A kodifikáció minőségi szemléletének megjelenése

Fran-ciaországban. 3. A sikeres jogegységesítő kodifikálás típusai: a) A bürokratikus gyámkodás kodifikációja Poroszországban, b) A jogági rendszerképzés kodifiká-ciója Ausztriában. 4. Kodifikációs pótlékként felfogott törvényrendezés

Orosz-országban. 5. Összefoglalás

1. A kodifikáció minőségi szemléletének megjelenése

„Arra [...], hogy a törvények bizonyos tárgy- és sorrend szerint és csak az élők gyűjtessenek egybe, és az egyidejű jogélet kívánalmaihoz idomíttassanak, a hiá-nyok, miket a fejlődöttebb jogviszonyok határozatlan jogi természete okozott, pótoltassanak, szóval: hogy a polgári magánjogi életet szabályozó törvények egy, a tudomány követelményeinek is megfelelő rendszeres gyűjteményben törvénykönyv-' vagy Codex be foglaltassanak [...] csak a XVIII-ik században látjuk határozott és már századunk elején sikerre is vezetett lépéseket."

Ezek a sorok, melyek a XIX. század 60-as éveiben a magánjogi kodifikáció egyik magyar küzdője tollából születtek,¹ mutatják, hogy a XVIII. században, mely a feudális abszolutizmus betetőződésének, és több helyütt bukásának is százada volt, történt valami döntő változás, elhatároló előrelépés a kodifikáció történetében.

Ha e változás mibenléte után kutatunk, elsősorban arra kell emlékeznünk, hogy eddig, a kodifikációs előformák története során lényegileg minden kodifiká-ciós képződmény valami módon megelőző szokásjoghoz (esetleg más, íratlan vagy rendezetlen jogforráshoz) kapcsolódott. E kapcsolódás többnyire kétirányú volt. Azt jelentette egyfelől, hogy a kodifikáció m e g e l ő z ő j o g f o r r á s r a é p ü l t ,

többé-kevésbé formált, alakított, továbbfejlesztett változatban azt fogadta magába, s más-felől azt, hogy e megelőző jogforrásnak mindig valami módon t e r j e d e l m i l e g c s ö k k e n t e t t , és ennek során valami módon r e n d e z e t t ö s s z e g z é s é t a d t a . A megelőző jogforráshoz való viszonya ennélfogva nem történelmi esetlegesség, puszta időbeli egymásutániság terméke, hanem egy meghatározóan jelentőségteljes s bensőséges kapcsolat kifejezése volt. Megszüntetve megőrizetten e jogforrások újraképzésének szüksége formálta a különféle kodifikációs hullámokat, adott nekik értelmet és jelentőséget. A kodifikáció ősformáit kivéve, amikor (mint az archaikus reformkódexek mutatták) lényegesen nagyobb hangsúly esett a megszüntetés, sem-mint a megőrzés elemére, többnyire a megszüntetés eleme a megőrzésnek alárendel-ten, annak keretében s annak mozzanataként jutott csak szerephez. A kodifikációs fejlődés egészének alapvető íveit és tendenciáit szemlélve tehát a kodifikációs

jelen-1 Suhayda János Tanulmányok a polgári magánjogi codificatio terén (Pest: Grill 1867), 7. o.

ség lényegében a szokásjog (esetleg más íratlan jogforrás) kizárólagosságának meg-törése, kódexjoggal felváltása, rendezése, egységesítése, végül (szélsőséges formájá-ban) kódexjog kizárólagosságával történő kiküszöbölése jegyében született, nyert fejlődő alakot és értelmet.

Az a fő tendencia tehát, ami a kodifikáció különféle vonulatait az ókortól kez-dődően egységesen jellemezte, alapvetően a megelőző jogforrás(ok)hoz viszonyí-tottsághoz, azok megszüntetve megőrzéséhez kapcsolódott. Elemzéseink során rámutattunk már arra, hogy a kodifikációs fejlődésben a m e g s z ü n t e t v e m e g -ő r z é s többféle alakot nyert, több vonatkozásban is realizálódott. A (nem kodi-fikált) régi s a (kodikodi-fikált) új jogforrás közt a megszüntetve megőrzés viszonyát álla-píthattuk meg akkor, ha az érvényességi alap megváltozásáról (szokásjognak vagy más jogforrásnak törvényi felváltásáról), ha tartalmi megerősítésre koncentrált kon-tinuitásról, vagy ha a kodifikációs aktusban a kodifikált aktusok sorának terjedelmi redukciójáról volt szó. Nos, ami ezek közül legáltalánosabbnak bizonyuló, a kodi-fikálást specifikusan kiváltó fő funkció, e kiváltásban részesedő társfunkció, avagy legalábbis a kodifikációs folyamatban mellőzhetetlenül jelenlévő járulékos funkció-nak bizonyult, az valójában nem volt más, mint a korábbi jogforrás(ok)ra ráépülésnek az a módja, mely t e r j e d e i m i c s ö k k e n t é s ben realizálódott. Akár párosult törvé-nyi felváltással, akár nem, a kodifikálás egyik (és gyakran kizárólagos) célja, de leg-alábbis mellőzhetetlenül bekövetkező hatása a jogforrások terjedelmi redukciójának előidézése volt. E mennyiségi redukcióban rejtezett az a konstans elem, amihez esetlegesen (egyes korszakokban általánosan, másokban kivételesen) más funkció:

