A középkori prekodifikációs fejlődés néhány általános vonása

Kodifikációs nézőpontból szemlélve a feudális középkori fejlődés lényegében a j o g r ö g z í t é s é r t f o l y t a t o t t k ü z d e l e m jegyében telik el. Ez az a korszak, amelynek döntő, fejlődése minden szegmentumát átható jogforrása a szokásjog, amelyben még az örökölt s az egyetemeken doktrínáiisan továbbfejlesztett római jog is szokásszerü formákat vesz fel. A feudális hatalmi berendezkedésnek, a

natu-rálgazdálkodás viszonyainak adekvát kifejeződése ez a szokásjogiasság, mégis - a korai középkorban a feudális berendezkedés megerősítése, az abszolutizmust célba vevő továbbfejlődésben pedig a növekvő forgalmi igények kielégítése egyaránt a jogrögzítés kérdését, szükségességét vetik fel. Nos, az uralkodó szokásjogiasság s a

rögzítettség gyakran pótlékszerű megvalósulásai közti sokszoros váltás, folyamatos oszcilláció talán a feudális jogfejlődés egyik legáltalánosabb jellemzője.

Az állam számára aligha lehet más kártékonyabb, mint jogforrásainak rende-zetlensége, bizonytalansága - olvassuk egy korabeli kódextervezetben,⁴⁹ és mond-hatjuk, hogy fejlődési szakaszainak megfelelő különféle formákban a feudális tár-sadalom megtette a tőle telhetőt, hogy mindezt orvosolja. Épp a feudális fejlődés szakaszai egymáshoz is mért különbözőségének tudható be, hogy nincs egységes, legalábbis fejlődési tendenciájában közös kódexeszmény a feudális társadalomban.

A rendi társadalom kibontakozása, partikularizálódása, majd a partikularizáltság visszavétele a központosító törekvések korában - olyan egymástól is nagymértékben elkülönülő szakaszok ezek, melyeknek hasonlóképpen elkülönülő kodifikációs kérdésfeltevések és válaszok felelnek meg. Egymásra épülnek, ívük azonban nem egyenes vonalú, töretlen.

49 ,Jl n'y a [...] rien plus pernicieux et dommageable a vn estât, et qui cause plus d'inuolu-tion, troubles et subuersion de toutes choses, que la confusion et incertitude desdites Loix, Edicts et Ordonnances [...]." Code du roy Henry III (Paris 1587), ij. o. Id. Vanderlinden, 324-325. o.

Legáltalánosabb jegyük - úgy tűnik - az, hogy többnyire nem eredeti, újként képzett alkotások, hanem meglévő jogforrásokra (szokásszerű képződményekre) támaszkodnak, azok t e r j e d e 1 m i átfogását-összegezését, írásbeli rögzítését céloz-zák. Ez a jellemző viszont nem viszi a kodifikáció gondolatát előbbre. Tulajdon-képpeni érdekessége és érdeme az, hogy a kodifikációs gondolatot egy inkább kodifikációellenes (mert szokásjogias orientáltságú, s mert történelme számottevő részében partikularizált) formációban is felszínen tartotta. Persze nem mehetett mindez végbe engedmények nélkül, anélkül, hogy maga a kodifikációs gondolat is sajátos elszíneződést ne nyerjen. Nos, a feudális kodifikáció sajátos elszíneződése, kü-lönössége abban fejeződik ki, hogy a kodifikációs funkció jobbára csupán vissz-hangzó, kevés önállósággal rendelkező r e p r o d u k t í v funkcióvá vált. A kodifiká-lásnak e csupán másodlagosan teremtő, reprodukáló jellege egyfelől leszűkítette, elszegényítette ugyan a kodifikáció lehetőségeit, másfelől azonban elvben (s a ki-vételek gyakorlatában) nem tagadta meg azokat.

