Rátz egyre aktívabb politikai szerepvállalása és a tisztikarban tapasztalható föld
csuszamlásszerű jobbratolódás aggodalommal töltötte el a kormányzót. Apolitikus, fel
tétlenül kormányzóhű tábornokot keresett. Werth Henrik, aki idős kora miatt már két éve nyugállományban volt, lojalitása miatt alkalmasnak tűnt erre a feladatra.
* TH, V-141631 Rátz Jenő vizsgálati dossziéja, Rátz Jenő vallomása.
•'' A zsidóellenességet a kor szociálpolitikusai és katonai vezetői szívesen instrumentalizálták. Emögött nagyon is kézzel fogható vagyoni szempontok húzódtak meg: korabeli felmérések szerint a nemzeti vagyon illetve nemzeti jövedelem 20-25%-a volt zsidók kezében. Imrédy, Rátz, Werth és más jobboldali politikusok és katonatisztek a zsidóság kiszorításával vagy kitelepítésével egyszerre kívánták szanálni az államháztartás hiányát, csökkenteni a szociális nyomort és beindítani a fegyverkezést.
6 Macartney 1956, 212-214.
95
Werth megbízhatóságához csakugyan nem férhetett kétség, ugyanakkor elvetette az egyszerre több vasat is tűzben tartó, elsősorban Teleki Pál személyéhez köthető szemléletet. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy Werth mindig a német érdekek kiszolgálójaként cselekedett. Románia kérdésében például a folyamatos német figyel
meztetések ellenére támadási koncepciókat készített elő. Aktivitásával először mégis a magyar miniszterelnökkel ütközött össze.
A háborús aktivitás kérdése
Teleki mindenképp el akarta kerülni az ország bekapcsolódását a háborúba, ezért visszautasította azokat a német kéréseket is, amelyek a magyar vasútvonalak hasz
nálatba vételére vonatkoztak. A katonai vezetés ezzel szemben ügy ítélte meg, hogy minden visszautasítás csak csökkenti a további revízió lehetőségét, mivel segítség csak és kizárólag Németországtól várható. Ezért például Werth és Bartha Károly honvé
delmi miniszter megértéséről biztosította a német gazdasági küldöttség vezetőjét, mi
közben Teleki épp ennek kívánságait akarta leszerelni.
1940. április 15-én, hat nappal Dánia lerohanása után Werth már a háborúba történő belépést javasolta. Indítványának sajátos voltát megvilágítja az a tény, hogy ekkor Magyarország sehol sem volt határos azokkal, akikkel szemben Werth szerint hadat kellett volna viselni. Werth ötleteit minden esetben öntevékenyen tolmácsolta Magyarország berlini követe, Werth korábbi évfolyamtársa Sztójay Döme. Telekinek tehát nemcsak vezérkari főnökével és honvédelmi miniszterével, hanem németországi követével szemben is szélmalomharcot kellett folytatnia.
Románia megtámadására Werth már 1939 májusában tei-vet készített. Abból in
dult ki, hogy német-lengyel, illetve német-francia háboni esetén Románia beavatkozik a lengyelek oldalán. Ebben az esetben Csáky István külügyminiszterrrel együtt -szükségesnek tartotta Románia megtámadását. A Molotov-Ribbentrop-paktum után a szovjet beavatkozás lehetősége is felmerült. Ezzel kapcsolatban azonban éles véle
ménykülönbség alakult ki a miniszterelnök és a vezérkar főnöke között, akit Bartha is támo^tott. Bár mindnyájan Románia megtámadásának elvi hívei voltak. Teleki a szovjetektől függetlenül, sőt a szovjetek esetleges területnyereségének meghiúsítására akarta preventív lépésként megszáUni Erdélyt. Ezzel szemben Werth a Szovjetunióval való közös hadműveletet is elképzelhetőnek tartotta. Szeptember végén utasította Fa-ragho Gábor moszkvai katonai attasét hogy vegye fel az informális kapcsolatot a szovjet katonai vezetéssel. 1939. december 12-én a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács (LHT) elé terjesztett memorandumában nyíltan javasolta a szovjetekkel közös akció előkészíté
sét, de ezt az LHT Horthy Miklós kormányzó és Teleki nyomására december 19-én visszautasította.''
Werth tehát jóval gyakorlatiasabban ítélte meg a Szovjetuniót, mint a politikusok.
