Az ősi könyvek hazája: Örményország

Amennyire lényeges Grúziában a családi asztal, annyira fontosak Örményországban a család ősi könyvei – erről már Ryszard Kapuściński is írt A Birodalomban. Ám amíg Kapuściński ezt a témát is madártávlatból írja, addig Góreckinél ebben is megjelenik a személyes tapasztalat, tehát sokkal közelebbi lesz a perspektíva. „A Kaukázus és a Fekete-tenger kultúrája a könyvek, amelyekből az első emberek tanultak⁵²⁰” – hivatkozik Górecki Oszip Mandelstamra. Örményország történetében már maga a Biblia is rendkívül nagy szerepet játszik, hiszen azon túl, hogy ez az egyik legrégebbi keresztény állam, itt található a bibliai Ararát-hegy (az örmények ebben minden kétséget kizáróan biztosak). Az örmények lineárisan látják a történelmet, amely számukra Noé bárkájával kezdődik, tehát még az ókori asszír Urartu államnál is korábbra nyúlik vissza, és az örmény történelemben nincsenek kérdések, csak válaszok – mondja Górecki. A térségben viszont az összes többi nép, az azeriek, grúzok, az

518 GÓRECKI, Toast…, i.m., 223.

519 Boskość Józefa Stalina w świetle najnowszích badań (Joszif Sztálin istensége a legújabb kutatások tükrében), 1998., rendezte: TYSZOWIECKI, Krzysztof, forgatókönyv: GÓRECKI, Wojciech és NOWAK-TYSZOWIECKI, Krzysztof

520 GÓRECKI, Toast…, i.m., 285.

140 abházok, az oszétok ugyanúgy úgy tartják magukról, hogy ők a legősibbek – ezt a már idézett Viktor Snirelman történész állapítja meg⁵²¹.

Azt, hogy mennyire fontos az örmény ember számára a történelem, az az eset is jól példázza, amelyet a kilencvenes években tapasztalt Górecki. Egy ismerősétől hallotta, hogy nem nagyon lehet könyveket eladni, mert senkinek sincs rá pénze, egyetlen kivételek a történelmi könyvek. Ugyanakkor, annak fényében, hogy mekkora jelentőségük van a könyveknek, ez furcsa is. Ugyanis minden örmény gyűjtöget még egy saját házi kézirat vagy régi könyv gyűjteményt is, sőt, Górecki olyan esettel is találkozik, hogy egy gyermektelen házaspár könyvet fogad örökbe⁵²².

Örményországban is fontos és fájó kérdés az emigráció, az elvándorlás. Rengetegen élnek Örményországon kívül, évszázadokig nem is volt saját államuk, és – ahogy Górecki mondja – mindenhol idegenek voltak, mégis mindenhol otthon voltak. Az örmények szenvedéstörténetét (a történelmi tények fényében talán nem túlzás ezt a kifejezést használni) vizsgálva ismét egy, a Kaukázust megjárt elődjére hivatkozik. Egy tizenkilencedik századi orosz írót, Alekszandr Jericovot (1841-1902) említi, aki egyenesen a zsidókhoz hasonlítja az örményeket, mert szerinte egyrészt külsőleg is hasonlítanak, másrészt pedig ez az a két nép, amely a legtöbbet szenvedett az emberiség története folyamán. Emellett – ahogy arra a Nocuń-Brzeziecki szerzőpáros rávilágít – az örmények is választott népnek tartják magukat,

„Örményországban még az ég is magasabban van”, „itt minden a legjobb és kivételes”⁵²³. A szerzők ugyanakkor – az ország, a nép sorsát figyelembe véve – arra jutnak, hogy, ha ez így is van, akkor az Isten nagyjából annyira törődött az örményekkel, mint Jóbbal. Manapság pedig az oroszok egyszerűen rosszabbaknak, alábbvalóbbnak tartják maguknál az örményeket (és az egész Kaukázust), „Putyin félgyarmatként kezeli Örményországot”⁵²⁴.Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy mennyire különböznek a grúzoktól, méghozzá abban, hogy a nehéz időkben az örmények a távoli vidékekre menekülnek, a grúzok viszont maradnak hazájukban, csak elrejtőznek⁵²⁵. Ez többek között magyarázhatja azt, hogy olyan kép rajzolódik ki a lengyel tényirodalomból, miszerint a grúz egy sokkal határozottabb, öntudatosabb nép, mint az örmény.