A feudális kodifikáció jellemzése szempontjából e jegyek döntően fontosak -ám a kodifikációs gondolat előrehaladása, a későbbi korokban objektív szükséggé váló tendenciák előlegezése, az úttörés szempontjából azonban tulajdonképpeni jelen-tőséget mégsem ezek hordoznak. A küzdelem, mely többé-kevésbé kifejezett for-mában a feudális fejlődés egészében, a különféle kodifikációs kifejeződések mögött meghúzódva jelen volt, a jogforrásoknak egy f o r m á l i s k ö z p o n t i t é t e l e z é s f ü g g v é n y é v é t é t e l e , vagyis egy formális nemzeti jogforrási rendszer létre-hozása körül folyt. A maga részéről ez egy vitathatatlan politikai és jogi fensőbbség, szuverénként való elismertség kialakulását feltételezte, s ilyenként a törvény álta-lánosabb problematikájába torkollott. Azzal együtt részét képezte a központi hatalom, az uralkodói abszolutizmus kifejlődése, a politikai koncentráció felé tartó feudális tár-sadalmi mozgás jogban objektivált kivetülése rendkívül összetett politikai-gaz-dasági kérdéskörének.⁵⁰

Ha a kodifikációs jelenség fejlődési képének megrajzolásában a történeti szemléletet egy merő szövegelemzésen alapuló filológiai statisztika módszerével helyettesítjük, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy a kódexek kizárólagos jogforrási elismertségre és pozitivitásra való igénye a klasszikus római jogtól a XIX.

század angol liberális jogalkotásig csaknem töretlen (s megszakítottságot is legfeljebb textuális kifejeződésében ismerő) ívet mutatott.51 Nos, ezzel szemben láthattuk, hogy csaknem évezrednyi középkori fejlődésében a kódex oly sokarcú, hogy inkább arctalan jelenség volt, s ezt nagymértékben épp a formálisan tételezetté (törvényivé) válás hosszú vajúdásának köszönhette. A jogrendező és jogrögzítő funkcióknak lehettek pótszerei, a jogforráskénti tényleges alkalmazás is áthidalhatta időlegesen a

50 Vö. pl. Kovács István 'A törvénykoncepció alakulása' A Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának közleményei I (1966) 1-2, 77. és köv. o.

51 Ezt teszi, hallatlan adatgazdagsága ellenére is, következtetésekben szegényes monográ-fiájában pl. Vanderlinden, 189-191. o.

f o r m á l i s t é t e l e z é s h i á n y á t5 2 m e g b í z h a t ó , a j o g s a j á t s z e r ű s é g é v e l r e n d e l k e z ő m e g -o l d á s t a z -o n b a n m i n d e z n e m e r e d m é n y e z e t t . A j -o g p -o z i t i v i t á s á t , f -o r m á l i s tételezett-s é g é t m a g á n a k a t á r tételezett-s a d a l m i - p o l i t i k a i f e j l ő d é tételezett-s n e k kellett m e g tételezett-s z ü l n i e , h o g y ez a j o g , tételezett-s v e l e a k o d i f i k á c i ó s k é p z ő d m é n y e k sine qua non e l e m é v é l e g y e n .

A p o z i t í v j o g f o r r á s i é r t é k ü k é n t f e l f o g o t t k o d i f i k á c i ó , m e l y t ö k é l e t e s e n éretté f e j l ő d h e t e t t az ó k o r i j o g f e j l ő d é s t b e v é g z ő J U S T I N I A N U S Í k o d i f i k á c i ó b a n , a k ö z é p k o r i f e j l ő d é s b e n c s a k o l y a n l e h e t ő s é g k é n t lehetett j e l e n , a m e l y n e k v a l ó s á g g á b o n t a k o -z á s á t c s u p á n a k ö -z p o n t i h a t a l o m n a k és a d m i n i s -z t r á c i ó j á n a k k i é p ü l é s e , a feltétlen a l á v e t é s t p a r a n c s o l ó s ezt j o g s z o l g á l t a t ó és k é n y s z e r a p p a r á t u s á v a l b i z t o s í t a n i is t u d ó u r a l k o d ó i a b s z o l u t i z m u s segíthette. M a g a a lex posterior derogat priori is p é l d á u l a X I V - X V . s z á z a d t á j á n , a k o m m e n t á t o r o k k e z é b e n , c s u p á n c s a k e l v k é n t c s i s z o l ó d i k ki.5 3 A z é r v é n y e s s é g n e k a f o r m á l i s t é t e l e z e t t s é g h e z k a p c s o l á s a v a l ó b a n h o s s z ú fejlő-dés e r e d m é n y e . G y a k o r i a k m é g azok az átmeneti f o r m á k , a m e l y e k e g y f e l ő l határozott p o z i t i v i t á s i g é n y r ő l v a l l a n a k , m á s f e l ő l a z o n b a n t a r t ó s s á g u k a t illetően t e l j e s b i z o n y t a -l a n s á g b a n m a r a d n a k .5 4 K o r a i és s z ó r v á n y o s , i n k á b b v é l e t l e n s z e r ű k i f e j e z ő d é s e k5 5

