B i h a r i n é A s b ó t h E m ő k e
» Az alapítók közt egy csurgói
Férjemmel és másfél éves kislányunkkal 35 éve kerültünk kicsi hazánk egyik végé-ből a másikba, idegenként. Nyírbátorból Csurgóra. Nyírbátorban hátrányos helyze-tű gyerekekkel töltöttem sok időt, klubszerűen, s akkoriban kerültem kapcsolatba a Népművelési Intézettel. Kértek anyagokat, boldogan írtam, küldtem a Népművelés c. folyóiratba. Heti „Kakukkos órákat” rendeztem a fiataloknak a Kakukk étteremben, kluboztunk, stb.
Csurgón a művelődési ház igazgatói állását kaptam meg. Előtte Dombóvárra mentem tájékozódni Balipap Ferenchez (a nagy csapatból először vele találkoztam). Csurgón az akkori tanácselnök, Pápa Imre megengedte, hogy kapjak egy településtérképet, ame-lyen az ott élők neve is szerepelt. Jó két évig tartott, míg megismertem, hogy kik laknak a háztetők alatt. Sok segítséggel, beszélgetéssel. Kívánságokat fogalmaztak meg az itt élők és kezdeményeztek is. Bejött. Csatlakoztak a meghirdetett programokhoz, mert tőlük eredt az ötlet.
Kaptam meghívásokat szakmai találkozókra, táborokba. Bakonyszentkirályon voltam először részese település feltárásnak, ott ismertem meg Szentpéteri Zoltánt, Varga A. Ta-mást, Péterfi Ferencet, Vattay Dénest, Hallgató Évát, Takács Pétert és sokakat. Gyarapodtam kapcsolatokban. Aztán Telkibánya, ahol már sok ismerős gondolatait tárolhattam el, s újakét is.
Országos Csokonai Diákszínjátszó Napok. 1969-től kétévente került megrendezésre Csur-gón. Még fél éve sem éltünk itt, amikor már fel kellett készülni a fogadásra és rende-zésre. Nagytermes művelődési házunk és kis termeink lerobbant állapotát a falakra szegezett szőnyegekkel takargattuk, de a hangulat minden félszünket eloszlatta. Neves színészek, rendezők zsűriztek, olyanok is, akik Csurgón diákként léptek színpadra va-lamelyik csoportban, s lettek később elismert színészek, rendezők. Csokonai szellemét itt biztosan sok színjátszó csoport érezte maguk körül keringeni, s kaptak sugallatot is, hiszen nem volt olyan csoport, amelyik ne merített volna erőt ebből a találkozóból.
Nehéz volt elfogadni 1998-ban, amikor megvonták Csurgótól a rendezői jogot. Oka? A játékterek a technikával együtt elavultak, megnőttek az igények az elhelyezési feltétek iránt.
Egyszer felhívott Vercseg Ilona, hogy lejönne pár napra hozzám, interjút készítene velem a munkámról. Megdöbbentem: ugyan már, velem? Egyik jelentős kérdése számomra az volt: miért vagy népművelő? Rövid volt a válaszom: segíteni szeretnék… S utána is ez volt elsődleges számomra.
Emlékezetes programjainkból
Átvettük a TV közkedvelt játék műsorait: Lehet egy kérdéssel több? Egri Jánost is meghívtuk a döntőre. Következett a Szerencsekerék, szintén teltházas estékkel, majd jött egy telefon: megbüntethetnek, mert nincs szerzői jogunk, plagizálunk. Nehezen, de sikerült megúszni.
Megrendeztük a Megyék Napjai sorozatunkat. Havonta mutattunk be egy-egy megyét.
A szervezésbe bevontuk azokat, akik az érintett megyékből költöztek Csurgóra. Aján-lásokból és telefonkönyvekből kerestük a nagyobb cégeket, ismert személyiségeket.
Mindenkinek egyéni levelet írtunk, bemutatkozó anyagokat kértünk kiállításokhoz, műsorokhoz és ajándékokat a vetélkedők számára. Ezeken a napokon biztosan azok voltak a legbüszkébb csurgóiak, akik a bemutatkozó megyéből származtak.
