8. A vezető pedagógiai aspektusa
8.10. A tanítási módszerek
Napjainkban az oktatási-nevelési folyamat résztvevőiben – legyen szó pedagógusról vagy gyerekről – időnként az az érzés alakulhat ki, hogy a pedagógiai módszertan és a különböző oktatási technikák fontosabbá váltak, mint a tudás, amely átadásra kerül. Ezzel szemben Maimonidész pedagógiai módszertana minimalista, teleologikus és pragmatikusan lényegre törő. Maimonidész számára az oktatási folyamat lényege egyértelmű: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a tanulók elsajátítsák a megszerzendő tudást. Éppen ezért, az oktatási módszereknek olyanoknak kell lenniük, amelyek a lehető leghatékonyabb formában járulnak hozzá e cél realizálásához. Mint a következőkből világossá válik, az oktatás hatékonyságának elősegítése volt a vezérelv a Maimonidész által kodifikált oktatástechnikai szabályokban, és ez alá rendelte a többi technikai elvet, sokszor még akkor is, ha olyan fontos elvről volt szó, mint a Tórának adandó lehető legnagyobb tisztelet (הרותה דובכ).
A Tóra-tanulás szabályainak negyedik fejezete elején Maimonidész leírta a tanterem elrendezését:
„A rabbi elől ül, a diákok koronaként ülnek előtte körben, annak érdekében, hogy valamennyien lássák a tanítót és hallják a szavait. A tanár ne üljön a széken és
10.13146/OR-ZSE.2014.003
a tanítványok a földön, hanem vagy mindenki a földre, vagy mindenki székre üljön.
Régen a tanár ült és a tanítványok álltak.”274
Maimonidész számára ebben a hálákhában az volt az első számú cél, hogy biztosítsa annak technikai feltételeit, hogy a tudás átadója könnyen tudja hallgatói számára biztosítani az üzenet megértését. Ugyanakkor egy további elv is érvényesült abban az előírásában, hogy a tanár és a tanulók ülve tanuljanak: mivel a kor embere számára túl megterhelő lenne az állva tanulás, ezért a tanulás hatékonyabbá tétele érdekében inkább ülve kell tanulni, annak ellenére, hogy az álló helyzet megtisztelőbb lenne a Tóra számára.275
Az egész oktatási folyamat lényege, hogy a tanulók megértsék a tananyagot, éppen ezért Maimonidész különös fontosságot tulajdonított a megértést segítő tevékenységek és attitűdök alapos szabályozásának. Gondolkodásának egészét a realizmus jellemezte, és messzemenően tudatában volt a megértést esetleg akadályozó személyi, szubjektív, a tanár vagy a tanulók személyiségéből fakadó összetevők létezésének. Éppen ezért igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy ezeket a szubjektív akadályokat elhárítsa az objektív szabályozás módszerével.
„Ha a tanulók nem értették meg, amit a tanár tanított, akkor ne legyen mérges rájuk, hanem akár többször is magyarázza el ugyanazt, amíg csak meg nem értik a dolgot annak mélységéig.”276
Maimonidész realizmusa nemcsak abból látszik, hogy a tanár számára előírta a türelmet, hanem abból is, hogy a tanítványok kötelességévé tette az igazság keresésére és megértésére való törekvést, akkor is, ha ez azzal a veszéllyel jár, hogy a tanár mégiscsak haragra lobban:
274 HTT 4:2
275 Az az elv, hogy a tanulás hatékonysága felülírja a Tórának adott tiszteletet nem Maimonidész újítása, ő csak kodifikálta a már a Misnában megtalálható gondolatot, lásd: Misna, Szukot 9:15.
276 HTT 4:4
10.13146/OR-ZSE.2014.003
„A tanuló ne mondja, hogy megértette a dolgot, ha nem valójában érti, hanem akár többször is ismételje el kérdéseit. Ha pedig tanára mérges lesz rá, akkor mondja azt neki: Tanítóm, ez a Tóra, nekem pedig tanulnom kell, csak rövid az eszem!”277
Maimonidész nemcsak annak lehetőségét ismerte el, hogy a tanár annak ellenére méregbe gurulhat, hogy ez tilos a számára a hálákhá szerint, hanem azzal is tisztában volt, hogy a tanulók között is létezik „társadalmi nyomás”.
„A tanuló, aki többszöri magyarázat után sem tanulta meg, ne szégyellje magát olyan társai előtt, akik első vagy második tanításra megtanulták, hiszen ha szégyellné magát emiatt, akkor hiába járna a tanházba, mert nem tanulna semmit.”278
Mint számos korábbi szövegből láthattuk, Maimonidészre általában nem a nehéz felfogásúak és a tudatlanok iránti végtele elnézés és a megértés volt a jellemző. Írásaiban számos helyen hangsúlyozta, hogy a szó szoros értelmében vett embernek csak azokat tekinti, akik képesek és hajlandóak a metafizika absztrakt tételeinek elsajátítására, éppen ezért ez az engedékenység meglepő lehet. Ha azonban tovább olvassuk ugyanezt a hálákhát, egyértelművé válik, hogy itt is az oktatás hatékonyságának maximalizálására való törekvés elve érvényesült.
„Az első bölcsek mondták279: ’A szégyenlős nem tanul, a szigorú pedig nem tanít.’ Mire vonatkozik ez? Arra, ha a tanulók a dolog mélysége miatt nem értették meg azt, vagy azért mert nem elég értelmesek hozzá, de ha a tanár felismeri, hogy hanyagok és lusták a Tóra tanulásával kapcsolatban, akkor köteles megdühödni rájuk, és pirítson rájuk szavaival, hogy buzdítsa őket. Erre vonatkozóan mondták bölcseink280: ’Félemlítsd meg a tanulókat!’”281
277 u.o.
278 HTT 4:5
279 Misna, Ávot 2:5
280 bKtubot 103b
281 HTT 4:5
10.13146/OR-ZSE.2014.003
Amennyiben az engedékenység, a türelem és a kedvesség szolgálja a legjobban a megértést, azaz az oktatás valódi célját, akkor ezek a helyes módszerek.
Ha azonban a szigor és a feddés a hatékonyabb a tanulási folyamat szempontjából, akkor a tanárnak ez utóbbiakat kell alkalmaznia. Annak érdekében, hogy a tanulók tiszteljék és féljék a tanárt, Maimonidész megtiltotta a barátkozást a tanulókkal.282
A fejezet többi hálákhája szintén azzal foglalkozik, hogy minél hatékonyabbá és strukturáltabbá tegye a tanulási folyamatot. Maimonidész részletesen meghatározta azt is, hogy mikor mit szabad kérdezni, továbbá szabályozta mind a kérdezés rendjét283 és módját284, mind pedig a válaszadás sorrendjét285, és természetesen a maximálisan tiszteletteljes viselkedést írta elő a tanházban, megtiltva a tanulók számára minden nem oda illő cselekedetet, beleértve az alvást és a hétköznapi dolgokról való beszélgetést.286