I. A hajtóerők
A kapitalizmus az európai lélek mély alapzatából nőtt ki.
Ugyanaz a szellem teremti meg az új gazdasági életet is, mint amiből az új állam és az új vallás, az új tudomány és az új technika született. Tudjuk, az evilági világiasság szelleme ez, mely irdatlan erővel rombolja szét a régi természeti képződményeket, a régi kötöttségeket, régi korlátokat, ugyanakkor megvan az ereje új életformák, művészi és mesterséges célképződmények újraformálásához. Ez az a szellem, mely a középkor vége óta az embereket kiszakítja a csendes, szervesen növekvő szeretet- és közösségi kapcsolatokból és a nyughatatlan önkeresés és önmeghatározás pályájára sodorja.
Először néhány kivételes egyéniségben vert gyökeret s űzte ki őket a nyugalmat szerető, kényelmes társak tömegéből, majd mind szélesebb köröket érintett, élénkített meg, hozott mozgásba.
Faust szelleme ez: a nyugtalanság, a nyughatatlanság szelleme, mely az emberek lelkét meglepi, „Távolba űzi őt a nyugtalanság”. Ha végtelenbe törésnek nevezik azt, amit itt működni látunk, igazuk van, mert a cél a határtalanba helyeződík, mert a szerves kötöttségek minden természeti mértéket elégtelennek, szűkösnek érzik az előrenyomuló újjal szemben. Ha hatalmi törekvésnek nevezik, akkor sem mondanak rosszat, mert a legmélyebb szinten, ahová megismerésünk nem képes hatolni, ott buzog az erős egyéneknek ez a leírhatatlan törekvése önmaguk érvényesítésére, önmaga minden hatalommal szembeni dacos fenntartására arra, hogy a többieket akaratuk és tetteik alá vessék - ezt nevezhetjük a hatalom akarásának.
Ha vállalkozói törekvésnek nevezik, akkor ez bizonnyal helyénvaló mindenütt, ahol a hatalom akarása a közös mű létrehozásához mások közreműködéséért folyamodik. A „vállalkozók” azok, akik meghódítják maguknak a világot, a munkálkodók, az életrevalók, a nem-visszahúzódók, nem-élvezők, nem-életidegenek, nem-világtagadók.
Tudjuk: az emberi élet minden területén uralomra küzdi magát ez az új „vállalkozó” szellem. Mindenek előtt az államban:
célja itt a hódítás, az uralkodás. De éppilyen aktívvá válik a vallásban, az egyházban; ahol fel- és kiszabadítani akar; a tudományban nem akarja tűrni a talányokat; a technikában találmányokra törekszik; a föld felszínén felfedezések izgatják.
Ugyanez a szellem kezdi uralni a gazdasági életet is. Áttöri a nyugalmas elégültségre felépített, magát egyensúlyban tartó, statikus, feudális kézmű jellegű, szükségletre termelő gazdaságot, s az embert beűzi a szerzésre alapozott gazdaság forgatagába. A hódítás itt a szerzést jelenti, az anyagi törekvés területén: egy pénzösszeg megnövelését. És sehol sem talál a végtelenbe törekvés, a hatalmi törekvés belső természetéből következően olyan alkalmas területet a ténykedésre mint a pénz hajhászásában, ebben a teljességgel absztrakt, minden szerves-természeti korlátozottságtól megszabadított értékszimbólumban, melynek birtoklása mindinkább hatalmi szimbólummá is válik.
Más helyen részletesen szóltam róla, hogyan váj magának csatornát az arany és a pénz vágya, először és hosszú ideig a gazdasági életen kívül, és hogyan vezet egy sor olyan jelenséghez, melyeknek semmi köze sincs a gazdasági élethez, mivel az emberek a pénzt vagy az aranyat eleinte a normális gazdasági ténykedésen kívül vélik megszerezhetőnek. Ezek a középkor utolsó és az újkor első századaira jellemző tömegjelenségek
a. a rablólovagság, b. a kincskeresés, c. alkímia,
d. nagy tervek kovácsolása, e. az uzsorakamat.
Később azonban a hódításnak ez a szelleme betör a gazdasági életbe is, és ezzel megjelenik a kapitalizmus; az a gazdasági rendszer, mely csodálatos művésziességgel a tevékenykedés különösen termékeny mezejét nyitja meg a létfenntartás mindennapi gondja területén is, vagy főképp ott, a végtelenre törekvésnek, a hatalom akarásának, a vállalkozói szellemnek.
