A lépésstatisztikai eredmények értelmezése és a levonható általános

Ebben a fejezetben kísérletet tettem a beszédben megjelenő tempóingadozások jellemzésére egy átfogó, 20 beszélő beszédét elemző vizsgálat alapján. Egy olyan eljárást dolgoztam ki, amellyel mérhetővé vált a különböző nagyságú beszédrészletekben a lassulás és a gyorsu-lás mértéke. Kísérletet tettem egy olyan módszer létrehozására, amely tetszőleges nagyságú beszéd részletről meghatározza, hogy jellemzően lassuló vagy gyorsuló trendet mutat-e. Az ered-mények azt mutatták, hogy a vizsgált szakasz nagyságától eltérő trend jellemzi a beszédet.

Elsőként a tagmondatok tempóingadozását vizsgáltam meg. A tagmondatoknál elő-fordulnak olyan esetek, amelyeket inkább a lassulás, másokat inkább a gyorsulás jellemez.

4. Kísérletsorozatok az időzítési mintázatok vizsgálatára

Az összes tagmondatot figyelembe véve kirajzolódik egy általános lassuló trend. A szöveg-felolvasás tagmondatainak többsége a beszélőnkénti átlagok, valamint a tagmondatonkén-ti átlagok alapján is inkább lassuló tendenciát mutatott. Statagmondatonkén-tisztagmondatonkén-tikailag is igazolható volt, hogy többször fordult elő lassuló, mint gyorsuló tagmondat a vizsgált szövegben. A lassulá-sok és gyorsulálassulá-sok mértéke azonban önmagában nem volt jelentős egy-egy tagmondatban.

Eredményeim összhangban vannak korábbi vizsgálatok mérési adataival (D^anKovičová 1999;

Váradi–BeKe 2013). Ezekben a kutatásokban a szavak mutattak általában lassuló trendet az intonációs frázisokon belül.

A teljes szövegfelolvasásokban talált eredmények eltértek a tagmondatokban találtaké-tól. A szövegfelolvasásokban sem a lassulás, sem a gyorsulás nem volt jellemző. Egyfajta egyensúly jelent meg ezekben a hosszabb beszédrészletekben. Ez feltehetően arra vezethető vissza, hogy az artikulációs tempónak is vannak korlátai. A beszélő célja, hogy megért-sék, ezért a beszédhangoknak érthetőnek kell maradniuk (lindBloM 1990). Nem gyorsulhat vagy lassulhat folyamatosan a beszéd, mert szélsőséges tempó esetében befogadhatatlanná válna. Továbbá a beszédhangok rövidíthetősége és nyújthatósága is véges. A beszédhangok időtartamát korlátok közé szorítja, hogy legkevesebb mennyi idő alatt lehet kiejteni, illetve mennyi ideig lehet maximum fenntartani őket (lásd K^latt 1973; x^u 2009; t^urK–s^hattucK -h^uFnagel 2014). Mivel a beszédhangok nem rövidülhetnek és nyúlhatnak a végtelensé-gig, így a hangok időtartamából számolt tempó mértéke is behatárolt. Míg a tagmondatnyi nagyságú beszédrészletekben mérhetők lassulások és gyorsulások, addig a 25 mondatos szövegfelolvasásban és a 2 perces spontán monológban már nem állapítható meg általános trend. Ilyen hosszú idő alatt feltehetően megtörténik az esetleges tempóingadozások vissza-rendeződése egy normál állapotba, az esetleges kilengések kiegyenlítődnek. A lassulások és a gyorsulások egyensúlya azonban nem jelentette a teljes trendnélküliséget. Egyfajta sajátos mintázatot találtunk a tempóingadozásban. A növekvő lépések száma valamelyest nagyobbnak bizonyult a csökkenő lépésekénél, de a csökkenő lépések átlagos nagysága nagyobb volt a növekvő lépésekénél. Ez azt jelentette, hogy a beszédben az egymást követő magánhangzós és mássalhangzós szakaszok időtartam-különbségei általában nagyobbak voltak, ha egy rövidebb szakasz következett, mint amikor egy hosszabb. Továbbá az idő-tartamok gyakrabban növekedtek a beszéd folyamán, mint csökkentek. A növekvő lépések gyakoribb előfordulását a csökkenő lépések nagyobb mértéke ellensúlyozta, ahogyan azt a 41. a) szemléltető ábra mutatja. A beszéd folyamatában az egymást követő magánhangzós és mássalhangzós szakaszok azonban nem alkotnak folyamatosan növekvő vagy folyama-tosan csökkenő tömböket. Adataink szerint a rövidebb szakaszokat jellemzően hosszabb követi, a hosszabbakat pedig rövidebb. Csak ritkán fordulnak elő folyamatosan növekvő vagy csökkenő szakaszok egymás után. A növekvő és csökkenő lépések tehát jellemzően váltogatják egymást (41. b) ábra). A beszéd folyamatában tehát úgy írhatnánk le az időtarta-mok változását, hogy gyakran a szakaszok időtartama többször egymás után kismértékben növekszik, majd egyszer csak ugrásszerűen nagyobb mértékben csökken, azután ismét nő, és ismét csökken.