A közös akció lehetőségében még 1940 júliusában is reménykedett. Meg kell monda
nunk, hogy elvileg eimek semmi se állt volna útjában. Szovjet részről kifejezett készséget mutattak arra, hogy Magyarországot is bevonják Románia destabilizálásába. V/ocsesz-lav Molotov 1940 júliusában Augusto Rosso olasz, majd Kristófig József magyar kö
vetnek is megemlítette, hogy a Szovjetunió megértéssel viseltetik a magyar területi követelésekkel szemben. E nyilatkozatok hátterében az a számítás állt, hogy Románia gyengülésével közvetve Németország is gyengül. A szovjet vezetés a paktumot
ideig-'' Dombrády 1986, 70.
lenes megoldásnak tekintette és teljes erővel készült a várható összecsapásra. Az ekkor kidolgozott szovjet hadműveleti tervekben fő célpontként Románia lerohanása szere
pelt. A román olaj- és élelmiszertermelés megszerzésével ugyanis Németország teljesen kiszolgáltatottá vált volna a szovjet szállításoknak.
Románia megtámadása már a magyar-német viszony szempontjából is rendkívüli problémákat vetett fel. Németország számára a román gazdasági kapcsolat értékesebb volt, mint a magyar, ezért állandóan óvva intették a honvédség vezetőit attól, hogy Románia ellen erőszakos lépéseket tegyenek. A harcias magyar politikusoknak és ka
tonáknak fel kellett oldanixik azt az ellentmondást, hogy olyan akciót kívánnak, ame
lyet éppen példaképük, Németország ellenez. Erre csak egyetlen lehetőség látszott:
ha Románia beváltja szövetségesi kötelezettségeit és a megtámadott Lengyelország segítségére siet, vagy legalább fenyegetően mozgósít. Német részről 1940. raáixius-április folyamán dolgozták ki Románia megszállásának tervét arra az esetre, ha Sza-lonikiből angol expedíciós erők próbálnának bevonulni Románia területére. Ez a terv magyarországi átvontdással, sőt a magyar honvédség aktív közreműködésével számolt.
Werth — Teleki tájékoztatása nélkül — ki is dolgozta a német erők áthaladásának terveit.
Utólag teljesen érthetetlen, hogyan is gondolhatott a honvéd vezérkar a felelőtlen és kockázatos akcióra. Románia 1940 szeptemberéig abban a sajátos helyzetben volt, hogy Anglia, Franciaország és Németország egyszerre szállított számára fegyverzetet, míg Magyarország egyiküktől sem kapott hadianyagot. Mindhárom nagyhatalom ér
deke volt Románia erősítése a szovjetekkel szemben, Németország pedig hadigazda
ságának nyersanyagigénye miatt kifejezetten rá is kényszerült a fegyverszállításokra.
Werth minden jel szerint Telekinél pesszimistábban ítélte meg a helyzetet. Más
részt viszont maga is illuzórikus követelésekkel állt elő Romániával szemben. A te
rületátadás mellett például a hadfelszerelés arányos részének átadását is követelte.
A második bécsi döntés miatt súlyos konfliktus tört ki a miniszterelnök és a vezérkari főnök között. Werth ugyanis miniszterelnöke megkérdezése nélkül, valami
kor augusztus 26. és 28. között tájékoztatta Cuno Heribert Fütterer légügyi attasét, hogy a kormány elfogadná a német-olasz döntőbíráskodást. Mindezt akkor, amikor a döntőbíráskodás lehetőségét hivatalosan még fel se ajánlották. Teleki ebben egyrészt kompetenciájának megséi-tését látta, másrészt úgy tekintette, hogy Werth ajánlata tönkreteszi azt a helyzetet, amelyben Magyarország az erő pozíciójából, szuverén módon dönt a neki felkínált lehetőség elfogadásáról. A végeredmény nem változott volna, de Magyarország külpolitikai önállóságát demonstrálhatta volna ez a hozzáállás.
Nehéz eldöntenünk, hogy Teleki és Werth közül melyikük áltatta magát több illúzióval. Werth általános tévedésben volt Németország katonai képességeivel kap
csolatban, Teleki ezzel szemben a magyar katonaság erejét túl-, a román hadseregét pedig alulértékelte és rugalmatlanul tekintett a Szovjetunióval történő kooperáció le
hetőségére. Ezt nem kompenzálhatta az a tény, hogy a miniszterelnök az összeurópai erőegyensúljd; sokkal pontosabban ítélte meg.
