Az adórendszer és az adózás fogalma

Az adórendszer Heller (1943) megfogalmazása alapján: „a különböző adónemek olyan tervszerű csoportosítása, amely nemcsak az adóforrások sokaságával számol, hanem az egyes adók tökéletlenségeivel is. Az adórendszer tehát céltudatos egymás mellett alkalmazása többféle adónak oly módon, hogy azok egymást kiegészítsék”.

Musgrave-Musgrave (1993) szerint egy hatékony adórendszernek a következő hat elv szerint kell működnie:

 legyen igazságos,

 minimális legyen a holtteher veszteség,

 más gazdaságpolitikai célok befogadása esetén az igazságot legkevésbé zavaró,

 fiskális és stabilizációs politikát lehetővé tevő,

 hatékony adminisztrációt és egyértelműséget biztosító,

 minimális igazgatási és adminisztrációs kötelezettségekkel beszedhető legyen.

Egy másik megközelítés szerint egy jól működő adórendszernek öt tulajdonsága van (Stiglitz, 2000):

 Gazdaságilag hatékony: az adórendszernek nem szabad megzavarnia az erőforrások hatékony elosztását.

 Egyszerűen adminisztrálható: az adórendszer igazgatása viszonylag olcsó és könnyű legyen. Az adórendszer adminisztrációja jelentős költségekkel jár, ide értve az adóhivatal közvetlen költségeit és az adófizetők közvetett költségeit.

 Rugalmasság: az adórendszerek különböznek egymástól abban, hogy mennyire egyszerű módosítani egyes elemeiket. Az adórendszer rugalmasságának fontos szerepe van a gazdaság stabilitásában.

 Politikai felelősség: nagyon fontos elvárás, hogy az adórendszer egyes elemei egyértelműen kifejezzék az adóztatás célját.

 Igazságosság: méltányos adórendszer kialakítása mind elméletileg, mind gyakorlatilag fontos szempont.

Smith az adózás négy alapelvét fogalmazta meg, amelyek a jó adórendszer ismérveiként váltak ismertté (Cullis, 2004):

 Igazságosság: mindenkinek a „legjobb tehetsége” szerint kell hozzájárulnia a köz-terhekhez. Az egyéneknek képességük szerint kell az adóterheket viselniük.

(fizetőképesség elve)

 Biztonság, kiszámíthatóság: az adónak mind az adófizető, mind a kivető számára egyértelműnek, áttekinthetőnek és az önkényt kizárónak kell lennie.

 Alkalmasság: a polgár akkor adózhasson, amikor számára gazdaságilag a legalkal-masabb.

 Gazdaságosság és hatékonyság: az adó beszedése minél olcsóbb legyen, azaz könnyen beszedhető adónemek legyenek. Az adózás többletterhét minimalizálni kell.

Németh (2006) szerint az adórendszerek összehasonlításakor az alábbi adótényállásokat kell megvizsgálni:

 milyen az adóterhelés,

 milyen adónemek vannak (fogyasztás, munka, tőke),

 kikre irányul az adóztatás,

 mi a vetítési alap (százalék, érték, naturália),

 mi az adókötelezettség mértéke,

 milyen adókedvezmények, mentességek léteznek.

Burján et al., (2007) szerint egy adórendszer akkor funkcionál jól, ha:

 egyszerű: az egyes adófajták könnyen áttekinthetők, az adókat nehéz eltitkolni.

 semleges: az adóköteles személy az adó hatására nem változtatja meg viselkedését.

 igazságos: akinek a teherviselő képessége nagyobb, az több adót fizessen.

 konzisztens: azt jelenti, hogy a nemzetközi partnerek adórendszerével összhangban van, valamint az egyes adónemek hatása nem ellentétes.

 stabil: az adórendszer csak ritkán változik és ennek a változásnak a tendenciája kiszámítható.

Pankucsi (2013) szerint a megfelelő adórendszer soha nem önmagáért való, hanem szolgálja a mindenkori kormányzati törekvéseket.

