A közéleti teológia klasszikus értelmezései

Amint a teológia és a teológiai kör kapcsán az értekezés korábbi, 1.3.1 és 3.1 fejezeteiben láttuk, a keresztény teológiához − annak alapanyagából, az isteni kinyilatkoztatásból fakadóan − elidegeníthetetlenül hozzátartozik az emberek, hívők és nem-hívők megszólításának igénye. Emellett megfigyelhető tény, hogy maguk a keresztények sem csak magán és szűkebb közösségi életükben keresztények, hanem közéleti és politikai szerepvállalásuk közben is.

David Tracy erőteljesen módszertani meghatározottságú teológia-fogalmának a 1.3.1 fejezetben történt bemutatása kapcsán a korreláció módszere, a kétirányú párbeszédre való nyitottság, valamint a keresztény teológia krisztológiai¹⁹⁵ és ontológiai megalapozottságú egyetemességi igénye − mint Tracy teológiájának kulcselemei − már azonosításra kerültek.

Tracy mindezek alapján, a korábban bemutatott teológusokhoz hasonlóan, nemcsak a teológia természetes feladatának tartja az annak környezetét képező, lehető legszélesebb nyilvánossággal való folyamatos és kölcsönös (kétirányú) kommunikációt, hanem azt a teológia egyben lényegi, tartalmi, a teológia fejlődését és relevanciáját alapvetően meghatározó összetevőjeként is azonosítja.¹⁹⁶

Tracy szerint a teológiának mindenképp nyilvánosnak kell lennie, mert azokkal a kérdésekkel foglalkozik, melyek az emberi lét alapkérdései, azaz egyetemes jelentőségűek.¹⁹⁷ Az összes többi, ezeknél gyakorlatibb jelentőségű, például gazdasági, tudományos, politikai kérdés megválaszolása közben az első, alapvető kérdésekre adott válaszok határozzák meg (legalább implicit módon) a gondolkodást, a módszertant és a válaszokat. Az univerzalitás másik, a teológiát a nyilvánosság irányába vivő komponense Tracy szerint (is) Isten

195 Tracy úgy helyezi előtérbe a teocentrikusságot, hogy Krisztust a keresztény teocentrikusság formájaként értelmezi, aki Isten szimbolikus „re-prezentánsa” az emberiség felé. Vagyis Jézus Krisztus a közvetítő Isten és ember között, mely közvetítés fokozatai Tracy szerint a következők: manifesztáció az igében, kijelentés a szentségekben, cselekvés a gyakorlatban. (Okey, 125-127, 139. o.)

196 Okey, 16. o.

197Tracy fundamentál-teológiai megközelítése szerint alapvető követelmény a teológia számára 1) a személyes tapasztalathoz (szituáció) való illeszkedés, 2) a hagyománynak (kereszténység) való megfelelés és 3) ezek logikai koherenciájnak megteremtése (1+2 összekapcsolása). (Winquist, 310-311. o.; Winquist később még a

fundamentális jelző poszt-modern kontextusban történő félreértésének lehetőségére való tekinttel Tracy nyomán egyértelműsíti a fundamentális teológia jelentését, miszerint az „csak” a kérdezés és gondolkodás módszertana és nem célja alapvető teológiai, etikai tételek megfogalmazása. Lásd: I.m., 315. o.)

mindenkiért végzett munkája, és a teológus, mint keresztény egyén ebben vállalt szerepe, felelőssége. ¹⁹⁸

A teológia krisztológiai és ontológiai alapjaira épít Szabó B. András − konkrétan Wilfried Engemant (Einführung in die Homiletik, 2003) követő − közéleti teológiai munkájában.

Krisztus hármas (királyi, prófétai, papi) funkcióját követve az igehirdetést ténylegesen a közéleti teológia színtereként értelmezi. Ebben Johann Baptist Metznek az igehirdetés nyelvének és a spiritualitásnak a deprivatizálását sürgető, a 2.3 fejezetben bemutatott gondolatai is visszhangra találnak. Mint Szabó B. írja, „a prédikáció hallgatóságának pont az a lényege, hogy hozzá semmilyen megkötés sem társul. A nyilvánosság, a megszólítás alapvető érdeke, missziós igény, amelynek minden korlátozása káros.”¹⁹⁹ Az igehirdetés legszélesebb nyilvánosságot megszólítani kívánó, Krisztus királyi tiszte alapján megfogalmazható igénye ténylegességét ugyan nem lehet kétségbe vonni, de ennek megvalósulási esélyeit azonban sajnos igen csekélyre lehet csak becsülni. Szabó B. szerint az igehirdetés megcélzott hallgatóságának szűkebb köre az igehirdető által kiválasztott téma szerint szándékolt nyilvánosság. Ebben a Krisztus prófétai szerepének megfelelő megközelítésben a teológiai igazságoknak az adott történelmi helyzetben kell megszólalniuk. A harmadik nyilvánosság az igehirdetést ténylegesen hallgató, az adott kor nyilvánosságának csak egy töredékét jelentő nyilvánosság, amelynek Krisztus papi tisztsége feleltethető meg.²⁰⁰

