A szervezeti keretek kijelölése mellett az IM rendelet részletes szabályokat tartalmazott a főtörvényszék ügyviteli rendjére vonatkozóan is. A rendelet II. cím I.
fejezet a 23 – 34.§-aiban szabályozta „a bírósági személyek hivatali kötelességeiről és tennivalóit.” A konzuli főtörvényszékhez beosztott tisztviselők és szolgák a konzuli főtörvényszéknél történő alkalmazásuk tartama alatt is azokat a szabályokat voltak kötelesek megtartani, amelyek a hivatalon belüli és hivatalon kívüli magaviselet és a hivatali kötelességek tekintetében abban a szolgálati ágban vonatkoztak rájuk, amelyből az illető tisztviselő vagy szolga a konzuli főtörvényszékhez beosztásra került.
A bírák vonatkozásában részletes összeférhetetlenségi szabályokat állapított meg a rendelet 24. §-a. A bíró nem vehetett részt az eljárásban, különösen pedig nem vehetett részt a határozathozatalban:
„1. saját ügyében és minden ügyben, amelyben „közvetlenül kárt vagy hasznot várhat”;
2. házastársa, fel- és lemenőinek, testvérének gyermekei „és még közelebbi rokonainak vagy ugyanabban a fokban sógorainak ügyében;
3. örökbefogadó vagy nevelőszülőinek, örökbefogadott vagy nevelt gyermekeinek ügyében;
4. a gyámsága és gondnoksága alatt álló ügyében;
5. azokban az ügyekben, a melyekben korábban mint tanú, képviselő, tanácsadó, közvetítő vagy közbenjáró működött ;
6. nem vehet részt oly ügy eldöntésében sem, amelynek eldöntésében már az alsófokú biróságnál része volt
7 végül ki van zárva az előadásból és az elnöklésből, ha az a biró, a ki az első fokon határozott, vele a 2. pontban meghatározott rokonsági vagy sógorsági viszonyban áll.”185
A szabályzat részletesen szabályozta a főtörvényszék elnökének hatásköreit. A konzuli főtörvényszék elnöke elnökölt a tanácsülésen. Az elnök döntési kompetenciáját képezte, hogy szakmai hozzáértés alapján határozza be az alárendelt tisztviselőket és szolgákat. A rendelet szóhasználata az „alkalmazza” szót használja, de a törvény 5.§. utolsó mondatát szem előtt tartva, amely szerint a „többi
185 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA 1897./197. 64 .
96
személyzetet a közös külügyminiszter osztja be”, arra kell következtetni, hogy itt lényegében a munkáltatói jogok gyakorlásának rendeleti átengedése állapítható meg.
Az elnök ugyancsak jogosult volt felügyeletet gyakorolni a főtörvényszék összes ügyeinek, azok ellátásának rendje és pontossága felett. Törvényesség őreként folyamatos feladata a törvények megtartatása a főtörvényszéki tisztviselők és egyéb alkalmazottakkal. Az elnök volt jogosult eljárni a tisztviselők és szolgák elleni panaszok kivizsgálása tárgyában. Amennyiben a panasszal érintett ügyben intézkedés megtételére volt szükség ugyancsak ő intézkedett. Ha az elnök fegyelmi eljárás lefolytatására alapos okot adó körülményt észlelt, akkor jelentéstételi kötelezettsége volt a közös külügyminiszter felé. Az elnök őrizte és nyilvántartotta a beosztott tisztviselők és szolgák személyi anyagait. A közös külügyminiszter által negyedévenként — számadási kötelezettséggel — részére utalványozott pénzből a konzuli főtörvényszék kiadásait kellett kiegyenlítenie. A pénzügyi tranzakciókról a közös külügyminiszternek negyedévenként kellett beszámolót küldenie. Az előadó bíró kijelölése az elnököt illette meg. Minden főbíró köteles volt — a törvényes akadályoztatás eseteit kivéve — a neki kiosztott feladatokat elvállalni. Az ügyek befejezése előtt a főtörvényszék elnöke az előadó személyét fontos ok nélkül nem változtathatta meg. Tárgyukat tekintve egymással összefüggő ügyeket ugyanannak az előadónak kellett kiosztani.
