A Dél-Kaukázus úttörője: Grúzia

Örményország és Grúzia felé folytatva útját, Górecki először is azt a nagyon fontos dolgot mondja, hogy e két ország a legrégibb keresztény államok a világon (illetve ezt a hitet vallotta a mai Azerbajdzsán területén annak idején fekvő Kaukázusi Albánia⁵⁰⁷ is). Tehát, ha a keresztény vallás a mérce, akkor ez a térség egyértelműen Európához kellene, hogy tartozzon.

Azonban azt látjuk, hogy a helyzet egyáltalán nem ilyen egyértelmű, és Wojciech Górecki is erre a következtetésre jut Az ősök tiszteletére Örményországot és Grúziát tárgyaló részében.

Hogy mennyire bonyolult a helyzet, rögtön abból is látszik, hogy a szerző először arra a kérdésre keresi a választ, mi is Grúzia vagy Örményország. Önmagában már a kérdésfelvetés is furcsának hat, hiszen Európában például nagy valószínűséggel senkinek sem jutna eszébe egy hivatalosan is létező állam mibenlétén gondolkodni. Az, hogy ez Grúzia esetében felvetődik (bár ugyanígy felvetődhetne a Kaukázus bármely másik országával kapcsolatban is), egyszerre mutatja a térség államainak bizonytalan voltát és a lengyel tényirodalom érzékenységét. Egy Tbiliszi konferencián volt, aki azt bizonygatta, hogy Grúzia déli állam, akárcsak Görögország, Spanyolország vagy Olaszország (mivel mindnek van borkultúrája, szeretik a lakomákat és

503 Uo., 131.

504 VÖ: Uo., 131.

505 Uo., 154.

506 VÖ: Uo., 188.

507 Kaukázusi Albánia: ókori ország, a Kaukázus és a Kaszpi-tenger között terült. Ma Azerbajdzsán, de valamelyest átnyúlik Dél-Dagesztán területére is.

137 futballt, illetve erősek a családi kötelékek). Mások úgy vélik, Grúziának egyértelműen Európában a helye, míg Örményországnak lehet alternatíva Oroszország, Azerbajdzsánnak pedig az iszlám országokkal kell szövetségre lépnie. Megint más pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az örmények például nem azon gondolkodnak, hogy keletre vagy nyugatra tartoznak, hanem, hogy mennyire ősi nép, és az a fontos, hogy bebizonyítsák, joguk van a földhöz, amelyen élnek⁵⁰⁸. Az egyik résztvevő (egy a lengyel határvidékről származó, lengyel nevű férfi, aki grúznak vallja magát), így foglalja össze a problémát:

„Nemzeteink olyan helyzetben vannak, mint az az ember, akinek több öltönye van. Az ilyen ember választhat. Az egyik ilyen öltöny – szerintem a legkényelmesebb – a dél-európaiság, de vannak másmilyenek is, és lehet, hogy valakihez közelebb állnak az ázsiai értékek”⁵⁰⁹.

Grúzia történelmét tárgyalva a legérdekesebb rész a kilencvenes évek elején kezdődő időszak, amikor is még létezett a Szovjetunió, Grúzia viszont már a maga útját járta.

Választásokat rendeztek, melyeknek eredményeképpen Zviad Gamszahurdia lett az ország elnöke. Gyakorlatilag engedély nélkül függetlenítette magát Moszkvától, és – legalábbis Górecki szerint – úgy irányította az országot, mintha az máris szuperhatalom lenne⁵¹⁰. Ez egybecseng azzal, amit már máshol is látni lehetett, hogy az itt élőknek szükségük van a birodalmi tudatra, vagy legalábbis a nagyság tudatára, és egy ikonikus vezérre. Ugyanakkor Grúzia és Oroszország viszonya igencsak kényes kérdés, így az első elnök belebukott abba, hogy a Gorbacsov elleni puccsot támogatta. Ekkor lépett a színre Eduard Sevardnadze, aki először a parlament, majd az ország elnöke lett. Górecki felhívja a figyelmet a két politikus közti különbségekre, miszerint Sevardnadze nem értelmiségi családból származik, a kommunista pártban nevelkedett, rugalmasság és ravaszság jellemezte⁵¹¹. Ennél részletesebb képet azonban nem kapunk róluk, sőt az egész történelmet leíró rész nagyon objektív, lényegre törő, mindennemű szubjektivitástól mentes, reflexiók nélküli narráció jellemzi.

Az oroszokkal való viszony tovább bonyolódott akkor, amikor a dél-oszétiai és az abháziai háborúk idején Sevardnadze Moszkvától kért segítséget, hogy rendet teremtsen Grúziában, cserébe pedig engedte, hogy orosz haderők állomásozzanak az országban.