Megtudtuk, hogy van a tanácsnak egy szőlőhegyi pincéje, amit sikerült átvenni és fel-újítani. Itt aztán lehetett sátoros táborokat rendezni, többnyire gyerekeknek. Itt ren-deztük az első évben, 1984-ben, a nomád kézműves gyerektábort (akkor már volt fa-zekas korongunk, égetőkemencénk). Ide hívtuk meg Varga A. Tamást, aki magával hozta Szirmai Ottót Fótról. Segítették még a sátortábor (katonai sátrak) felépítését is és persze a szakmai munkát.
Közösségi tévé, helyi nyilvánosság - Péterfi Feritől tanultam. Klung Bálint bácsi és fia segítségével kiépítettük a hálózatot, stúdiót rendeztünk be (milyen kezdetleges technika volt az!) majd Garai Lajos kollégám munkálkodásával és többek segítségével hamarosan komoly helyi értékké vált ez a helyi nyilvánosság. Több éve már országos médiumok kérik az anyagaikat, miközben küzdelmes éveket kellett átszenvedniük.
Túlélték, vállalkozókká váltak.
Csurgón, az ősi diákvárosban, több nyomda is működött, voltak helyi újságok, kiad-ványok, könyvsorozatok. Felélesztettük a hagyományt, elindítottuk a Csurgó és Környé-ke helyi újságot, havi megjelenéssel, ingyenesen. Nem volt még számítógép. Éjszakákon át a Zeneiskolában írtuk a cikkeket, szerkesztettünk, ragasztottuk nyomdakészre, haj-nalra vittük a nyomdába, Mezei Janóhoz.
Múltkutatók és egyben a jelenről szólóak voltak kalendáriumaink.
Férjem sokat dolgozott nekünk, velünk, egyszer 11 hónapig a művelődési ház alkal-mazottjaként is, majd a helyi zeneiskola munkatársa lett. Ekkor erősödött meg a két intézmény közötti kapcsolat. Közösen terveztünk és valósítottunk meg koncerteket, bálokat, ünnepségeket, fúvós egyesület alakítását Horváth Endre vezetésével, és sorolhatnám…
Velük rendeztük régi művelődési házunkban a kávéházi estéket, May Győző igazgató úr irányításával, Gavallérné Frank Edit múlt idéző díszleteivel. Volt ott régi újság, sült tök árusítás; igazi kávéházi hangulat, zenével, tánccal, felszolgálással, rengeteg felké-szüléssel. Elmúlt.
49 ¶
Egyesületi – közösségi élet
Olvasgattam róla, de amikor Siójuton voltam Róka Gyuláéknál meghívottként, 1982.
március 14-15-én Beke Pállal, Keczeli Ágnessel, több nem helybélivel és még több hely-bélivel, akkor döbbentem rá, hogy mekkora ereje lehet egy helyi közösségnek, főleg ha hivatalossá válnak, s jogokat gyakorolhatnak. Egy évre rá Pogányszentpéteren meg-alakítottuk az ország harmadik közművelődési egyesületét, a II. Rákóczi Ferencről elnevezettet, Novák Józsi bácsival s az ott élőkkel (két évbe került, míg az egyesületet sikerült bejegyeztetni). Az elsőként belépő tagok többnyire idősebbek voltak. Sokat segített Beke Pál és Kemény Bertalan. Novák Józsi bácsi 6 éve meghalt, s nincs már egyesület...
Csurgón megalapítottuk a Baksay népfőiskolát, mely több évfolyamon át élt. Vendég előadóink voltak: Benda Kálmán, Sz. Tóth János, Andrásfalvy Bertalan és sokan mások.
Nagyszakácsi, Királyi Szakácsok Versenye: immár 25 éve kezdődött Béres Júlia kez-deményezésére. Segítettem a Királyi Szakácsok Nyomdokán Egyesület létrehozását, a rendezvényeket. Júlia 10 éven át dolgozott azért, hogy minősége és értéke legyen ennek a versenynek, és ezt el is érte. Később elhagyta országunkat, folytatódott a nagyszabású rendezvény, de hiányzott a „szülőanyja”. Egy éve megszűnt a királyi szakácsok versenye.
az alapítók közt egy csurgói
A régmúlt
Röstelltem, hogy folyton foltozni, takargatni kellett a mi kis nagytermes művházunkat, így aztán vettem a bátorságot, és kértem az akkori tanácsot, hogy újítsuk fel, bővítsük ki. Először azt mondták, hogy ez nem az én dolgom, de nem hagytam. Megalakítottuk a Közösségi Ház Építéséért Egyesületet, melynek rövid időn belül 162 tagja lett.