Jugoszlávia megtámadása után még feszültebbé vált a katonák és a politikai vezetés közti viszony Werth, anélkül, hogy Telekit tájékoztatta volna, valamikor feb
ruárban, március elején hadműveleti tervet dolgozott ki Jugoszlávia lerohanására.
1941. március 30-án a német és a magyar vezérkar főnöke már Budapesten egyeztette a tervet anélkül, hogy erről a magyar miniszterelnök tudomással bírt volna. A konf
liktus elől végül öngyilkosságba menekülő Teleki, és utódja, Bárdossy László (előzőleg külügyminiszter) ragaszkodott ahhoz, hogy csak a jugoszláv állam szétesése után, és
97
csak az 1918-as határokig tarthat a honvédség akciója, az iránjdtás a németektől tel
jesen függetlenül a magyar államfő kezében legyen.
Bárdossynak a legnagyobb nehézséget okozta ezen feltételek teljesítése a köve
telőző és minél előbb támadni akaró vezérkai-ral szemben. A jugoszláv légierő ugyanis már április 7-én bombázta Szeged, Pécs és Villány térségét. Német részről április 9-én szintén sürgették a támadást. A formai ok végül április 10-én valósult meg, Horvá
tország elszakadásával Jugoszlávia gyakorlatilag szétesett. Bárdossynak azonban nem sikerült megvalósítania a katonákkal szembeni koncepcióját. Hitler kérését, mely sze
rint két gépesített dandárt kért az 1918-as határokon túli alkalmazásra, Horthy és Werth egyaránt támogatta és ezzel meghazudtolta a támadás eredeti indoklását, amely szerint csak és kizárólag a magyarság védelme miatt vonultak be Jugoszláviába.
Zsidókérdés, nemzetiségek és honvédség
Zsidóellenes intézkedések követelése a magyar honvédségben már 1936-1937 között is felmerült. A közvetlen német nyomás ebben semmilyen szerepet sem játszott.
A honvédségben, elsősorban a vezérkari testületben uralkodó antiszemitizmus két kérdésben vált különösen tapinthatóvá. Az első a tisztek származásának igazolása volt. Kádár Gyula visszaemlékezésében keserűen említi, hogy egy zsidó nagymama felderítése sokak számára fontosabb feladatnak tűnt, mint az ellenséges harckocsik kikapcsolása. A származási igazolások rendszeresítésére égetően szükség volt, mivel emiatt állandó feljelentések, pletykák öntötték el a különböző illetékes és nem illetékes szerveket. Ezen nem változtatott az sem, ha az érintett mutogatni kezdte felmenői keresztlevelét. Bartha honvédelmi miniszter ezért 1939-ben utasítást adott nagyszü
lőkig bezáróan a keresztény származás igazolására.
A másik kérdés, amelyet a honvédség vezetői túlbuzgó módon meg akartak ol
dani, az ország zsidóságának (úgymond) visszaszorítása volt. Visszaszorítás alatt a zsidó vagyon árjásítását, a zsidóság kitelepítését, de legalábbis az országos arányszá
mukra történő visszaszorítását képzelték el. Ennek megfelelően a honvédség mindazon területeken, ahol katonai közigazgatást vezettek be, önhatalmúan kereskedelmi-, mozi-és iparjogosítványokat vont be, üzemeket kobzott el mozi-és osztotta el megbízható „ke
resztények" között. Mindez az állami szervekkel történő egyeztetés teljes kizárásával történt.^ A visszaszorítás másik módszere a zsidó munkaszolgálat intézményének fel
állítása volt. Jellemző tény, hogy a vezérkar különböző osztályai versengtek abban, hogy minél radikálisabb és kegyetlenebb intézkedéseket javasoljanak ezen a területen.
A katonai közigazgatás antiszemita és sovén működtetésében nemcsak Werth volt vétkes. Jány Gusztáv altábornagy 1940 őszén az erdélyi bevonulás során megtil
totta tisztjeinek, hogy zsidókkal és románokkal érintkezzenek, zsidó vagy román bolt
ban vásároljanak, zsidó vagy román rászorulók részére segélyt adjanak. Az általa életre hívott kémelhárító szolgálat túlbuzgóságában egjre-másra eszközölt letartóztatásokat.
A katonai közigazgatás feljogosítva érezte magát arra, hogy gazdasági üzemek vezetőit elmozdítsa, tulajdonosaikat az üzem területéről kitiltsa és zárgondnokot nevezzen ki.
