A teológus és a világ: egzisztenciális kapcsolat?

Mint fentebb láttuk, a teológus nem objektív, hanem saját személyében is érintett vizsgálója kutatása tárgyának, azzal élő, személyes és egzisztenciális kapcsolatban van. Kritikai reflexiói őt magát is meghatározzák, vagyis életének cselekedeteiben is megjelennek. A teológus ugyanakkor tudatosan törekszik arra, hogy a meghatározottság iránya ne forduljon meg, ne az ember, a tudós – kivetítve gondolatait, vágyait – határozza meg, alkossa meg kutatásának tárgyát, amit aztán kutatása során kvázi újra felfedez. Ez a képlet ellentmondani látszik a végső meghatározottság fogalmának, hiszen attól nem lehet szabadulás. Mégis, e fogalom keretein belül maradva észlelhetjük, hogy az ember saját gondolatai, vágyai és érzései is érzékelhetők úgy, mint amelyek fölé az egyén nem képes tekinteni, azok mint egy mindent meghatározó, mozgató isten uralkodnak rajta. Az ilyenfajta én-központú meghatározottságban zárja magára az ember a már csak nevében létező teológiai kört, melyben élve már nem nyitott az olyan tartalmak (például a kinyilatkoztatás) előtt, melyek képesek kifejezni azt, ami létünket és nemlétünket valóban meghatározza. ¹⁸⁶

A teológust nemcsak tudományterületéhez, hanem életközösségeihez is személyes viszony fűzi. Hívőként és teológusként is ember, s mint ilyen több egymással átfedésben lévő emberi közösség tagja, azok közös ügyeivel kapcsolatban viszonyt alakít ki és tart fenn. Azt, hogy a hívő viszonyulása környezetéhez és közösségeihez többféle lehet és típusokba rendezhető, először H. Richard Niebuhr térképezte fel a teológiatörténetben és magyarázta el a teológia nyelvén. 1951-es műve a mai napig használatban lévő tipológiát állított fel, mely alapján a közéleti teológia művelőinek és az eziránt érdeklődő hívőknek a motivációt, céljait és megnyilvánulásait is értelmezni tudjuk. A tipológia abban is segít, hogy a közéleti teológiát elhelyezhessük a keresztény teológia különböző irányzatai között. A hívő és világi környezete, a teológia és politika, az egyház és az állam páros megnevezések helyett Niebuhr mindezeket a viszonylatokat megjelenítő szóhasználatát követjük, amikor „Krisztus és a kultúra” lehetséges viszonylatait áttekintjük.

185 Ezt Tillich 5Mózes 6.4-5-tel azonosítja (4. Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! 5. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. ) Ez a meghatározottság feltétlen és független minden külső, vagy belső körülménytől. A szóhasználat annak egzisztenciális jellegére utal.

186 A romantika kora ez utóbb megalkotott, emberközpontú teológiájának klasszikus megfogalmazója F. D. E.

Schleiermacher (lásd: McGrath, 240, 317-318. o. ) A vallás egészét ugyanezen értelmezési alapokon elutasító Feuerbach-i kritikát lásd: I.m. 190-191, 395-396. o.

A kapcsolat

Oly annyira különbözik a két világ értékrendje, hogy egymás tagadásában, ellentétpárokban lehet őket azonosítani. Nagy paradoxon, hogy a világ elutasítása miatt, az attól elfordulni

A hívők otthon vannak a kultúrában, és Jézust is összhangba hozzák vele úgy, hogy a kultúrához illeszkedő cselekedeteit és tanításait válogatják ki. Az irányzat tipikus képviselője a protestantizmus, vagy szélesebb körben a kultúr-kereszténység. Magabízó humanizmusuk értelmezése szerint Jézus Krisztus az ő számukra egy nagy tanító, felvilágosító.¹⁸⁸

Pierre Abelard,

Nem lehet őket szembe állítani és azonosítani sem, hiszen Jézus Krisztus a világ teremtője és fenntartója. Sem vagy-vagy, sem is-is, hanem kísérlet a szintézisre: mindkettőben, Krisztusban és a kultúrában is Isten kegyelmi munkája nyilvánul meg. A világi bölcsesség isten igazságára készít elő. Aquinói Tamás szerint a kultúra felismeri a maga törvényeit, mivel a kultúra az Isten-adta értelem műve az Isten-adta természetben. Az igében kapott törvény ezzel egybevág és felülmúlja.¹⁹⁰

Alexandriai

Ellentét van Isten igazsága valamint a Világ − az én − igazsága között. A megoldás Isten kegyelme, amivel bocsánatot ad és elfogad. A kultúrát átitatja az istentelenség, azaz a bűn. Az az akarat, mely az ember legnemesebb törekvéseiben jelenik meg, az Isten nélküli életet jelenti az ész, a törvény, a megbocsájtás,

Pál apostol,

189 Szerepeltetésének oka, hogy Kant „az ész határain belüli vallást” alkotta meg.

190 I.m., 117-145. o.

stb. útján. Az élet egyszerre tragikus, ha csak a világra újjáteremtés a fő témájuk. Isten belépett az emberi kultúrába, ami nem is létezhet az ő rendező tevékenysége nélkül. Neki hatalma van mindent megváltoztatni, akár itt és most. Jézus Krisztus eljött, hogy az Istentől elfordult ember vele újra összekapcsolja és ezzel meggyógyítsa, helyreállítsa.¹⁹²¹⁹³

