AZ ELHÚZÓDÓ VÁLSÁGPROBLÉMÁK KÖZEPETTE *
1) A nemzetközi pénzügyi rendszer szabályozásának jelentősége napjainkban
Meggyőződésem szerint napjaink válságának egyik legfontosabb magya-rázata az úgynevezett financializáció folyamatában keresendő. A financia-lizáció komplex jelenségének lényege, hogy a pénzügyi piacok és intéz-mények, a pénzügyi elit növekvő jelentőséggel bírnak a nemzetgazdaság-okon belül és nemzetközi szinten is. A tőkefelhalmozás egyre inkább pénzügyi csatornákon keresztül zajlik a kereskedelem és árutermelés gyományos csatornái helyett. A pénzügyi piacok pedig dominálnak a ha-gyományos mezőgazdasági és ipari kereskedelmi piacok fölött.4
A pénzügyi rendszer jelentősége az elmúlt harminc-negyven évben robbanásszerűen megnövekedett és „elszakadt” a reálgazdasági folyama-toktól.
Hatalmas jelentőségre tett szert a tőzsdén kívüli kereskedés: 15 naponta a világ teljes egyévi bruttó hazai termékének megfelelő összeg fordult meg a spekulációs (OTC-) piacokon.5 A devizaforgalom mértéke is megugrott.
A Bretton Woods-ban kialakított rendszerben, 1971-ig, a valuták árfo-lyama egymáshoz, a dollár árfoárfo-lyama az aranyhoz kötődött, és a valutake-reskedelem közvetlenül a reálgazdasági tevékenységekhez kapcsolódott.
1971 után azonban ez megváltozott: míg a napi devizaforgalom 1980 és 2010 között mintegy harmincszorosára, 120 milliárd dollárról közel négybillió dollárra emelkedett, az éves globális árukereskedelem 1980 és 2008 között „csak” nyolcszorosára nőtt.6 A globális devizapiaci forgalom 2010-ben hozzávetőleg hetvenszer akkora volt, mint a világ árukereske-delme.7
3 BCBS (2009).
4 A következők alapján: Krippner (2005) és Epstein (2006).
5 Farkas (2011).
6 Scheiring (2010) a következők alapján: Triennial Central Bank Survey, Report on global foreign exchange market activity in 2010.
7 WTO World Trade Report 2011.
Bár a fenti ügyletek történhetnek biztosítási céllal (ellenügyletként) is, mégis azt mondhatjuk, hogy a pénzügyi piacok egyre inkább a jövede-lemhajhász spekuláció terévé váltak. Ehhez nagymértékben hozzájárult a világ piacain végigsöprő liberalizáció és dereguláció. A nyolcvanas és ki-lencvenes években a tőkeáramlások liberalizációjától a hosszú távú, az egyes országok gazdaságára pozitív hatást gyakoroló befektetések növeke-dését várták a szakértők. Ehelyett azonban a hosszú távú beruházások stagnáltak, miközben a nemzetközi tőkeáramlás mértéke jelentősen meg-ugrott.8
A 2. ábra azt mutatja, hogy a nemzetközi tőkeáramlás 1970 és 2009 között jelentősen nőtt (szaggatott vonal), míg a hosszú távú befektetések stagnáltak.
2. ábra
A nemzetközi pénzügyi áramlások és a beruházások alakulása (1970–2009)
Forrás: UN (2010), p. 104.
A fenti ábra jól illusztrálja, hogy a hosszú távú ipari vagy mezőgazda-sági beruházások helyett a spekulatív, rövid távú haszonszerzési céllal történő befektetések kerültek előtérbe az 1970-es évektől kezdődően. Az
8 UN (2010), p. 104.
1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005
20
16
12
8
4
0 Határokon átívelő tőkeáramlások (a bruttó világtermék [WGP] százalékában) 30
25
20
15 Bruttó hosszú távú tőkebefektetés világszinten (a bruttó világtermék [WGP] százalékában)
Hosszú távú befektetések világ-szerte (bal oldali)
Nemzetközi tőkeáramlások (jobb oldali)
úgynevezett „forró pénzek” világszerte a legmagasabb hozamot hozó le-hetőségeket keresik. Mivel a pénzügyi befektetések hozama tartósan ma-gasabb volt (és mama-gasabb napjainkban is), mint a hosszú távú reálgazda-sági befektetések hozama, a befektetők figyelme a spekulatív pénzügypiaci kereskedelem felé fordult.
Samir Amin Ending the Crisis of Capitalism or Ending Capitalism című könyvében a pénzügyi szférában 15 százalékos hozamról beszél, míg ez-zel szemben a termelő szférába történő befektetések átlagos hozamát mintegy öt százalékra taksálja.9
Érthető tehát a befektetők magatartása. Az Amerikai Egyesült Államok-ban például a teljes profitállományon belül a pénzügyi szektor nyeresége az 1981-es 14 százalékról 39 százalékra emelkedett 2001-re.10 2006-ban már a teljes amerikai profitállománynak több mint 40 százaléka a pénz-ügyi szektorban keletkezett.11
Az elmúlt két-három évtizedben uralkodó mainstream közgazdaságtan szerint a spekuláció kívánatos jelenség, hiszen pozitív hozadéka, hogy elvileg hozzájárul a pénzügyi piac hatékonyságához, továbbá az egyensú-lyitól eltérő árakat a spekuláció az egyensúlyi árhoz közelebb tolja, köz-vetve elősegíti a pénzpiac mélyülését, valamint a pénz áramlását a gazda-ság szereplői (megtakarítók és befektetők) között.
