Az ügyvédi tiszteletdíjak érvényesíthetősége

Az ügyvédi tiszteletdíjak eljárásokban történő érvényesítése során lényegi változás 2002 tavaszán következett be.³⁶⁷ Az ügyvédi költségek újraszabályozása nem vitathatóan szükséges lépés volt, tekintettel arra, hogy a korábbi szabályozás³⁶⁸ és annak módosításai felett addigra már eljárt az idő.³⁶⁹ A rendelet hatályba lépéséig a bírósági eljárásban az ügyvédi költségek úgy alakultak, hogy az első fokú bírósági eljárásban a bíróság magánvádas büntetőügyben legalább ezer forintot, azonban legfeljebb tízezer forintot, polgári peres ügyben legalább ezer forintot, legfeljebb a perérték öt százalékát kitevő összegű díjat állapíthatott meg. Személyi állapotra vonatkozó peres ügyben legalább kétezer forintot, de legfeljebb tízezer forintot, a meg nem becsülhető perértékű polgári peres ügyben legfeljebb hétezer-ötszáz forintot állapíthatott meg.

Nem peres eljárásban, a peres eljárásban megállapítható munkadíj legfeljebb ötven százalékát kitevő összegű ügyvédi munkadíj megállapítására volt lehetőség. A másodfokú bírósági eljárásban, a felülvizsgálati eljárásban és a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban megállapított ügyvédi munkadíj az elsőfokú eljárásban meghatározott összeg ötven százalékáig terjedhetett. A korábbi szabályozás lehetőséget adott a bíróságnak arra is, hogy különösen bonyolult ügyben a bíróság az ügyvédi munkadíjat legfeljebb ötven százalékkal megemelje.

A 2003-ban megváltozott szabályozást a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kellett, amely jogalkotói döntés mind a peres feleket, mind az őket képviselő ügyvédeket kényes és váratlan helyzetbe hozta,³⁷⁰ mivel esetenként a bíróság a perköltség eldöntésére a jogszabályváltozás folytán már nem rendelkezett kellő ténnyel és ismerettel, így kénytelen volt a feleket felhívni arra, hogy perköltség igényüket az új szabályozás alapján állapítsák meg és terjesszék az eljáró bíróság elé. A kérdéskör felmerülése kapcsán már akkor néhol homályosnak vagy aggályosnak tűnt a szabályozás, amely aggályok az eltelt időben sem szűntek meg maradéktalanul. A jelenleg is hatályos, és azóta nagyobbrészt változatlan helyzetet ismét áttekintve, bizonyos

367 Lásd a 8/2002. (III. 30.) IM rendeletet.

368 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet a bíróság által megállapítható ügyvédi költségekről.

369 PATYI (2002) i. m. 1. Azon korábbi cikkemben megjelent megállapításomat, hogy „az új szabályozás néhány vonatkozásában talán kiérleletlennek minősíthető” továbbra is fenntartom, noha kétségtelen, hogy az eltelt időszak során a jogszabály az idő próbáját kiállta, létezésével azonban új problémákat teremtett.

370 Így történt ez például 2002. május 2-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság által korábban már berekesztett polgári peres ügyben is, ahol a tárgyalást azért nyitotta meg újra a bíróság, mivel a felek a korábbi jogszabály alapján terjesztettek elő perköltség igényt, azonban a per az új rendelet hatályba lépése miatt „eldönthetetlenné”

vált.

problémák továbbra is felfedezhetőek. A rendelet alapján a pernyertes fél indítványozhatja, hogy részére a bíróság az eljárásbeli képviselettel felmerült költség címén állapítsa meg az ügyvédi költségeket.³⁷¹ Tekintettel arra, hogy a peres eljárás lényege a jogkérdés eldöntése, amely az ítélethozatallal következik be, így a pernyertesség kérdésében csak az ítélethozatalt követően van lehetősége a feleknek állást foglalni. Figyelemmel azonban arra, hogy a per – első fokon nem jogerősen – a határozathozatallal lezárul, a pernyertes fél indítványt ezután már nem terjeszthet elő. Amíg viszont a pert határozat nem zárja le, addig a pernyertes fél személye sem derül ki, így a fentiek alapján a megfogalmazás értelmetlennek, de legalábbis pontatlannak tűnik. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy részleges pernyertesség esetén³⁷² a bíróság a perköltség felől a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével határoz. A magam részéről ezt a szabályt a rendelettel összefüggésben teljességgel értelmezhetetlennek tartottam és tartom továbbra is, ugyanis részleges pernyertesség esetén pernyertes félről beszélni fogalmilag kizárt. A jogalkotónak talán célszerűbb lett volna pontosabb megfogalmazást választania. Elképzelhető szövegváltozat lehetett volna például, hogy a fél pernyertessége esetére indítványozhatja, hogy részére a bíróság az eljárásbeli képviselettel felmerült költség címén állapítsa meg az ügyvédi költségeket. A szabályozás hatályba lépése óta eltelt idő alapján azonban megállapítható, hogy a gyakorlat – talán pont az elméleti kérdések iránti kisebb fogékonyságának köszönhetően – a kérdést praktikusan megoldotta.

Az érvényesíthető ügyvédi költség továbbra is két elemből, a tiszteletdíjból és a készkiadásokból tevődik össze, azonban a költség tényleges megállapításában jelentős eltérések voltak tapasztalhatóak a korábbi szabályozáshoz képest. Az ügyvédi munkadíjat a korábbi ‘százalékos’ számítási módtól eltérően a fél és képviselője között létrejött ügyvédi megbízási szerződésben kikötött munkadíj alapján kell megállapítani. Az ügyvédi megbízási díj szabad megállapodás tárgya, és azt megbízással, (tényvázlattal) írásba kell foglalni.³⁷³ A szabályokat összevetve a titoktartási kötelezettséggel,³⁷⁴ ellentmondás fedezhető fel.

