A XXI. század megváltozott munkakörülményei

1.1. AZ INDUSZTRIÁLIS TÁRSADALOM BÉRMUNKAVISZONYA:

A „FORDIZMUS”

A bérmunkás létet az ipari fejlődés keltette életre, ahhoz pedig, hogy a bérmun-kaviszony érvényre jusson, a nagyvállalat biztosított elengedhetetlen és kitünte-tett szerepet. Maga a bérmunkásság már a preindusztriális társadalmakban is létezett, azonban sosem volt elegendő ereje ahhoz, hogy kikövetelje magának a bér munkás léthelyzet átfogó kereteit. Az ipari fejlődés kezdeti időszakára a bér-munkaviszonyt a következők jellemezték: minimális jövedelem (amely a létfenn-tartáshoz éppen elegendő volt, azonban a fogyasztási beruházásokra már elégte-len), nem voltak jogi garanciák a munkások számára, ingatag volt a viszony a munkások és a munkaadók között, ezért a munkások gyakran váltottak munka-helyet (Castel 1988). Ez a bizonytalan bérmunkás léthelyzet az ipari fejlődéssel, az ipari társadalom kialakulásával és megszilárdulásával jelentős változásokon ment keresztül. Castel öt feltételt határozott meg, melyeknek teljesülniük kellett ahhoz, hogy az iparosodás kezdeti időszakára jellemző bérmunkaviszony átalakuljon.

E  feltételek kialakulásának bemutatásával fogom a következőben vázolni, hogy milyen folyamatok mentén alakult ki a már az indusztriális társadalom „fénykorá-ra” jellemző bérmunkaviszony, és mi jellemezte azt.

Az első feltétel az volt, hogy egyértelmű különbséget kellett tenni aközött, hogy ki számít munkásnak, és ki az, aki nem. Azt pedig, aki nem tartozik a munkások közé, vagy ki kellett szorítani a munkaerő-piacról, vagy szabályozott feltételek mellett be kellett tagolni oda. Második feltétel volt a munkások hozzáláncolása a kijelölt poszthoz. Emellett ki kellett alakítani az időfelhasználás pontos, elemekre bontott, szabályozott kereteit. Ezt a folyamatot általában Taylorhoz, majd Ford-hoz kötik, azonban kezdete a XX. század előtti időkre tehető. A munkafolyamatok tudományos megszervezése azt eredményezte, hogy a munkásoknak nem külső kényszerhez kellett alkalmazkodniuk, hanem technikai műveletekhez, melyeknek időtartamát pontos mérések alapján szabták meg (Castel 1988). Taylor a termelé-si folyamatok részletes elemzését végezte el, amely lehetővé tette azt, hogy a mun-kafolyamatokat időben és térben jól összehangolható műveletekre lehetett bonta-ni. Taylor módszere sok országban jelentős hatást gyakorolt az ipari termelés szer-vezésére. Taylort csupán a termelés hatékonyságának növelése érdekelte, azzal nem foglalkozott, hogy elemezze a termékek eladását is. Azt, hogy a tömegtermelés elengedhetetlen része az előállított termékek tömeges eladása, azt Henry Ford is-merte fel először (Giddens 2002). „A fordizmus kifejezés a Ford által megteremtett tömegpiac igényeihez igazodó tömegtermelési rendszerre utal” (Giddens 2002:

488).

Ford újítása a termelékenység és hatékonyság növelésére az volt, hogy munká-sai futószalag mellett dolgoztak. A munkafolyamatot kisebb munkaelemekre osz-tották, és minden egyes munkásnak egyetlen, meghatározott feladatot kellett

elvé-geznie. Ez a hatalmas üzemekben való, futószalag melletti gyártástechnika az au-tógyártás modelljévé vált világszerte, valamint más iparágakban is elterjedt (Giddens 2002). A fordizmus a nagy gazdasági világválság következtében alakult ki az 1930-as évek Amerikájában, Európában pedig a második világháborút köve-tően terjedt el. A munka fogalma Európában is leszűkült a bérmunkára, a mun-kavégzés e formája a XX. század közepétől főleg a kelet-közép-európai országok-ban vált szinte kizárólagossá, itt a bérmunkán kívül a jövedelemszerző tevékeny-ségek más formái szinte alig voltak jelen (Csoba 2010).

