A regionális politikát befolyásoló tényezők Európában

Az Európai Unió az egységes belső piac létrehozásával sajátos, korábban nem tapasztalt helyzetet teremtett az európai kontinens nyugati felén. A nagyszámú közös politika, ideértve a gazdasági és monetáris uniót is, olyan mértékű belső kohéziót jelent, hogy indokolttá vált az Európai Uniónak mint gazdasági térségnek az egységes régióként való vizsgálata is. Simon Kuznets amerikai közgazdász szerint az egyes országok a modern korban olyan mértékű és léptékű gazdaság- és társadalompolitikát - adózás, jóléti rendszerek, infrastruktúra-fejlesztés - folytatnak, továbbá azok olyan mértékben befolyásolják a térbeli folyamatokat, hogy minden természeti tényezőtől függetlenül indokolt az államokat különálló régiókként kezelni. Ha viszont a kiterjedt állami szabályozás és gazdasági szerepvállalás régióképző tényező, akkor ez igaz az Európai Unióra is. Az Európai Unió mint komoly gazdasági kohézióval rendelkező nagyrégió, földrajzi méretei miatt is a területi folyamatok elemzésének másfajta megközelítését igényli, mint ahogy az a tagállamok esetében indokolt. Ezen új megközelítésű elemzéseket foglalja magában a területi folyamatokat és perspektívákat európai dimenzióban tárgyaló Európai Területfejlesztési Perspektíva (ESDP, European Spatial Development Perspective).

4.2.1. A természeti tényezők

Az Európai Unió földrajzi értelemben az eurázsiai kontinens „rendkívül tagolt nyugati félszigetén” vagy peremén fekszik. Ezt a tagoltságot a különböző természetes választóvonalak - Alpok, Pireneusok, La Manche csatorna, Öresund - csak tovább növelik. A természetes választóvonalak leküzdése ma már nem lehetetlen, csak éppen rendkívül költséges beruházásokat igényel. Az egységes belső piac kiépítése, a személyek és az áruk szabad mozgását korlátozó akadályok elhárítása viszont meg is követeli, hogy ezeket leküzdjék. A természetföldrajzi viszonyokra jellemző, hogy az Európai Unión belül a népesség kétharmada kedvező természeti adottságú - éghajlat, csapadék, termőföld, domborzat - területeken, egyharmada viszont rendkívül kedvezőtlen természeti körülmények között él. A zord éghajlati viszonyok, a mezőgazdasági termékek piacán meglévő túlkínálat és a korlátozott szubvenció miatt a hagyományosan mezőgazdaságból élők eredeti foglalkozásaik feladására és elvándorlásra kényszerülnek. Emiatt ezeket a területeket a teljes elnéptelenedés veszélye fenyegeti. A mediterrán térségekben, az Ibériai- és az Appennini-félszigeteken, valamint Görögországban egyre nagyobb az elsivatagosodás és a jövőbeli abszolút vízhiány veszélye. A folyamatot ráadásul két tényező is erősíti. Egyrészt a Földközi-tenger partvidéke első számú európai turisztikai célpont és növekvő népszerűségű lakóhely a Közösségen belül. A növekvő

népesség pedig a vízbázis fokozott terhelését okozza, ráadásul a globális felmelegedés várható hatásaként a felszíni vízutánpótlás is csökkenhet. A jövőben így ebben a térségben a biztonságos vízellátás lesz a regionális fejlesztési programok egyik kulcspontja. A termőföldek minősége ugyan nagy eltéréseket mutat, a terméshozamok szempontjából azonban a legfontosabb differenciáló tényezők a csapadék mennyisége, a közös agrárpolitika bevezetésekor meglévő átlagos birtokméret, a termelési technológia és a tőkeellátottság. A 15 legnagyobb folyó völgyében él az Unió népességének több mint a fele. Ezeken a helyeken rendkívül nagy a lakónépesség, a gazdasági tevékenységek és a közlekedési hálózatok sűrűsége.

