A pluralizmus vallásfilozófiája és a kereszténység elutasítása

Hick részletesen csak a kereszténység globális kizárólagossági igényét kritizálja, az iszlámot és a judaizmust ettől megkíméli, míg az advaita védanta hinduizmus és a hinayana (vagy théraváda) buddhizmus személytelen univerzalitását a pluralizmus vallásfilozófiájával megegyező tartalmúként mutatja be. A kereszténységgel Hick azért vitatkozik, mert nem hajlandó Jézus Krisztusnak az isteni üdvtervben betöltött központi, azaz egyedülálló, egyetemes megváltói szerepét elfogadni, amivel szerinte az Isten és ember közötti egyéb, más vallásokban bemutatott kapcsolódások érvényességét tagadjuk meg. Hick szerint Jézus erkölcsi tanítása önmagában is fénylik, nem kell hozzá a kettős természet csodája.³⁷⁷ Ezzel burkoltan arra is utal, hogy a történeti Jézus élete és cselekedetei emberileg megvalósíthatók voltak és követhetők ma is, vagyis Pelagius-szal³⁷⁸ egyetértve azt állítja, hogy az ember önmagában is

373 I.m., 153. o.

374Patsch a jezsuita Alessandro Valignano-nak tulajdoníthatja a kulturális alkalmazkodás módszerének első tudatos alkalmazását és előmozdítását. Valignano érdeme, hogy ő inspirálta rendtársát, Matteo Riccit, aki parancsára kezdte meg a kínai nyelv tanulását. Patsch szerint az egyenlők párbeszédeként értelmezhető kulturális alkalmazkodás jezsuita módszere tekinthető „azon kevés komoly alternatíva egyikének, amely képes volt megfogalmazódni az egyébként az egész Földre kiterjedő európai expanzió könyörtelen

etnocentrizmusával szemben.” (Patsch [2], 120-121. o.)

375 I.m., 64-65. o.

376Az összefoglaló metafora helyes (katolikus) értelmezése alapján egyet lehet érteni Patsch-csal, aki szerint az inter- vagy transz-kulturáció kifejezés szerencsésebben fejezheti ki a folyamat lényegét. Azonban, mint láttuk, ő is megmaradt a bevett szóhasználatnál, ami a Római Katolikus Egyház világtörténelmi önértelmezését

tulajdonképpen máig hűen jeleníti meg.

377 Hick [1], xxxv. o.

378 McGrath, 43-44. o.

képes Jézust követve az üdvösségre jutni. Történetkritikai felvetésekre hivatkozva jelenti ki, hogy a) az inkarnáció csak metafora lehet, mivel az inkarnációnak nincs szószerinti jelentése, mert nem is lehet, és hogy b) Jézus biztosan nem gondolta magát Istennek, csak a későbbi hagyomány nyilvánította annak, és c) a megtestesülés az Agapé megtestesülése volt.³⁷⁹ Hickkel szemben Tillich − részben a történetkritikai felvetésekre utalva − ugyanakkor azt írja, hogy a

„bibliai [Jézus] kép mögött nincs olyan kép, amely tudományosan valószínűsíthető lenne. … A történeti kutatás nem festheti meg a lényegi képet, ha a mellékvonásokat, mint vitatható jegyeket eleve mellőzi. A lényegi vonások a mellékvonásokból állnak össze.”³⁸⁰ Tillich a bibliai Jézus-kép hitelességét, a teológiai körben érvényesülő hit szerepét hangsúlyozva − amúgy Hick vallási élményt középpontba állító fenomenológiájával összhangban − azt írja, hogy „az egyház története során mindig ez a kép teremtette meg az egyházat és a kereszténységet, nem pedig azok a hipotetikus leírások, hogy mi lehet a bibliai kép mögött.”³⁸¹ Ez a teremtés pedig a Jézus Krisztusban való Új Lét átformáló erejének vallási élményében érhető tetten. Az új teremtésre

− Tillich szerint − az ember Istentől és önmagától elidegenedett létállapota miatt van szükség, amit csak Isten tud véghezvinni; az ember ehhez hozzátenni nem, csak elvenni tud.³⁸²

Hick klasszikusan pluralista és Tillich klasszikusan inkulzivista krisztológiája között található valahol félúton Tracy-nek a keresztény hagyományra régóta jellemző katafatikus megközelítésére építő mediációs, az analógia eszközét használó modellje. Eszerint Krisztus a mindent megelőző, elsődleges analógia, ő Isten megtestesülése. Mint az 1.3.1 és 3.3 fejezetekben jeleztük, Tracy szerint Jézus Krisztus Isten szimbolikus „re-prezentánsa”, a közvetítő Isten és ember között. Tracy inkluzivizmusát jelzi, hogy szerinte a vallási kijelentések helytállóságát azon lehet lemérni, hogy mennyivel visznek közelebb az elsődleges analógia Krisztushoz. Tracy ugyanakkor Hickre emlékeztető módon teocentrikusságot javasol, aminek fényében Krisztus központi szerepe bizonytalanná válhat. Mindezt Stephen Okey úgy foglalja össze, hogy Tracy pengeélen táncol − a Krisztust Isten egyetlen formájaként értelmező − keresztény exkluzivizmus és a − Krisztust Isten sok, egyéb formája mellett lévő egy formaként értelmező − vallási pluralizmus () között, amikor mindkét irányban nyitott a párbeszédre.³⁸³³⁸⁴