Az optimális adóztatás az alábbi két elv szerint működhet:

 Haszonelv alapján történő adóztatás: a közjavakat fogyasztó egyén eltérő módon és eltérő mennyiséget fogyaszt a közjavakból és ennek mértékében fizetnie kell ezekért (Musgrave-Musgrave, 1984).

 Fizetőképesség szerint történő adóztatás: az azonos fizetőképességű adófizetőket azonos összeg befizetésére kötelezi, míg a kevésbé szolvens adóalanyok kevesebbet fizetnek. A fizetőképesség a jövedelmeket tekintve határozza meg a közkiadásokhoz való hozzájárulást, a fizetőképesség mérése pedig a jövedelmek és a vagyon mutatóinak mérését fejezi ki (Lakatos, 2007).

Az adók szükségessége ma már vitathatatlan, hiszen a nemzetgazdaságok központi irányítása nagyrészt ezek segítségével látja el stabilizációs és allokációs feladatait. A magánszemélyek alkotmányos kötelezettségei közé tartozik, hogy a jövedelmükből hozzájáruljanak a közterhek viseléséhez, ami gyakorlatilag a jövedelemadó révén valósul meg (Tétényi, 1997).

Gábriel-Hüttl (1998) értelmezése alapján az adó nem más, mint a magánszektorok és az állam közötti jövedelem- és vagyonosztozkodás mértékének és módjának kifejezése.

Stiglitz (2000) szerint adók, azóta léteznek, mióta szervezett kormányzatok vannak. Az adó olyan általános, vissza nem térülő, kötelező pénzbeli szolgáltatás, amelyet az állam, vagy más közhatalmi szervezet jogszabályok alapján hajt be (Kállai-Sztanó, 2000).

Az adó fogalma a pénzügyi jogban két értelemben határozható meg:

a. Az adó materiális viszonyként:

- vertikális (az adóztató közhatalom és az adózó között) és

- horizontális (az adózó és a társadalom tagjai között, mely a közterhek elosztásának viszonya is egyben) kapcsolatrendszert hoz létre.

b. Az adózás jogi értelemben a szerteágazó viszonyrendszernek főleg a vertikális irányát ragadja meg. Fogalmát tekintve az állam, illetve az adóhatóság és az egyén vagy szervezetek közötti viszony, amelyet anyagi és eljárási normák határoznak meg. (Földes, 2001)

Ilonka (2004) véleménye szerint az adózás mindig a nagyobb társadalmi átalakulások eredményeként mérséklődött.

Herich (2006) gondolatmenete szerint a nemzetközi adózás magában foglalja azokat az elveket, normákat és gyakorlatokat, amelyek - adott térben és időben - meghatározzák egy adott gazdasági esemény költségvetési következményeit valamennyi érintett országban.

Járosi et al., szerint (2006) a jövedelemáramlás adóztatása során a következő lehetőségekkel találkozhatunk:

 a háztartások jövedelmének adóztatása

o a jövedelmek összevont, egységes elvek alapján történő adóztatása,

o a jövedelmek bevételi forrásként az egyes források esetében eltérő elvek alapján történő adóztatása,

 a vállalkozások adóztatása o az árbevétel adóztatása

o az egyes felhasznált termelési tényezők adóztatása o a vállalkozások eredményeinek adóztatása

 a jövedelmek felhasználásának adóztatása o a jövedelmek elköltésének adóztatása o a megtakarítások adóztatása

Vigvári (2010) megfogalmazása szerint az adóknak két funkciójuk van: egyrészt forrást biztosítanak a különböző állami funkciók ellátásához, másrészt szabályozó, ösztönző szerepet is ellátnak. Az adók a vállalatok és a fogyasztók számára költséget jelentenek.

Simonovits (2010) szerint az adónak két formája van, a bruttó és a nettó adó. A bruttó adó az, amelyet az egyének a bevallott keresetük után befizetnek, a nettó adó pedig az, amely a bruttó adóból megmarad, ha levonjuk az egyéneknek fizetett járadékokat.

A téma kapcsán említett szerzők adózási elméleteiből általános jelleggel levonható az a megállapítás, hogy valamennyien kiemelt hangsúlyt fordítanak a méltányos, igazságos és hatékony adórendszer szükségességére.