A Habsburg monarchia államai közötti 1867-es belső alapvető, alkotmányjogi módosítás az átalakított állam külső szuverenitásának képviseletében és gyakorlásában is közvetlen következményekkel. Az immár Osztrák-Magyar Monarchiává váló állam külföldön tevékenykedő konzuli tisztségviselőinek tevékenységét is befolyásolta az új államjogi berendezkedés. Ennek egyértelműen azonosítható vetületét jelentette a konzuli bíráskodás is, amely számára kiemelt jelentőségű változásokat hozott az 1867. évi kiegyezés. Az 1867. évi XII.
törvénycikk 8.§-a kimondta, hogy „a birodalom diplomatikai és kereskedelmi képviseltetése a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések, mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett, a közös külügyminiszter teendői közé tartoznak.” A konzulok a kiegyezési törvény elfogadásával tehát a közös külügyminiszter hatáskörébe kerültek. Az 1867. évi XVI. törvénycikkbe foglalt vám- és kereskedelmi szövetség
78 R.G.Bl. Stück VII. No. 23. S 255 o., az elsőfokon eljáró konzulátusok névsorát az 1855.március 31-i külügym31-in31-iszter31-i és 31-igazságügym31-in31-iszter31-i rendelet 6.§.-a tartalmazta Rgbl. Stück XVII. No. 58. S.
386.
79 R.G.Bl. Stück VII. No. 23. S 256.
80 R.G.Bl. XVII Stück No. 58-S. 384.
44
IX. cikke, valamint az 1878. évi XX. törvénybe foglalt újabb vám- és kereskedelmi szövetség IX. cikke szerint, az összes konzulátusi ügyet a közös külügyminiszter irányította. Ugyanakkor a törvény azt is kimondta, hogy a konzulátusok
„felállitásánál és a consulátusok számára kereskedelmi ügyekben adandó utasitásoknál a külügyi minister a két kereskedelmi ministerrel egyetértőleg fog eljárni. Egyébiránt a két kereskedelmi minister mindegyikének joga van, valahányszor szükségesnek látja, a consulátusokkal egyenes levelezésbe bocsátkozni, s ezek kötelesek kereskedelmi ügyekben készséggel megadni a kellő felvilágositást.
A consulátusok időszaki kereskedelmi jelentései a külügyminister által mind a két kereskedelmi ministerrel közlendők”.
A hivatkozott törvényi rendelkezések alapján megállapítható, hogy bár a konzuli képviseletek irányítási joga közös ügyi miniszterhez tartozott, de a dualista állam mindkét államának szuverén külkereskedelmi érdekérvényesítése kiemelt szempont maradt. Nemcsak kötelezettsége volt a kereskedelmi minisztereknek, hanem jogaik is, mégpedig arra, hogy megismerjék az időszaki konzuli jelentéseket.
A közös konzuli hatóságok magyar állampolgárok felett külföldön gyakorolható büntető joghatóságáról a magyar királyi igazságügy miniszter 1885. február 3-án 3503. szám alatt valamennyi törvényszékhez és járásbírósághoz a ” magyar büntető törvénykönyvnek az ozmán birodalmi és ruméniai cs. és kir. konzuli bíróságoknál hatályba léptetése tárgyában” intézet körrendeletében megállapította: „A magyar alkotmány visszaállítása után a magyar kir. és az osztrák cs. kir. Kormány a közös külügyminisztériummal abban állapodott meg, hogy a magyar korona országait az ozmán birodalomban megillető bíráskodás végleges szabályozásáig a fennálló állapotot fenntartják úgy, hogy ezen bíráskodást a magyar állampolgárokra vonatkozóan is a császári és a királyi konzuli hatóságok gyakorolják azon törvények és rendeletek értelmében, amelyek ezen területekre nézve kibocsáttattak.”
A kiegyezést követően 1891-ig ez az egyetlen olyan magyar jogforrás, amely irányadó rendelkezéseket tartalmaz a Monarchia konzuljai által gyakorolt bírósági eljárás során alkalmazandó jogszabályokra vonatkozóan. A rendelet rögzíti, hogy a büntető jogon kívüli jogvitákra vonatkozóan a konzuli bíráskodást szabályozó magyar törvény megalkotásáig az addig alkalmazott törvényeket kell továbbra is alkalmazni. Ez vonatkozott a polgári, családi és kereskedelmi jogviszonyok mellett a kihágásokra is.
45
A Csemegi-kódex (1878. évi V. törvénnyel kiadott büntető törvénykönyv) kizárólag a korábbi, a kitelepedésüket megelőzően a történelmi Magyarországon – kivéve „Horvát-szlavónországot” – található lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra alkalmazható.81 Az osztrák és a horvátországi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokra továbbra is az osztrák büntető törvénykönyvet kellett alkalmazni, ennek megfelelően kellett minősíteni a cselekményt és megállapítani az alkalmazandó szankciókat. Ez a helyzet egyébként elég sok kérdést vetett fel. Hiszen ha az osztrák büntető törvénykönyv minősítése szerint egy cselekmény kihágás, akkor abban a konzulnak kellett ítélkezni, még akkor is, ha a magyar büntető törvénykönyv szerinti minősítés esetén vétségről vagy bűntettről lett volna szó.
