Bornstein, Morris
2. A rendszerek összehasonlításának alapjai
Gazdasági rendszerek három fő vonatkozásban hasonlíthatók össze:
1. Milyen tényezők befolyásolják a rendszert, határozzák meg karakterét?
2. Milyen jellegű a rendszer? Hogyan működik? Milyen jelleggel és mértékben avatkozik be az állam a gazdasági életbe?
3. Milyen a rendszer teljesítménye saját céljai és olyan egyéb célok tekintetében, amelyeket mások nagyra tartanak, ha maga a rendszer nem is, vagy nem annyira?
Vagyis azt akarjuk tudni, hogy 1. mi teszi hasonlóvá vagy eltérővé a rendszereket, 2. milyen hasonlóságok vagy eltérések találhatók a rendszerekben, és hogy 3. a teljesítmény mely eltérései társíthatók a rendszerek eltéréseihez? Sorrendben e három aspektust fogjuk elemezni részletesebben.
2.1. A gazdasági rendszert befolyásoló tényezők
E tényezők oly nagyszámúak, viszonyuk oly bonyolult, hogy átfogó elemzésük túlmegy e tanulmány hatókörén. Kényelmes megoldásnak tűnik, ha ehelyett három, egyenként is számos elemet ötvöző fő kategóriába csoportosítjuk őket, mégpedig:
1. a gazdasági fejlettség színvonala, 2. társadalmi és kulturális tényezők, valamint 3. a „környezet”. Jóllehet ezek nem szükségképpen kimerítő kategóriák, mégis jól illusztrálják, mennyire eltérő típusú tényezők formálják a gazdasági rendszerek jellegét és teljesítményét.
2.1.1. A gazdasági fejlettség színvonala
A gazdasági fejlettség színvonala különböző mutatók segítségével mérhető és hasonlítható össze, így pl. a tőkeegységre jutó jövedelem szintje, a tőkeegységre jutó jövedelem növekedésének üteme, a beruházások GDP-n belüli hányada az összes foglalkoztatottak számában, vagy a GDP-ben mérve stb. 4 Bármelyik mércét használjuk is, az világos, hogy a gazdasági növekedés megváltoztatja a gazdaság mérését és struktúráját, és hogy viszont ezek a változások módosítják a gazdasági rendszert.
Mint Kuznets egyik tanulmánya kimutatta, az Egyesült Államok utóbbi 50-100 év során bekövetkezett gazdasági növekedése és fejlődése magyarázza a gazdasági rendszer sok változását, így például megváltozott a kormányzati beavatkozás jellege és mértéke, hiszen már olyan problémákkal kell foglalkoznia, mint az óriás cégek és a szakszervezetek létrejöttéből fakadó piaci hatalom, a károsan ható külső tényezők, mint a víz- és levegőszennyeződés, a túlélést befolyásoló tudományos felfedezések, mint mondjuk az atomenergia hasznosítása. 5
Egy másik példát kínálnak a kelet-európai országok jelenlegi gazdasági reformjai, amelyek megpróbálják a gazdaság jellegében bekövetkezett változásokhoz igazítani a gazdasági rendszert. Gyakran úgy írják le ezt a folyamatot, mint eltolódást a gazdasági fejlődés „extenzív” szakaszának centralizáltabb rendszerétől az „intenzív” szakasz kevésbé centralizált rendszere felé. A korábbi periódusban a „gazdasági építőmunka” feladata a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele, a beruházási hányad meredek emelése, gyors strukturális változtatása és a jövedelemelosztás módosítása volt. E periódusban az erőforrások allokációját a termékszintű tervezés és az adminisztratív kiutalás uralta. Ezzel szemben az intenzív szakaszt az jellemzi, hogy a hangsúly áttolódik az adott erőforrások nagyobb hatékonyságú hasznosítására, a fogyasztási javak és szolgáltatások iránti háztartási kereslet jobb kielégítésére, és nagyobb hangsúly esik a versenyképességre a nemzetközi kereskedelemben. Ezt a szakaszt úgy tekintik, mint ami decentralizáltabb gazdasági rendszert követel, s ez magával hozza azt is, hogy inkább támaszkodnak piaci erőkre, mint adminisztratív allokációra, hogy nagyobb szükség van a szűkösségre épülő árakra, növekszik a vállalati önállóság, és hogy nagyobb hangsúlyt kapnak az ösztönzők a parancsok helyett.