379 Hick [2], 28, 71, 73-74. o.

380 Tillich, 315. o.

381 I.m., 323. o.

382 I.m, 283-309. o.

383 Okey, 144-145. o.

384 Paul Knitter teocentrikus javaslata Tracy-éhez és Hickéhez hasonló tartalommal bír. (Lásd Kovács [1], 48. o.)

Visszatérve a Hick-Tillich összehasonlításhoz, azt látjuk, hogy végképp ellentétben van Hick és Tillich a Krisztus-esemény globális jelentőségének megítélése tekintetében. Tillich ezt az egyetemes történelem középpontjaként határozza meg, mely ugyan időben egy meghatározott ponton történt, de transztemporálisan jelen van minden korban. A kereszténység hitbeli meggyőződésén, vagyis e kijelentési és üdvözítő esemény transztemporális vallási élményén túlmenően a többi vallás ilyen téren megfigyelhető hiánya biztosítja a keresztény üzenet globális érvényességét. Tillich szerint egyik vallás sem rendelkezik ilyen egyértelmű, a történelmet kettéosztó eseménnyel és határvonallal, melyben a „történelem tudatára ébred önmagának és önmaga értelmének.”³⁸⁵

Feltűnő, hogy Hick Krisztust elutasító pluralizmusa bemutatása közben nem reflektál teljes körűen saját, személyes értékválasztására. Mint láttuk, tudatos és racionális alapokon áll mindent átfogó vallásos világnézete és –magyarázata, de ezen belül elkötelezetten ragaszkodik a pluralizmus tényét filozófiai programmá fejlesztő − és ezzel Krisztus mindenek feletti egyedülállóságát elutasító − álláspontjához. Pedig már az általa is hivatkozott kvantumfizika fejlődése is rámutatott arra, hogy az olyan világkép, amely nem vesz tudomást a megfigyelő alanyról (ahogy a klasszikus fizika tette), hamis képet ad. A tudós – a céljaival együtt – maga is a képhez tartozik. Így, mint Newbegin írja, téves az a felfogás, mely szerint a tudományok művelői még mindig az „értékmentes tények" és a mechanikus univerzum felvilágosodás-korabeli mítosza szerint értelmezik munkájukat. Különösen jellemezi az értékválasztás tudatosságának tagadása a humán tudományok területén dolgozókat, akik jelentős többségükben vallásnélkülinek vallják magukat. Velük szemben a természettudósok nagyobb része vállaltan vallásos. Newbegin szerint ennek az a magyarázata, hogy míg a természettudományok sokkal pontosabban körül vannak határolva, és nyilvánvaló a munkaterületük elkülönülése a vallás felségterületétől, a humán tudományok esetében ezek a határok sokkal kevésbé definiálhatók és követhetők.³⁸⁶ Hick − mint láttuk − természetesen nem a vallástagadó társadalomtudósok közé tartozik, de a pluralitás vallásfilozófiáját kidolgozó racionális vallásmagyarázata a teljes szubjektivizmus és a transzcendens Valós megismerhetetlenségének üzenetét hordozza. Valójában Hick úgy tagadja meg implicit módon a vallás lényegét (mindenek előtt a kereszténységét), hogy közben explicit módon a vallás kikezdhetetlenül központi szerepe mellett érvel.

385 I.m., 629-632. o.

386 Newbegin, 55, 251. o.

Emellett fontos hangsúlyozni, hogy Hick exkluzív érvényességet hirdető módon, s így önellentmondásosan képviseli a pluralizmus vallásfilozófiáját, ami tulajdonképpen logikai szükségszerűség. Gavin D’Costa szerint Hick minden, az általa felállított kritériumoknak nem megfelelő igazságot tagad és száműz a gondolkodási palettájáról. Másrészt − az előbbihez szervesen kapcsolódva − Hick következetesen és kizárólagosan a transzcendens agnoszticizmus álláspontját képviseli.³⁸⁷

Patsch − D’Costa Hickkel kapcsolatos álláspontjával egyetértve, de − általános érvénnyel fogalmaz a pluralistákkal kapcsolatban, amikor az írja, hogy számára meglepő, hogy a magukat rendíthetetlenül toleránsként bemutató pluralisták éppoly elvakultnak és kizárólagosságra törekvőnek bizonyulnak nézeteik érvényre juttatásában, mint azok, akiket ilyen alapon leggyakrabban kritizálnak (vagyis az exkluzivisták és az inkluzivisták).³⁸⁸

4.8. A pluralizmus vallásfilozófiája és a keresztény inkulzivizmus: Wilfried Härle,