Alaptanulmányok

Bateson és Mead: A bali karakter: fényképes elemzés [Balinese Character: a Photographic Analysis] Amikor a vizuális beállítottságú társadalomtudományi tanulmányokról beszélünk, egy tanulmányt mindenféleképpen meg kell említenünk a fényképészet kutatási eszközként való használatáról. Gregory Batesonnak és Margaret Meadnek a bali kultúráról való fényképes kutatásáról van szó, melyet 1936 és 1939 között végeztek. Vizuális kutatók gyakran gyűjtenek inspirációt belőle, mégsem kapja meg a kellő elismerést. Becker dicséri a fényképeket, megjegyzést téve képeiknek arról a „vizuális életszerűségéről és összetettségéről, melyet a fotóművészek munkájához szoktunk kapcsolni‖. Harper a fényképfelhasználás tudományos módja egyik példájának tekinti, amely rávilágít a tipológia problémáira a bali kulturális élet folyamatainak vizsgálata alapján.

Ball és Smith ([bib_39] 1992) sokkal jobban felismerik Bateson és Mead munkájának jelentőségét. Rámutatnak, hogy a szerzők továbbléptek a fotográfiai anyagok átlagos etnográfiai használatán, ahol ezek még mindig alulelemzett eszközök.

„A fényképek általában csak antropológiai munkák illusztratív eszközeként funkcionálnak, vagy legjobb esetben is diás utibeszámolóként. Ami Bateson és Mead munkáját forradalmivá teszi, az a fényképeknek a kutatás tárgyaként történő használata.‖

—(Ball és Smith, 1992:14)

A bevezetőjükben, Bateson és Mead „kísérleti újításként‖ hivatkozik a kutatási anyag bemutatására, melyben a kultúra olyan megfoghatatlan aspektusait próbálták megragadni, amelyet szavakba nem lehet önteni. Szerintük a fényképek ideálisak az „egyforma érzelmi állapotok‖ megjelenítésére, melyek a viselkedés különböző területein nyilvánulnak meg.

„A fényképek használatával a viselkedés minden egyes részének a teljessége konzerválható, míg a belső utalásháló úgy lesz látható, ha a fényképek sorozatát ugyanazon lapra tesszük. El lehet így kerülni az olyan művi beállításokat, melyben egy férfi egy táncot nézve egyúttal felnéz egy repülőre és álmodik. Valamint azt is, hogy a jelenet általunk hangsúlyozni akart elemét mutassuk csak be – a bali emberek közötti kapcsolatok szintjeinek fontosságát – miközben a jelenet valószerűsége megszűnik.‖

—(Bateson és Mead, 1942:xii)

A bali karakter, tehát nem olyan könyv, mely a bali szokásokat mutatja be, hanem inkább egy olyan kísérlet, mely a baliakat „élő emberekként mutatja be, akik mozognak, állnak, esznek, alszanak, táncolnak, transzba esnek ... mindazt, amit összefoglalóan kultúrának hívunk.‖ Ennek érdekében a könyv két, egymást kiegészítő részből áll: az első Mead bevezető jellegű szövege, mely etnográfiailag magyarázza a fényképek témáit, míg a könyv második fele bemutatja a Bateson által készített fényképeket 100 táblán, melyek mindegyike 4-11 fényképet tartalmaz (a legtöbbjük 6-8-at). Összesen 759 fénykép van, melyet 25,000-ből válogattak ki. A 100 táblát 10 csoportba sorolják, melyek tükrözik a szerzők elsődleges érdeklődési területét a bali kultúra szocializációjában: „térszervezés és szintjei‖, „tanulás‖, „a test integrációja és dezintegrációja‖, „autokozmikus játék‖ „szülők és gyerekek‖, „testvérek‖, „a gyermekfejlődés állomásai‖, és „sorsfordulók‖.