Örményországot tárgyalva nem lehet szó nélkül hagyni az örmény-török viszonyt, illetve azt, hogy a huszadik század első két évtizedében a törökök mintegy másfél millió örményt irtottak ki. A konfliktus gyökere még az 1878-ban véget ért orosz-török háborúra

521 Uo., 288-289.

522 VÖ: Uo., 294-295.

523 VÖ: BRZEZIECKI, NOCUŃ, Armenia…, i.m., 11.

524 Uo.,13.

525 VÖ: GÓRECKI, Toast…, i.m., 302.

141 nyúlik vissza, amelynek végén a nyugati nagyhatalmak védnökséget vállaltak az Oszmán Birodalomban maradt keresztények fölött. Az első világháború kitörésekor (sőt, már valamivel korábban is) azonban az úgynevezett ifjútörökök úgy vélték, meg kell valósítani a „Törökország a törököké” alapelvet, és több, az örmények ellen irányuló pogromot, vérfürdőt rendeztek⁵²⁶. Wojciech Górecki ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy a Szovjetunió széthullása után Törökország az elsők között volt, akik elismerték a független örmény államot. Azt azonban nem ismerték el (és a mai napig nem ismerik el), hogy az örmények tömeges lemészárlása népirtás volt. Helyesen feltételezi Górecki szerint ennek az a félelem az oka, hogy ha Ankara ezt el is ismerné, nem biztos, hogy ezzel véget érne a konfliktus.

Ugyanakkor Górecki azt is megjegyzi, hogy Jereván sem törekedne annyira erre, ha nem lenne a nagy létszámú örmény diaszpóra, mivel, legalábbis egy jereváni politológus szerint, ők tartják fent az országot. Eközben viszont az utca embere a felmérések szerint amellett van, hogy a két ország helyre állítsa a diplomáciai kapcsolatokat, sőt egyre több örmény jár Törökországba⁵²⁷. Górecki riportja alapján az látszik kibontakozni, hogy nagyon erős az örményekben a büszkeség, a ragaszkodás a gyökerekhez. Ugyanakkor mindez mintha valami gyermeki naivsággal párosulna, és mintha nem lenne meg bennük a kellő határozottság és tettrekészség. Legalábbis az említett lengyel riportkötetek alapján és a szomszédos, jóval harciasabb Grúziával és Azerbajdzsánnal szemben folyamatosan áldozatnak tűnik Örményország (és a történelemből tudjuk, hogy sokszor az is volt). A népirtás kapcsán például elterjedt mondás az örmények körében, hogy bárányok módjára hagyták lemészárolni magukat⁵²⁸.

Małgorzata Nocuń és Andrzej Brzeziecki Örményország. Halálkaravánok című riportjában kiemelkedő szerep jut az örmény népirtásnak – erre utal már a cím is. Túlélőkkel már nem áll módjukban beszélni, a szájról-szájra és nemzedékről nemzedékre járó elbeszélésékből rekonstruálható hogy néztek ki ezek a halálkaravánok az. Annál azonban, hogy leírják a népirtás borzalmait (ami viszont megint csak annak bizonyítéka, hogy a valóság sokszor felülmúlja a fikciót, ami a non-fiction irodalom népszerűségéhez vezet), sokkal érdekesebb annak öröksége a mai örményekben. Ilyen például annak a családnak a története, amelyben az „legenda” él, hogy az éhező gyerekkel emberhúst etetettek (egy törökét – ez egyben bosszú is volt). Szemléletes példája annak, hogy mennyire élőn van jelen a népirtás

526 VÖ: Örmények. Népirtás - 1915. Török jogfosztottságban, Rubiconline, http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/ormenyek_nepirtas_1915_torok_jogfosztottsagban, megtekintés:

2017.06.01.