Azonban az élet nem igazolta a spekuláció hasznosságát. Térnyerése a gyakorlatban számos problémát okozott és okoz: az árfolyamok volatilitása és a hirtelen tőkekivonások számos regionális pénzügyi vál-sághoz vezettek és nagy szerepet játszottak a másodrendű jelzálogpiaci válság kirobbanásában.
A tőzsdéken tapasztalható „csordaszellem” sok esetben a prociklikusság irányába hat: a gazdasági fellendülés időszakában eufóriához vezethet, míg recesszió esetén felgyorsíthatja az összeomlást.
Összességében tehát a financializáció komplex keretrendszerében megnövekvő hirtelen tőkemozgások és az árfolyamok volatilitása miatt a nemzetközi pénzügyi rendszer határozottan instabilabbá vált a hetvenes évek óta. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO által 2010-ben köz-zétett jelentés megállapítja, hogy világszinten a pénzügyi válságok gyako-ribbá váltak: a rendszerszintű bankválságok tízszer gyakoribbak voltak a kilencvenes években, mint a hetvenes évek végén.12 A kétezres években azonban a hitelboom mindent finanszírozott, ezért ideiglenesen kevesebb volt a banki összeomlás.
9 Amin (2011).
10 Brenner (2004).
11 Summers (2008).
12 ILO (2008), p. 39.
3. ábra
Az OECD és nem OECD-országokban bekövetkező bankválságok gyakorisága százalékosan 1974-től 2007-ig
0 10 20 30 40 50 60
1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006
Nem OECD-országok OECD-országok
Forrás: ILO (2008), p. 48.
A pénzügyi válságok hatalmas gazdasági és társadalmi károkat okoz-nak, így a pénzpiaci szabályozás mindenkori célja az ilyen jellegű válsá-gok bekövetkezési valószínűségének csökkentése. A liberalizált, egymás-hoz ezer szállal kötődő piacokon az egyes országok szabályozó felügyeletei egyre nehezebben tudnak szabályozás útján megálljt parancsolni az or-szágok gazdaságát negatívan érintő pénzpiaci mozgásoknak.
Nemzeti szintű, összehangolt, alapelveiben globálisan egységes szabá-lyozásra lenne szükség. A válságot megelőző harminc-negyven évben ez-zel éppen ellentétes irányú folyamatnak lehettünk tanúi: a pénzpiacok működését felügyelő szabályokat fokozatosan lazították, az egyes orszá-gokban számos szempontból eltérő szabályozási környezet alakult ki. Rá-adásul a szabályok megkerülésére létrehozott árnyékbankrendszer és tőzsdén kívüli kereskedelem segítségével gyakran a bankok és tőzsdék működésére vonatkozó előírásokat is figyelmen kívül hagyva tevékeny-kedtek a pénzpiaci szereplők. (A szabályozatlan szféra forgalma csak az Amerikai Egyesült Államokban 5,9 billió dollár volt 2007-ben, amely a szabályozott bankrendszer ugyanebben az évben produkált 9,4 billiós forgalmához képest közel 63 százalékos (!) arányt jelent, tehát korántsem elhanyagolható.)13
13 Kapoor (2010), p. 82. Ahogy Krugman fogalmazott: „A befolyásos köröknek nem lett volna szabad elfeledkezniük egy alapvető szabályról: minden szervezetet, amely
bankjel-A válság rávilágított a deregulált piacok tevékenységéből fakadó súlyos veszélyekre, így a pénzpiaci szereplők, nemzetközi szervezetek és államok egyetértenek abban, hogy változásra van szükség. Azonban a változások jellegéről, mértékéről már megoszlanak a vélemények. A válság súlyosabb pillanataiban felmerült a nemzetközi pénzügyi rendszer egészének és azon belül a szabályozásnak a reformja, de miután a teljes összeomlást átmenetileg sikerült elkerülni, a reformok iránt is csökkent a lelkesedés.
(Ebben nagy szerepe van a pénzpiaci szereplők intenzív lobbizásának.) A folyamatban lévő szabályozási reformok közül kiemelkedik a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság (BCBS, Basel Committee on Banking Supervision, amelynek feladata a bankokat érintő követelmények kidolgozása), vala-mint a Pénzügyi Stabilitási Tanács (funkciója a teljes pénzpiac és az összes, nem banki pénzpiaci szereplőre vonatkozó előírások megalkotása, szigorí-tása) szabályalkotó tevékenysége.
A dolgozat további pontjaiban – mintegy illusztrációképpen – a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság munkájának egyik eredménye, a bankokra vo-natkozó Bázel III szabályozáscsomag kerül elemzésre. A Bázel III-hoz ve-zető folyamatok, a rendszer bevezetésével, illetve az új előírásokkal kap-csolatban felmerülő kétségek és nehézségek jól érzékeltetik, hogy milyen akadályokba ütközik a pénzpiacok tevékenységének hatékony és egységes szabályozása.