Az eddig kedvezőnek tartott települési helyek, amelyek mögött a folyók szabályozásának több évszázados küzdelme áll, máról holnapra kedvezőtlenekké válhatnak a globális felmelegedés következtében. A nagy folyók mostani vízgazdálkodásának megnőttek a kockázatai, mert az árvizek nagyobbá és gyakoribbá váltak, illetve válhatnak. Ez az élet- és a vagyonbiztonság megőrzése érdekében a kockázatok minimalizálását teszi szükségessé. Tekintettel arra, hogy a folyók árterületeit és gátjaikat a városi szakaszokon nem lehet növelni, a folyók új szabályozását, a földhasználatot és a vízgazdálkodást integrált módon kell kezelni. Az integrált megközelítés célja a mezőgazdasági művelés alatt álló területeknek és az erdők vízmegtartó képességének - a föld- és erdőművelés fenntartásával - a növelése oly módon, hogy így megakadályozzák a jelenleginél nagyobb árhullámok, illetve más időszakokban a vízhiány kialakulásának lehetőségét. Ásványi nyersanyagokból és fosszilis energiahordozókból a Közösség tagállamai behozatalra szorulnak, melynek oka részben a készletek elégtelen nagysága, részben a kitermelés magas költségei. Ezzel egy időben viszont a tagállamok számos ásványi nyersanyag-, energiahordozó-lelőhelyüket kimerítik, válságba sodorva az ezekre telepített nehézipari központokat.

Összességében elmondható, hogy bár a természeti tényezők szerepe átmenetileg halványult a területi folyamatok alakításában, a globális környezeti változások miatt szerepük ismét nő. A kedvezőtlen természeti adottságok ugyan megnövelik a termelés, a szállítás költségeit és esetlegesen nehezítik az ott élők életkörülményeit, de egyelőre nem teszik lehetetlenné azokat.

4.2.2. A társadalmi tényezők

Az európai térség tagoltsága, sokszínűsége nemcsak a természeti feltételekből fakad, hanem a nemzetek, etnikumok, nyelvek, kultúrák sokszínűségéből is. Az Európai Unió 27 tagállamában 23 hivatalos nyelvet beszélnek, amelyek 4 nagy nyelvcsaládhoz tartoznak.

Ezeken kívül még számos kisebb elterjedtségű regionális nyelvet - baszk, skót, walesi, kelta, lapp - és nyelvjárást beszélnek. Ezt a sokszínűséget tovább tagolják a különböző tájak eltérő szokásai, hagyományai és vallásai. A nyelvi korlátok miatt az országok közötti migráció alacsony, míg a régiók között viszonylag magas. Az Európai Unió népesedési trendjeit az alacsony, 0,1%-os természetes szaporodás, a viszonylag jelentős, 0,2%-os bevándorlás és az öregedő népesség jellemzi. Ha nem lenne bevándorlás, akkor Európa egészének népessége 2020-tól csökkenni kezdene. Növekszik a bevándorlók száma, a születendő gyerekek egyre nagyobb arányban ilyen családban születnek. A vándorlási folyamatok iránya a magas népsűrűségű és alacsony munkanélküliségű régiók irányába tart, ami Északnyugat-Európát hozza kedvező helyzetbe. A másik végletet az Ibériai-félsziget és Franciaország, valamint a sarkvidéki területek alkotják, amelyek népessége tovább csökken.

A munkaerő rugalmassága az európai integráción belül kimondottan alacsony, annak túlszabályozottsága és a verseny korlátozása miatt. A Közösség munkaerőpiacán a bérek rugalmatlansága alapvető fontosságú tényező, amit a határozatlan idejű munkaszerződések, a

viszonylag magas végkielégítési kötelezettségek, a kollektív bérmegállapodások csak fokoznak. A munkaerőpiac rugalmasságát az olyan tényezők növelnék, mint a részmunkaidős, a határozott idejű és a szerződéses foglalkoztatottság, valamint a kis- és középvállalkozások nagy száma. A munkaerő-piaci rugalmasság fontos tényezője a munkaerőköltségek szórása a régiók közötti összehasonlításban. A legalacsonyabb és a legmagasabb órabérek közötti különbség az Unió egészét tekintve több mint ötszörös: a legalacsonyabb órabér 5 euró, míg a legmagasabb 25 euró. A bérkülönbségek az Európai Unió országai és régiói között is nagyobbak annál, mint amit a munka termelékenysége vagy az egységnyi idő alatt előállított hozzáadott érték indokolna. Az órabérek közötti különbséget a vállalatok részéről részben magyarázzák a termelékenységben meglévő differenciák. Az egy főre jutó GDP regionális különbségei is a termelékenységbeli különbségekből származnak, aminek oka az, hogy a magas foglalkoztatási ráta és a magas jövedelemszint hatásai nemcsak a nemzetközi versenypiacnak kitett szektorokban jelentkeznek, hanem az egyes régiók valamennyi szektorában.