527 VÖ: GÓRECKI, Toast…, i.m., 308-309

528 VÖ:BRZEZIECKI, NOCUŃ, Armenia…, i.m., 33.

142 mind a mai napig, az a fiatalember, aki ugyan már több generációval később született, mégsem tudja feldolgozni a népirtás tényét: szó szerint belebetegedett abba, hogy megpróbált erről szóló könyveket olvasni⁵²⁹.

Örményországban is kiemelkedő szerep jut a vallásnak, amely itt keresztény. A legnagyobb vallási központ, a szent hely, Ecsmiadzin, amelyet örmény Vatikánnak is szokás nevezni; ez az Apostoli Örmény Egyház fejének, a katolikosznak a székhelye. Górecki szerint az örmény tradíció lényege, hogy egyesítette magában azt, ami nemzeti és azt, ami vallási. Saját egyházuk apostoli, mivel az örmény kereszténység egyenesen az apostoloktól származik, és örmény, mert ahhoz, hogy valaki a tagja lehessen, örménynek kell születni, nem lehet átkeresztelkedni. Ebből tehát az következik, hogy ha egy örmény más vallást vesz fel, az rögtön a hazáját is elárulja⁵³⁰. (Természetesen jelen van Örményországban a római katolikus egyház is.) A kereszténység mellett azonban élnek bizonyos pogány vagy természeti vallások, hiedelmek, szertartások is. Az örmények nagy része helyénvalónak is tartja, hogy annak ellenére, hogy keresztény, ezekben az ősi dolgokban is hisz. Jó példa lehet itt egy orvosnő, Nana, aki már gyermekkorától tudta, hogy különleges képességei vannak (cigány és szír vér folyik az ereiben). Praxisában is ötvözi a hagyományos orvoslást természetfeletti képességeivel, látja például, hogy mely beteg fog túlélni⁵³¹. A leggyakrabban azonban átkokat kell levennie az emberekről, e tekintetben nagyban hasonlít azokhoz a sámánnőkhöz, akiket Jacek Hugo-Bader mutatott be.

A vallás mellett a katonaság, a katonai szolgálat is kulcsfontosságú, de nem abból a szempontból – mint például Csecsenföldön – hogy csak azt tekintik igazán férfinak, aki harcolt a hazáért. A katonaságot is – ahogy arra a Nocuń-Brzeziecki szerzőpáros rávilágít – a pénz, vagy ha úgy tetszik a korrupció irányítja. A tehetősebb családok kivásárolják fiaiakat a katonai szolgálat alól, de olyan is akad, hogy már szolgáló katonának adják szinte parancsba, hogy valamekkora összeget vinnie kell a parancsnoknak – ha pedig nem visz, az életébe kerülhet.

Mint azt a szerzők megállapítják: „A hadsereg kötelékeiben elkövetett gyilkosságok politikai ügyek, mivel a hadsereg a hatalom egyik alappillére”⁵³². A gyilkosságok eltussolására itt is az oroszhoz nagyban hasonló módszereket látunk: a legtöbbször öngyilkosságnak próbálják beállítani, ám sokszor sok minden hibádzik, például két kötél van annak a nyakában, aki

529 VÖ: Uo.,30-31.

530 VÖ: GÓRECKI: Toast…, i.m., 318.

531 VÖ: BRZEZIECKI, NOCUŃ, Armenia…, i.m., 203-204.

532 VÖ: Uo.,51.

143 állítólag felakasztotta magát, árulkodó volt az állítólagos napló kézírása, vagy egyszerűen már bomlott a tetem,, pedig a tájlkoztatás szerint nemrég lett öngyilkos az illető⁵³³.