m e l l e t t ezért a X V I . s z á z a d b a n a l a k u l h a t c s a k ki az a k ó d e x t í p u s , m e l y n e m c s u p á n b e l e i l l i k a f o r m á l i s é r v é n y e s s é g e t n y e r ő j o g f o r r á s o k k ö r é b e , d e h e l y z e t é n e k m e g -e r ő s í t é s -e é r d -e k é b -e n -e g y -e n -e s -e n azzal az igénny-el lép f-el, h o g y a z o k k ö z ö t t az -első, az u r a l k o d ó , m i n d e n m á s t m a g a alá r e n d e l ő e n k i z á r ó l a g o s l e g y e n .5 6

52 Lásd pl. a frank Recueil de Benedictus Levita (21. jegyzet), a 28. jegyzetben foglaltak, a kasztíliai Ordenanzas reaies de Castilla de Montalvo s a magyar Tripartitum, vagy a FJODOR IVANOVICS Cár Törvénykönyve (48. jegyzet) példáját. Az Ordenanzas reales de Castilla de Montalvo (1484) gyakorlati alkalmazottságát például támogatta s jelzi is, hogy noha törvényi formát nem öltött, nyolc évtized alatt huszonnyolcszor kinyomtatták. Vanderlinden, 290-291. o. A tételezettség hiánya ellenére történő jogforráskénti befogadottságra s több évszázados hatásgyakorlásra a leg-eklatánsabb példát mindazonáltal a Tripartitum opus juris consuetudinarii inclyti regni Hungáriáé (1514) szolgáltatja. Ennek törvénnyé emelkedését ugyan a főurak kiváltságfélelme a királyi meg-erősítés ellenére is megakadályozta, ám 1517-ben történő kinyomtatása, majd több rendelkezé-sének törvényben meghivatkozása, tartalmilag a feudalizmus alapjait erősítő tendenciája az ország jogának teljes rendezetlensége s minden tekintetben hanyatló, siralmas állapotában WERBŐCZY müvét mégis egyeduralkodó kódexpótlékká avatta. A nemzet jogának olyan bibliája lett belőle, mely „több százados, szinte abnormis tekintélyével" maga is hozzájárult a magyar jogfejlődés rendi partikularitású lezárásához, anakronisztikus megmerevítéséhez. Bónis György Középkori jogunk elemei Római jog, kánonjog, szokásjog (Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó

1972), 280. o. Vő. még Timon Ákos Magyar alkotmány- és jogtörténet különös tekintettel a nyu-gati államok jogfejlődésére [1902] 3. kiadás (Budapest: Hornyánszky 1906), 614-616. o.

53 Lásd pl. Bónis A jogtudó értelmiség a középkori Nyugat- és Közép-Európában, 49. o.

54 Ilyen volt pl. a clausula perpetuae sanctionis intézményesedése a kor királyi törvény-hozásában - Magyarországon elsőként az első komolyabb kodifikációs kísérletben, a paradoxiku-san rövid életű, mindössze hat évet megért Decretum Május (1486) szövegében. Bónis, Középkori jogunk elemei, 77-80. o.

55 Ilyen volt pl. a szavojai Décréta seu Statuta vetera (1430) prológusában a mü com-pendium unicumkéxü való megjelölése. Vanderlinden, 272. o.

56 Az Ordonnance de Montil-les-Tours 125. cikkelyében foglalt óhaj szerint „et jugeront les juges [...] selon iceux usages, coustumes et stiles [...] sans en faire autre preuve que ce qui sera

escript audit livre"; a Privileges et Libertez octroyees a la cité et ville d'Orange (1607) városi jogkönyvének minden más jogforrást érvénytelenítő prológusa szerint pedig „et sauf ce que

Sajátságos helyzet - bár a történelemben korántsem csupán a jogra jellemző, s korántsem véletlen - , hogy a feudális kodifikációs fejlődés valós tendenciáit, tulajdonképpeni orientáltságát nemcsak a megvalósult alkotások jelzik, hanem részben (de nem kisebb súlyban) azok a kísérletek is, melyek épp a kérdéses tenden-ciák tisztább képviselete miatt, avagy csupán a kor alapvetően kodifikációellenes tendenciájának tiszta érvényesülése következtében már eleve kudarcra ítéltettek.