4A téma alapos tárgyalását gazdag empirikus bázison lásd Kuznets (1966). [12]
5Lásd Kuznets (1971: 243-268). [11]
E példák ugyan jelzik, hogy a fejlettség szintjének változásai mennyiben befolyásolják a gazdasági rendszer jellegét, de az is világos, hogy a gazdasági fejlettség valamely adott szintje vagy mintája nem egyértelműen kapcsolódik össze valamilyen specifikus gazdasági rendszerrel. Inkább az a helyzet, hogy a gazdasági fejlettség megközelítőleg azonos fokon álló különböző országok a gazdasági rendszerek széles skáláján helyezkednek el. Vagyis nem elégedhetünk meg az országok olyan csoportokba való besorolásával, mint „nyugat”, „kelet” és „dél”, hiszen egyik-másik „keleti” országról nem mondható el, hogy fejlettebb gazdaságilag, mint egyik-másik „déli” ország.
Hasznosnak tűnik a „kizárási elv” alkalmazása e felosztás helyett. Bár a fejlettség egy adott szintjéhez nemcsak egyetlen gazdasági rendszer alkalmazkodhat, a fej lettség bizonyos szintjei összeegyeztethetetlenek lehetnek egyes gazdasági rendszerekkel. Ennek egyik oka az lehet, hogy a fejlettség szintje megváltoztathatja a rendszert. A másik ok az, hogy a rendszer védekezik a fejlettség olyan szintjével vagy mintájával szemben, mely összeegyeztethetetlen vele (azaz fenyegeti). Tehát a törzsi vagy az oligarhisztikus társadalmak ellenállhatnak a gazdasági változásoknak, amelyek megtörik a tradicionális társadalmi struktúrát.
A gazdasági fejlettség szintje több más módon is kapcsolódhat a gazdasági rendszerhez. Először is, része a környezetnek, amelyben a rendszer működik, és amely befolyásolja a rendszer teljesítményét. Másodszor, befolyásolja a kultúrát, ami ugyancsak formálja a gazdasági rendszert. Végül, a rendszer egyik törekvése lehet a fejlettségi szint megváltoztatása. A következő fejezetekben ezeket az állításokat részletesebben kifejtjük.
2.1.2. Társadalmi és kulturális tényezők
A társadalom és a kultúra jó néhány aspektusa befolyásolja a gazdasági rendszert. Az egyik a fajra, foglalkozásra, jövedelemre, gazdaságra, vallásra vagy más tényezőkre épülő társadalmi rétegződés, a másik a társadalom szokásai, tradíciói, értékei és hiedelmei. A következőkben jelzésszerűen az ideológia befolyását fogom elemezni, aminek a gazdasági rendszerek összehasonlításával foglalkozó irodalom nagy figyelmet szentel.
Ideológiának tekinthetjük az olyan eszmék és értékek halmazát, amelyek az egyéneket (és a belőlük összetevődő szerkezeteket) környezetük értelmezésében, a környezet fenntartására vagy változtatására vonatkozó célok megválasztásában és e célok eléréséhez alkalmazott eljárások szelektálásában irányítják. A gazdasági ideológia a gazdasági cselekvésekhez kapcsolódó eszmék halmaza. Az ideológia különböző módokon hathat a gazdasági rendszerre, befolyásolhatja a rendszer végső szándékait és eljárásait egyaránt: azt, hogy mik lesznek a célok és a közöttük érvényes prioritások, hogy milyenek a rendszer intézményei és eszközei, használatuk mintái, valamint a célok, intézmények és eszközök változásával kapcsolatos beállítottságok. Az ideológiák tehát fenntarthatják vagy módosíthatják a rendszereket.
Koopmans és Montias szerint az ideológia inkább kedvez a rendszer fenntartásának, mint változtatásának. 6 Hirschman viszont a másik oldalról azzal érvel, hogy a „lázadó” ideológiák fontosabbak, mint az „uralkodó” ideológiák - vagyis, hogy az ideológia fő szerepe a rendszer megváltoztatása. 7
Persze, mint Gerschenkron megjegyzi, 8 jócskán akadnak nehézségek, ha azonosítani akarjuk az ideológia befolyását a gazdasági rendszerrel.