Minden tábla mellett az ellenoldalon tartalmának magyarázata található, a képek sokszor igen részletező címeivel együtt. Nyilvánvaló, hogy mind a képek mind a magyarázatok egyformán elengedhetetlenek, de a fényképeknek van egy bizonyos fokú önállóságuk is. Amíg a szöveg értelmetlen lenne a hozzátartozó képek nélkül, addig ennek fordítottja nem igaz. A kontextuális részletek és képaláírások természetesen segítik a képek értelmezését, de a képek önmagukban is lehetővé teszik, hogy megfigyeljük a adott kulturális vonatkozásukat.

Ennek egyik oka a képek közelsége egymáshoz, mivel nagy részüket kis időtartam alatt készítették. Például a 47-es tábla, melynek címe „Stimuláció és frusztráció‖, 9, mindössze két perc alatt felvett képet tartalmaz egy anyáról és gyermekéről. Ahogy végignézzük az oldal képeit, szinte élőben követjük a viselkedés-sorozatot, és azt, ahogy az egyik gesztusára a másik reagál. A viselkedés részletességének ez a nagy foka teszi különlegessé a gyűjteményt. Nincs még egy etnográfus, aki így használta volna ezt a technikát. Lehet úgy is tekinteni Batesonra, mint aki valójában interakció-elemzést vitt véghez. Üdítő történelmi irónia, hogy ugyanabban az évben amikor Harvey Sacks, a társalgás-elemzés atyja megszületett, Bateson már javában dolgozott sajátos módján hasonló területen.

Goffman: Nemi reklámok [Gender Advertisements] A Bali karakter után a társadalomtudományi hírességek csarnokában a Nemi reklámok ([bib_52] 1979) című Goffman mű áll. Habár első ránézésre nem sok közös van a kettő között, ha közelebbről szemügyre vesszük őket, már más a helyzet. Habár az analizált képek mind témájukban, mind származási helyüket tekintve különbeznek, a két tanulmány sok metodológiai hasonlóságot tartalmaz. Már korábban megjegyeztük, hogy Goffman kutatása eredetileg egy antropológiai folyóiratban jelent meg, ami adhat egyfajta kiindulópontot a számunkra. Goffman valóban hivatkozik egyszer a Bali karakterre a

művében, azonban mindössze egy félreeső lábjegyzetben. Átveszi Bateson és Mead elképzelését a

„kinesztetikus tanulás‖-ról, akik ezt a kifejezést használták a bali kultúra azon jelenségére, hogy a gyerekeket fizikailag beavatja egy felnőtt az olyan viselkedési formák elemeibe, mint egy tánc vagy szertartás. Goffman úgy véli, hogy inkább a férfiak azok, akik beavatják a nőket az efféle dolgokba, mint fordítva. A Bali karakter-re utaló lábjegyzete a következő:

„Ez a könyv úttörő volt a fényképeknek a képileg jól megjeleníthető dolgok tanulmányozására történő használatában. A könyv antropológusok egész generációját ösztönözte arra, hogy fényképezzen. Ám, nagyon kevés elemzés készült, vagy talán készülhetett a gyűjtött anyagról.

Valahogyan összekuszálódott az emberi érdeklődés és az elemzés. Filmek és állóképek kerültek haza nagyszerű emberekről és lenyűgöző eseményekről, de sok hasznuk nem volt.

Nagy tisztelettel és szeretettel övezték a bennszülötteket, viszont nem sokkal a képeket elemezni szándékozókat.‖

—(Goffman, 1979:34)

Több mint valószínű, hogy Goffman itt arra utal, hogy a saját módszere a helyes a vizuális elemzésben. Vajon így van-e? Valóban vannak hasonlóságok a két tanulmány között. Talán a legmeglepőbb az, hogy mindkettő az adatok puszta mennyiségével akarja bizonyítani álláspontját. Goffman könyve 508 képet tartalmaz, valamivel kevesebben, mint Batesoné, de egy olyan gyűjteményből, amely legalább akkora, ha nem nagyobb mint Bateson 25000-es mintája. Ezért mindkét tanulmány úgy akarja előtérbe helyezni a vizualitás fontosságát, hogy fotóikat tömegesen közlik kevés magyarázattal. Goffman megjegyzése, mely a fényképek használatának előnyeiről szól, illik Bateson munkájára is. Azt mondja, hogy a kutató:

„felhasználhatja a szem óriási szociális kompetenciáját, és a képek nézőinek [a látottakra vonatkozó] konszenzusát. Olyan viselkedési módokat is figyelembe vehet, melyek leírására a szavak használata nem lenne elég. Az írott részek a képekre való figyelemfelkeltés eszközeként szolgálhatnak, ahelyett hogy teljesen megmagyarázzák őket.‖

—(Goffman 1979:25)

Éppen ezért a két könyv hasonlóan néz ki. Ahogy a Balinese Character esetében is, a Gender Advertisements vizuális anyagát is pusztán egy bevezető írás vezeti fel. Goffman esetében ez azt a célt szolgálja, hogy az olvasót bevezesse a fő teoretikus problémájába, a nemi megjelenítések mikro-rítusaiba, valamint összefoglalja azokat az episztemológiai kérdéseket, melyek a fényképezést és a fényképi ábrázolást érintik. Goffman részben visszatér azokhoz a témákhoz, melyeket már korábban tárgyalt az inkább filozófiai témájú Keretelemzésben [Frame Analysis]. Végül mindkét tanulmány hasonló eszközöket használ a képi anyaguk megjelenítésére, a

tematikusan hasonló képek egymáshoz közeli megjelenítésével. Goffman öt kategóriába sorolja képeit: „relatív méret‖, „a feminin érintés‖, „a funkcióba sorolás‖, „a család‖, „az alárendeltség ritualizációja‖, és végül a

„engedélyezett visszavonás‖, melyhez a megjelenített képek majdnem fele tartozik. Goffman esetében a képek mindkét oldalt elfoglalják, és a hozzájuk tartozó magyarázó szöveg szándékosan inkább teoretikusabb jellegű, mint Bateson nagyrészt etnográfiai kommentárjai. De a legnagyobb eltérés a két tanulmány között természetesen az, hogy Bateson saját maga hozta létre vizuális anyagját, míg Goffman már kész kereskedelmi fényképek elemezését választotta.

Kapcsolódó projektek. A Balinese Character és a Gender Advertisements magasra tették a mércét a későbbi kutatók számára. A vizuális fényképészet társadalomtudományi ágának mostani állapotát jól jellemzi, hogy ez a két oly rég készített tanulmány még mindig alapjául szolgál a mai tanulmányoknak. Ezen munkák analitikus erősségeinek a kihasználása a 2.1-es feladat alapján érhető el. Reméljük, hogy az Ön tapasztalatai ezzel a projekttel ráébresztik a társadalmi élet vizuális megörökítésének a nehézségeire. Azonban létezik a fényképek feldolgozása során számos olyan módszer, mely az említett tanulmányoktól eltérő megközelítésből vizsgálja azokat. Egy ilyen módszer az, amikor a fotóalanyokat bevonjuk a róluk készült fényképek elemzésébe. Schwartz szerint, aki ezt a módszert egy vidéki földművelő közösség tanulmányozása során alkalmazta, a következők az előnyök:

„Mivel a fényképes interjú extenzív verbális kommentálást von maga után, ennek az interjú-technikának számos előnye van. Az interjúalanyok hezitálás nélkül választoltak a közösségüket, szomszédjukat, és családjukat érintő kérdésékre. Mivel az interjúalanyokat megszokott feladattal láttuk el (hiszen ez olyan, mint a családi fotóalbum nézegetése), az interjúhelyzet okozta feszültségek hamar feloldódtak. Az interjúalanyok sokkal inkább egyenesen a fényképekre reagáltak, és kevéssé zavarta őket a jelenlétem valamint a feladat, mint a hagyományos interjúfelállás során.‖

—(Schwartz, 1989:151-2)

