bözteti a szociális kommunikáció képességét. Az öröklött és tanult komponensekből fel-épülő képesség egyike azoknak a képességeknek, amelyek társas interakcióinkat megva-lósítják. A szociális kommunikáció öröklött alapjai a nem verbális kommunikáció örök-lött komponensei, amelyek készletét Nagy József érzelmi kommunikációnak nevez. Az érzelmi kommunikáció szabályozása az affektív apparátus által valósul meg, amelyre az életkor előrehaladtával ugyan ráépül a tapasztalat, az értelmező és az önértelmező tuda-tosság, de az affektív apparátus egész életünk során befolyásolja viselkedésünket. Az ér-zelmi és a verbális kommunikáció szorosan összekapcsolódnak, hiszen a közlő fél szán-dékát, céljait közvetítő érzelme megnyilvánul az öröklött és a tanult jelközlő mechaniz-musok által. Az érzelmek kifejezésre jutnak a hanghordozásban is, vagyis a motiváció és

az érzelem együtt jelenik meg az expresszióban és a szóbeli közlésben, központi szerepet játszva a szociális kompetencia működésében és fejlődésében (Nagy, 2000).

A felsorolt összetevők a nemzetközi vizsgálatok (pl. Grusec és Hastings, 2007;

Forgas és Fitness, 2008; Yager és Grace, 2013) eredményei szerint külön-külön, s egy-mással való kölcsönhatásuk miatt is nagyon fontos szerepet játszanak az egyén és a kör-nyezete számára egyaránt hatékony kapcsolatok kialakításában és kezelésében, a társa-dalmi szabályokhoz, normákhoz és értékekhez való alkalmazkodásban, illetve ezek minél tudatosabb alakításában.

Összegzés

Mind a kognitív, mind az érzelmi összetevők megjelentek már az első szociális-kompetencia-modellekben is, viszont ezek a hangsúlyt először a megfigyelhető viselke-désre, majd a kognitív összetevőkre és a gondolkodási folyamatokra helyezték. Az ér-zelmi komponensek középpontba állítása csak jóval később jelent meg a szociáliskompe-tencia-modellekben.

A szociális kompetencia kognitív modellje azon a felfogáson nyugszik, hogy a szo-ciális kompetencia számos alkotóelem kombinációja, amelyek egymással kölcsönhatás-ban állnak, s így egyfajta önfenntartó mechanizmust hoznak létre. A rendszert a megfi-gyelhető viselkedés, a kognitív folyamatok, valamint a kognitív struktúrák alkotják. Az egyén értelmezőrendszere, aktuális érdekei (kognitív struktúrái) a tapasztalatai és a hely-zet követelményeitől függően változnak. A megfigyelhető viselkedés csak egy eleme, bár nagyon fontos eleme a szociális kompetenciának, mivel személyes és személyközi követ-kezményei lehetnek.

A Rose-Krasnor-féle prizmamodell az interakciók hatékonyságából kiindulva ha-tározza meg a szociális kompetenciát úgy, hogy figyelembe veszi az egyéni és az inter-akciókban közreműködő más személy/személyek aspektusait egyaránt. Ebben a keretben a szociális kompetencia olyan egymással kapcsolatban álló elemek szerveződéseként ír-ható le, amely szituációfüggő és célorientált viselkedések sorát működteti.

Halberstadt, Denham és Dunsmore modelljében az affektív szociális kompetencia működését az érzelmi üzenetek küldése, az érzelmi üzenetek fogadása, valamint az

érzel-mek, érzelmi élmények megtapasztalásának dinamikus, egymást segítő és átszövő kap-csolata, valamint az én-faktorok csoportja befolyásolja. Az affektív szociális kompetencia által az egyén elfogadja, tudatosítja és irányítja saját érzelmeit, ezeket hatékonyan kom-munikálja, valamint jól érti és reagál mások érzelmi kommunikációjára.

Saját felfogásunkban a szociális kompetencia integratív megközelítése komplex le-írást ad a szociális kompetencia részrendszereiről (szociális, emocionális és kognitív), azok alrendszereiről (részrendszerenként motívum- és képességrendszerek), illetve ezek rendszerösszetevőiről (alrendszerenként az öröklött és tanult összetevőkről: motívumok, képességek, készségek, szokások, minták és ismeretek). Az integratív szociáliskompeten-cia-modell öt fő pszichikus összetevőjének a szociálisérdek-érvényesítő képességeket (együttműködés, segítés, versengés, vezetés); az érzelmi képességeket (érzelmek felis-merésének, kifejezésének, megértésének és szabályozásának képessége); a szociálisprob-léma-megoldó képességet (problématájékozódási és problémamegoldási képesség); a megküzdési stratégiákat (a proszociális és agresszív viselkedésben szerepet játszó, ér-zelmi és szociális készségekkel összekapcsolódó megküzdési formák) és a szociális kom-munikációt tekintjük.