A különböző beszélők szünettartási szokásainak hatása

(arVaniti 2012; dellWo 2012). A beszélők közti beszédritmusbeli eltérések egyik lehetséges oka, hogy mások a szünettartási szokásaik, a beszélők gyakrabban vagy ritkábban tagolhatják a szöveget szünetekkel. Annak megvizsgálásához, hogy ez kapcsolatban állhat-e a beszéd-ritmus-mérőszámokkal, elemeztem minden beszélő teljes szövegfelolvasását, hogy a külön-böző beszélők hány szünetet tartanak ugyanazon szöveg felolvasásakor.

A beszélők a 12 összetett mondatból álló szöveget átlagosan 46 olyan szünettel tagolták, amely előtt vagy után nem jelent meg megakadás, tehát egyedülálló néma szünetek voltak.

Hozzá kell tennünk, hogy a beszélők átlagosan 4 alkalommal olvastak félre vagy hezitáltak, ami általában néma szünettel párosult. Ezeket a megakadásokat és a néma szünettel meg-valósuló kombinációjukat egy kategóriaként kezeltem. (Ebben a kategóriában a megakadás bármilyen formában szakította meg a beszédet, mindig egynek tekintettem, akár néma szünet nélkül, akár néma szünettel valósult meg.) Összességében a beszélők a szöveget átlagosan 50 alkalommal szakították meg valamilyen módon. A 13. táblázatban látható, hogy a különböző beszélők esetében hogyan alakultak a szünettartási szokások. (Fontos megjegyezni, hogy ez a táblázat eltér a korábban közölt 3. táblázat adataitól, itt ugyanis a teljes szövegfelolvasás néma szüneteit és megakadásait vizsgáltam módszertani megfontolásokból.)

13. táblázat

A különböző beszélők szünettartása szövegfelolvasásban Beszélő Néma szünet

(db) Megakadások (néma

szünettel) (db) Összesen (db)

F1 32 9 41

F2 38 3 41

F3 34 3 37

F4 38 1 39

F5 22 2 24

F6 51 8 59

F7 34 2 36

F8 72 3 75

F9 35 0 35

F10 49 3 52

N1 33 6 39

N2 49 1 50

N3 59 9 68

N4 41 8 49

N5 49 1 50

N6 51 8 59

N7 40 9 49

N8 60 1 61

N9 72 5 77

N10 59 4 63

4. Kísérletsorozatok az időzítési mintázatok vizsgálatára

A Spearman-féle korrelációelemzések azt mutatták, hogy a beszélők szünettartásainak, illet-ve tagolásainak száma és a beszédritmus-mérőszámok értéke között a legtöbb esetben nincs összefüggés. A teszt nem támasztotta alá, hogy a Varco mérőszámok (VarcoV, VarcoC) vagy az nPVI mérőszámok (nPVI-V, nPVI-C) értékei kapcsolatban lennének a szünettartás gya-koriságával. Ez az összefüggés nem volt alátámasztható a néma szünetek esetében (–0,215 ≤ ρ ≤ 0,121, p ≥ 0,363). Ha az összes beszédmegszakítást vettem figyelembe, a beszédritmus-mérő számok akkor sem mutattak korrelációt a szünetek mennyiségével (–0,351 ≤ ρ ≤ 0,341, p ≥ 0,129). A %V mérőszám sem a néma szünetek gyakoriságával (ρ = 0,372, p = 0,106), sem az összes megszakítás darabszámával (ρ = 0,362, p = 0,116) nem korrelált. A magánhangzós sza-kaszok időtartamának szórása (ΔV) viszont pozitívan korrelált a néma szünetek darabszámával (ρ = 0,561, p = 0,010). A mássalhangzós szakaszok időtartamának szórása (ΔC) és a néma szünetek között szintén kapcsolatot jelzett a statisztikai próba (ρ = 0,492, p = 0,028). A pozitív korreláció a 16. ábrán tekinthető meg. Minél több szünet volt egy szövegfelolvasásban, annál nagyobb volt a magánhangzós és a mássalhangzós szakaszok időtartamának szórása.

16. ábra

A magánhangzós (fent) és a mássalhangzós szakaszok (lent) időtartamának szórása a néma szünetek előfordulási gyakoriságának függvényében

A magánhangzós és mássalhangzós szakaszok időtartamának szórása (ΔV és ΔC) – mint ko-rábban szóba került – negatívan korrelál az artikulációs tempóval. A beszélőnként vett teljes szövegek artikulációs tempója az ugyanilyen módon mért ΔV mérőszámmal közepes, negatív korrelációt mutatott (ρ = −0,707, p < 0,001). A ΔC mérőszám esetében hasonló összefüggés tapasztalható, a statisztikai próba itt is megmutatta az artikulációs tempóval való szoros kap-csolatot (ρ = −0,674, p = 0,001). A néma szünetek gyakorisága is korrelált az artikulációs tempóval (ρ = −0,710, p = 0,001). Minél több szünet fordult elő egy szövegben, annál kisebb volt az artikulációs tempó (a ténylegesen kiejtett hangok sebessége, tehát nem a szünetekkel együtt mért tempó), azaz a beszélők annál lassabban artikuláltak. Mivel az artikulációs tempó mind a néma szünetek gyakoriságával, mind a ΔV és ΔC mérőszámmal összefüggött, ezért nem zárható ki, hogy a statisztikai próba valójában csak az artikulációs tempóval való korre-láció miatt mutatott szignifikáns összefüggést ezen két mérőszám és a szünetezés között.