tartalmi alakítás vagy az érvényességi alap felváltása csatlakozott. E mennyiségi redukciót fejezzük ki általánosítottan, mikor kijelentjük: a kodifikáció ez előformák-ban (esetenként adaptálva és/vagy törvényi joggá váltva) összegezte, összefoglalta, egyazon corpus elemeivé tette a megelőző jogforrásokat.

Egy önmagában mennyiségi mozzanatnak ilyen általános s állandó előtérbe kerülése a kodifikációs tevékenység egész felfogását alapvetően e x t e n z í v szem-léletűvé tette. Mindez adekvátnak, az adott szükségleteket kielégítőnek bizonyult mindaddig, míg magában a jog eszközével végzett társadalmi rendezésben minő-séget érintő mennyiségi változás nem következett be. Nem hirtelen, robbanásszerű átalakulásról volt szó, hanem mennyiségi változások lassú, folytonos egymásra hal-mozódásáról. Közelebbről nézve, a feudális abszolutizmusok kibontakozására gon-dolunk, arra a rendkívül összetett társadalmi helyzetre, mikor számottevően nagy területeken valóban k ö z p o n t i h a t a l m a k jöttek létre, a társadalmi-gazdasági vi-szonyok felélénkülő fejlődésével s az életvivi-szonyok megfelelően bonyolulttá válásá-val szükségességét hozva (és a feudalizmus politikai struktúrája egyidejű átformálá-sával lehetőségét is megteremtve) annak, hogy a szuverénként elismert abszolutista u r a l k o d ó i m m á r a k i z á r ó l a g o s s á g i g é n y é v e l e g y s é g e s e n f o r m á l j a , eddig nem ismert részletességgel k i m e r í t ő e n s z a b á l y o z z a a fejlődés szem-pontjából alapvető viszonyokat. Ami e folyamat politikai-gazdasági alapját illeti, az ipari (és általában a termelő) tevékenység fellendülése, a cserekapcsolatok

általá-nossá válása, és mindezek termékeként s ösztönzőjeként a p o l g á r o s o d á s , majd a polgárság osztállyá és politikai erővé válása a megelőző szabályozásokat partikulari-tásukban, valamint mélységükben s terjedelmükben egyaránt meghaladó szabályo-zásokat követelt. Ami pedig (nem kevésbé jelentősen) ezek közvetlen előzményét, kiváltóját illeti, a királyi hatalom megerősödése: a pénzügyek állami pénzügyekként uralkodói kézbe vétele, a reguláris hadseregszervezés, a merkantilista iparfejlesztés (stb.) egyébként is kiterjedt a d m i n i s z t r á c i ó és b ü r o k r a t i k u s a p p a r á t u s kiépítését, ennek hatékony, uniformizált mozgatása pedig egy ennek megfelelően tagolt, részletes szabályanyag kidolgozását feltételezte. Ez volt az az időszak, amikor a p o l i t i k a i c e n t r a l i z á l á s s a l a t á r s a d a l o m n a g y f o k ú i n t e g r á l á s a végbement: amikor - H E G E L szavaival - a különböző országterületek sorsának inté-zésében a magánjogi meghatározás közjogiba váltott át, amikor „a vazallusok [...]