Werth nyíltan ki is mondta, hogy ennek az intézkedésnek az őrségváltás, azaz a zsi
dóság kifosztása a célja: „a zsidó kézen levő szállodák, éttermek, cukrászdák, patikák, stb. elsősorban nagyobb üzletek vezetőit keresztényekkel kell felváltani, illetve ezeket
" Vargyai 1984, 164.
keresztény tulajdonba kell átadni oly módon, hogy azok megbízható, tőkeerős magyarok kezébe jussanak. "^
Ezek az intézkedések nem csak a zsidóságot érintették. Kisebb mértékben kár
vallottja volt mindenki, akit a honvéd közegek a nemzethűség szempontjából nem mi
nősítettek megbízhatónak. A vezérkar sovén szemlélete odáig fajult, hogy Werth 1940-ben megtiltotta miniszterelnöke beszédének terjesztését a tisztikarban! Teleki ugyanis aggódva szemlélte a soviniszta hangulatot és Magyar nemzetiségi politika cím
mel kiadatta két ebbe a tárgyba tartozó beszédét. A vezérkar hadműveleti osztálya véleményezte (!) a kiadványt és megállapította, hogy az terjesztésre alkalmatlan, mert
„politikumot tartalmaz". Ehhez csatlakozott Werth is, aki saját kezűleg írta rá az ügyiratra, hogy tartalma „nem időszerű". 10
Míg az antiszemita politika Telekinél helyeslésre talált, ezzel szemben nemze
tiségi elképzeléseinek elutasítása komoly konfliktusokat okozott. Holott Werth nem
zetiségi koncepciója csupán konzekvens fol)^atása volt annak a politikának, ameljniek zsidókkal szembeni alkalmazását szinte mindenki legitimnek ismerte el. Werth és be
osztottai ennek jegyében készítettek tervezeteket az idegen fajok részleges vagy teljes kitelepítéséről. 11
Teleki n3rilvános beszédeiben és Horthyhoz írt levelében is utalt erre: „az itteni magyarok a mind kiirtjuk, kikergetjük ideológiájában élnek. "12 Okulva a felvidéki és kárpátaljai katonai közigazgatás túlkapásain, 1940 nyarán külön tanfolyamot szerve
zett az Erdély területére kijelölt katonai közigazgatás tisztikara számára. Intő szavait azonban elnyomta a húsz éven keresztül szított sovinizmus kórusa.
Hogy ez a hangulat mennyire elterjedt volt, bizonyítja Werth három, Bárdossyhoz intézett előterjesztése is. Ezekben azzal indokolta a nagyobb háborús szerepvállalás szükségességét, hogy így az ország lehetőséget kaphat szláv, román és zsidó lakossá
gának, azaz majdnem hárommillió embernek a kitelepítésére. Werth nyilván ismerte a hasonló etnikai tisztogatást elrendelő német terveket, s ezekre hivatkozott is legu
tolsó emlékiratában. A kitelepítéssel beteljesülne a nagy álom: „a Kárpát-Medence kizárólag a magyarság élettere volna, amit a magyar faj töltene ki" - írta a vezérkar főnöke. Ha meggondoljuk, Werth terve a népesség méreteihez képest jóval nagyobb feladatok elé állította volna az országot, mint a 80 milliós Németország terve, Gene-ralplan Ost, mely húsz év alatt 30 millió ember letelepítését tűzte ki célul. 13
A Délvidék volt az egyetlen olyan terület, ahol etnikai tisztogatás esetén sem kellett tartani retorzióktól. A magyar vezetés ezért kihasználta a helyzetet arra, hogy újrarendezze a térség etnikai viszonyait. Erre annál is inkább szüksége volt, mivel már megszületett a megállapodás a román kormánnyal a bukovinai székelyek haza
telepítéséről. 1940 júniusában a politikai események (elsősorban a Szovjetunió Romá
nia elleni agressziója) megindították a bukovinai székelyek menekülését. Néhány hónapon belül több ezer hadköteles férfi szökött át Magyarországra. Elhelyezésükre azonban csak menekülttáborokban volt mód.
Jugoszlávia összeomlása azonban új távlatokat nyitott, hiszen a Délvidékre be
telepített szerbeket „helycsinálás végett" el lehetett üldözni a Délvidéki-ől. A leginkább célravezetőnek az a módszer kínálkozott, amely szerint a dobrovoljacokat csak egy
^ Werth parancsát idézi Vargyai 1984, 174.