A kapitalista gazdálkodási mód ama sajátosságánál fogva alkalmas erre, hogy uralma alatt valamennyi célkitűzés tengelyében nem az élő személyiség áll a maga természetes szükségleteivel, hanem egy elvontság: a tőke. A célnak ebben az elvontságában rejlik korlátozatlansága. Valamennyi cél konkrétságának legyőzésében áll korlátozottságának meghaladása.
A hatalmi és a szervezési törekvések itt már átjárják egymást: a kapitalista vállalkozó - mert így hívjuk a gazdaság új szubjektumait - hatalomra törekszik, hogy szerezzen, és szerezni akar a hatalom érdekében. Csak az szerezhet, akinek hatalma van, s aki szerez, növeli hatalmát. Meg fogjuk látni, hogy ennek során, a fejlődés folyamán eltolódás következik be a hatalom fogalmában. Ennek következtében megváltoznak a vállalkozói típusok is, a csel és a rábeszélés hatalmi eszközei fokozatosan kiszorítják az erőszak hatalmi eszközeit, mindinkább a kereskedői adottságok döntenek a vállalkozóként való érvényesülésről a gazdasági életben.
De a kapitalizmus nemcsak ebből a végtelenbe törekvésből, hatalmi vágyból, vállalkozói szellemből született. Mindezzel egy másik szellem is párosult, mely az újkor gazdasági életének biztos rendet, számszerű egzaktságot, rideg cél-meghatározottságot nyújtott: a polgári szellem, amely persze a kapitalista gazdaság körén kívül is hatékony lehet, és az is volt évszázadokon keresztül a gazdaság városi szubjektumai, a hivatásos kereskedők és kézművesek rétegeiben.
Fia a vállalkozói szellem a hódításra, szerzésre törekszik, akkor a polgári szellem a rendre és a megtartásra. Egy sor olyan erényben jelentkezik, melynek mindegyike egybecseng abban a vonatkozásban, hogy az a magatartás számít erkölcsileg jónak, amely egy jól rendezett kapitalista háztartásról kezeskedik. Ezért a polgárt díszítő tulajdonságok elsősorban a szorgalom, a mértékletesség, a takarékosság, a gazdaságosság, a szerződések megtartása. A vállalkozói és a polgári szellemből egy egységes egésszé összetevődött lelki beállítottságot nevezzük kapitalista szellemnek. Ez teremtette meg a kapitalizmust.
A „kapitalista szellem” problémáját részletesen és minden oldalról megtárgyaltam A burzsoá című könyvemben, mely 1913-ban jelent meg, s „A modern gazdasági ember kortörténetéhez” alcímet viselte. Ezért itt ehhez a könyvhöz kapcsolódva, csak nagyon röviden vázoltam a kapitalista szellem mibenlétét, s az ismétlés elkerülése végett e helyen teljesen lemondok a bevezetésről, melynek említett könyvem nagy részét szenteltem. Szintén az ottani fejtegetésekhez utasítom azt az olvasót, aki az iránt érdeklődik, hogy vajon a „szellem” „nemzi”-e a „gazdasági életet” vagy megfordítva. Egyébként persze mindazt, amit ott e probléma megoldására felhoztam, nagyon is bővítésre és elmélyítésre szorulónak tartom, különösen metafizikai oldalról, de ezt a munkát nem akarom épp e téma terjedelme tárgyalásával megterhelni, erre más alkalommal kívánok visszatérni.
II. A modern kapitalizmus történelmi felépítése
Történelmet írni annyit jelent, mint felmutatni, milyen utakon közelít a népszellem célja felé, mi az ami törekvésében támogatja és mi az ami gátolja. Másként kifejezve: azt kell megmutatni, milyen mértékben és mely eszközök révén valósul meg az egy nép vagy népcsoport alapzatául szolgáló eszme. A gazdaságtörténetre és sajátos feladatunkra alkalmazva: a
modern kapitalizmus történelmét megírni annak megrajzolását jelenti, hogy hogyan vált valósággá évszázadok folyamán a kapitalista gazdasági rendszer eszméje, hogyan fejlődött ki az új szellemből az európai népek gazdagon szétágazódott gazdasági élete.