A Szovjetunió széthullása kapcsán Örményországot illetően Górecki úgy látja, hogy az örmények számára fontosabb volt Hegyi-Karabah megszerzése Azerbajdzsántól, mint maga a szabadság. (Azerbajdzsán pedig éppen azt veti az örmények szemére, hogy akarnak maguknak még egy plusz államot.) Karabahot pedig a szovjet Örményországhoz akarták volna csatolni, mivel az fel sem merült eleinte, hogy önálló állam legyenek (ez nem egyedi jelenség a volt Birodalomban). Sőt, egy egyetemi professzor szerint az örmény patriotizmus lényege, hogy

„szeretni kell az oroszokat, és utálni a törököket”. Viszont azt is fontos látni, hogy Hegyi-Karabah egyáltalán nem akart Örményországhoz csatlakozni, hanem önálló államot akartak (amelyet egyébként Örményország sem ismer el), de közben nem boldogulnak Örményország nélkül, az ott élő örményeknek örmény útlevelük, rendszámuk van⁵³⁴. Małgorzata Nocuń és Andrzej Brzeziecki viszont a háború „emberi” oldalát emeli ki. Az örmények és az azeriek (az egyszerű emberek) ugyanis egészen addig békességben éltek egymás mellett, a háború kirobbanásától kezdve viszont a térség lakóinak többsége kegyetlenül szembefordult egymással. A szerzők szerint e tekintetben a jugoszlávhoz hasonlítható a hegyi-karabahi háború. (Bár nem térnek rá ki, bizonyára az első, 1991-1995 között tartó délszláv háborúra gondolnak.) A túlélők arról számolnak be, hogy az azeriek például, ijesztgetni akarván az örményeket, levágták a halottak fülét, fejét, a nőknek a mellét. De saját bevallásuk szerint az örmények „sem voltak szentek”, annyira vágyták a bosszút, hogy rosszabbak lettek az azerieknél⁵³⁵. Hozzáteszik még, hogy „a szovjet emberek a háború alatt fedajinokká⁵³⁶ váltak”⁵³⁷. Azonban hiába telt el már több mint két évtized a háború óta, sok tekintetben még mindig az, annak traumái alakítják az örmény valóságot.

A már jóval a Szovjetunió széthullása után történt események közül mindenképpen ki kell emelni az 1999-es parlamenti terrortámadást, amelyben több képviselő és a miniszerelnök Vazgen Szarkiszjan (ő volt a célpont) is áldozatául esett. Nocuń és Brzeziecki is foglalkozik az esettel, idevágó riportjukból két dolgot érdemes kiemelni. Az egyik, hogy egy tárgyilagos beszámoló, vagy az úgymond „főszereplőkre” való koncentrálás helyett egy egyszerű emberen története apropóján mutatják be a történetet. Ez az ember Jurij, aki eredetileg fizikus volt, de a

533 VÖ: Uo., 53-55.

534 VÖ: GÓRECKI, Toast…, i.m., 346-347.

535 VÖ: BRZEZIECKI, NOCUŃ, Armenia…, i.m.,134-135.

536 Fedajin: „önmagát feláldozó harcos”. Az arab eredetű terminust eredtileg olyan militáris csoportokra szokták alkalmazni, akik fel akarják áldozni magukat valamilyen számukra szent cél érdekében, vagy egy emberért. A történelemben Irak, Irán, Egyiptom, Eritrea és Palesztina területén beszélhetünk fedajinokról.

537 BRZEZIECKI, NOCUŃ, Armenia…, i.m., 137.

144 peresztrojka után már csak a politika érdekelte, a parlamentbe is bejutott, így lett áldozata a merényletnek is. A szerzőpáros elbeszélése Jurij és felesége napján keresztül mutatja be a terrortámadás napját. A másik pedig, hogy az, ahogyan zajlott a parlament elleni támadás, sok hasonlóságot mutat más, posztszovjet tagköztársaságokban bekövetkezett terrorakciókkal.