Annak beszédes bizonyságával együtt, hogy a feudális kodifikáció mennyire a rendek egymás közti s az uralkodóval szemben folytatott hatalmi küzdelmei pillanatnyi állásának kifejeződése volt,57 azt is példázzák, hogy a központi hatalomnak mennyire nehéz és hosszú politikai harcból kellett győztesként kikerülnie ahhoz, hogy akarata uralkodó akarattá, s ennek kinyilvánítása formálisan érvényessé - érvényesülővé és érvényesítetté - legyen.

5. Összefoglalás

A középkori kodifikációs fejlődést átfogó elemzésünkre visszatekintve, végső soron a kodifikációs gondolat jelentős térnyerését, megszilárdulását állapíthatjuk meg. A római jogfejlődés kisugárzó példái: a Codex THEODOSIANUS, majd a JUSTINIANUSÍ mű hatására (s számottevő területeken a bizánci példa közvetítésével) a kodifikációs forma általánossá: az ókori előformáktól eltérően immár nem ad hoc, hanem a jog-fejlesztés során rendszeresen alkalmazott eszközzé, a jog írásba foglalásának alapvető módjává válik. Ez a r e n d s z e r e s k é n t és a l a p v e t ő k é n t történő megszilárdulás azért jelent saját feltételei közt hallatlan vívmányt, mert a középkori jogfejlődés

dessus, tous instrumens et titres precedens [...] demeureront nuls et inualables". Vanderlinden, 279. és 339. o. A kódex és a jog könyörtelen, kivételt nem tűrően teljes azonosítását azonban, mint láthattuk (48. jegyzet), IV. IVÁN érte el a référé législatif korai előformájának a második Szudebnikban történt megfogalmazásával.

57 Az egyik első érett nemzeti jogrögzítésnek, a kasztíliai Siete Partidasnak például már a promulgálása olyan ellenállást váltott ki, hogy életbe léptető törvényében (1272) arculatát pozi-tivisztikus Libro de leyesbö\ inkább doktrinális gyűjteménnyé formálták. A partikuláris érdekek védelmére azonban ez is kevésnek bizonyult. 1284-ben formailag is hatálytalanították, s valóban csak doktrinális hatást gyakorolhatott, míg az Ordenamiento de Alcala (1348) fel nem vette az ősi, de csupán szubszidiáriusan alkalmazandó jogforrások sorába. A partikularizmus buktatott meg más szokásjog-egységesítő és szokásjogfelváltó törekvéseket is, a cseh Majestas CAROLinat (1355) csakúgy, mint a kasztíliai Ordenanzas reale de Castilla de Montalvot, IZABELLA szokásjogfelváltó aktusát, vagy Magyarországon a Decretum Májust, MÁTYÁS kodifikáló aktusát. A parasztháborúk felkorbácsolta Magyarországban a főurak és köznemesek ellentéte, a főrendeknek kiváltságaik ki-zárólagos birtoklásához való beteges ragaszkodása, kiterjesztésük felfokozott félelme akadályozta meg a Tripartitum törvénnyé válását is, noha európai horizontról az már akkoriban megkésett volt, amint tényleges gyakorlatában az ország provincializálódását valóban elő is segítette. Hazeltine, 747-748. o. és Vanderlinden, 261. o.; Horváth, 212. o.; valamint az 51. és 53. jegyzet.

alapjában nem kedvez a jogrögzítő és jogegységesítő törekvésnek: e fejlődés - mint megállapítottuk - alaptendenciájában k o d i f i k á c i ó e l l e n e s . Az a kodifikációs jelenség tehát, ami e közegben kibontakozik, szükségképpen oldottabb az ókori

fej-lődés csúcsainál. A kodifikációs előformák többségénél sokkalta egysíkúbb, sze-gényesebb. Ugyanakkor rendkívül hajlékonyan alkalmazkodik a konkrét formájában őt szülő társadalmi környezethez, s így egysíkúvá válása, elszegényesedése ellenére is fejlődési szakaszoktól, regionális hagyományoktól és sajátosságoktól függően számos változatot mutat fel.