Képletesen szólva (ami ezen alszakasz címéhez is az ötletet adta): a modern kapitalizmus „felépítését” akarjuk megragadni.
Ebből a célból egy ismeretlen építőmester működését tételezzük fel, akinek az „építési terve” azonban számunkra nagyon is jól ismert, hiszen megnyilvánul a törekvő emberek lelki alkatában, s most azt követjük nyomon, milyen részekből állítja össze az építményét. Magát az építményt csak e mű következő könyvében látjuk majd felmagasodni. Itt egyelőre csak az
„alapokkal” valamint az építőanyagokkal és az építőmunkásokkal ismerkedünk meg.
Az olvasó egy, a tartalomjegyzékre vetett pillantással meggyőződhet arról, hogy mely jelenségekre fektetem a döntő súlyt a modern gazdasági élet genetikus szemléletében. Hogy helyesen választottam-e, magától értetődően csak e mű tanulmányozása mutatja meg. Szeretném ezt az olvasónak azzal megkönnyíteni, hogy áttekintést adok a sokrétű anyagról úgy, hogy felmutatom azokat az összefüggéseket, melyeket a történelmi működés hatóerői és azon különböző területek között látok, amelyek a következő hét fejezet tárgyát alkotják; tehát ezek egymás közötti, illetve a köztük és a kapitalista gazdaság közötti összefüggéseket.
Az egyik helyen azt mondom: „kezdetben volt a hadsereg”, s ezzel azt szeretném kifejezni, hogy a modern hadseregekben látom azt az első és legfontosabb eszközt, melyet az új szellem kovácsol műve kivitelezésére. A hadseregre támaszkodva jön létre az állam (2. szakasz), az új szellemnek ez az első befejezett képződménye. Az államban és az állam révén válik a szellem elsősorban hatékonnyá. A természeti erők uralom alá hajtása érdekében törekszik aztán a technika (3. szakasz) átalakítására és a pénz valamint a hatalom után a természetében gyökerező törekvés vezeti el a nemesfém-telepekhez (4.
szakasz), melyeket kizsákmányol.
Ezen a három területen mutatkozik meg az új szellem tevékenységének önállósága, s az egyik törekvés nem vezethető le maradéktalanul a másikból. Látható viszont, hogy a három terület a legszorosabb kölcsönhatásban áll egymással. Főként az államérdek az, amely a hadseregek ütőképességének növelésére a technika szakadatlanfejlesztésére törekszik, ez az, amely a nemesfémkészletek növelését tekinti a politika legfontosabb céljának és ezért a nemesfémtermelés növelését szorgalmazza.
De ha a technikai haladás és a nemesfémtermelés az állam által bonyolított folyamatok, másrészt viszont épp annyira az állami fejlődés feltételeit jelentik: nagyolvasztók nélkül nincsenek ágyúk és így modern hadseregek, iránytű és asztrolábium nélkül nem képzelhető el Amerika felfedezése és koloniális birodalmak születése. Az amerikai gazdag ezüst-lelőhelyek és aranymezők feltárása nélkül nincs modern adórendszer, államkölcsön, hadsereg, foglalkozásszerű hivatalnokság, egyszóval modern állam. De a technika és a nemesfémtermelés is a legszorosabb kölcsönhatás viszonyában állnak egymással: szivattyú nélkül, amalgámos eljárás nélkül, a pénzverés területén tett előrelépések nélkül nincs modern pénzrendszer. És megfordítva:
az aranyláz nélkül közel sem lett volna olyan gyors a fejlődés a technika területén.
Az állam, a technikai és a nemesfémtermelés egyaránt a kapitalista fejlődés alapfeltételei: melyek közös alapzata az új szellem alkotórészeként mindenütt a kapitalizmus akarása. Eme alapfeltételek befolyását külön-külön is megvizsgálhatjuk:
Az állam főként a hadsereg révén, nagy piacot teremt a kapitalizmus számára, a gazdasági életet a rend és a fegyelem szellemével hatja át. Egyházpolitikája révén létrehozza az eretneket és - amennyiben vallási okokból vált ki elvándorlásokat - az „idegent”: két, a kapitalizmus felépítésében nélkülözhetetlen elemet. A messzeségbe törekszik, meghódítja a kolóniákat, és a rabszolgaság segítségével létrehozza az első kapitalista nagyüzemeket. Tudatos politikai beavatkozásával ápolja és támogatja a kapitalista érdekeket.
