A beszédritmus-mérőszámok és más tényezők kapcsolata

Egy nyelven belül a beszédritmus időbeli dimenziója a mérőszámok alapján meglehetősen nagy változatosságot mutat (például a^rVaniti 2012). A mérőszámok értékeit ugyanis szám-talan tényező befolyásolhatja, mint például a beszélő dialektusa, neme, kora, a beszédmód (például felolvasás vs. spontán beszéd), az elhangzott beszéd szótagszintű felépítése, sőt, bizonyos mérőszámok összefüggést mutatnak az artikulációs tempóval is. A következőkben ezen tényezőknek és a beszédritmus-mérőszámoknak a kapcsolatát vesszük sorra.

Az artikulációs tempó és a beszédritmus-mérőszámok kapcsolata

A beszédritmus-mérőszámok egy részéről ismert, hogy összefügg az artikulációs tempóval.

A ΔC, ΔV, rPVI-C egyértelműen negatívan korrelál az artikulációs tempóval, így ezen mérő-számok esetében nem szétválasztható, hogy vajon az artikulációs tempó vagy közvetlenül a beszédritmus (vagy legalábbis annak időzítésbeli dimenziója) mutat összefüggést a talált

1. Bevezető

jelenségekkel (d^ellWo 2010). Mivel a kutatásokban más tényezők kapcsolatát is vizsgálni sze-rették volna, ezért az artikulációs tempótól függetlennek tekinthető mérőszámokat (VarcoV, VarcoC) hoztak létre. A VarcoC lényegében a ΔC, a VarcoV pedig a ΔV artikulációs tempóra normalizált változata.

VarcoC = ΔC • 100mean_c

VarcoV = ΔC • 100meanV

A Varco-mérőszámok hasonló eredményeket hoztak a nyelvek közti különbségek esetében a korábbiakhoz képest (lásd dellWo 2009), de használatukkal egyúttal könnyebbé vált a nyel-veken belüli más tényezőkkel való összefüggések feltérképezése is, hiszen segítségükkel ki-zárható az artikulációs tempó hatása a vizsgált jelenségekre.

A PVI mérőszámok esetében az nPVI-V mérőszám definíciójából fakadóan szintén függetlennek tekinthető az artikulációs tempótól. A %V mérőszám artikulációs tempó-val tempó-való összefüggése azonban nem teljesen egyértelmű. A mérőszám a definíciója szerint azt mutatja meg, hogy egy beszédrészlet szünetek nélküli időtartamának hány százaléka a magán hangzós szakaszok időtartama. Ez alapján tehát a %V – ahogy nevében is benne van – egy százalékos arány, azaz függetlenített a tényleges időtartamok nagyságától. Ebből az következne, hogy akár gyors, akár lassú valakinek az artikulációs tempója, ugyanúgy le-hetne a magánhangzós és mássalhangzós szakaszok időtartamának aránya például 50-50%.

A kutatási eredmények azonban ezt nem teljesen támasztják alá. Habár a %V mérőszámot meglehetősen robusztusnak találták a tempóval szemben más mérőszámokhoz (például ΔV, ΔC, rPVI-C) viszonyítva, mégis találtak valamiféle gyenge kapcsolatot közöttük néhány nyelvben. dellWo (2010) a francia és cseh nyelvben nem talált összefüggést az artikulációs tempó (CV/s) és a %V között, angol és német nyelvben viszont igen. Ezekben a nyelvekben az artikulációs tempó növekedése tendenciaszerűen együtt járt a %V mérőszám növeke-désével. A statisztikai tesztek viszont csak részben igazolták, hogy ez a tendencia jelentős lenne, a szerző éppen ezért elhanyagolhatónak tartja. russo és Barry (2008) 3 egyen-lő részre (lassú, normál, gyors) osztották a spontán beszédben mért artikulációs tempó-adatokat, és azt találták az olasz nyelvben, hogy a %V a tempó növekedésével (hang/s és szótag/s) csökkenő trendet mutat. Igaz, statisztikai próbával nem támasztották alá ezt az állítást. A német nyelvben ellentmondásosak az eredmények a tekintetben, hogy ami-kor a hangok számát osztották az időtartammal (hang/s), akami-kor a tempónövekedés együtt járt a %V kismértékű növekedésével, míg ha a szótagokat vették alapul, akkor csökkent a %V értéke a tempó növekedésével. Hangsúlyozzák, hogy a változás egyik esetben sem jelentős. A mérési eredmények tehát nem igazolják a %V és az artikulációs tempó közvet-len kapcsolatát.

A beszélők közti variabilitás

Egy nyelven belül a különböző beszélők nagy változatosságot mutathatnak a beszédritmus tekintetében. Egy beszélőnél a különböző beszédritmus-szabályszerűségek eltérő működését támasztja alá, hogy más-más beszédritmus-mérőszám vizsgálatakor nem feltétlen ugyan-annak a beszélőnek a beszédritmusa áll a legközelebb a nyelv átlagos beszédritmusához (arVaniti 2012). Másrészről dellWo, leeMann és Kolly (2012) azt találták a svájci német nyelvet vizsgálva, hogy a %V- és az nPVI-V-értékek a különböző beszélők esetében nagyban eltérhetnek. Az rPVI-C azonban nem mutatott szignifikáns különbséget a beszélők között, tehát nem feltételezhető, hogy egy nyelven belül minden mérőszámra lényeges eltérések ta-lálhatók a beszélők között. Felmerül a kérdés, hogy a beszélők közti különbségek milyen tényezőkkel mutatnak összefüggést.