Ami ezek közül a legkoraibb megvalósulásokat illeti, a római birodalom peremén és roncsain alakuló új birodalmak, az államalakulattá szerveződő b a r b á r törzsek mind kodifikációs formához folyamodnak. Kódexszerűen valósítják meg római alattvalóik jogának adaptálást-primitivizálást célzó újraösszefoglalását, és kó-dexszerűen saját törzsi joguk első rögzítését, írásba foglalását. Funkciójuk a jog konzerválásán (a római jog átmentésén, a törzsi jog egységesként rögzítésén) alig megy túl; kifejezetten a szokásjog felváltását sem célozza. B i z á n c b a n ezzel szem-ben a magasabb fokú állami szervezettségnek, a fejlett jogi-jogtechnikai hagyomá-nyoknak, az uralkodó által végzett eseti jogfejlesztés örökségének köszönhetően lényegileg a J U S T I N I A N U S Í kodifikáció szüksége és átfeudalizált valósága ismétlődik meg. És valóban: Bizánc még sokáig élheti a római dominátus eszméit, törvény-hozásában érvényesítheti a szuverén uralkodói jogalkotás gondolatát; az európai jogfejlődés egészére azonban már nem jellemző ez. A kor Európájának joga ugyanis regionális-törzsi szokásjogoknak római jogi elemekkel impregnált sokaságából te-vődik össze. Szempontunkból mindebben az az érdekes, hogy a kodifikációs rög-zítés is jobbára csak ennek támogatásaként kapott értelmet. A szokásjog volt az, amivel a törvényhozói-uralkodói beavatkozás operált. El kell ismernünk, hogy bizo-nyos mértékben és végső soron azt valóban alakította - beavatkozása azonban for-mailag csak a külszínt érintette. Az írásba foglalt, rendezett, összegezett szokásjog érvényességét kodifikáltsága többnyire nem alakította át: érvényesség elsődlegesen továbbra is a hagyományozotthoz, a „ r é g i , j ó " s z o k á s hoz tapadt.⁵⁸

A szuverént megillető j o g a l k o t ó h a t a l o m hosszú, az idők ködébe múlt római eszménytől hanyatló fejlődés után (amikor is a jogoknak és kiváltságoknak az uralkodó inkább örzőjeként, semmint uraként vagy teremtőjeként szerepelt) egyér-telmű kibontakozáshoz, újjászületéshez csupán a XIII. század táján érkezett. Kom-munális mozgalmaik megerősödésétől támogatva elsősorban a v á r o s o k kezdik el szokásaik és jogaik tudatos formálását. Ugyanez a tendencia, ha nem is vált még egyértelműen érvényesítetté, természetszerűleg az uralkodói jogalkotás síkján is megjelent. Születtek müvek, melyek a teremtő igényt kifejezetten is kifejeződésre

58 Fritz Kern ('Recht und Verfassung im Mittelalter' Historische Zeitschrift CXX [1919], 1.

és köv. o.) nyomán a „ r é g i , j ó j o g " elméletének nevezik az érvényességnek a szokásjogi hagyományozódottsághoz tapadását, ami Európában egészen a XII. századig általánosan elterjedt lehetett. Vö. Bónis A jogtudó értelmiség a középkori Nyugat- és Közép-Európában, 70-71. o.

juttatták⁵⁹ - ám a jellemző, az általános mégis a megelőző szokásokhoz kötődésben megnyilvánuló átmenetiség volt. Ezt csak fokozatosan, ideologikus formába burkol-tan haladhatták meg. Az uralkodó a szokásokhoz elvileg hü volt, de ezt azzal vélte elérhetni, hogy kigyomlálja közülük a „rosszakat". A „rossz" jogok módosítása, a

„rossz" szokások abrogálása szolgált ürügyül arra, hogy a hagyományokhoz való mélyebb hűség leplében az uralkodó a jogot formáló tényezővé legyen, azaz ilyen minőségében megerősödve magát fokozatosan szuverén teremtővé avassa.⁶⁰

A kodifikáció pozitivisztikus feltételei, feudális előképei ekkor már lassan kialakulnak, a partikularizáltság társadalmi érdekhálója azonban nem engedi e lehe-tőség gyakorlattá váltását. A rendi különállás, a főurak érdekeltsége a széttagoltság-ban lehetetlenné teszi a regionális szokások kodifikációs felváltását és unifikálását. A partikuláris szokásjogok körében didaktikai összegező, rögzítő és egységesítő funk-ciót egyelőre csak különböző k ó d e x p ó t l é k o k : magánerőből született h e l y i j o g g y ü j t é s e k vállalhatnak. Magánmunkák ezek, melyek többnyire de facto

pót-lékok maradnak, a körülmények kényszere folytán azonban a kodifikációs űr be-töltőiként olykor hivatalos elismerésre is találnak. Rendi eredetére jellemzően nem-csak az fordul elő, hogy kodifikációs hullámot megtörnek, de az is, hogy a jogrögzítő szándékot a partikularizmus megerősítésére hajlítják.