Hasonló problémákat vetett fel az az esetkör, amikor egy cselekmény a magyar jog szempontjából kihágás vagy bűncselekmény lett volna, de az osztrák büntető törvénykönyv szempontjából nem minősült jogellenes cselekménynek. Folytatva ezt a gondolati sort fordított helyzetben is értelmezési kérdéseket vetett fel annak a tényállásnak a megítélése, amelynek megállapítása alapján az osztrák büntetőjog törvényi tényállásban bűncselekményt állapít meg, a magyar büntető jog azonban nem tekinti kihágásnak vagy bűntettnek az adott cselekményt. A konstantinápolyi főtörvényszék álláspontja és követett gyakorlata szerint az osztrák büntetőtörvénykönyv szerinti minősítés volt a követendő, tekintet nélkül az előbb felvetett problémákra.82 A kihágásokra vonatkozóan a konzuli bíróságok az 1852. évi osztrák büntető törvénykönyvet83 alkalmazták, a kihágásokkal kapcsolatos eljárási szabályokat az osztrák igazságügy miniszter 1858. március 5.-én kelt rendelete szabályozta. A fellebbvitel a kihágások tekintetében másodfokban a konstantinápolyi császári és királyi nagykövetséghez tartozott a konzuli főtörvényszék felállításáig.
A konzuli bíráskodást gyakorló elsőfokú konzulátusok 1878. év előtti állapotuk szerint kerültek megjelölésre. A törvény hatálybalépésekor a bírói fórumként is eljáró konzulátusok száma már kevesebb volt az addigra beálló – az 1878-as berlini diplomáciai kongresszus és béketárgyalások során megállapított – lényeges politikai és államalakulási változások következtében az Oszmán Birodalom európai területein.
Ennek egyik megnyilvánulásaként Szerbia szuverenitásának (több évszázad után megtörténő) helyreállítását és az Oszmán Birodalom visszavonulásátkövetően
81 LERS, 1904, 147.MAGYAR RENDELETEK TÁRA 1885/ 25, 200.
82 DOLESCHALL, 1901.
83 R.G.Bl. 117
46
megszűnt a belgrádi főkonzulátusunk konzuli bíráskodáshoz való joga. A Iasiban működő konzuli bíróságtól a lembergi tartományi főtörvényszékhez, a belgrádi, bukaresti, galaci, brailai, izmailiai, ruszcsuki, tulcsai és viddini konzulátusoktól a bécsi Ober-Landesgerichthez volt lehetőség fellebbezést előterjeszteni. A banja lukai, brckoi, livnoi, mosztari és szarajavói konzulátusoktól a zárai tartományi törvényszékhez, a drinápolyi, aleppói, alexandriai, bagdadi, beiruti, kairói, kaneai, kartumi, konstantinápolyi, szkutarii, damaszkuszi, durazzói, janinai, jeruzsálemi, monasztiri, port-szaidi, prizreni, szalonikai, sanghaji, szmirnai, szófiai, szuezi, trapezunti, tripoliszi, tuniszitől a trieszti tartományi törvényszékhez kerültek a fellebbezések. (Az utóbbihoz bírói fórum volt jogosult még dönteni valamennyi konzuli bíróság által tengerjogi bíróságként hozott határozatok elleni fellebbezések ügyében.) Harmadfokon minden esetben a bécsi „legfőbb törvényszék és semmítőszék” (Oberster Gerichts- und Cassationshof) gyakorolta a bíráskodást a három Ober-Landesgerichttől hozzá fellebbezett ügyekben.84
A konzuli bírói jogkört gyakorló bíróságok közül nem mindegyiknek volt teljes konzuli bírói hatásköre. Az aleppói, bagdadi, banjalukai, brckoi, damaszkuszi, izmaili, livnói és szófiai csak korlátolt joghatósággal bírtak. A korlátolt joghatósággal bíró konzuli bíróság csak egy bizonyos értékhatár alatti perekben rendlkezett hatáskörrel, ezen értékhatár feletti ügyekben nem járhatott el. Az Egyiptomban gyakorolt konzuli bíráskodást az 1876. január 5-i 491. számú kiadott királyi igazságügyi miniszteri rendelettel korlátozták, azért mert a konzuli bíróságok hatáskörének legjelentősebb része az ott felállított ún. vegyes nemzetközi bíróságokra lett átruházva.85
A Bosznia-Hercegovina Monarchia általi megszállását és ellenőrzését (okkupációját) követően megszűntek a szarajevói és mosztari teljes hatóságú, illetve a banja lukai, brckoi és livnoi korlátolt hatóságú konzulátusok. A szófiai főkonzulátus teljes joghatóságúvá vált. A besszarábiai területek oszmán ellenőrzés alól orosz fennhatóság alá kerülésével az izmailiai alkonzulátus konzuli bírósági tevékenysége ipso facto véget ért a korábban jogalapot biztosító nemzetközi egyezmény adott területre kiterjedő hatályának megszűnésével.
84 Az 1855. évi helyzetet az 1862. évi február 7-i külügy-, igazságügy- és hadügy miniszteri rendelet módosította- R.G.Bl. Stück VII. No. 12. – 31 o. Ugyancsak módosított az 1865. június 25-i külügy-, igazságügy- és hadügyminiszteri rendelet – R.G.Bl.Stück XVI. No. 50 – 166 o.
85 A dolgozat külön fejezetben foglalkozik majd az egyiptomi vegyes bírósággal.
47