A hasonló méretű Egyesült Államok régiói között az órabérekben meglévő különbség mindössze 20-30%, ami az összehasonlításban azt jelenti, hogy az Európai Unió munkaerőpiacán sokkal erőteljesebben hatnak a munkaerőpiac hatékonyságát csökkentő tényezők. Ekkora bérkülönbségek és a munkaerő szabad áramlása mellett az Egyesült Államok migrációs mutatóinál kisebbek a Közösségen belüli migráció arányai. Ezek közé az okok közé tartozik az Unión belüli nyelvi sokszínűség, ami gátolja a nemzetközi migrációt, és az elmaradott régiókban a helyi munkaerő képzettségének alacsony szintje. A mérsékelt migráció és a munkabérek a munkaerőpiac rugalmatlanságával párosulva kiegyensúlyozatlan gazdasági fejlődést és alacsony foglalkoztatási szintet eredményeznek. Sajátos következménye viszont ennek a munkaerő-piaci helyzetnek, hogy az Európai Unióban a regionális különbségek a munkaerő alacsony mobilitása miatt az erőteljes gazdasági fellendülés idején csökkennek, amikor a gazdasági növekedés megteremti az elmaradott régiókba történő munkahelyteremtő beruházások forrásait. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a regionális különbségek a gazdasági visszaesés idején is csökkenhetnek, mert a munkaerő a prosperáló államokba vándorol a válságba jutott térségekből. A munkaerő elvándorlása csökkenti a válságrégiókban a munkaerő-kínálatot, vagyis a munkanélküliséget. Az egy főre jutó GDP-nél pedig gazdasági visszaesés idején a népesség elvándorlása mellett a népességfogyás mérsékli a GDP csökkenés mértékét. Itt jelenik meg az európai terület- és vidékfejlesztési politika sajátossága, miszerint a Közösség a népesség helyben tartása, de legalábbis a mobilitás egy bizonyos fenntartható szintje mellett kívánja valamennyi polgárának a méltányos életszínvonalat biztosítani. Az Európai Monetáris Unióban viszont komoly hátrányokat okozhat, ha a munkaerő alacsony interregionális migrációja nem segíti az aszimmetrikus országspecifikus sokkok kedvezőtlen hatásait levezetni, ezáltal a válságba került régióból a népesség elvándorol. Ekkor ugyanis a válságkezelésnek abban nincsen választási lehetősége, hogy mely régiókban, és hogyan kell beavatkoznia. A válságkezelésnek mindenképpen arra kell irányulnia, hogy a válságba jutott régióban a foglalkoztatás megfelelően magas szintjét fenntartsa, illetve elérje a munkahelyteremtő és azt elősegítő beruházásokkal, még akkor is, ha a tőkének más régiókban kedvezőbb befektetési lehetőségei volnának.

4.2.3. A gazdasági tényezők

Az Unión belüli fejlődési centrumnak a Kék banán-övezet számít, ami Észak-Olaszországtól Dél-Németországon és a Benelux államokon át Londonig, illetve Párizsig tartó agglomerációs övezet. Itt a Közösség területének 20%-án él a népesség 40%-a, és itt állítják elő az Unió GDP-jének több mint 50%-át. Ezzel együtt azonban új jelenség, hogy a szegényebb tagállamok központi régiói - Dublin, Lisszabon, Barcelona, Athén, Pozsony, Prága, Budapest -

a gazdasági növekedés ütemében, de már olykor az egy főre jutó GDP-t tekintve is lehagyják a gazdag országok szegényebb, elmaradott vagy éppen válságban lévő régióit. A regionális különbségek másik két fontos faktora a magas munkanélküliségi ráta és a közlekedési infrastruktúrával való ellátottság. Az Európai Unió népességének egyharmada él nagyvárosi agglomerációkban, másik egyharmada az agglomerációkon kívül lévő kis és közepes méretű városokban lakik. A jelenleg még a népesség egyharmadának lakóhelyéül szolgáló rurális térségek népessége viszont csökken. A városhálózat veszélyeit az egymástól független kis országok elaprózott városhálózata okozza, mert például Bécs a megfelelő nagyságú hátország hiányában sohasem lesz képes valódi - legalább 5-6 millió fős népességű világvárossá válni.

Az Unió területén mindössze két globális szerepkört is betölteni képes metropolis van: London és Párizs. A sorrendben utána következő városok közül egyik sem képes akkorára növekedni, hogy globális szerepkör betöltésére alkalmas legyen. Egyedül a Ruhr-vidék és Randstad agglomerációinak van még erre esélyük.