Az egyik ilyen tényező a nemek közti eltérések. Az angol nyelven végzett vizsgálatok-ban a nőknél az egymást követő magánhangzós szakaszok időtartamának különbségei na-gyobb szórást mutatnak, mint a férfiak esetében (mérőszáma: nPVI-V) (Benton et al. 2007;

t^orgersen–s^zaKay 2012). A kínai nyelvre végzett vizsgálat során egy másik jellemzőt, a mássalhangzós szakaszok hosszúságának szórását (mérőszáma: ΔC) találták a nők eseté-ben nagyobbnak a férfi beszélőknél kapott értékekhez képest (B^enton et al. 2007). Német nyelvű felvételek elemzésekor lényeges eltéréseket találtak a különböző műfaji jellegű vizs-gálati anyagok beszédritmikai mérőszámai között. Hírek felolvasásakor a férfiak beszédében az egymást követő szakaszoknak a szórása (nPVI-V és nPVI-C) mutatkozott nagyobbnak a nőkénél, míg a riportok vizsgálatában ugyanezen mérőszámok nők esetében kapott értéke bizonyult nagyobbnak (g^raWunder et al. 2008). Az eredmények alapján tehát nem feltételez-hető, hogy univerzális összefüggések állnának fenn a nemek és a beszédritmus-mérőszámok értékei között, de különbségek mutathatók ki a nők és férfiak beszédritmusa között.

A beszélők beszédritmusát az is befolyásolhatja, hogy milyen nyelvváltozatot hasz-nálnak. A portugál nyelvet vizsgálva kimutatták, hogy a Brazíliában beszélt változat eltér a Portugáliában beszélt változattól (F^rota–V^igário 2001). Az eredmények alapján megálla-pították, hogy a brazíliai változat sokkal inkább a szótag-időzítésű nyelvekhez közelít, mint a portugál, amely inkább a hangsúly-időzítésű nyelvek felé tolódik el. A PVI mérőszámok egy változata alapján is találtak eltérést a két nyelvváltozat között, de nem különültek el éle-sen egymástól, átfedéseket mutattak (BarBosa–Viana–trancoso 2009). Ugyanazon nyelvnek két változata tehát eltérhet egymástól, ez megerősíti azt a koncepciót, hogy a beszédritmus-mérő számok által kimutatható különbségek nem pusztán egy nyelv fonológiai felépítettsé-gének sajátosságaiból fakadnak. Az olasz nyelvben is mutattak ki eltéréseket a területi tago-lódás szerint néhány mérőszám esetében (Barry et al. 2003). Az angol nyelvben a beszélők lakó helye szerint vizsgálódtak, és azt találták, hogy a belső londoni beszélők (Hackney-ben élők) által produkált beszédben az nPVI-V alacsonyabb volt, mint a külső londoni beszélők (Haveringben élők) esetében. Az eredmények feltehetően kapcsolatban vannak a multikultu-rális környezet, más nyelvek hatásával is. Ugyanebben a kutatásban az életkor is összefüggést

1. Bevezető

mutatott a beszédritmussal. A fiatalabb beszélők esetében magasabb nPVI-V-értékeket mér-tek, mint az idősebb beszélők esetében, de az eltérés nem volt jelentős (torgersen–szaKay

2012). A beszélők neme, nyelvjárása, sőt kora is hatással lehet tehát arra, hogy a beszédritmus időbeli dimenziója hogyan realizálódik a beszédprodukcióban.

A vizsgált anyag kapcsolata a beszédritmus-mérőszámokkal

A beszédritmus-mérőszámokra hatással van, hogy a beszélők milyen szituációban, milyen beszédmódban nyilvánultak meg. A mért értékek igen eltérőek lehetnek egy nyelven be-lül attól függően, hogy felolvasásról vagy spontán beszédről van szó. A mandarin nyelven végzett vizsgálat szerint a szövegfelolvasás során mért mérőszámok többsége (ΔC, nPVI-V, rPVI-C) tendenciaszerűen alacsonyabb volt a társalgás során mért mérőszámoknál. A %V volt az egyetlen mérőszám, amely esetében nem találtak hasonló összefüggést (lin–Wang

2007). arVaniti (2012) hat nyelven (angol, német, görög, olasz, koreai, spanyol) végzett ku-tatásában a spontán beszéd beszédritmusa szintén eltért a felolvasásétól. Mind a mondatok, mind a szövegek felolvasása során mért mérőszám-értékek alacsonyabbak voltak a spon-tán beszédben mért értékeknél. Ezek a tendenciák azonban nem minden nyelvben, illetve mérőszám esetében érvényesültek. A ΔC mérőszám magasabb volt angol, német és görög nyelvben a spontán beszédben, mint felolvasásban, de ez a tendencia nem volt statisztikailag alátámasztható az olasz, spanyol és koreai nyelvben. Angol nyelvben különbség jelent meg a mondat- és szövegfelolvasás között is, az nPVI-V értékei szignifikánsan magasabbak voltak szövegfelolvasásban, mint mondatfelolvasásban. Olasz nyelvben ez a különbség a VarcoV mérőszámmal volt kimutatható. A VarcoC mérőszám esetében viszont nem a mondatokra kapott értékek voltak a legalacsonyabbak, hanem a szövegre számolt értékek, de olasz, koreai és spanyol nyelvekre ez a tendencia sem volt statisztikailag alátámasztható (arVaniti 2012).