Először is, jóllehet néha egy gazdasági rendszer tiszta modelljéhez egyetlen, konzisztens ideológiát rendelnek hozzá (pl. „gyors iparosítás köztulajdonra épülő, átfogó központi tervezés révén”), a tényleges gazdaságokban különböző érdekcsoportok léteznek, amelyeknek a rendszer végső törekvéseiről és eljárásairól alkotott ideológiája eltérő. Másodszor az ideológiák félre is vezethetnek. Az ideológia esetleg inkább racionalizálni igyekszik a cselekvéseket, mintsem kibogozni valódi motivációjukat, vagy akár be is csaphat, amennyiben tökéletesen eltérő terminusokban írja le azokat. Vagyis nem bizonyos, hogy a megfogalmazott ideológia a cselekvés normatív irányítója. A tényleges ideológia esetleg csak rejtve van jelen a gazdasági rendszer jellegében és működésében, és ebből kell azt levezetni. 9
Harmadszor, fáziseltolódás mutatkozik az ideológia és azon gazdasági rendszer között, amelyhez kapcsolódik. Említett cikkében Gerschenkron megmutatta, hogy az ideológia mennyire elmaradhat a gazdasági változások mögött, amelyeket
6Lásd Koopmans és Montias (1971). [10]
7Hirschman (1971). [7]
8Gerschenkron (1971). [6]
9Lásd például Bornstein (1966). [2]
állítólag irányít, viszont Hirschman úgy véli, a változást célul kitűző ideológia vezetheti a rendszert. AZ előbbi esetben a fáziseltolódás akkor csökkenhet, ha végül száműzik az idejétmúlt eszméket, az utóbbi esetben, ha az ideológiáknak sikerül megváltoztatnia a rendszert.
Összegezve, az ideológia olyan értelemben nem határozza meg a gazdasági rendszert, hogy egyetlen, konzisztens ideológia egyértelműen és hatékonyan formálná azt. Inkább az a helyzet, hogy a különböző megfogalmazott, esetleg rejtett -ideológiák befolyásolják a gazdasági intézményeket, politikákat, cselekvéseket és eredményeket. Ez az oka annak, hogy Koopmans és Montias az ideológia hatásának feltérképezésekor specifikusabb fogalmakat részesít előnyben, mint pl.
felfogás, beállítottságok, normák (preferenciafüggvények), intézmények és viselkedési minták, amelyeken keresztül az ideológiák kifejeződnek és működnek. 10
2.1.3. Környezet
Valamely gazdasági rendszer természeti környezete olyan elemeket foglal magába, mint a gazdaság nagysága (területben és népességben), elhelyezkedése (földrajzi és éghajlati viszonyai, a tengerhez való kapcsolata) és természeti erőforrásokkal való ellátottsága. Ezek a vonások többféle közvetett hatást gyakorolnak a gazdasági rendszer jellegére. Például hozzájárulhatnak a gazdasági fejlődés szintjének és karakterének a meghatározásához. Ugyancsak hatnak az ideológiákra és a kultúra más aspektusaira - mondjuk az olyan kérdésekben kialakított beállítottságokra, hogy szükséges-e földrajzilag változatos és távoli régiók nemzeti egységét hangsúlyozni, kívánatos-e vagy elérhető-e az önellátás magas foka, és hasonlók.
További környezeti aspektus a más gazdasági rendszerekkel való érintkezés, amely alternatív berendezkedésekről és eredményeikről szállíthat ideológiát és információt. Más rendszerrel való érintkezés változást eredményezhet a gazdasági rendszerben. Például valamely ország módosíthatja a gazdasági rendszerének néhány vonását, mondjuk a külkereskedelmi intézményrendszert, hogy így összehangolja nemzetközi gazdasági kapcsolatait egy eltérő rendszerű országgal. De megváltozhatnak akár a gazdasági rendszer fontos aspektusai is - vagy maga az egész rendszer -, ha a külső hatások elég erőteljesek.
Tehát míg a gazdasági rendszer működése hat a környezetére, környezete közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatja magát a rendszert.
Annak elemzése, hogy e különböző tényezők - a fejlettség szintje, a társadalmi és kulturális tényezők és a környezet - hogyan befolyásolják a gazdasági rendszereket, tulajdonképpen nem más, mint annak vizsgálata, hogy miként változnak a gazdasági rendszerek. Dinamikus folyamat vizsgálatáról van szó, amit külön kell választanunk mind a térbeli (nemzetek közti), egy adott időpontra vonatkozó összehasonlításoktól, mind pedig ugyanazon ország különböző időpontokban működő gazdasági rendszerének időbeli összehasonlításától (pl. az Egyesült Államok 1928-ban és 1968-ban). Esetenként kényelmes lehet, ha a változás e tényezőit különválasztjuk egzogén faktorokra - mint pl. új technika, a világpolitika újabb fejleményei - és endogén faktorokra - mint pl. konjunktúra a gazdasági rendszert módosítani képes új érdekcsoportok vagy ideológiák kialakulásában.