'" Uo. 178.
" E tervezetekie lásd Uo, 182-184.
12 HMTI. 306-307.
1^ A Generalplan Ost a Birodalmi Biztonsági Főhivatalban 1941 első felében keletkezett.
99
nappal a betelepítés előtt deportálták házaikból, mert így mindent sértetlen állapotban át lehetett adni a betelepülőknek. Hozzá kell tennünk: a hazatelepített székelyek nem tudhatták, hogy a magyar állam (vissza)rabolt vagyonból fogja kárpótolni őket.i'^ Ösz-szesen 13 200 bukovinai székelyt és 1420 egyéb áttelepülő érkezett a Bácskában, a-minek köszönhetően a magyarság aránya a Délvidéken 5%-kal nőtt.
1919 óta a jugoszláv uralom alatt 6912 szerb dobrovoljác család telepedett le a Bácskában és 235 Baranyában, zömmel magyaroktól elvett birtokokon. Bajor Ferenc vezérőrnagy 1941. április 25-én falragaszokat függesztett ki, melyeken elrendelte, hogy minden szerb, montenegrói, zsidó (!) és cigány (!) lakosnak, aki 1918. október 31. után települt le, azonnal el kell hagynia a területet. Bajor intézkedése tehát nem értelmez
hető a korábban elkövetett igazságtalanságok puszta kiigazításaként. Deportálási ter
veit a németek fékezték le, akik nyomására a falragaszt is el kellett távolítani. Német részről mindenképp el akarták kerülni, hogy a feszült szerbiai belpolitikai helyzetet tovább élezze a magyarok által elűzöttek sorsa, nekik ebben az időben a Horvátor
szágból elűzött szerbek elhelyezése éppen elég gondot jelentett. Május 2-án a 2. német hadsereg parancsnoksághoz kirendelt magyar összekötő tiszt közölte, hogy 150 ezer szerb áttelepítését tervezi a magyar kormány (vagyontárgyak nélkül három napi hideg élelemmel), arra hivatkozva, hogy ezeket az embereket az utóbbi évtizedekben tele
pítették le. Nem tudjuk megállapítani, hogy a 150 ezer fős adat szándékos megtévesztés vagy elírás volt-e, mivel az áttelepítettek száma valójában ennek csak kb. 20%-a volt.
A német diplomácia azonnal tiltakozott. Ennek ellenére a magyar hadsereg május 18-ig kb. 7500 személ3rt dobott át a határon. 15 1941-ben kb. 25-30 ezer szerbnek kellett elhagjmia a Délvidéket. ^^ Miután a deportálás lehetősége megszűnt, több száz embert, elsősorban dobrovoljácokat és családtagjaikat Sárváron internálták. A honvédség a-zonban nem adta fel kitelepítési terveit: László Dezső, a vezérkari főnök helyettese kérte a külügjoninisztert, hogy mivel Horvátország megállapodott a németekkel 200 ezer boszniai szerb kitelepítéséről, ezért Magyarországnak is hasonló megállapodást kellene kötnie a bácskai szerbek „hazatelepítéséről".!'^
Nemcsak a vezérkar, hanem a csapatparancsnokok is részt vettek az etnikai tisztogatásban. 1941. augusztus 27-én dalnoki Veress Lajos, a 2. lovasdandár parancs
noka jelentésében „a kitelepített zsidók, dobrovoljácok és nemzetellenes elemek visz-szaözönlése" miatt a legszigorúbb elbánást (többek között az össze zsidó munkaszolgálatra történő behívását) követelte és azon kesergett, hogy a zsidók milyen
„erkölcsi rombolást okoznak" a magyar lakosság körében. Figyelemre méltó Veress indoklása, mely szerint azért kell védekezni a zsidóság tömeges visszavándorlása ellen, mert különben több zsidó áramlik be az országba, „mint amennyit a magyar állam a keleti határokon át kitelepíteni képes "A^
Jellemző a honvédségben uralkodó felfogásra a zombori katonai parancsnokság felsőbb utasításra kiadott rendelete a csetnikek, az emigránsok, a kommunisták, a dobrovoljácok és az összes bevándorolt zsidó összeírásáról. ^^ A szegedi Y.
hadtestpa-^"^ A dobrovoljácokat 1918 után zömmel magyar nagybirtokosok kártalanítás nélkül kisajátított földjeire telepítették.