Meghívtam Makovecz Imrét és Varga A. Tamást; a város vezetői megbízták őket egy új szabadidős centrum tervtanulmányainak elkészítésével. Elkészültek a tervek. Álomnak hittük, s az is maradt. Pályáztunk, de oly csekélyke összegek álltak rendelkezésünkre abban az időben, hogy nem lett belőle semmi. Ám Tamásékat elvittem Berzencére, Szentára, ott is átalakításra, felújításokra szorultak a közösségi terek. Elkészítették a terveket, és ott meg is valósultak.
Nagy Ervin, akkor még Makovecz társa, megbízást kapott egy újabb művelődési ház terveinek elkészítésére a polgármesteri hivatallal szembeni területre. Varga A. Tamás szakértői segítségének igénybevételével elfogadták a tervet. Jöttek erdélyi barátaink ács ismerősei csekélyke fizetésért és ellátásért elkészíteni a nyílászárókat és fa tetőszerkeze-tet. Rengeteg vita árán végül átadásra került az új közösségi ház.
20 évvel ezelőtt alapítója lettem a Somogyért Egyesületnek. Sokáig elnökségi tagként dolgoztam, kicsit mezei háttérből, de sok segítséget kaptam. Fontosnak tartottam ezt az egyesületet, és segítettem a megyei tagszervezetek létrejöttét és működését.
Testvérvárosi kapcsolatok
1984-ben kaptam egy meghívást a Népművelési Intézettől egy háromhetes francia tanulmányútra. Ekkor találkoztam egy normandiai kisvárosban, Aumale-ban a város-vezetőkkel, sokat meséltem nekik Csurgóról, s hívtam őket, hogy látogassanak meg bennünket. 1985-ben megérkezett egy küldöttség Paul Blin és Max Johanny vezetésével;
azóta tart a kapcsolat.
Rendeztünk Csurgón egy nagysikerű egyéves programsorozatot: „Játszik Csurgó, játszik a város”. 5 fős csoportoknak kellett benevezni, és játszani helyi és országos hagyomá-nyok felelevenítésével. Volt benne húsvét, majális, kenyérszentelő, de a csúcs egy ma-gyar hagyományoknak megfelelően eljátszott lakodalom rendezése volt francia test-vérvárosunkból érkező ifjú, házasságot kötő pár és vendégeik számára. A vendégsereg meghaladta a 300 főt, ebből csurgóiak és környékiek voltak többségben országos és francia médiumok közvetítettek erről az eseményről.
Több testvérvárosi kapcsolat élesztője és ápolója voltam segítőimmel együtt – Aumale, Vrsar, Székelykeresztúr, Heimausen, Ogachi.
51 ¶
Munkahelyváltás
1993-ban Kováts Flóriánék hívására elhagytam népművelői pályámat és a Közösség-szolgálat Alapítvány munkatársa lettem. Többnapos képzéseken vettünk részt, rend-szeresek voltak a munkamegbeszélések, tapasztalok átadása, megkezdett folyamatok átbeszélése, egymás építése. Az időben kezdtünk mi, alapítványi dolgozók franciául tanulni Solymosi Judit kiváló módszerével. Huszerl Józsi pedig szigorúan vette a szá-mítástechnikai oktatást.
Bizonyára keverem a KÖFE és a Közösségszolgálat Alapítványnál töltött időszakokban átélt, s átadott munkáimat, nehezemre esik kibogozni. Akkoriban kezdtük a közösségi felmérést megtanulni és gyakorolni.