A valódi világvárosi funkciók betöltésére alkalmas városok megléte létkérdéssé vált, mert, ezektől függ a termelési folyamatok, a tőkebefektetések térbeli irányítása, hiszen végső soron az itt meghozott döntések határoznak esetleg valamely kisebb ország vagy régió egészét alapvetően befolyásoló tőkebefektetésekről vagy éppen kivonásról. A gazdasági döntések belátható időhorizontja lerövidült, míg a térbeli horizont kibővült a telekommunikációs ipar és a légi közlekedés fejlődése miatt. Az új ipari rendszerekben az információkhoz való hozzáféréstől, az információáramlások feletti ellenőrzéstől függ a termelési folyamatok irányításának képessége és sikere. A pénzügyi bizonytalansági tényezők sebezhetővé tették a vállalati integrált globális erőforrás stratégiákat, amelyek az értékesítésen, a globális földrajzi munkamegosztáson, a gyorsabb munkán alapulnak, mert felszámolták a közép távú stratégiák tervezésének időhorizontját. A hosszú távú tőkelekötéssel járó nagyberuházások költségeinek minimalizálása miatt helyet adtak a térbeli és a szervezeti rugalmasság megvalósításának, ahol a telephelyek és hálózatuk megválasztása az egyik legfontosabb versenyképességi tényezővé válik. A holisztikus vállalat intenzívvé teszi a tudományos és technológiai ismeretek, valamint a piaci információk kontrollját, amiket a földrajzi térben, a vállalati központokban is összpontosítanak, a termelési folyamatokat viszont szétterítik. A folyamatok végső eredménye a lokális és globális kapcsolatok újjászervezése. A rugalmasságra épülő szervezeti struktúra eredményezi a telephelyválasztás révén a különböző földrajzi terek feletti irányító pozíciót, amelyben a transznacionális vállalatok döntéseitől függ egyes területek felemelkedése vagy hanyatlása. Nemcsak a vállalatok versengenek a minél nagyobb piaci részesedésért és profitért, hanem a különböző régiók kényszerülnek versenyre a magas szintű foglalkoztatás esélyét biztosító új befektetésekért.

Komoly változások következtek be a városok gazdasági bázisában és lehetőségeiben is.

A korábban nehézipari jellegű városok, a szénbányászat, a kohászat leépülése miatt most rákényszerülnek a gazdasági szerkezetváltásra, a szolgáltató szektor fejlesztésére. A külföldi működőtőke-beruházások volumene 1995-ben meghaladta a 350 milliárd (ecu) euro-t.

Magyarországra is 2005. év végéig mintegy 30 milliárd euro külföldi működő tőke érkezett. A működőtőke-beruházások átalakítják a térbeli munkamegosztást, sok esetben részlegesen pótolják a munkaerő hiányzó mobilitását, és arra kényszerítik a helyi és regionális önkormányzatokat, hogy vonzóvá tegyék régiójukat, településüket a külföldi beruházók előtt.

A monetáris unió még inkább ki fogja élezni a versenyt a piac minden területén. Az új információs technológiák megjelenése fokozhatja a gazdasági és társadalmi koncentrálódást a városi térségekben, miközben megteremtheti a vidéki térségek fejlődésének és fejlesztésének alapjait, de a regionális politikának tudatosan növelnie kell az új technológiák iránti befogadóképességet. Tovább növekednek a nagyvárosi régiók, miközben a mezőgazdasági

vidékek folyamatosan teret vesztenek a gazdasági életben. A korlátozott mértékű mobilitás mellett ez csak a munkahelyeket teremtő regionális politikával egyenlíthető ki. A nagyvárosi agglomerációk közelében lévő sűrűn lakott vidéki térségek fejlődési pályája eltérő a ritkán lakott területekétől. Az alacsony népsűrűségű területeken a kismértékű és lassú fejlődés a jellemző. Az infrastrukturális fejlesztések a magas fajlagos költségek miatt elkerülik ezeket a térségeket. A népesség helyben tartása és a természeti, kulturális örökség megőrzése miatt beavatkozásokra van szükség. A nagyvárosok közelében lévő sűrűn lakott vidéki térségek viszont nagyon intenzív munkamegosztást alakítanak ki a nagyvárosokkal. Itt a legintenzívebb a mezőgazdaság, és itt a legnagyobb a veszélye a természeti erőforrások, a termőföld degradációjának. A mezőgazdasági termelés intenzívebbé tétele azt eredményezte, hogy csökkentek a munkaalkalmak a mezőgazdaságban, csökkent a biodiverzitás és a táj változatossága, nőtt viszont a környezet szennyezése. Ennek következményeiként megváltozott a termelők és fogyasztók hozzáállása a biotermeléshez, nőtt az organikus gazdálkodást folytató gazdaságok száma.