uralmi jogai az állam iránti kötelességekké" lettek.2 E súlyban és nagyságban egy-aránt kibővült feladatnak egy extenzív szemléletben fogant kodifikáció már nem te-hetett eleget. Nem volt már elégséges a megelőző jogforrások terjedelmileg redukált összefogása - mégpedig kettős okból nem. Részben azért, mert a hallatlanul meg-növekedett szabályozási igény, a szabályozás körének rendkívüli mérvű kiterjedése, új kérdések tömegeinek szabályozás alá vétele nem csekély mértékben ú j jog alko-tását követelte. Részben pedig azért, mert olyan tömegű szabályanyagról volt immár szó, hogy egy hagyományosan elvégzett kodifikáció - egy az eddigiekben alkalma-zott mennyiségi redukció - kellő á t t e k i n t h e t ő s é g e t már egyszerűen nem ered-ményezhetett. Új módszerű, új szellemben fogant kodifikációra volt szükség: olyan-ra, ami az életviszonyoknak az eddigieknél szélesebb körét az eddigieknél nagyobb részletességgel öleli át, és mégis alkalmas arra, hogy átfogható mennyiségű, át-fogható terjedelmű szabályanyagot eredményezzen. Ilyen váltás szüksége idézte elő azt a fordulatot, ami a kodifikálás mennyiségi felfogásáról m i n ő s é g i felfogására, extenzív szemléletéről intenzív szemléletére történő átmenetben jelentkezett. Ami a minőségi felfogást, i n t e n z í v szemléletet illeti, lényegében a jognak egy sokszo-rosan összetett s magasan szervezett rendszerré kovácsolásáról volt szó. Arról, hogy a s z a b á l y o k e g y m á s m e l l e t t i s é g é n e k h a l m a z a i t alapelvek s különböző általánosságú és alárendeltségű tételek és altételek l o g i k a i l a g r e n d e z e t t , ö s s z e f ü g g ő é s e g y s é g e s r e n d s z e r é v é a l a k í t s á k á t .

Ismételjük: nem radikális megszakítottságra, hanem fokozatos átmenetre kell most gondolnunk. Egyfelől ugyanis tény, hogy a mennyiségi szemlélet mindenekelőtt az általunk kodifikációs előformáknak nevezett képződményekhez tapadt. Az ókori és középkori kodifikációs megnyilvánulások döntően jogforrásrendező érdekből jöttek létre. Többé vagy kevésbé új elemként ráépültek a jogforrások addigi rendszerére, azok mennyiségi átfogásaként azokat redukálták - a rendszerszerűség

szempont-2 Georg Wilhelm Friedrich Hegel Előadások a világtörténelem filozófiájáról [Vorlesungen über die Philosophie dar Weltgeschichte] ford. Szemere Samu (Budapest: Akadémiai Kiadó 1966), 715-716. o.

jából azonban a jog szerkezetét, technológiai megformáltságát nem szükségképpen befolyásolták. A jogrögzítés módozatának, az érvényesség alapjának esetleges váltá-sán túl hatásuk elsődlegesen a szabályozási formák extenzitását érintette, azok mennyiségi oldalával állott összefüggésben. Nos, a pontosság kedvéért megjegyez-hetjük, hogy a jog mennyiségi átfogásával annak minőségi átformálása történelmileg mindig bizonyos párhuzamosságban, kölcsönös feltételezettségben jelentkezett - az arányok kérdése azonban roppant jelentőségteljes. A rendszerképzés bizonyos fokú igénye már a Codex HAMMURABiban megjelent; a didaktikai gyűjteménytől megkülön-böztetett jogi szisztematika (a joganyag racionalizáló-rendszerező feldolgozása) nyomait W E B E R egyebek közt a Lex Salicátói a Siete Partidasig kereste;3 és tudjuk, e rend alapjait képező elvek és ezek összefüggései kidolgozásában milyen felbecsül-hetetlen szerepet játszott a római jognak s jogtudománynak klasszikus és középkori fejlődése, a természetjog rendszerének axiomatikus ábrándokat kergető kiépítése⁴ -mégis, mindez annyit bizonyít csupán, hogy a mennyiségiből minőségivé alakulás nem légüres térben zajlott le, nem volt egészen előzményektől mentes. Másfelől te-hát az is tény, hogy a kódexeknek kodifikációs előformákból klasszikus értelemben vett kódexekké alakulása, a tulajdonképpeni ugrás akkor következett be, amikor az ex-tenzív kodifikálás saját lehetőségeinek végéhez érkezett, s meghaladását maga a jog-fejlődés tűzte napirendre. Vagyis akkor, amikor a joganyag csaknem aritmetikaiként felfogott összegezésén, döntően mennyiségi összefoglalásán túl (s azt megszüntetve megőrzött természetes tulajdonaként feltételezve) a joganyag á t s t r u k t u r á l á s á -n a k m i l y e -n s é g e , a feldolgoza-ndó-megalkota-ndó szabálytömeg re-ndezésé-nek szabályrendszerré szerveződő minősége került előtérbe.

Specifikus, a maga körében rendszerszerű feldolgozásra s kimerítő teljességre törő résztörvények sora, az ágazati kodifikációnak különféle hivatalos és magán-munkálatokban megjelenése és általánossá válása, valamint az átfogó kodifikációkban (is) a csaknem logicista igényű rendszerteremtő törekvések uralkodóvá alakulása jelzi azt a folyamatot, mely egészen a kodifikáció minőségi szemléletének kizárólagos elfogadásáig, a kódexfogalomnak a rendszerképző jogösszefoglalással azonosításáig haladt.