2.2. A gazdasági rendszerek jellege és működése
Valamely gazdasági rendszer jellegét és működését elemezhetjük a társadalom preferenciafüggvényének, intézményeinek és eszközeinek, valamint az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás mintáinak terminusaiban. E három aspektus persze kapcsolódik egymáshoz. A társadalmi preferenciafüggvény meghatározza, milyen intézményeket és eszközöket kell alkalmazni, mely célra és az erőforrás-allokáció, illetve a jövedelemelosztás mely mintái szerint. Mindhárom aspektus szempontjából leghasznosabb, ha az elemzés az állam gazdasági beavatkozásának jellegére és korára koncentrál.
2.2.1. Társadalmi preferenciafüggvény
A társadalmi preferencia- (esetleg hasznossági- vagy jóléti-) függvény a közösség tényleges, aggnegált preferenciáit fejezi ki a gazdasági tevékenység végső törekvései és eljárásai. vonatkozásában. Rendszerek elemzésekor és összehasonlításakor igyekszünk figyelembe venni azt, hogy mi módon születnek a közösség döntései, és azt is, hogy mik ezek a döntések.
10Lásd Koopmans és Montias (1971). [10]
Három mechanizmust különböztethetünk meg az első aspektus vonatkozásában: 1. az egyéni preferenciák egyéni választásokon keresztül fejeződnek ki a piacokon (fogyasztói szuverenitás), 2. az egyéni preferenciák politikai folyamatokon keresztül fejeződnek ki, vagy közvetlen szavazással vitás kérdésekben, vagy közvetett szavazással a törvényhozók és a kormányhivatalok szelektálásán keresztül, végül 3. választási folyamat által nem szelektált uralkodó csoportok preferenciái. Számos kérdést kell kutatnunk ezután. Mi a viszonylagos jelentősége e mechanizmusoknak, amikor olyan ügyekben kell meghatározni a közösség preferenciáját, mint a kibocsátás összetétele, a jövedelmek elosztása stb.? Hogyan fogalmazzák meg az egyes mechanizmusok a maguk preferenciafüggvényét? Az egyes mechanizmusok által kialakított preferenciafüggvényeknek mi lesz az eredője? Végül, a különféle preferenciafüggvények hogyan integrálódnak egyetlen (konzisztens) közösségi preferenciafüggvénnyé?
Továbbá igyekszünk összehasonlítani az eredő közösségi preferenciákat bizonyos vonatkozásokban, úgymint a gazdaságpolitika irányvonala, az intézmények és eszközök ennek érdekében történő megválasztása, illetve ezeknek az intézményeknek és eszközöknek a kombinációja az erőforrás-allokáció és jövedelemelosztás sajátos mintáiban. A közösség célokat tűzhet ki mindenféle területen, pl. foglalkoztatottsági szint, árstabilitás, tőkeegységre jutó fogyasztás, a nemzeti jövedelem növekedési üteme, a jövedelem és a gazdaság elosztása, a nemzeti jövedelem növekedési üteme, a jövedelem és a gazdaság elosztása, fizetési mérleg és így tovább. E célok pontosabban is kifejezhetők specifikus gazdaságpolitikában és mennyiségi fogalmakban, mint „célkitűzések”
2.2.2. Intézmények és eszközök
Az intézményeket úgy definiálhatjuk, mint viszonylag alapvető, a termelés és elosztás igazgatását ellátó szervezeti képződményeket. Az intézményeket gyakran törvény szabályozza, átalakításuk nem megy olyan könnyen, mint az eszközöké. Példák intézményekre: cégek, háztartások, piacok, ahol cégek cserélnek cégekkel, háztartásokkal, szakszervezetekkel és a kormány gazdasági szerveivel. Minden egyes ilyen intézménynek különféle típusai és altípusai létezhetnek. Például a kormány gazdasági szervei foglalkozhatnak tervezéssel, szabályozással, újraelosztással (pl.
társadalombiztosítás) vagy a közjavak biztosításával. Minden intézmény fontos aspektusa résztvevőinek motivációja, mivel a különböző résztvevőknek különböző motivációja lehet, és a motivációk viszonylagos ereje és kölcsönhatása szabja meg az intézmény, mint olyan, motivációját.