Csak a technika teszi lehetővé (és szükségessé) a nagybani termelést és áruszállítást; teremti meg új eljárásokkal az olyan új iparok lehetőségét, melyek a kapitalista szervezet keretében jönnek létre.
A nemesfémek sokféle módon befolyásolják a gazdasági életet és bőségük folytán önmagukban is csodát tesznek: a piacot a kapitalista fejlődést elősegítő irányban alakítják, fokozzák a kapitalista szellemet, amennyiben erősítik a szerzési ösztönt és tökéletesítik a számszerűsödést.
Így hatnak az állam, a technika és a nemesfémek közvetlenül a kapitalizmusra. A kapitalista fejlődést elősegítő hatásuk azonban még jelentősebb mértékű közvetve, amennyiben ugyanis fejlődés más fontos feltételeinek egész sorát juttatják beteljesüléshez.
Összhatásukban ők teszik lehetővé a polgári vagyon keletkezését (5. szakasz), mely azonban a kapitalizmus szükséges előfeltétele. Ez könnyíti meg ugyanis az egyik oldalon a tőkék képződését, másrészt olyan kiadási alapot hoz létre, mely a javak szükségletének újra formálásával fontos szerepet játszik. Csak ez teremti meg a kapitalizmus számára szükséges nagybani áruértékesítést. Ez az újjáformálás azonban megint csak a három alaperő, az állam, a technika és a nemesfém-termelés műve, melyek részben közvetlenül (az udvarok luxusszükséglete, a hadsereg szükséglete, hajók iránti kereslet, gyarmati szükséglet), részben a polgári gazdaság mint közvetítő tag révén (az újgazdagok luxusszükséglete) fejtik ki hatásukat.
A munkaerő előteremtése (7. szakasz) a technika hatására nagyobbrészt az állam közvetítésével, közvetlen vagy közvetett utakon történik. A vállalkozók rétegében - melynek eredetét külön feltárjuk (8. szakasz) - azok az erők mobilizálódnak, melyeknek az a rendeltetése, hogy az egyenként elemzett elemek mindegyikét a kapitalista gazdaság kozmoszának egységébe fűzze. Hatóerőt jelentenek, mégpedig különbözőképpen, saját eredetük szerint. Másrészt viszont hatnak rájuk és feltételüket jelentik az e könyvben felsorolt körülmények: az állam befolyásolja összetételüket, amennyiben köréből az új gazdasági formák számos vezetője kerül ki, amennyiben szubjektumok fontos típusait hozza létre. A polgári gazdaság hatása, hogy nem-polgári körökben vonzerőt kelt a szerzésre irányuló vállalkozói lét iránt, hogy sok esetben épp általa jön létre a vállalkozói tevékenység tárgyi lehetősége.
Mindezt részleteiben megmutatni: ez jelenti e könyv feladatát.
Még egy korlátozó megjegyzést kell előrebocsátanom a történelmi bemutatás előtt: e könyv következő két fejezetében a kapitalista gazdaság azon előfeltételeit mutatjuk meg, melyek a kapitalista gazdaság kibontakozását lehetővé tették a kezdetektől a kora kapitalista korszak végéig. Mint később megmutatjuk, más feltételeknek is teljesülniük kellett ahhoz, hogy a kapitalizmus kifejlett korszakába lépjen. Amíg nem teljesültek, tehát kb. a 18. század második feléig, a kapitalista fejlődés „gátolt” volt. Hogy mik voltak ezek a „gátlások”, a maguk helyén majd szólnunk kell róluk.
Először tehát hosszas belső utánélésben tudatunkba kell idézni és megfoghatóvá tenni azoknak a zavarba ejtő és egymást sokszorosan keresztező tényeknek a hallatlan gazdagságát, melyek összetalálkozása a kapitalizmust egyáltalán lehetővé tette. Minden eseménynek és adottságnak állandóan arra az egy pontra koncentrálása, hogy mit jelentenek ezek a kapitalizmus fejlődése szempontjából, tesz képessé bennünket arra, hogy az előttünk tornyosuló hatalmas anyagon úrrá legyünk.