Ugyanebben az időben halt meg Gamszahurdia, aki valószínűleg öngyilkos lett, de Górecki itt

508 VÖ:GÓRECKI, Toast…, i.m.,194-195.

509 Uo., 196.

510 VÖ: Uo., 210.

511 Uo., 213.

138 is jelzi, hogy sohasem tisztázták a körülményeket. Ebben az időszakban jutott először szerephez Miheil Szaakasvili, aki aztán a kétezres évek elején zajló rózsás forradalom után elnök is lett.

A kilencvenes évek Grúziájáról szólva Góreckinek az az érzése, hogy minden egy helyben áll, folyamatos déjá vu-je volt. Ezt alátámasztotta az ezredfordulón egy politikus is:

„Visszatértünk a kiindulóponthoz. […] Igaz, nem csak mi, ugyanez történt Ukrajnával is, de Grúzia jobb helyzetből indult: itt nem volt probléma az identitás, mindenki tudta, hogy volt és lesz államunk, teljes volt a konszenzus a függetlenség ügyében, Elpazaroltunk egy évtizedet”⁵¹².

Így jött el a rózsás forradalom, mely Sevardnadze lemondásához és Szaakasvili hatalomra kerüléséhez vezetett. Górecki kiemeli, hogy Gamszahurdiával ellentétben Sevardnadzénak nem kellett menekülnie, mivel egyrészt nem küldött katonákat a tömeg közé, másrészt ebben a forradalomban az amerikaiak és nem az oroszok játszottak fontos szerepet⁵¹³.

Nehéz lenne Grúziáról Sztálin említése nélkül beszélni, ezért Górecki is hosszabb részt szentel neki, amelyből egészen megdöbbentő dolgok bontakoznak ki. Sztálint szülőhazájában természetesen szentként tisztelik, tanult történészprofesszorok Mohamedhez, Nagy Sándorhoz, Napóleonhoz vagy egyenesen Jézus Krisztushoz hasonlítják, míg mások azon fáradoznak, megértsék személyiségét, amelyhez többek között grafológusok segítségét kérik, mivel például minden egyes aláírásának jelentősége lehet arra nézvést, milyen ember volt. Az Oszétiai Ifjúság nevű csoportosulás pedig állítólag azt bizonyította be, hogy Krisztus és Sztálin ugyanolyan mértékben voltak hatással az emberiségre⁵¹⁴. Az istenítés elvakultságának legjobb fokmérője talán az a példa lehet, hogy az ukrajnai éhínség, a holodomor⁵¹⁵ okozója a terméshiány volt, vagy hogy Sztálinnak nem lehet semmi köze a katinyi mészárláshoz⁵¹⁶:

„Ő sosem adott volna ki olyan parancsot: <<Lőjetek az emberekre!>>. Ő az országot kormányozta, és sokkal fontosabb dolgok jártak a fejében, mint a gyilkolás. Megvoltak ehhez a megfelelő szervek”⁵¹⁷.

512 Uo., 215.

513 VÖ: Uo., 215.

514 VÖ: Uo., 219-221.

515 Lásd: 197. jegyzet

516 Lásd: 214. jegyzet

517 GÓRECKI, Toast…, i.m., 220.

139 Annak érdekében, hogy teljes legyen a Sztálinról alkotott kép, Górecki olyan embereket is igyekszik megszólaltatni (bár jóval kevesebben vannak), akik nincsenek pozitív véleménnyel a vezérről:

„Sztálin először is gyilkos, másodszor pedig nem is grúz. Semmi grúz nem volt sem a viselkedésében, sem a tetteiben, ő maga is orosznak vallotta magát. Kár időt fecsérelné rá”⁵¹⁸.

A riporter-író tehát az érem mindkét oldalát bemutatja, anélkül, hogy ő maga bármelyikre is odaállna, bárkiről vagy bármiről is ítéletet mondana. Wojciech Górecki egyébként egy, a Sztálin-kultuszról forgatott film⁵¹⁹ kapcsán készítette grúziai riportját.

Általában szólva a grúz kultúráról, szokásokról, egy nagyon vendégszerető, békés nép képe rajzolódik ki Górecki riportkönyvéből. Mindenekelőtt kiemeli az asztal fontosságát, amivel értelemszerűen nem bútordarabra gondol, hanem a körülötte zajló eseményekre. A grúzok számára a legfontosabb, hogy együtt töltsék az időt, és hogy tpohárköszöntőt mondjanak őseiknek, mert ők az otthonaik alapjai. Górecki mindezt személyes példáján keresztül mutatja be, ugyanis vendégeskedik egy tradicionális grúz családnál.