A 2.2-es feladatban lévő projekt a fényképes interjú egy egyszerű formáját mutatja meg. A kutatás alanyainak a kutatásba való bevonása a társadalomtudományok más ágaiban is megtalálható. A szociálpszichológiában az

„autofotográfiá‖-nak nevezett módszer már évek óta az egyén kutatásának egyik kvantitatív módját képezi. Az önfényképezés a fényképes interjútól annyiban tér el, hogy a fotóalany készíti a fényképet, és a kutató egyedül elemzi azokat. Robert Ziller és az autofotográfia más úttörői úgy tekintenek a fényképekre, mint az énre vonatkozó hagyományos szóbeli pszichológiai elemzések egy természetes kiterjesztésére. Sőt, az énnek olyan oldalai is vannak, melyeket fényképekkel jobban lehet vizsgálni. Például Ziller és Rorer a szégyenlősséget vizsgálták ezzel a technikával. Úgy találták, hogy az elsőéves egyetemisták kevésbé fényképeztek embereket, amikor arra kérték őket, hogy készítsenek a környezetükről képeket, mint idősebb társaik, akik már jobban beilleszkedtek az egyetemi életbe. Általában a szégyellős emberek kevésbé mertek fényképezni más embereket.

2.1 feladat: Dokumentumfotózás kontra kész képek elemzése

Ahogy már korábban is említettük ebben a fejezetben, az egyik legnagyobb különbség a vizuális társadalomtudományok világában a fényképező kutatók (pl. Bateson) és az kész fényképeket elemző kutatók (pl. Goffman) között húzódik. Ez a kísérlet arra ösztönzi az olvasót, hogy betekintést szerezzen mindkét technikába, és megtanulja komparatív előnyeiket és hátrányaikat. Mivel ez a feladat elég sok munkával jár, a csoportos munka ajánlott.

1. Először, válassz ki egy általad érdekesnek vélt csoportot vagy szubkultúrát. Ez lehet sportolók (pl.

kosarasok), azonos hobbit űzők (pl. bélyeggyűjtők), vagy azonos zenét kedvelők (pl. punkok) csoportja.

2. Ezután készíts olyan dokumentáló fényképeket, melyek hűen mutatják be az adott csoportot. Próbálj meg antropológiai vagy szociológiai szemléletet felvenni, a csoport életvitelét, értékeit és társas érintkezéseik formáit bemutatva.

3. A harmadik lépés ugyanerről a csoportról már meglévő képek összegyűjtése. Ezeket könnyen megtalálhatod az adott csoport magazinjaiban. (pl. kosárlabda vagy zenei magazinok).

4. Készíts két rövid (750 szavas) fényképes esszét (szöveg fényképekkel kiegészítve, vagy fordítva), amely egyszerű áttekintést nyújt az általad kiválasztott tevékenységről.

5. Ha ez is megvan, vesd össze és értékeld a két eljárást a következő szempontokból: (a) a tevékenység bemutatása a kétféle képsor által (pl. nagystílű, egyszerű, formális, informális), (b) a két módszer objektivitásának vizsgálata, abból a szempontból, hogy mit adnak át a tevékenységből. (pl. mit sikerült átadni a fényképeknek, és mit nem). (c) a megközelítés rugalmassága (pl. a két módszer korlátai fotós esszé készítésekor) (d) a két módszer forrásai (anyagi, időbeli, technikai). Mik a két módszer erősségei és gyengéi? Mit tanultál a fényképek társadalomi kutatásokat kiegészítő szerepéről?

Clancy és Dollinger a nemi szerepek tanulmányozásakor használták az autofotográfia technikáját. A társadalmi kapcsolatokról való kezdeti hipotézisük beigazolódni látszott kutatásuk során. Például, azt vették észre, hogy a férfiak sokkal inkább hajlamosak arra, hogy csak saját magukról készült fényképekkel álljanak elő. A nők ezzel szemben inkább olyan fényképeket készítettek, melyek emberi kapcsolataikat mutatták be: fényképeik többször ábrázoltak emberi érintést, mosolygást, embercsoportokat és család-orientált képeket. Ezzel szemben, a férfiak gyakran fényképeztek tevekénységeket, mint például sportot vagy más szabadidős tevékenységet, valamint státusszimbólumokat, például autókat vagy motorokat.