1993-ban indult az „Ifjúkor válságai és jövőképe Csurgó és térségében” elnevezésű projektünk 17 település bevonásával, az Autonómia Alapítvány támogatásával. Annyira jól sikerült program volt, hogy közösségek alakultak, és elkészült a térségi ifjúsági közösségi felmérés. Ennek egyik eredményeként 1993-ban megalakult lett a CSU-FI Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat, jelentős felnőtt segítői hátérrel. Heti, havi üléseken terveztünk és elemeztünk, programokat valósítottunk meg; a fiatalok részeseivé váltak a helyi önkor-mányzásnak. Csurgón alakult meg a Települési Ifjúsági és Gyermek Szövetség.
Porrogon Tatár Ferenc falugondnokkal és a népdalkörrel közösen készítettük a közössé-gi felmérést. Ennek eredményeként helyi újságot kezdtünk szerkeszteni, két közösség alakult, majd egy alapítvány is létrejött – működnek.
Segesden is készítettünk közösségi felmérést Gőbölös Zsuzsival és a helyiekkel. Sokszor vártak, alig tudtam odaérni, de eljönni még nehezebben ment. Itt is készült helyi újság, az akkor alakult helyi közösségek megerősödtek, s újabbak alakultak.
Somogyudvarhelyen Horváthné Faragó Andrea az „Ifjúkor válságai” projektünk részese, erős alkotóeleme volt. Mára már települési képviselő, a családi napközi létrehozója, színjátszó kör vezetője és megannyi közösség segítője.
Voltam két ciklusban alpolgármester, majd polgármester (1994 – 2006) Csurgón.
Talán azért, amit Ilikának mondtam.
Életem legnagyobb álma volt a Magyar Népmese Park megépítése. Hiú ábránddá vált több év fáradozása után. Rengeteg felkészítő beszélgetés, közmeghallgatás, képzés történt, pályázatokat írtunk, Jankovics Marcell irányításával elkészült a megvalósítha-tósági tanulmány. 2006-ban nem választottak meg polgármesternek, s később nem is foglalkoztak már ezzel a projekttel.
A KÖFE-ről írok itt a végén, hiszen az előző történetek hátterében ez a szervezet sze-repel leginkább. Régi és kapcsolatokat ápoló barátságaink révén természetes, hogy azonnal alapítónak jelentkeztem. Munkáim során mindig tőlük kaptam indító erőt,
az alapítók közt egy csurgói
bíztatást, kérdéseimre javaslatokat, s ami legfontosabb: épülést és barátságot; ebből, sajnos, ma már elég kevés van.
Kunbábony
Azt hiszem, 16 évvel ezelőtt vittem 6 kis fenyőcsemetét, elültettem, három maradt meg belőle, de szépek – élnek. Ott van az asztalon egy emlékkönyv. Sokan írtak az oldalaira.
Én is. Tamásról, a Civil Kollégium megálmodójáról és megvalósítójáról. Itt kaptam a legtöbb szakmai támogatást.
Kevés Nyári Egyetemen tudtam részt venni, de azok olyan töltekezések voltak, me-lyekkel gazdagodtam, és amit kaptam, azt tovább tudtam adni. Amikor esélyem volt elmenni Kunbábonyba a KÖZTÁMHÁLÓ műhelyekre, mindig kértem, hogy ha ott lesz Varga Matild, egy szobában alhassak vele. Ritkán találkozó, de nagy barátok vagyunk, ahogyan már nem élő társával, Sebestyén Sanyival is voltunk. Átbeszéltük az éjszakákat.
Nyugdíjazásom előtt még dolgoztam Zákányban a Megoldás Alapítványnál, az MTA Gyerekszegénység Elleni Programban, ahonnan átkerültünk a minisztériumhoz. Én Sásd és Szigetvár kistérségben voltam közösségfejlesztő.
Hiszem, hogy amit az életem során megoldottam, azt azoknak köszönhetem, akiktől tanultam. Szüleimnek és mindazoknak, akikről most írtam. Sokakat nem említettem, mert elkalandoztam, ezért az ő bocsánatukat kérem.
53 ¶ húsz év a helyi közösségek szolgálatában
1 Külön öröm számomra, hogy nemrégiben megjelent, a nagy múltú, a megye közösségeit bemutató Örökbecsű c. kiadványban, Józsa Kálmánné írása, mely bemutatja a 25 éve indult folyamatot és annak máig tartó hatását.