Harmadik feltétel volt az, hogy olyan béreket biztosítsanak a munkások számá-ra, amelyek lehetővé teszik azt, hogy kialakítsák a munkásréteg fogyasztási nor-máit. Ez elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a munkás ne csak a tömegter-melés munkafolyamatában vegyen részt, hanem fogyasztóként is megjelenjen Castel 1998).

Negyedik feltétel volt, hogy a fogyasztásba való bekapcsolódáson túl a munká-sok a társadalmi tulajdonokból és a közszolgáltatámunká-sokból is részesüljenek. Ezt je-lentette a kötelező biztosítási és nyugdíjrendszer bevezetése (Castel 1988).

Az ötödik feltétel pedig az volt, hogy olyan munkajogi rendszert alakítsanak ki, amely „a munkást egy kollektívum tagjaként ismeri el, akinek szociális jogállása az egyéni érvényű munkaszerződés dimenziójánál tágabb körre terjed” (Castel 1998:

306).

Az indusztriális társadalomban így létrejött fordi bérmunkaviszony jellemző jévé vált ekkor a munkavállalói státus, a teljes idős (általában napi 8 órás) foglalkozta-tás és a határozatlan idejű munkaszerződés. Ezekhez a határozatlan idejű szerző-désekhez kötelező biztosítási mechanizmus tartozott. A jóléti állam szabályozása által elfogadható munkabért kaptak az emberek, mely által kiegyenlített jöve-delemelosztási szerkezet alakult ki. Jellemző volt még a jövedelem biztonsága, ami hosszú távú kiszámíthatóságot tett lehetővé. A fordi foglalkoztatási modell a mun-kások számára lineáris karrierpályát kínált (Csoba 2010).

1.2. A POSZTINDUSZTRIÁLIS TÁRSADALOM ÉS A „GATESIZMUS”

A XXI. század az informatika és az új technológiák kora, amely bérmunkaviszo-nyának jellemzőit Bill Gates után Tremblay „gatesizmusnak” nevezte (Csoba 2010). A következőkben azt mutatom be, hogy az indusztriális társadalom és a fordizmusra jellemző bérmunkaviszony hogyan alakult át a posztindusztriális tár-sadalomban.

Az ipari társadalomban a foglalkoztatási rendszer dimenzióit szabványosítot-ták: ezek a szabványok meghatározták a munkaszerződéseket, de még a munka-időt és a munka helyszínét is. A munkavégzés jogi feltételét olyan szerződések al-kották, amelyek keretfeltételeit egész iparágak és foglalkoztatási csoportok alkud-ták ki. A munkavégzés helyszínei jellemzően nagyüzemek voltak, ahol a munkaidőt az élethosszig tartó, egész napos munkavégzés jellemezte. Ez a rendszer tette

le-hetővé azt, hogy határvonalat lehessen húzni a munka és a nem munka között. Ez a szabványosított rendszer, amely a teljes foglalkoztatás ígéretével járt együtt, mára már fellazult. Ezt a folyamatot az idézi elő, hogy változások következtek be mind a munkajog, mind a munkavégzés helye, mind pedig a munkaidő tekinteté-ben. Emiatt pedig az eddig igen szilárd határvonal munka és nem munka között már egyre gyengébb, terjednek az alulfoglalkoztatás, a rugalmas és a részmunka-idős foglalkoztatás formái (Beck 2003). Amíg az ipari társadalomban az élethosz-szig tartó, egész napos munka volt szinte a munkavégzés egyetlen, kizárólagos formája, addig mára szerte a világon elterjedtek a rugalmas munkavégzés számos formái. Bár az egész napos munkára és határozatlan munkaidőre szóló szerződé-sek a mai napig a legelterjedtebb formái a munkavégzésnek, de emellett nagy számban jelenik meg a részidős munka, a határozott idejű foglalkozatás és a mun-kanélküliség, melyek együtt alkotják az összképet (Dahrendorf 2004).