A gazdasági rendszerek vizsgálata során leggyakrabban elkülönített intézmény a termelési eszközök tulajdonjoga. A magántulajdon változatai egyéni, társas, szövetkezeti és korporatív vállalatokat foglalnak magukban. Ha a termelési eszközök társadalmi tulajdonba kerülnek, akkor különböző szintű kormányzati szervek működtethetik őket (pl. szövetségi, állami, helyi), autonóm közhivatalok, vagy a vállalat személyzete („munkásönigazgatás”). Akár a magán-, akár a társadalmi tulajdon esetét vesszük, más intézmények - a később felsorolandó eszközök segítségével - korlátozhatják a vállalat cselekvéseit. Azonban a gazdasági rendszerek vizsgálatában ez a különbségtétel mostanában kezd háttérbe szorulni, ugyanis a gazdasági rendszerek jellegét és működését meghatározó elemek közül az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás módját fontosabbnak tartják. (...)
Az eszközök azokra a módszerekre utalnak, amelyeket az állam akkor vet latba, amikor szociális céljainak megvalósítása érdekében beavatkozik a gazdasági folyamatokba. Az intézményektől eltérően, az eszközök gyakrabban kifejezhetők kvantitatív terminusokban, könnyebben és gyakrabban cserélődnek, és az intézményeknek csakis egyetlen fajtája (a kormány szervei) alkalmazza őket. Az eszközöknek legalább öt típusát különíthetjük el: 1. a költségvetés-politikai eszközök közé tartoznak az adók, szubvenciók, transzfer-kifizetések és az állami vásárlások; 2. a pénzügyi eszközök a kamatlábak, a tartalékhányad, és a hitelelosztás változásait, az állami hiteleket és kölcsönöket, a meglevő tartozások kezelését és a fogyasztó hitel ellenőrzését tartalmazzák; 3. egy másik eszköz a valutaárfolyamok módosítása; 4. a közvetlen ellenőrzés eszközei között találjuk a termelés meghatározását, az allokációra vonatkozó utasításokat, az árak és bérek rögzítését, a külföldi valuták allokációját. Végül az eszközök további típusának tekinthető 5. az intézményi keret változtatása - pl. a tulajdonjogok vagy a piacok működését befolyásoló szabályok változtatása. 11
Vagyis a rendszerek összehasonlítása magában foglalja a különféle intézmények befolyásának és működésének vizsgálatát, valamint azokat a célokat, amelyekért, és azt a módot, ahogyan az állam a gazdaságpolitika lehetséges eszközeit alkalmazza az intézmények gazdasági tevékenységének szociális célok felé terelésére.
11Ezeknek az eszközöknek átfogó elemzését adja Kirschen (1964). [9]
2.2.3. Az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás módjai
Az intézmények és eszközök rendszeren belüli interakciója határozza meg az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás módját. Ez utóbbiak elemzésében a szakirodalom három, egymást kiegészítő megközelítést alkalmaz; a fő súlyt mindegyik ugyanannak a gazdasági folyamatnak némileg eltérő elemeire helyezi.
Közelíthet hozzájuk a centralizáció vagy decentralizáció kérdése felől, ami magában foglalja a különböző hierarchiák és a közöttük, ill. bennük fennálló viszonyok körvonalazását, ideértve 1. a hely megállapítását, ahol a különböző döntéseket hozzák olyan ügyekben, mint beruházás és folyó termelés; illetve az egy adott egységre alkalmazható döntési szabályoknak és a hierarchikus struktúra változtatásainak leírását, 2. az információáramlás feltérképezését, ideértve az
„üzenetek” formáját, tartalmát, célját és útvonalát. E bonyolult tárgykör néhány aspektusát Hurwicz egyik tanulmánya fejti ki, mely az irányítási és az információs struktúrára koncentrál. 12 Jóllehet e két esetben a választások a centralizáció-decentralizáció kontinuum mentén kapcsolatban állnak egymással, a két struktúra nem szükségképpen azonos. Például az információ áramlását jobban centralizálják, mint a döntéshozatalt. Ez a helyzet, amikor a központi irányítás hatalmas információtömegeket halmoz fel csak azért, hogy azokat hozzáférhetővé tegye az autonóm egységek számára, amelyek ezek alapján decentralizált döntéseket hoznak. 13
Akik az utasítás vagy csere oldalról közelítik meg a kérdést, szembeállítják a fizikai egységekben és adminisztratív utasítások révén bonyolított allokációt a pénzáramlások és a piaci árak függvényében történő erőforrás-allokációval. Utasításos gazdaság is alkalmazhat pénzt és árakat, de ezek csak „másodlagos allokációt” végeznek, segítik a termékmérlegekkel felvázolt tervek végrehajtását. Bár a pénzáramlások a tervező szándékai szerint az adminisztratív utasítások kiegészítőiként szerepelnek, a gyakorlatban sokszor összeütközésbe kerülnek velük, esetleg „megsértik” a tervet.