Véleményem szerint az írásba foglalt megbízási díj és a megbízás további részletei az ügyvédi titok körébe tartoznak, így nem képezhetik a per tárgyát, azok titokban tartása az ügyvéd kiemelt kötelezettsége. Amennyiben a megbízásban rögzített ügyvédi titok nyilvánosságra kerülne, úgy az a megbízó részéről súlyos bizalomvesztéssel járhatna. Kérdésként merül fel

371 8/2002. (III. 30.) IM rendelet 3. § (1) bek.

372 Lásd: Pp. 81. §-ának (1) bekezdése

373 Lásd: Ütv. 9. § (2) bek. és 23. § (2) bek.

374 Ütv. 8. § (1) bek.

továbbá az is, hogy az ügyvédi munkadíjban történt megállapodás mennyiben tartozik a másik félre, és azt hogyan lehet elkülöníteni a megbízás (tényvázlat) egyéb elemeitől? Tekintettel arra, hogy a beadványokat a Pp. szerint meghatározott példányban kell előterjeszteni, az ügyvéd által képviselt fél ellenfele is természetesen tudomást szerezhet a megbízásban foglaltakról, esetlegesen ügyvédi titokról. További kérdésként merül fel az is, hogy amennyiben az ügyvéd a perben átalány megbízás vagy óra alapú elszámolás alapján jár el, akkor az ügyvéd a bíróság felé hogyan tudja igazolni az átalány megbízásból vagy az időráfordításból ténylegesen az ügyre jutó tevékenységet és időt, valamint a rá eső összegeket?

A fenti kérdések gyakorlat által igazolt áthidalását jelentette, hogy az ügyvéd akkor jár el helyesen, ha a megbízóval a munkadíjról külön iratban állapodik meg. Az érvényesíthető tiszteletdíj kérdésköréhez tartozik azon sok vitát kiváltó rendelkezés is, hogyha a bíróság az ügyvédi munkadíjat eltúlzottnak tartja, a képviselet ellátásával felmerült költség összegének megállapítása során az ügyvédi honorárium perköltségként érvényesíteni kívánt összegét az általa indokoltnak tartott mértékre leszállíthatja.

Anélkül, hogy kétségbe vonnám a bíróság mérlegelési jogát parttalannak érzem a rendelet megfogalmazását, tekintettel arra, hogy a bíróság számára kizárólag az ügyvéd által benyújtandó dokumentumok fognak rendelkezésre állni, azok elvetése esetén pedig nem lesz semmilyen bizonyíték, amivel alá lehetne támasztani a tiszteletdíjról való döntést. A döntést pedig e tekintetben is indokolni kell, vagy kellene, még akkor is, ha ezen kötelezettségnek manapság általában csak formálisan kívánnak eleget tenni a bíróságok.

További problémaként merülhet fel, hogy az ügyvéd a megbízásban kikötött tiszteletdíj elvetése esetén a saját megbízójával szemben miként fogja tudni érvényesíteni az immár bíróság által ‘eltúlzottnak’ ítélt díját? Egyáltalán a bíróság hogyan fog az Ütv.-ben rögzített joggal szemben, ellentétesen dönteni? Emlékeztetőül ismételten annyit, hogy az Ütv. szerint a tiszteletdíj szabad megállapodás tárgya, tehát a megbízó által elfogadott bármilyen ügyvédi tiszteletdíj jogszerű. A korábbi szabályozáshoz hasonlóan az ügyvédnek az eljárásban felmerült készkiadásait a rendelet szerint a bíróság az ügyvéd által benyújtott tételes kimutatás alapján állapítja meg. A korábbi szabályozásban azonban a bíróság felhívhatta az ügyvédet, hogy a készkiadásait részletezze, illetőleg egyes kiadásait igazolja, és ha az ügyvéd a bíróság által megszabott határidőn belül készkiadásait nem részletezte, vagy nem igazolta, a bíróság az ügyvéd készkiadásait a rendelkezésre álló adatok alapján állapította meg. A készkiadások megállapításának mellőzése vagylagos lehetőségként állt fenn. A jelenlegi szabályozás

szigorúbb, hiszen ha az ügyvéd a bíróság által megszabott határidőn belül készkiadásait nem részletezi, és nem igazolja, a bíróság a készkiadások megállapítását mellőzi.

Véleményem szerint a készkiadások igazolásával van egy alapvető probléma. Nevesül az, hogy azok tételes igazolása gyakorlatilag szinte lehetetlen feladat, hiszen az üggyel kapcsolatos telefonhívások, irodaköltségek tételes elszámolása általában nem megoldható, de feltehetően legtöbbször nem is éri meg az energiaráfordítást, ezért a bíróságok csak igen ritkán ítélik meg tényleges kiadásaikat az ügyvédeknek, és ezáltal a feleknek.

Észrevételem továbbá a jelenlegi szabályozással kapcsolatban az is, hogy a rendelet a beavatkozót képviselő ügyvéd költségeiről nem is rendelkezik. Kétségtelen, hogy a beavatkozót képviselő ügyvédre a korábbi rendelet sem tartalmazott határozott állásfoglalást, ennek ellenére a bírói gyakorlat megfelelően tudta a kérdést rendezni. Ezért javasolható a szabályozás hiányosságának e körben történő kijavítása is, valamint a szabályozási kör pontosabb definiálása szintén nem ártott volna az új szabályozásnak.

4.6 Pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos ügyvédi kötelezettségek