41. ábra

Az a) a növekvő lépésekre (szürke, felfelé mutató nyíl) és a csökkenő lépésekre (fekete, lefelé mutató nyíl) talált mintázat egy lehetséges példája, a b) ugyanannak a mintázatnak

időbeli sorrendben megvalósuló példája

Ez a mintázat beszédmódtól és alapegységtől függetlenül (beszédhang, magánhangzós sza-kasz, mássalhangzós szakasz és CV-szakasz) megjelent. Egyetlen kivétel volt ez alól: szöveg-felolvasásban a mássalhangzós szakaszok vizsgálata más mintázathoz vezetett. Az egymást követő mássalhangzós szakaszok időtartam-különbségei átlagosan nagyobbak voltak szöveg-felolvasásban, ha egy hosszabb szakasz következett, mint amikor egy rövidebb, továbbá az időtartamok gyakrabban csökkentek a beszéd folyamán, mint nőttek. Ugyanakkor spontán beszédben a mássalhangzós szakaszok esetében is hasonló mintázatot találtunk, mint ami a többi alapegységnél megfigyelhető volt. Hozzá kell tennünk, hogy a mássalhangzós szakasz és a magánhangzós szakasz vizsgálatakor talált mintázat nem olyan következetesen valósult meg, mint azt a beszédhangoknál vagy a CV-szakaszoknál láthattuk. Feltehetően a mintázatot okozó tényezők hatásköre többnyire csak néhány hangra, egy-két szótagra koncentrálódik.

Amennyiben csak a magánhangzós vagy mássalhangzós szakaszokat vesszük figyelembe, mindig átugrunk egy soron következő szakaszt, így valószínűleg ezen alapegységek vizsgá-latakor kevésbé mérhető hatásosan a talált mintázat.

Két tényező hatását is megvizsgáltuk a lépésstatisztikai módszerrel kapott eredményekre.

A nemek ejtésében nem találtunk különbséget, beszédmód szerint azonban néhány eltérést figyelhettünk meg. A szövegfelolvasásokban a beszédhangokat vizsgálva jobban jellemző volt a teljes trend nélküli állapottól való eltolódás, mint a spontán beszédben. Ez azt jelentette, hogy szélsőségesebb érték jelent meg a lépésszám- és lépésnagyságarányokban is. Mind a szöveg-felolvasásban, mind spontán beszédben gyakrabban nőtt az egymást követő beszédhangok időtartama, mint csökkent, de szövegfelolvasásnál ez még inkább jellemző volt. A csökkenő lépések nagysága nagyobbnak bizonyult, mint a növekvő lépéseké mindkét beszédmódban, de szövegfelolvasásban a növekvő és csökkenő lépések átlagos nagysága még nagyobb kü-lönbséget mutatott, mint spontán beszédben. A mássalhangzós szakaszok esetében ellenke-ző mintázatokat találtunk a két beszédmódban. Spontán beszédben a többi alapegységhez