Nem egyértelmű tehát, hogy a mondat- és szövegfelolvasások beszédritmusa között milyen különbségek vannak, sőt a különböző beszédmódok beszédritmusának eltérései meglehe-tősen nyelvfüggők az eredmények alapján.

Az eltéréseket befolyásolhatta az is, hogy a mondatok fonológiai felépítése szintén ha-tással van a beszédritmus-mérőszámokra, igaz, ez csak néhány mérőszámról mondható el (ΔC, rPVI-C, %V). Prieto és munkatársai (2012) a beszédritmus-mérőszámokat három nagy csoportra osztják a nyelvek közötti összehasonlítások alapján. Az egyikben azok vannak, amelyek főként a szótag típusától függenek, ilyen mérőszám a ΔC és a VarcoC. A másik cso-portban azok a mérőszámok vannak, amelyeket a frázisok prozódiai tényezői befolyásolnak, ilyenek a VarcoV és nPVI-V mérőszámok. A harmadik csoportba sorolják a %V, ΔV és az rPVI-C mérőszámokat, amelyek mind a fonológiai felépítettségtől, mind prozódiai tényezők-től függnek. Egy másik kutatás (arVaniti 2012) szerint a különböző nyelvekben eltérő lehet, hogy mely mérőszámok érzékenyek a fonológiai felépítettségre. Egyrészről olyan mondatokat olvastattak fel, amelyekben a mondatok a szótagok szerkezetét nem kontrollálták. Másrészről olyan mondatokat választottak anyagnak, amelyek a hangsúly-időzítésű nyelvekben meglévő

szótagfelépítési sajátságokkal rendelkeznek, tehát mássalhangzó-torlódásokat, geminátákat, diftongusokat stb. tartalmaznak, amennyire csak a nyelv ezt lehetővé teszi. A harmadik cso-portba tartozó mondatokra pedig ezek teljes vagy majdnem teljes hiánya volt jellemző, ami a szótag-időzítésű nyelvekhez köthető tulajdonság. A %V mérőszám itt is minden esetben szoros összefüggést mutatott a szótagfelépítéssel a vizsgált nyelveken (angol, német, görög, olasz, koreai, spanyol) belül. A többi mérőszám azonban nem minden nyelvben mutatott szig-nifikáns különbséget attól függően, hogy kontrolláltan tipikusan „szótag-időzítésű nyelvre jellemző” vagy tipikusan „hangsúly-időzítésre jellemző” mondatokat olvastak fel. Az nPVI-V esetében nem volt jelentős különbség a két mondattípus között a koreai és a spanyol nyelv-ben, a VarcoV esetében a görög és a német nyelvben; az rPVI-C esetében a koreai nyelvnyelv-ben, a VarcoC esetében pedig a német és az olasz nyelvben. Fontos hozzátennünk, hogy a szélső-ségesen kontrollált mondatokhoz képest a nem kontrollált mondatok nyelven belül egy köztes értéket vettek fel minden mérőszám esetében (arVaniti 2012).

A fonológiai felépítettség befolyásának kiküszöbölésére további mérőszámot hoztak lét-re (CCI), amely az rPVI mérőszám módosított változata. Minden magánhangzós szakasz és minden mássalhangzós szakasz időtartamát elosztották a szakaszban lévő beszédhangok szá-mával. A fonológiai megközelítés miatt a hosszú magánhangzókat és mássalhangzókat, illetve a diftongusokat két beszédhangnak tekintették. A szakaszokban lévő hangzók számába a tör-lődött beszédhangokat is beleszámították, mivel azokat kompenzációs jelenségként kezelték (Bertinetto–Bertini 2008, 2010; Mairano–roMano 2007).

A beszédritmus-mérőszámok módszerei, mint láthattuk, meglehetősen új keletűek, ezért a beszédritmus időbeli dimenziójáról, általános jellemzőiről és különböző tényezőkkel való összefüggéseiről még keveset tudunk. Néhány tényezőnek a beszédritmusra gyakorolt hatását (beszélők, beszédtempó, a közlés kommunikációs helyzete stb.) a beszédritmusra azonban már sikerült kimutatni. A módszer tökéletesítése folyamatosan zajlik, több problémát nem sikerült eddig megnyugtatóan megoldani. A megközelítés módszertana és alapegységei azon-ban hasznos eszközöknek tűnnek nyelveken belüli időbeli változások vizsgálatára.