Olyan elemekről van szó, mint hogy például hogy kerültek be a fegyverek a parlamentbe – lehetséges, hogy valaki segítségével előre bejuttatták azokat (akárcsak a csecsenföldi beszláni iskolai túszdráma esetén). Illetve, felmerül, hogy Moszkva állhatott a merénylet mögött, amire szintén több példát lehetett már látni⁵³⁸. (A volt orosz titkosügynöknek, Alekszandr Litvinyenkónak valószínűleg éppen azért kellett meghalni, mert egy azeri újságban megvádolta az üggyel kapcsolatban Oroszországot.)

Az üggyel kapcsolatban még két, a mai napig is aktuális nevet kell megemlíteni, ők Robert Kocsarjan (a merénylet idején elnök) és Szerzs Szargszjan (akkoriban nemzetbiztonsági miniszter, ma elnök). A szerzők kissé szarkasztikusan megjegyzik, hogy egy normális, demokratikus országban az említettek azonnal lemondtak volna, de itt ez nem történt meg.

Viszont velük kapcsolatban egy egyértelmű orosz párhuzam is megjelenik: miután ugyanis Kocsarjan Szargszjant jelölte utódjának, sokan azt feltételezték, hogy létrejön a Putyin-Medvegyev páros örmény változata, akik majd egymás között váltogatják a tisztségeket.

Többek szerint Kocsarjan volt az, aki egyértelműen az oroszbarát politikát választotta⁵³⁹. Ezzel kapcsolatban jegyzi meg David Sahnazarijan, elemző, az Örmény Nemzeti Hadsereg Biztonsági Szolgálatának volt vezetője a következőt:

„Mi a putyini rezsim? Egy nemzetközi korrupciós szindikátus. Az örmény oligarcha rendszer is annak a rendszernek a része, amelyet Putyin alkotott meg. […] [Kocsarjan]

stratégiailag fontos gazdasági objektumokat adott át Putyinnak, és ezekkel együtt szuverenitásunk egy részét is neki adta”⁵⁴⁰.

Többször szóba került már a kaukázusi országok elmaradottsága, illetve a primitívség sztereotípiája. Nocuń és Brzeziecki riportkötetéből azonban bizonyos helyzetekben az derül ki, hogy valóban beszélhetünk egyfajta elmaradottságról Örményországban. Azt is hozzá kell tenni, hogy óriási különbségek vannak Jereván és annak külvárosai, illetve a vidék között.

538 VÖ: Uo., 70-74.

539 VÖ: Uo., 93-94.

540 Uo., 95.

145 Vidéken nagyon erősen élnek a régi hagyományok, amelyek szerint szigorúan meg vannak határozva a férfi és a női szerepek.

„Az átlagos örmény család: mindketten elmúltak ötvenévesek, van három felnőtt gyerekük – két fiú és egy lány. Jereván külvárosában laknak. […] A feleség egyszerű, falusi asszony.

Férfias szépség: alacsony, erős testalkatú. Arca kerek, nem túl finom, izmos kezeit tönkretette a munka. Soha nem volt ideje magára, hogy sminkelje magát, hogy csinosan öltözzön. […] Csak örményül tud, ellentétben a férjével, aki a szovjet hadsereg tisztje volt, és megtanult oroszul – ez volt akkor a társadalmi előrelépéshez szükséges nyelv. A nő fiatal lány volt, amikor szülei férjhez adták”⁵⁴¹.

Már ez az idézet is sokat elárul a lengyel vagy akár európai szemlélő számára sokszor ismeretlen, érthetetlen értékrendről, illetve arról, hogy kicsit keletebbre milyen nagy szerepet játszanak a hagyományok, a hagyományos szerepek. Mintha – legalábbis európai mércével mérve – legalább egy évszázaddal el lennének maradva. Örményországban (de valószínűleg az egész Kaukázusban) elképzelhetetlen az egyenjogúság, hiszen a férfi, a „kaukázusi macsó” erős kell, hogy legyen, nem lehet egy lapon említeni a nőkkel. Ebben a térségben a manapság oly’

divatos gender kifejezés egész egyszerűen átoknak, szitokszónak számít, amelyet egyéb, bevett jelzők helyett használnak azok, akik sértegetni akarják egymást⁵⁴².