Augusztinusz, Kálvin János

A teológus és lét-környezete közötti egzisztenciális kapcsolat módozatait ötféleképpen értelemező Richard Niebuhr modelljéhez hasonlóan David Tracy szintén ötféle megoldást azonosított a modern teológiában. Az egzisztencialista paradigma helyett, ő a teológia alkalmazott látásmódja, módszertana felől közelítve, ugyanakkor a hithűség és az érthetőség közéleti teológiában megjelenő feszültsége kezelése alapján határozza meg részben hasonló, részben különböző ketagóriáit, melyek a következők:

1. Ortodoxia. A vallási hagyomány erős tisztelete jellemezi, ezért csak arra koncentrál, hogy azt jól értse és ennek alapján jól magyarázza, illetve védje azt meg.

2. Liberalizmus. Nagyon komolyan veszi a pluralitást, így a modernitással való megbékélés érdekében hajlamos a hitvallást adaptálni, sőt akár meg is változtatni.

3. Neo-ortodoxia. Alapvetően a liberalizmusra született reakció, amiben az Isten és a világ között fennálló feszültségre alapozva figyelmeztet a valósággal való megbékélés veszélyeire, másrészt az ortodoxiával szemben hangsúlyozza a világgal való dialógus szükségességét.

193 Max Stackhouse 3.3 fejezetben bemutatandó konverzionista víziója abban különbözik Niebuhr e

kategóriához tartozó leírásától, hogy Stackhouse nem felejtkezik el a konverzió eszkatológikus fókuszáról. Így pedig elkerüli az utópikus törekvések érvényesülését a történelemben, de a konverzió közjó felé törekvését mégis jó irányban és kordában tartja.

5. Revizionizmus. Tracy saját megközelítése, melyen a világ és Isten közötti feszültség paradoxonát (lásd a fenti 3. pontban) kikerülve inkább a hithagyomány és a valóság által felvetett kérdések összefüggésbe hozásán (korreláció) és így – a tekintélytiszteletet félretevő módon − történő megválaszolásán dolgozik. E meghatározás alapján is látható, hogy elsősorban módszertani fókuszú megközelítésről van szó, mely igyekszik kikerülni a többi modell egyszerűsítéseit, miközben mindegyik számára meghagyja a (részleges) érvényesülés lehetőségét. Tracy tehát szimpatizál a valóság paradox értelmezésének gondolatával, mely szerint az egyszerre a bűn és a kegyelem színtere, melyben Isten Jézus Krisztusban elvégzett megváltó munkája az egyházon, mint Isten

„kép-viselőjén” keresztül érvényesül, de még nem uralkodik.¹⁹⁴

A nyilvánvaló párhuzamok mellett érzékelhető különbségek is azonosíthatók Niebuhr és Tracy modelljei között. Míg mindkét lista értelemszerűen teológiatörténeti megalapozottságú, Niebuhr a teológus, mint személy valósághoz fűződő egzisztenciális viszonyulása megnyilvánulásaiként értelmezi a különböző látásmódokat. Ettől eltérően Tracy módszertani (technikai) fókusza nem teszi szükségessé az egyes irányzatok filozófiai értelmezését, magyarázatát. Az alábbi táblázatban a kétféle megközelítés kategóriánkénti összehasonlítása és közéleti teológiai szempontú értékelése található.

Niebuhr Tracy Különbségek Közéleti teológiai

szempontú

Liberalizmus Ugyanaz a leírásuk. A teológia önmagát

4 Dualizmus:

A fenti táblázatban látható, hogy tipológiájuk közös metszetét a harmadik és negyedik kategória alkotja, mely iránymutatásul szolgál az értekezésben alkalmazott megközelítés számára is. ,

Úgy tűnik, hogy Niebuhr és Tracy egyetértenek Isten immanenciája és transzcendenciája egyidejű jelenvalósága, illetve annak párbeszédes értelmezése tekintetében (3. Krisztus a kultúra felett ≈ Revizionizmus). A Tracy-re jellemző módszertani fókusz semleges teológiai háttere a Niebuhr féle tipológia párhuzamos kategóriájának segítségével, a neo-skolasztika látásmódjával hozható összefüggésbe. Ugyanakkor Tracy következetes módszertani, valamint fundamentálteológiai irányultsága arra is lehetőséget biztosít, hogy azt az evangélikus teológiára jellemző dualista paradoxon alapján állva értelmezzük és alkalmazzuk (4. Dualizmus

≈ Neo-ortodoxia). Az értekezésben ezen utóbbi lehetőséget megragadva – a fenti táblázat negyedik sorában azonosított megoldásra is támaszkodva −, értünk egyet Tracy kommunikációs-párbeszédes fókuszú revizionista teológiai javaslatával, és alkalmazzuk azt a vallási pluralizmus kérdéseinek dualista megalapozottságú közéleti teológiai, valamint vallásteológiai megragadása és megválaszolása során. Tracy módszerének erre való alkalmasságát a következő fejezet első bekezdései is alátámasztják.