A megújuló energia felhasználásának két fő célját szokták említeni. Egyrészt a kimerü-lőben lévő fosszilis energiahordozók kiváltását, másrészt az üvegházgázok csökkenté-sét. A két kérdéskör azonban nem ellentmondásmentes megítélésű. Megvizsgálva a Föld fosszilis energiahordozóinak becsült készletét, azt találhatjuk, hogy az elmúlt száz
*A tanulmány a TÁMOP-4.2.1. B-10/2/KONV-2010-0002 számú„A Dél-dunántúli régió egyetemi ver-senyképességének fejlesztése”című kutatás keretében készült.
1A részletes, országokra lebontott célok itt találhatóak: http://ec.europa.eu/europe2020/pdf/targets_en.pdf
ADÉL-DUNÁNTÚLMEGÚJULÓ ENERGETIKAIHASZNOSÍTÁSÁNAKLEHETŐSÉGEI
163
évben az egyre nagyobb mértékű energiafelhasználás mellett az energiahordozók be-csült készlete is egyre nagyobbá vált. Ma már az is trivialitásnak tűnhet, hogy lokális szinten a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság megköveteli a helyi ener-giaforrások kiaknázását és használatát, hiszen a helyi erőforrás használata a népesség-megtartó erőn kívül a helyi gazdaságra pozitív hatással lehet, mindamellett pedig a helyi termelés csökkenti (adott esetben) az energiahordozó, valamint az energia szállítási költségeit és a közlekedésszennyezéssel járó többletterheit. Továbbá nyilvánvalóan csökkenti a régió és az ország energiafüggőségét is. A helyi lakosság érdeke azonban az is, hogy a környezetét minél kisebb mértékben terhelő erőforrásokat használjon (VARJÚ, 2007).
A jelenlegi előrejelzések 2100-ra az évi középhőmérséklet 1–6 Celsius fokos emel-kedését prognosztizálják globális szinten. Az emelkedés az elmúlt 100 évben 0,7 fok volt (GOWDY, 2008). A klímaváltozás vélhetőleg az időjárási szélsőségek növekedésé-vel, elsivatagosodással, viharokkal (pl. nem várt hóviharokkal), földcsuszamlásokkal jár majd együtt, és mindez eddig nem látott veszélyeket rejt általában a környezetre és kü-lönösen a bioszférára.
OCKWELL2szerint négy módja van annak, hogy reagáljunk a klímaváltozás kihívásá-ra. Ezek a csökkentés, az adaptáció, a költségviselés és a szénszegény technológia-transzfer. Ahogy FREEMAN(1992) hangsúlyozza, a technológiai változás felléphet járu-lékos vagy direkt innovációval is. Az innováció akkor jelenik meg, amikor új találmá-nyok kerülnek napvilágra, jellemzően előre megfontolt K+F tevékenység eredménye-ként, amely a régi technológiák megújulásához vezet (OCKWELLet al., 2008).
A környezet-gazdaságtan elmélete szerint az egy főre jutó GDP növekedésével egy idő után a növekvő környezeti terhelés átmegy csökkenésbe. Vagyis a szemlélet szerint a jóléti társadalmakban egy bizonyos ponton túl a gazdasági növekedés a környezeti terhelés csökkenésével jár együtt. Ezt az összefüggést leíró görbét szokás a környezet-gazdaságtanban Kuznets-görbének nevezni (KEREKES, 2007). A technológiatranszfer azonban lehetőséget biztosít arra, hogy a szegényebb országokban a környezetterhelés csökkentése időben hamarabb bekövetkezzen. A szénszegény technológiatranszfer leg-főbb célja tehát az, hogy „levágja” a Kuznetz-görbe3 „csúcsát”, ami azt jelenti, hogy nem kell várnunk arra, hogy a GDP elérjen egy olyan magasabb szintet, amely már ala-csonyabb kibocsátással jár. Habár a szénszegény technológiatranszfernél számos kérdő-jel megfogalmazódik (pl. tulajdonjogok, tudásakvizíció, kevés empirikus adat arról, hogy hogyan érhető el hatékonyan) (OCKWELL et al., 2008), azonban a szénszegény technológiatranszfer önmagában a megújuló energiaszektor fejlődését generálja az esz-közök folyamatos gyártása révén. Természetesen a szektor fejlődése elsősorban a fejlett
2ex verb. Ockwell, David: Technológia transzfer – mi az és miért ellentmondásos? Egy diszkurzív politi-kaelemzési megközelítés. THEMES Sumers School, University of Sussex, Brighton, 2009.06.23.