4. Kísérletsorozatok az időzítési mintázatok vizsgálatára

hasonlóan viselkedtek, szövegfelolvasásban viszont az egymást követő mássalhangzós sza-kaszok gyakrabban rövidültek, mint nyúltak. Szövegfelolvasásban arányaiban kevesebbszer fordult elő, hogy az egymást követő mássalhangzós szakaszok folyamatosan nőttek volna, mint az, hogy folyamatosan csökkentek. A magánhangzók és a mássalhangzók időtartamának eltérő viselkedését többen kimutatták. A megnyilatkozás végi helyzetben például eltérő mér-tékben nyúlhatnak (vö. h^ocKey–F^agyal 1999; K^oVács 2009), de hogy pontosan mi okozhatja az eltérést a mássalhangzós szakaszok esetében szövegfelolvasásoknál, továbbra is nyitott kér-dés. Összességében a szövegfelolvasás és a spontán beszéd között ugyan kimutatható volt vala-miféle különbség, de a talált jellemző mintázat a legtöbb esetben azonosnak mutatkozott.

A lépésstatisztikai módszer alapján tehát azt az általánosnak tekinthető mintázatot ta-láltuk 20 köznyelvi beszélő beszéde alapján, hogy a beszédben az egymást követő egységek (beszédhangok vagy magánhangzós és mássalhangzós szakaszok) gyakrabban növekednek egymás után, mint csökkennek. Felmerül a kérdés, hogy mennyiben általános vagy csak lo-kálisan egy-két egységre ható tényezők mozdítják el ezt az arányt a lassulás felé. Amennyiben csak a magánhangzós szakaszokat vagy csak a mássalhangzós szakaszokat vizsgáltuk, láthat-tuk, hogy az eltolódás kevésbé következetesen és jelentősen valósul meg beszélőnként. Ez arra utalhat, hogy csupán néhány egymás mellett lévő egységre ható tényező állhat a háttérben, mint például megnyilatkozás végi nyúlás vagy esetleg a hangsúly időtartamokra gyakorolt hatása (habár utóbbi nem feltétlen érvényesül a magyar beszédben, vö. például KoVács 2009;

White–Mády 2008). Kérdés, hogy ezen ismert és kevéssé ismert tényezők hatásai elegendők-e az általunk talált mintázat megformálásához. Az is elképzelhető, hogy a mintázat hátterében nem a beszédhangok nyújtásával történő jelölés áll. Ismert egy olyan percepciós illúzió, amely szerint a befogadók rövidebbnek észlelik azt a beszédrészletet, amely egy időtartamában ha-sonló nagyságú, de valamivel rövidebb szakasz után következik. Az egymást követő egyre növekvő szótagokat a hallgatók hajlamosak ugyanakkorának hallani akkor is, ha ezek a szó-tagok nem megnyilatkozás vagy frázis végén helyezkednek el (Wagner–WindMann 2011). Ezt a jelenséget kapcsolatba hozták az ismert beszédritmusosztályok percepció alapján történő elkülönítésével. A klasszikusan szótag-időzítésűnek tekintett francia nyelvben azt találták négy szótagos egységeket (hangsúlytól hangsúlyig terjedő szakaszokban) vizsgálva, hogy az első szótag rövid volt a többihez képest, a követő szótagok pedig egyre hosszabbak. A klasz-szikusan hangsúly-időzítésűekhez sorolt angol nyelvben viszont az első szótag volt hosszabb, míg a többi jellemzően inkább rövidült. A francia beszédben talált mintázat esetében az imént ismertetett percepciós illúzió miatt a szótagokat a befogadó közel azonos időtartamban ész-lelheti, ami részben vagy egészben magyarázhatná a szótag-időzítésűnek tekintett nyelvekkel kapcsolatban kialakult percepciós élményeket (W^agner–W^indMann 2009). A francia nyelv-ben talált eredmények párhuzamba állíthatók az általam magyar nyelvnyelv-ben mért adatokkal, amelyekben az egymást követő növekvő időtartamú beszédhangok, illetve magánhangzós és mássalhangzós szakaszok egyfajta felülreprezentáltsága jelent meg. Ezek alapján pedig elképzelhető, hogy az általam kapott mintázat egy, a magyar nyelvre is jellemző általános időzítési szabályszerűség eredményeképpen jön létre.

4.3. A temporális szerkezet és a zöngeminőség kapcsolata