Az igehirdetésnek, mint a közéleti teológia egyik színterének Szabó B. által bemutatott háromfokozatú értelmezése érdekes és elfogadható gondolatkísérlet, mely azonban gyakorlatilag nem jelent többletet a közéleti teológia szempontjából. Az igaz, hogy az igehirdetés témaválasztása, illetve megvalósítása számára a közéleti teológia szempontjából is fontos kontextualitást első helyen javasolja, de az igehirdetés nyilvánossága szempontjából megfeledkezik annak elkerülhetetlenül partikuláris nyelvezetéről, kommunikációs egyirányúságáról és speciális szociológiai közegéről. Bár emiatt a modell általános alkalmazása a közéleti teológia számára nem ajánlott, viszont speciális, történelmi helyzetekben alkalmas lehet arra, hogy bemutassa, hogyan, milyen lélektani és módszertani lépcsőfokokat bejárva válhat/válik egy szűk, egyházi körben elhangzott igehirdetés a legszélesebb nyilvánosság számára is véleményformáló útmutatássá.

198 Okey, 22, 29. o.

199 Szabó B, 175 . o.

200 I.m., 175. o.

Szabó B. Krisztus hármas funkciójára épülő modellje párhuzamba állítható Tracy háromféle kommunikációs környezetet, azaz nyilvánosságot meghatározó közéleti teológiai modelljével. Ez a háromféle nyilvánosság 1) a tudományos közélet, 2) az egyház nyilvánossága és 3) a szélesebb értelemben vett, az előzőeken kívüli nyilvánosság.²⁰¹ Tracy szerint a teológus mindhárom nyilvánosság felé felelősséggel tartozik, amire saját élete is példát mutat:

alapvetően fundamentál-teológiai kérdésekkel foglalkozott a tudományos körben, de az egyházat foglalkoztató rendszeres teológiai és a társadalmat foglalkoztató gyakorlati teológiai kérdésekre, valamint igehirdetésre is volt ideje. Tracy hangsúlyozza, hogy az egyes nyilvánosságok irányába folytatott kommunikáció az adott közönségen túli, egyik, vagy mindkét közönséget is képes megszólítani; az egyes nyilvánosságok között így van átjárás.²⁰² Ennek az átjárásnak azonban alapvető feltétele a kommunikáció párbeszédes jellege, és a teológia ehhez kapcsolódóan megkövetelt revízióra való nyitottsága. Ezen a ponton visszakanyarodva, Szabó B. igehirdetés-fókuszú megközelítésével kapcsolatban − Tracy dialógikus-revizionista módszertana alapján − az állapítható meg, hogy az igehirdetés a hallgatósággal folytatandó párbeszéd lehetőségének feltárásával, illetve megteremtésével lehet a közéleti teológia szempontjából valóban jelentőséggel bíró esemény. Amennyiben ez a fajta nyitottság nincs meg az igehirdetésben és/vagy az igehirdetőben, a (közéleti) teológia előző, 3.2 fejezetben bemutatott kevésbé hatékony, vagy éppen önmagába zárkózó és ezzel önmagát felszámoló esetei állnak elő.

A közéleti teológia fenti, elméleti jellegű szempontjait egészen gyakorlati kiindulópontból értelmezi Béres Tamás 21. századi eleji, magyarországi kontextusban. Szerinte a magyarországi egyházaknak szemléletük, nézeteik, álláspontjuk és útmutatásaik közzététele közben, vagyis a közéleti szerepük gyakorlása során legalább két szempontra kell tekintettel lenniük. Elsőként a történelmi és teológiai hagyományok és múlt feldolgozását véghez vivő, belső teológiai munka jelentőségének tudatosítását emeli ki. Bár belső munkáról beszél, Béres valójában ennek a munkának a múltat tisztázó és a (közös) jövőképet meghatározó jellege miatt azt magát is a nyilvánosság előtt elvégzendő feladatként, vagyis a közéleti teológia részeként határozza meg.²⁰³

201 Stackhouse globalizációs teológiája e három közeget kiegészíti egy negyedikkel, a gazdasági közeggel (economic public), amit a mindenki, még a nemzetállamok fölé is felnövő részvénytársaságok alkotnak. Ezek számára is kérdés, hogy milyen alapon milyen értéket képviseljenek. (Stackhouse [1], 111. o.)

202 Okey, 15, 62, 78. o.

203 Béres, 15-16. o.

A közéleti teologizálás során szem előtt tartandó másik jelentős szempont az, „hogy az egyházaknak eszkatológiai tudatossággal átjárt sajátos történelemszemléletük miatt mindig nagyobb rálátásuk lehet a legégetőbb és leginkább stratégiainak látszó kérdések lényegi távlataira.”²⁰⁴ Ennek az egyetemesen érvényes szempontnak a hangsúlyozásával Béres a magyarországi egyházaknak az egyetemes igazság és értékek melletti, aktuális közéleti, politikai helyzetekben történő bátrabb, egyértelműbb kiállását igyekszik ösztönözni.