A konzervatív liberális szociolektus

A greimasi sémát alkalmazva erre a szociolektusra, melynek a regényben parodizált változata a XIX. század 80-as éveiből datálódik, a következő ered-ményre jutottam:

Alany Politikus Tárgy a Haza

Küldő Isten Címzett a Nemzet

Akadályozó a politikai ellenfelek Segítő a Monarchia

Majd látni fogjuk azonban, hogy ez a séma csak a látszatot tárja elénk. A szereplők egyáltalán nem veszik már komolyan aktáns szerepüket, a komoly-ság látszatát viszont mindvégig fenntartják. Úgy viselkednek, mintha a küldő („Isten") és a címzett („a Nemzet") szerepét beemelték volna saját értékrend-jükbe, igazából azonban rég felcserélték őket „az egyéni érdek" és a „lenézett

nép" fogalompárjával.

Míg a marxista-leninista szociolektus a mai magyar olvasó számára telje-sen aktuális, és ennek következtében könnyen felismerhető és megérthető, a konzervatív liberális szociolektus csak azáltal válik felismerhetővé a szöveg-ben, ha az egész társadalom által jól ismert írásokra, írásos művekre utal. A szöveg úgy gondoskodik erről a háttérinformációról, hogy XIX. századi írókat léptet fel, például Mikszáthot és Jókait, akiknek műveit az iskolában kötelező olvasmányként tanítják. Apponyi grófot is tekinthetjük írónak - noha elsősor-ban politikus volt - , hiszen emlékiratait kiadatta. Történelemkönyvekben gyakran találkozhatunk műveiből és beszédeiből való idézetekkel. A z iskolai történelmi tanulmányok és Mikszáth néhány alkotása nyomán a magyar olva-só nagyobb nehézségek nélkül képes felismerni ezt a szociolektust. S teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Esterházy a korszak politikusainak emlék-iratait és a parlamenti jegyzőkönyvek anyagát is jól ismeri. Balassa említést tesz az „Apponyi-idézetekről" (Balassa 1980: 165).

A liberális szociolektus beépítése a szövegbe, amit archaizálásnak tekin-tek, fontos rekurrenciát alkot, és az /aktuális/ vs. /archaikus/ klasszémák op-pozícióját teremti meg.

Ennek a szociolektusnak a rekonstruálásakor Esterházy főleg irodalmi al-kotásokra támaszkodik, ellentétben a marxista-leninista szociolektus rekonst-ruálása során alkalmazott eljárással. Ez utóbbi rekurrens módon jelenik meg a szövegben és az /exteroceptivitás/ vs. /interoceptivitás/ oppozícióját alkotja.

A liberális szociolektus referenciakereteinek kijelölése végett tudatosan al-kalmazkodom az olvasó nézőpontjához, illetve előfeltételezett ismereteihez.

Ez azonban már olyan kérdés, amely az olvasó receptív kompetenciájának teljes problematikáját érinti (lásd Greimas 1976: 239). A szöveg a következő történelmi ismeretekre utal:

- a XIX. század végi parlamenti munka, a pártok és a sajtó tevékenysége;

- Mikszáth-novellarészletek, melyekben a parlamenti viták leírása szerepel;

- a régi helyesírás, illetve ma már használaton kívül lévő lexikai és nyelv-tani formák ismerete, felismerése.

A Termelési-regény 65-88. oldalán lévő szöveg alapján egy olyan listát készíthetünk a szereplőkről, amelyből világosan látszik, hogy történelmi és (Mikszáth müveiben szereplő) irodalmi alakokkal van dolgunk. Itt találjuk a Tisza Kálmán kormánya alatt működő parlamenti képviselőket, ellenzékieket éppúgy, mint kormánypártiakat. A z előbbiek az Egyesült Ellenzék (1881 után Mérsékelt Ellenzék, Negyvennyolcas Párt, Függetlenségi Párt) tagjai voltak, míg az utóbbiak a Szabadelvű Párthoz tartoztak. Most csak néhány jelentős-nek tűnő szereplőt sorolok fel, akiket Esterházy többször is szerepeltet, mint Mikszáth Kálmán, Tisza Kálmán miniszterelnök és gróf Apponyi Albert.

Mikszáthot úgy ismerték, mint a „vidéki anekdoták és a századvégi euró-pai irónia nagy magyar mesterét" (Klaniczay 1980: 294). Esterházy így lépteti be regényébe: „Mikszáth úrból csorgott a színes mese, wie gewöhnlich" (Es-terházy 1979: 290).