Ez a technika interkulturális különbségek vizsgálatára is jó. Ziller négy különböző nemzetiségből (amerikai, japán, tajvani és venezuelai) álló Amerikában élő diákcsoportot kért meg, hogy fényképezzék le azt, amit az USA jelentett a számukra. Amikor összehasonlította az amerikai diákok által készített fényképeket a többivel, hat képkategóriában vett észre jelentős különbségeket. Az amerikai diákok sokkal inkább olyan fényképeket készítettek, melyek a „szabadságot‖ és „patriotizmust‖ ábrázolták (pl. zászlók, politikai poszterek, templomok), míg a külföldi diákok inkább „sportokat‖ vagy „ételt‖ (McDonald‘s éttermek, kóla automaták) fényképeztek.

2.2. Feladat: fotós interjú

Térj vissza a vizsgált csoporthoz vagy szubkultúrához a kétféle képekkel. Az adatközlőkét oszd három csoportra. Az egyikben a te fotóiddal dolgozz, a másikban az újságok fényképeivel. Egyenként mutasd a képeket és kérdezd meg, mit jelent nekik. A harmadik csoporttal képek nélkül beszélgess el arról, az adott tevékenység mit jelent nekik. Mindegyik beszélgetést vedd magnóra és írd le. Ha végeztél, értékeld ki a különböző módszereket. Vesd össze (a) a csoportdinamikát (melyik beszélgetés volt természetesebb, őszintébb, nyíltabb, kevésbé erőltetett), (b) a témákat, amik szóba kerültek (témák száma, elvont vagy konkrét szinteken beszéltek-e róluk). Milyen következtetést vonsz le a fotós interjú lehetőségeire vonatkozóan? Mik az előnyei és hátrányai a hagyományos nem-strukturált beszélgetéshez képest? Mi az előnye/hátránya a saját, ill. a médiából vett fotónak?

2.3 Feladat. Autofotográfia és intergenerációs változás

Ziller nemzetek közötti kutatását könnyen megváltoztathatjuk, ha az életkort vesszük elsődleges független változóként. Egy ilyen szempontú ön-fényképezési projekt kiváló módja lenne a generációk közötti különbség felderítésére a nemzeti identitástudat vizsgálatakor. Ehhez a feladathoz használj három generációs kohorszot, például fiatal felnőttek (18-24 év), fiatal középkorúak (45-50) és végül idősek (70-80). Minden kohorsz tagjai készíthetnének néhány fényképet (10 elég lenne), amely szerintük a legjobban kifejezi az országuk nemzeti identitását, vagyis olyan képeket melyek a legjobban kifejezik azt, hogy mit jelent a nemzetük a számukra.

Azért, hogy összevethetőek legyenek a képek, meg kell kérned a résztvevőket, hogy korlátozzák a területet amelyen belül fényképeznek, például lehetőleg lakókörnyezetükre. Ez úton elkerülhető az, hogy például vidéki és belvárosi lakosok képeit kelljen összevetned. Zillerhez hasonlóan neked is észre kell venned néhány összefüggést az egyes korosztályok és a nemzeti identitást legjobban tükröző, általuk választott tárgyak között.

Egy másik dimenziója a kutatásnak az lehet, hogy megkérdezed a két idősebb korcsoport tagjait, hogy vajon vannak-e birtokukban olyan, hasonlóan a nemzeti identitást tükröző régebbi felvételek, melyeknek tárgyai már nem léteznek, és megkérdezheted őket, hogy a nemzeti identitás régi szimbólumai vajon jobban tükrözik-e azt, mint az újak.

2.5. A fényképek, mint történeti dokumentumok: felmerülő