A tervezés vagy piac kérdésköre arra koncentrál, hogy az állam milyen módon és mértékben hatol be a gazdaságba a „tervezéssel”. Ennek megfelelően Levine egyik tanulmánya 14 olyan kérdésekkel foglalkozik, mint: mekkora a terv lefedési tartománya (hatóköre és részletezettsége)? Hogyan készül a terv - milyen technikákkal, és az alsóbb egységek milyen részvételével? Mennyire veszik komolyan a terv végrehajtását, milyen eszközöket és szabályozó mechanizmusokat alkalmaznak? Továbbá tudatában kell lennünk annak, hogy az állami beavatkozás bizonyos területei túlmehetnek azon a hatókörön, amely hagyományosan a „tervben” szerepel, és ezek a terven kívüli tevékenységek erősíthetik vagy gyengíthetik a tervet.
Mindhárom megközelítésben okvetlenül vizsgálnunk kell mind a formális, mind az informális mechanizmusokat, mind pedig azt, hogy miként viszonyulnak ezek egymáshoz a rendszer működése közben; nem hagyatkozhatunk pusztán a folyamatok hivatalos leírására vagy elméleti modelljeire.
Röviden összegezve e paragrafus eredményeit, a gazdasági rendszernek három vonatkozása van: a társadalmi jóléti függvény, az intézmények és eszközök, valamint az erőforrás-allokáció és jövedelemelosztás mintái. Bármely sajátos gazdasági rendszer - akár modellről, akár tényleges esetről van szó - e három összefüggő vonatkozás valamilyen egyedi kombinációját reprezentálja. Hogy összehasonlíthassuk a különböző rendszerek jellegét és működését, részletesen, mindhárom aspektus szerint egybe kell vetnünk őket, minthogy a rendszerek valószínűleg az egyik aspektus szerint hasonlóbbak vagy különbözőbbek, mint a másik szerint. Azután a rendszer jellegében mutatkozó különbségeket igyekeznünk kell társítani a teljesítményben mutatkozó különbségekkel.
2.3. A gazdasági rendszerek teljesítménye
Koopmans és Montias szerint a gazdasági rendszerek összehasonlításának végső értelme az, hogy megtaláljuk, miként lehet javítani valamely adott rendszer teljesítményén a társadalmi preferenciafüggvény fényében. Ennek érdekében hasonlítjuk össze a hasonló vagy eltérő környezetben működő rendszerek eredményeit a különféle, fontosnak tűnő teljesítménykritériumok szempontjából.
12Hurwitz (1971). [8]
13Ezt a példát Oldrich Kyn sugallta.
14Levine (1971). [13]
Általában a következő kritériumokat veszik figyelembe:
1. A kibocsátás szintje. (A cél rendszerint magas, vagy teljes foglalkoztatottsági szint, bár e célkitűzés kvantitatív kifejezése függ az aktív munkaerő arányával és a munkahét hosszával kapcsolatos feltételezésektől vagy céloktól.)
2. A kibocsátás növekedésének üteme.
3. A kibocsátás összetétele (a fogyasztás, a beruházások és a katonai programok aránya, kollektív vagy egyéni fogyasztás stb.).
4. Hatékonyság egyetlen perióduson belül („statikus”).
5. Hatékonyság különböző időpontokban („dinamikus”).
6. Stabilitás (a kibocsátás, a foglalkoztatás, az árak vonatkozásában).
7. Az egyén gazdasági biztonsága (jövedelmi vagy foglalkoztatási biztonság).
7. Az egyén gazdasági biztonsága (jövedelmi vagy foglalkoztatási biztonság).