Mikszáth ugyanakkor szigorú kritikával illette korának parlamenti rendsze-rét, noha annak (kormánypárti képviselőként) ő maga is tagja volt, és j ó barát-ságban állt Tisza Kálmánnal. Történelmi munkák, akár tudományos, akár népszerűsítő művekről legyen szó, kiemelik Mikszáth regényeinek (s még in-kább leveleinek és politikai anekdotáinak) dokumentumértékét (lásd például a Politikai karcolatok, 1881-1908 című kötetet és életrajzi írását: Az én kortár-saimat). Elismerik és nagyra becsülik azt, ahogyan j ó érzékkel felmérte és megítélte korát (lásd Kovács 1979: 1211, 1221). Gyakran idézik véleményét (i. m. 1217, 1225, 1228, 1230), és csak nagy ritkán marasztalják el, amiért mindvégig kitartott Tisza Kálmán oldalán (i. m. 1452).

Elsősorban azonban írásainak irodalmi értékét és ironikus hangvételét kell kiemelnünk. Esterházy számára éppen emiatt lesz olyan jelentős. A müvek humoros hangulata mindkét írónál ugyanabból az okból ered: a szereplők áb-rázolása az /emelkedett/ vs. /leértékelt/ oppozícióra épül. Az aktáns háló meg-szervezéséből ennek következtében hiányzik minden moralizáló szándék, ami általában a /jó/ vs. /rossz/ oppozícióra támaszkodik, és rendszerint a segítő, illetve az akadályozó aktáns jellemvonásaként jelenik meg. A kormánypárti politikusok a Monarchiát (segítő) képviselik, a „politikai ellenfelek" (akadá-lyozók) - köztük Apponyi gróf - az ellenzéket. De a szereplők nagyban

ha-sonlítanak egymáshoz, ami abból ered, hogy alakjuk megrajzolásakor (figu-rativisation) hol az /emelkedett/, hol a /leértékelt/ széma jelenik meg. Az aláb-bi példák ezt szemléltetik.

Mikszáthnál /emelkedett/

Apponyi Albert gróf, a Ciceróhoz mérhető nagy szónok beszédei felin-dítják és megrettentik a parlamenti képviselőket (Mikszáth 1969: 4 0 6 -407);

Odeschalchi Gyula herceg;

Blaha Lujza, a híres színésznő láto-gatást tesz a Parlamentben;

Tisza Kálmán, kormányfő (i. m. 15-17);

Esterházynál

/emelkedett/ /leértékelt/

Tisza beszéde; „[...] összetöri ellenfele tojásait."

(Esterházy 1979: 78)

Tisza államügyeket intéz; „[...] a gálánsoktól kérdezi a tegnapi operabál sikereit." (i. m. 77)

Esterházy nemcsak utánozza Mikszáthot az alakok ábrázolásában, hanem itt-ott szó szerint átvesz Mikszáth-szövegeket. (Ezeket a részleteket dőlt betű-vel jelöltem meg.)

„Ekkor odalép Tomcsányi Imréhez gróf Apponyi Albert és megkérdezi, hány óra van. [...] A templomi csöndben, mint a harang kondul szép, öblös hangja. Feje, mely neves angol lóéhoz hasonlatos, méltóságteljesen, nyugod-tan nyúlik fel hosszú nyakán. " (Esterházy 1979: 58)

„[...] Apponyi beszélni fog (komolyan, méltóságteljesen, erős léptekkel, simán hatol előre az ő »angol sétányán«, virág is van az útban, de módjával, tüske is van, de csak a dekoráció végett) [...] " (/. m. 78)

A következő idézetet teljes egészében Mikszáthtól vette át Esterházy (lásd Mikszáth összes művei. 71. kötet, Budapest 1977: Akadémiai Kiadó, 158-159).74 74 Az idézet kapcsán szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy Mikszáth

mü-veiben is találunk példát az önidézésre (vö.: a szivar eldobása - Mikszáth összes müvei 68. kötet 211 -212, és a 71. kötet 158-159).

/leértékelt/

Apponyi grófot lóhoz hasonlítják;

utolsó tette a parlamentben: elfo-gyaszt egy kekszet (í. m. 60);

a parlamenti viták színházi előadá-sokhoz hasonlítanak;

súgóhoz hasonlítják;

„ - Még a kiváló szónokok közt is nagyon szigorú az osztályzat: garasos ci-garettát el lehet dobni Horánszkyért is, Istóczy megér egy kabanost, Grünwald egy kubát, Szilágyiért akárhányszor láttam félig szítt brittanikát eldobva, Ap-ponyiért, Tiszáért, Jókaiért elhajítanak pompásan szelelő regalitásokat, de egy bock erejéig terjedő orátort nem szült a mostoha kor." (Esterházy 1979: 65)