A szöveg egészében megjelenő összes beszédmegszakítás darabszáma szintén összefüg-gött a magánhangzós szakaszok időtartamának szórásával (ΔV). A statisztikai próba szignifi-káns, pozitív korrelációt mutatott ki közöttük (ρ = 0,465, p = 0,039). A szövegben megjelenő összes szünet darabszáma szintén korrelált az artikulációs tempóval (ρ = −0,661, p = 0,001), tehát itt sem zárható ki, hogy csak az artikulációs tempóval való szoros összefüggés okozta a jelenséget. A mássalhangzós szakaszok időtartamának szórása (ΔC) nem mutatott össze-függést a megakadások és a néma szünetek összesített számával (ρ = 0,366, p = 0,112).

A megakadások és az olyan megakadások, amelyeket néma szünet előz meg, vagy néma szünet követ, beszélőnként igen változó számban fordultak elő (lásd 13. táblázat). A meg-akadások és néma szünettel megvalósuló kombinációjuk száma korrelációt mutatott a PVI mérőszámokkal. A magánhangzós szakaszok időtartamaira épülő nPVI-V közepesen, negatí-van korrelált a megakadások szövegenként megjelenő darabszámával (ρ = −0,483, p = 0,031).

Minél több megakadás, hezitálás jelent meg tehát egy szövegben, annál alacsonyabb mérő-számérték volt jellemző az adott beszélő szövegfelolvasása esetében. Hasonló összefüggés mutatható ki az nPVI-C (ρ = −0,453, p = 0,042) mérőszám esetében is (17. ábra). Egyik PVI mérőszám sem korrelált az artikulációs tempóval (nPVI-V: ρ = 0,325, p = 0,162; nPVI-C:

ρ = 0,045, p = 0,850), tehát ez nem befolyásolhatta az eredményeket. A megakadások száma sem mutatott korrelációt az artikulációs tempóval (ρ = −0,089, p = 0,709). A statisztikai próba nem mutatott korrelációt a többi beszédritmus-mérőszám (ΔV, ΔC, VarcoV, VarcoC, %V) és a megakadások száma között (−0,170 ≤ ρ ≤ −0,065, p ≥ 0,473).

4. Kísérletsorozatok az időzítési mintázatok vizsgálatára

17. ábra

A magánhangzós (fent) és a mássalhangzós (lent) szakaszok időtartamára épülő PVI mérőszámok időtartamának szórása a megakadások számának függvényében

Következtetések

A vizsgálatban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a beszélőkre jellemző szünettartási szokások milyen összefüggésben vannak a beszédritmus időbeli dimenziójával szövegfel-olvasásban. A központi kérdés az volt, hogy vajon egy teljes szöveg szakaszokra tagolása milyen hatással van a beszédritmus-mérőszámok érékeire. A szünetezésnek csak egyetlen aspektusával, a szünetek mennyiségével foglalkoztunk. Az eredmények azt mutatták, hogy a magánhangzós szakaszok időtartamának szórása (ΔV) és a mássalhangzós szakaszok idő-tartamának szórása (ΔC) is pozitívan korrelált a néma szünetek darabszámával. Azaz minél

több szünetet tartott egy beszélő a szövegben, annál több szélsőséges időtartamértéket pro-dukált. Ugyanakkor minél több szünet fordult elő egy szövegben, annál kisebb volt az artiku-lációs tempó, azaz a beszélők annál lassabban beszéltek. Mivel az artikuartiku-lációs tempó mind a néma szünetek gyakoriságával, mind a ΔV és ΔC mérőszámmal összefüggött, ezért nem zárható ki, hogy a statisztikai próba valójában csak az artikulációs tempóval való korreláció miatt mutatott szignifikáns összefüggést ezen két mérőszám és a szünetezés között. A legtöbb mérőszám esetében nem találtam összefüggést a tagolás és a beszédritmus-mérőszám értékei között. A megakadások megjelenésének gyakorisága azonban összefüggést mutatott a PVI mérőszámokkal. Minél több megakadás, hezitálás jelent meg egy szövegben, annál inkább alacsonyabb mérőszámérték (nPVI-V, nPVI-C) volt jellemző az adott beszélő szövegfelolva-sása esetében. Ez azt jelenti, hogy a kevesebbet megakadó vagy hezitáló beszélők esetében az egymást követő mássalhangzós, illetve magánhangzós szakaszok időtartama tendenciaszerű-en nagyobb variabilitást mutattak, mint a többet megakadó beszélőknél. Ennek egyik lehet-séges magyarázata, hogy a szövegfelolvasásban kevesebbet megakadó beszélőknek kevésbé okozott problémát a hangos olvasás, éppen ezért dinamikusabban tudták felolvasni az adott szöveget a feladatot nehezebben teljesítő beszélőknél. Habár a szünetek és a beszéd ritmus-mérőszámok között nem sikerült további összefüggéseket kimutatni a rendelkezésemre álló anyag felépítése miatt, ettől függetlenül jóval komplexebb kapcsolatot tételezhetünk fel a szü-netezés és a beszédritmus között, ami további kutatások tárgyát képezheti.

4.1.2.5. A magánhangzók és a mássalhangzók időtartamának az aránya és a globális,