3The Environmental Kuznets Curve: A Survey of Literature. Simone Borghesi European University Insti-tute. 1999.
országokban történik. OCKWELLés társai (2008) azt is állítják, hogy a kevéssé integrált technológiatranszfer rendszerekre inkább a tudáscsere és tudásterjesztés jellemző, amely a fogadó országok megújuló energetikai iparának fejlődését segíti elő, hiszen a tudás kamatoztatása, az alaptudásra épülő kismértékű fejlesztés, valamint a licenszek alapján történő gyártás szintén a megújuló energiaipari szektoron belül történik, még ha a kuta-tás-fejlesztési fázis földrajzilag máshol valósul is meg.
OCKWELL et al. szerint mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országokban egy tisztán definiált és helyesen érvényesített politika szintén kulcsszerepet játszik a beruházások ösztönzésében (OCKWELLet al., 2008). A magyarországi (megújuló) energiapolitikának éppen ezért kulcsszerepe lenne az adekvát megújuló energiaszerkezet létrejöttében.
Közgazdasági oldalról nézve a klímaváltozás több évtizedes kihívást jelent – nem csak az üvegházgáz atmoszférikus cirkulációja miatt. Azért, hogy az elkövetkezendő évtizedekben közel zéró emissziós technológiákat lehessen piacra vinni, ötven, vagy még annál is több évre van szükséges, hiszen az energiarendszereket alapvetően át kell alakítani, és ez a tőke lassú forgása miatt lassú folyamat (GRÜBLER, 1998). A közgazdaságtani felfogások között is van azonban eltérés, amely felfogásbeli különbség egy adott téregységben létrejövő megújuló energiaszerkezetre is hatással van. A kör-nyezet-gazdaságtan jellemzően piac- és pénzértékcentrikus, a környezeti jellemzőket externáliaként kezeli, ehhez képest az ökológiai közgazdaságtan szerint a gazdasági növekedés a bioszféra egyre nagyobb mértékű átalakításával jár együtt, ami létfontossá-gú ökoszisztéma-szolgáltatások elvesztéséhez vezethet, amelyeket sokkal kisebb esély-lyel leszünk képesek helyettesíteni a technológiai változás révén (MÁLOVICS–BAJMÓCY, 2009). Látható tehát, hogy az ökológiai gazdaságtan felfogása a megújuló energiaipar-nak elsősorban azon szegmensét erősítheti, amely a bioszféra használatát (akár abszorp-ciós, akár donor jellegéből kifolyólag) egyértelműen csökkenti. Az ökológiai gazdaság-tan nézeteinek térnyerése a hagyományos profit- és gazdasági növekedés-centrikus fel-fogások követői között nagy viharokat generált és generál. Mindazonáltal közülük is egyre többen fogadják el, hogy a hagyományos növekedés hosszú távon nem működő-képes, és ennek egyik eklatáns indikátora – az egyes előrejelzések szerint akár a 2020-as évek elejéig elhúzódó – világgazdasági válság.