^^ Horthy-Magyarország 1986, 93, Wilhelmstrasse 581.
"" Ezt a számot vEilószínűsíti az is, hogy 14 620 telepes betelepítése után a magyar hatóságok további 10 108 személynek tudtak volna elhelyezési lehetőséget biztosítani. Gombos 1942, 23.
" Horthy-Magyarország 1986, 132.
18 Kársai 1962, 369-^71.
18 Horthy-Magyarország 1986, 82-83.
rancsnokság a zsidóságot potenciális veszélyforrásként tarthatta nyilván; csak ezzel magyarázható, hogy a kommunisták, a nemzetiségi agitátorok (németek kivételével), a szektánsok, a kémgyanúsak, a szociáldemokrata politikusok és a rémhírterjesztők mellett a nemzetvédelmi szempontból aggályos személyek közé sorolta a nemzetközi zsidó és cionista egyéneket. 20
A vezérkar önálló külpolitikai útjai
Nem kellett sokat várni hadsereg és politika újabb összeütközésére. Werth azt a tanulságot szűrte le magában a jugoszláviai akcióból, hogy a magyar habozás miatt nem sikerült birtokba venni a Bánát területét. Az újabb revízióklioz tehát sokkal ak
tívabb és készségesebb németbarát külpolitikát tartott szükségesnek.
Május 6-án emlékiratot adott át Bárdoss3mak, amelyben leszögezte, hogy már most elvi döntést kell hozni egy esetleges német-szovjet háború esetére. Emellett szor
galmazta német-magyar garanciális és segélynyújtási szerződés megkötését. Bárdossy válaszában ellenezte Werth összes felvetését, kivéve azt, hogy már most érdemes a tervek szintjén foglalkozni a katonai együttműködés előkészítésével. Bárdossy eluta
sítása után Werth önállósította magát. Kapcsolatba lépett a német vezérkarral, elő
készületeket tett a hadsereg mozgósítására és fokozta a magyar katonai jelenlétet Káipátalja térségében. Utóbbi tevékenységgel ellenkező hatást ért el, mivel a német diplomáciát idegesítette a magyar túlbuzgóság.
A honvédség vezetői már 1939-től kettős játékot játszottak a politikai vezetéssel szemben. Ennek volt része az, hogy a katonai attasék jelentéseiket esetenként nem mutatták be a helyi magyar követnek. A magyar politika elveinek kirívó megsértése
ként értékelhetjük, hogy például Utassy Loránd londoni katonai attasé (majd 1944-ben Rogyion Malinovszkij marsallhoz küldött kormányzóhű követ) önszorgalomból hatás
tanulmányokat küldött Berlinbe a bombázások hatékonyságáról és javaslatokat is tett a németeknek újabb célok támadására. A honvédség önálló külpolitikája ekkoriban nyíl
tan is zajlott: Újszászy István, a vezérkari főnökség (VKF) 2. osztályának (felderítés, ké
melhárítás) vezetője tájékoztatta Vórnle János külügyminiszter-helyettest, hogy megkezdik a szovjet területek katonai felderítését azzal a céllal, hogy meghatározzák:
háború esetén mely konkrét objektumokat kell elpusztítani. Amikor Vomle ez ellen til
takozott, Újszászy közölte, hogy Bartha honvédelmi miniszter utasítására cselekszik.2l A magyar politika passzivitása Werthet újabb memorandum elkészítésére inge
relte. Június 14-én írt tanulmányában tíz napon belülre prognosztizálta a habom kitörését. Véleménye szerint Magyarországnak - bár Berlin türelemre intette - cse
lekednie kell, s nem szabad kivárnia azt, amíg sor kerül a német kérésre. Utólag feltehetően úgyis meg fogják köszönni azt, ami ellen most még tiltakoznak.
Bárdossy e második memorandumot már a minisztertanács előtt utasította visz-sza. Hivatkozhatott a német diplomáciára is, amely kategorikusan elzárkózott ebben a kérdésben az együttműködéstől. Arra is rámutatott, hogy Dél-Erdély kérdését sem
Bárdossy e második memorandumot már a minisztertanács előtt utasította visz-sza. Hivatkozhatott a német diplomáciára is, amely kategorikusan elzárkózott ebben a kérdésben az együttműködéstől. Arra is rámutatott, hogy Dél-Erdély kérdését sem