Nemcsak a munkavégzés idejében történtek változások, hanem a térbeli kon-centrációjában is, ami miatt változóban van a munka üzemszerűsége is. „A munka látható, magasházakban és üzemcsarnokokban testet öltő üzemszerűségének he-lyébe egyfajta láthatatlan üzemi szervezet lép” (Beck 2003: 225). Meg kell jegyezni azonban azt, hogy a munkavégzés térbeli és időbeli változása, a rugalmas munka-végzés térhódítása nem egységesen zajlik le, nem párhuzamosan folynak a válto-zások egymás mellett (Beck 2003).

Az indusztriális társadalomban és a fordi tömegtermelésben kiemelkedő szere-pe volt a technológiai fejlődésnek, a termelési folyamatokat egyre inkább gészere-pesí- gépesí-tették. Azonban a gépek által vezérelt munkafolyamatok csekély emberi felügyelet-tel végzett irányítása különbözik attól, ahogy a posztindusztriális társadalomban számítógép-vezérléssel irányítják a termelést. A számítógépek által végzett folya-matfelhasználás a rugalmas gyártási technológiák irányába indította el az ipari termelés alakulását. A változás azt eredményezte, hogy a tervezési folyamat sokkal rövidebb és olcsóbb lett (Giddens 2002).

A fordizmus bérmunkáshelyzetét sokan a bizalmatlanság rendszerének tartják abból a szempontból, hogy az elvégzendő feladatokat a vezetés szabta ki, elvégzé-sük ütemét pedig a gépek határozták meg. A munkások a teljes munkaidő alatt szigorú felügyelet alatt álltak, önálló döntéshozatalra pedig szinte nem volt lehető-ségük (Giddens 2002). „A bizalmon alapuló pozíciók azok, amelyekben az egyén bizonyos általános keretek között viszonylag szabadon határozhatja meg munkájá-nak ritmusát, sőt magát a munkafeladatot is” (Giddens 2002: 472). Ilyen bizalmon alapuló pozíciók a fordizmus időszakában csak a vezetők esetében voltak. Azon-ban amikor a termelésben is bevezették a csoportos termelést, ez jelentősen meg-változott. Ez a termelési mód már megengedte azt, hogy a munkások másokkal együttműködve dolgozzanak együtt, valamint hogy ne mindig ugyanazt a feladat-sort kelljen elvégezniük, hanem feladatok széles skáláját. Ezáltal a munkások már önmaguk váltak felelőssé saját munkájukért, nem álltak közvetlen felügyelet alatt.

Tehát a bizalmatlanságon alapuló munkaszervezést felváltotta egy bizalmon ala-puló rendszer (Giddens 2002).

Amíg a fordizmusban azt, hogy a tömegfogyasztásba bekapcsolják a bérmun-kásokat, béremeléssel segítették, addig a gatesizmusban erre már nincs mód. A fogyasztás státuskijelelő szerepe napjainkban nagyobb, mint volt az indusztriális társadalomban, azonban a reáljövedelmek folyamatosan csökkennek. A gatesi modell már nem hozza magával a teljes munka ígéretét sem, mivel a munkava-gyon jelentősen szűkült a XXI. századra, így csak a legjobbak azok, akik bekerül-hetnek a munka világába. A határozatlan idejű munkaszerződéseket felváltotta a határozott idejű alkalmazás, valamint amíg a fordizmusban a munkaszerződések kötelező biztosítással jártak együtt, addig a gatesizmusban a biztosítás önkéntes alapú. A fordi lineáris karriergörbe helyett harang alakú karriergörbe lépett életbe (Csoba 2010).