Az ökológiai közgazdaságtanból a megújuló energiaipari szektorra hagyományozha-tó szakpolitikai megfontolás kulcsa az elővigyázatosság elve. Ez azt jelenti, hogy kör-nyezet-gazdaságtannal szemben az ökológiai közgazdaságtan megkérdőjelezi a termé-szet pénzbeli értékelését, valamint szakítva a konzervatív, neoklasszikus közgazdaság-tani megközelítésekkel elutasítja a pillanatnyi költség-haszon elemzésen alapuló dön-téshozatalt is. Ebben a tekintetben az ökológiai közgazdaságtan tehát elveti az olyan
„puha” „fenntarthatósági” szakpolitikai eszközöket, mint például az emisszió-kereskedelmi rendszer. Ezek alapján a megújuló energiaipari szakpolitikának, ha az az ökológiai gazdaságtanon kíván alapulni, meglehetősen nehéz feladata lesz a hagyomá-nyos gondolkodással és értékítélettel szemben. A megújuló energiaiparban ilyen
érte-ADÉL-DUNÁNTÚLMEGÚJULÓ ENERGETIKAIHASZNOSÍTÁSÁNAKLEHETŐSÉGEI
165
lemben tehát eleve csak a tiszta technológiák kerülhetnek számításba, azonban azok sem minden áron, hiszen a tiszta technológiák is csak azon szektorokban, ágazatokban ke-rülhetnek alkalmazásra, ahol az ágazat nem okoz irreverzibilis kárt a bioszférában.
Az ökológiai közgazdaságtan megújuló energiaiparra való hatásának egyik kardinális alapelve még a globális kereskedelem visszaszorítása, a regionális termelés előtérbe helyezése. GOWDY (2004) azzal érvel, hogy a környezetszennyezés mellett alapvető problémája a kereskedelem széleskörűvé válásának a társadalmi rétegződés fokozódása.
Az elosztás a kereskedelem fokozódása révén egy szűk elit réteg kezébe kerül (GOWDY, 2004). Kétségtelen, hogy a megújuló energetikai technológia transzferálásával ez a ke-reskedelem – nem teljességgel – kiküszöbölhető. Amennyiben azonban a műszaki inno-vációs potenciál megerősödik a régióban, valamint a megújuló energiatermelés eszköz-igény-gyártásának egy része a régióba csoportosítható, ezen kereskedelem negatív hatá-sa is csökkenthető.
Azinnovációspotenciál(anomáliái)
Ahhoz, hogy a fentebb említett regionális szerepkörök erősödése megtörténhessen, a növekedés-orientált paradigmák irányából elmozduljunk, de használva azok eszközeit, szükség van az innováció ökológiai közgazdaságtani értelmű szolgálatba állítására, az innovációs potenciál növelésére. Az innováció helyi, regionális fejlesztése is kulcskér-dés. A sikeres innovatív képesség minimalizálja a technológiatranszfer szükségességét, így a tudás és tőke máshol történő halmozódását, valamint számos egyéb közgazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előnnyel jár a megújuló energetika területén is. A regi-onális innovációs képességnek azonban számos „puha” keretfeltétele van, amely a sike-rét akadályozhatja.
Az innovációnak, azon belül a vállalati innovációnak elengedhetetlen a szerepe a megújuló energetikai szektorban (is). Mind a Lisszaboni Stratégia, majd annak kvázi sikertelensége okán az EU2020 stratégiai célja is tartalmazza a K+F szektor GDP-arányos részesedésének (3%-ra történő) uniós szintű növelését, továbbá ezen belül a vállalkozói szféra legalább ¾-es részarányának elérését. Mivel a célt a gazdasági válság is nehezíti, a K+F-ben, az innovációban az egyetemek szerepvállalása elengedhetetlen.
Igaz ez különösen olyan téregységekben, amelyek híján vannak a nagy innovatív képes-ségű vállalatoknak (ilyen például a Dél-dunántúli régió). Ráadásul az egyetemek szere-pe az elmúlt 20 évben túlmutatott az oktatáson és a kutatáson, egyre inkább felerősödött úgynevezett harmadik szerepük, a regionális gazdasági fejlesztés (HOLLAND, 2001).
Éppen ezért a vállalkozói szférával való hatékony együttműködésük a GDP-arányos K+F arányát növelheti, segítve az uniós célok megvalósulását.