A pozitivisztikus értelemben felfogott kodifikáció első tipikus megnyilvánulá-sai az érett feudalizmus átfogó, h i v a t a l o s s z o k á s j o g r ö g z í t é s e i n e k alakjában jelennek meg. A központi hatalom kétségtelen megerősödését jelzik ugyan, az

abszo-lutizmus felé azonban csak lépcsőfokot képeznek. Átmenetiségüket felemásságuk jelzi: a szokásjogot megerősítik s ezzel (formailag újjáképezve) törvényivé avatják, de országos egységesítésüket többnyire nem vállalják. Lényegében a korábbi kodifiká-ciók r e p r o d u k t í v funkciója nyomán haladnak - ám társadalmi jelentőségük mégis hatalmas. Azzal, hogy a s z o k á s j o g o t f e l v á l t j á k , elvben a törvényi jog csupán történelmi érdekű múltjává szorítják vissza. A szokásjogot egyébként is adaptálják: szelektálják, olykor módosítják, esetenként egészében újrafogalmazzák. A döntő váltás mindazonáltal egy ezeknél is mélyebben fekvő körülményben, abban rej-lik, hogy a szokásszerünek a formális tételezéstől függővé tételével most kezdik meg a jogforrási rendszer m i n ő s é g i átalakítását. A f o r m á l i s t é t e l e z é s h e z k ö t ö t t é r v é n y e s s é g n e k vitathatatlan egyeduralmat feltételező, kényszerítő

59 Egyéb példák mellett ilyen volt a kifejezetten alkotásszámba menő dán kodifikációs törvény, a Jydske Lov (1241), vagy az Etablissements de St. Louis (1272-1273), melyben a francia király már nem az őt kötő szokás, hanem saját jogán szól népéhez, hogy tiszteletet parancsoljon az ország jogának. Stig J0rgensen 'Les traits principaux de l'évolution des sources du droit danois' Revue internationale de Droit comparé XXII (1971) 1, 67. o.; Bonis A jogtudó értelmiség a közép-kori Nyugat- és Közép-Európában, 80. o.

60 A lengyelországi példa tükrében lásd Konstanty Grzybowski 'La loi et la coutume en Pologne (Depuis le Xcmc siècle jusqu'à 1795)' in Rapports polonais présentés au sixième Congrès international de Droit comparé (Varsovie: Comité des Sciences juridiques de l'Académie polonaise des Sciences 1962), 49. o.

apparátustól támogatott elismertetése most teszi a jogot valóban alkotottá, sajátszerű módon o b j e k t i v á l t t á . S ugyanúgy, amint az ókorban a dominátus kiteljesedé-sében, JusTiNiANUSnál, a középkorban az abszolutizmus kiteljesedékiteljesedé-sében, I V . I V Á N

igényében találjuk meg a jognak mint olyannak uralkodói írott jogra, kódexjogra történő könyörtelen redukálását.

A kodifikáció ókori előformái, mint az előző fejezetben láttuk, az ősi szokásjog méhében bontakozó reformigénnyel születtek, rövidesen azonban a jogrögzítés eszközeivé váltak. Nos, a középkor kodifikációs előformái döntően mindvégig a m e g -ő r z é s , az ö s s z e f o g l a l ó r ö g z í t é s szolgálatában állottak. Az íratlan jogforrá-sok kiküszöbölését csak egyes termékeikben, az ókorihoz hasonlatosan jobbára a korszak végén célozták. A reformigény mindazonáltal nem állt távol tőlük. A feudális fejlődés ilyenként a szokások a d a p t á l á s á t s r e g i o n á l i s p a r t i k u l a r i z á l t -s á g u k f e l -s z á m o l á -s á t vetette fel. Formailag, a regionáli-s -szoká-sjog törvényi felváltásával ez utóbbi feladat is közeledett a megvalósuláshoz. A tartalmi egysége-sítést s a j o g valóban szuverén, alkotott alakítását azonban csak az ezutáni fejlődés, az abszolutizmus kiteljesedése hozhatta meg.