Az egyetemek szerepfelfogásának változását részben finanszírozási kérdések is mo-tiválták. Az oktatás és a kutatás mellett, ha az egyetemek talpon akarnak maradni, akkor szükségük van arra, hogy „profiljukat” bővítsék aktív szerepvállalással a regionális
fej-lesztésben. Az egyetemeknek a korszerű szerepfelfogás szerint tehát innovációs közpon-tokként is működniük kell. Ahogy azonban a tapasztalat mutatja, az egyetemek Magya-rországon még nem tudtak alkalmazkodni ehhez a felfogáshoz. A probléma részben a
„tömegtermelésben” található, ami azzal jár, hogy innovációs, vagy egyáltalán vállalko-zási szemléletet/ismeretet alig közvetítenek (SITÁNYI–LUDESCHER, 2009). A probléma másik oldala az egyetemek korszerű szerepfelfogásának adaptációjában szintén magyar sajátosságként az, hogy az innováció potenciális birtokosai, a kutatók és oktatók magán kft. és bt. kereteibe viszik ki a kutatásokat az egyetem neve és presztízse segítségével (KERÉKGYÁRTÓ, 2006), mivel az egyéni gazdasági érdekek dominálnak a kutatók alul-finanszírozottsága miatt. Így az innovációs potenciál is kikerül az egyetemek hatóköré-ből.
Egy másik fontos befolyásoló tényező, amely (nemcsak) az innovációjára hat, a tár-sadalmi beágyazódás. POLÁNYI(1976) szubsztantív, gazdaságszociológiai jellegű meg-közelítése szerint a gazdasági viselkedés a társadalomba beágyazott, annak alapvető befolyásoló szerepe van. A gazdaságszociológián túlmutatva a közgazdaságtan elméleti irodalmában a regionális innovációs rendszerek (társadalmi) beágyazottsága is hangsú-lyosan jelenik meg (VAS–BAJMÓCY, 2012). Az innovációs rendszerek működésének, hatásainak megértéséhez ma mainstream kutatási irányvonal a gazdasági élet, és benne az innovációs jelenségek intézményeinek vizsgálata. Az intézményi vizsgálatokon belül megkülönböztetnek formális intézményeket, ahol például a jogi, gazdasági szabályokat elemzik, valamint informális intézményeket, amely alatt egy adott társadalmi berendez-kedés szabályait értik (NORTH, 1990). E kettősséget BODOR (2013) kemény formális intézményeknek, vagy „nem társadalmi tényezőknek”, illetve puha-informális intézmé-nyeknek, vagy „társadalmi tényezőknek” nevezi (BODOR, 2013 p. 129). Míg az intéz-ményi kutatások jellemzően az elsőre helyezik a hangsúlyt, a társadalmi tényezőkkel kapcsolatos, ám annál fontosabb vizsgálatokra viszonylag kevés elemzés fókuszál. A tanulmányban bemutatott kutatás, amely többek között cégvezetőkkel és innovációs szakemberekkel készült interjúkra épül, arra az eredményre jutott, hogy „a szakemberek diskurzusában” – így vélhetőleg az innovációs „cselekvésekben” sem – „az innovációs folyamatokat körülvevő, tágan értelmezett társadalmi környezet nem kap hangsúlyos szerepet. Az amúgy meglehetősen negatívan megítélt innovációs rendszer működési problémáit sokkal inkább szervezeti, irányítási, finanszírozási szabályozási anomáliákra vezetik vissza.”(BODOR, 2013 p. 140).
Bár konkrét kutatás kifejezetten a megújuló energetikához kapcsolódó innovációs rendszerek működéséről, a szereplők diskurzusairól ezt követően fog majd csak lezajla-ni4, feltételezhető, hogy a hazai megújuló energetikai innovációs törekvéseket is negatí-van befolyásolják az intézményrendszer fent felvázolt működési problémái.
4Az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete az IPA REGPHOSYS projekt keretében tervez ilyen típusú empirikus kutatást.
ADÉL-DUNÁNTÚLMEGÚJULÓ ENERGETIKAIHASZNOSÍTÁSÁNAKLEHETŐSÉGEI
167