Az előadó főbíró minden hozzáérkezett beadványról írásban kellett, hogy előterjesztést készítenie. Egy adott ügyben érkezett beadványra az előadó csak abban az esetben írhatott kiadmányt, ha az adott ügyirat nem került kiadásra. Minden más esetben külön írásban külön íven kellett a kiadmányt elkészíteni. Azon kiadmányok vonatkozásában, amelyek kizárólag eljárási kérdésekben készültek el és az ügy érdemére, a felek jogaira és kötelezettségeire kihatással nem voltak, illetve amelyek csak más hatóságoknak adott felvilágosításként vagy az alárendelt hatóságok számára közölt válaszként készültek el nem kerültek tanácsülés elé. Ezekben az ügyekben az ügy előadójának elég volt - a kiadmányok tervezetével együtt - legkésőbb az egyik ülésnaptól a másikig terjedő időközben, a főtörvényszéki elnöknek jegyzék mellett bemutatnia a keletkezett ügyiratokat. Ha az elnök az indítvánnyal nem értett egyet, vagy ha úgy vélte, hogy a beadványt tanácskozás tárgyává kell tenni, az előadót utasíthatta, hogy az ügyet az ülésen adja elő. Minden más ügyet tanácsülésben kellett megtárgyalni.
97
A tanácsülések vezetése az elnök joga és egyben kötelezettsége volt. A döntéshozatal módja a tanácsülésen az volt, hogy szavazáskor elsőnek az előadó bíró, utolsónak az elnök szavazott. A határozathozatalhoz a szavazatok általános többségére volt szükség. Kicsit nehézkes szövegezésű, de praktikus eljárási rendet határozott meg a rendelet abban az esetben, ha nem született volna meg elsőre döntés. Az elnök kiemelt jogosítványként élhetett ezzel a lehetőséggel. Amint a szabályozásból is kitűnik, hogy az elnöknek nagy szerepe volt a határozathozatali eljárásban: „Ha e részben nehézségek merülnek föl, a melyeket a kérdések megosztásával és a kérdés föltevésének ismétlésével nem lehet eloszlatni, az elnök a kérdést, melyről határozni kell, egyes — a határozatra lényeges — pontokra feloldja és ezek tekintetében külön szavazások elrendelésével alkalmas módon eszközli, hogy a tanácskozás alatt levő tárgyban a szavazatok többségi határozattá egyesüljenek.”186 A szavazó bíráknak csak az adott tanácsülésen volt joga a leadott szavazatától, illetve véleményétől eltérni és újabb véleményt nyilvánítani, vagy egy másik bíró véleményéhez csatlakozni. Az adott ülés berekesztése után a szavazatát már nem lehetett megváltoztatni. A tanácsülésen elfogadott esetleges módosításoknak vagy kiegészítéseknek megfelelően az előadó bírónak a határozatot utóbb korrigálnia kellett.
A 7.§ szerint a konzuli bírósági szervezet ügyviteli szabályainak kiadására – a Monarchia két államának igazságügyi minisztériumainak egyetértését követően - a közös külügyminiszter rendelettel volt jogosult. Az, hogy az ügyviteli szabályozás a törvény által kikerült az Országgyűlés hatásköréből, a praktikum és az életszerűség indokolta. A Monarchia bíráskodási hatáskörükben ítélkező konzuljai mind Afrikában, mind Ázsiában láttak el feladatokat. A különböző országokban és országokon belül is nagyon sok egyedileg kezelhető és kezelendő probléma vetődhetett fel. A sokszínűség mellett a helyi viszonyok gyakori és gyors változása is azt indokolta, hogy alacsonyabb szintű jogszabályban, miniszteri rendeletben elegendő a szabályozás. A felhatalmazó rendelkezés alapján a 43.504/1897. számú igazságügyi miniszteri rendelet mellékleteként kihirdetett közös külügyminiszteri rendelet (amely 68.§-ból állt) nagyon aprólékos szabályokat állapított meg a bírósági – főként a főtörvényszék – szervezeti felépítésére és a főtörvényszéki ügyvitelre vonatkozóan.
186 IGAZSÁGÜGYI KÖZLÖNY VI. évfolyam 7. szám 313 o.
98
Az igazságügyi miniszteri rendelet részletesen szabályozta a főtörvényszéki tanács ülésének dokumentálását, a jegyzőkönyv vezetését és annak tartalmát. Minden ülésről jegyzőkönyvet kellett vezetni. A jegyzőkönyv bevezetésében meg kellett nevezni az ülés napját és a jelenlevő bírókat. Ha egy döntést a tanács egyhangúlag hozott, akkor csak ennek tényét kellett felvezetni a jegyzőkönyvben, ha azonban nem egyhangú döntés született, akkor jegyzőkönyvnek tartalmaznia kellett a szavazati arányokat. A rendeletből kitűnik, hogy a szavazás nyíltan történt. A nem egyhangú szavazás esetén fel kellett tűntetni a szavazók véleményét. A bírói vélemények lehettek támogató vagy elutasítóak. A külön véleményeket indokolásukkal együtt kellett jegyzőkönyvezni. Rögzíteni volt szükséges a jegyzőkönyvben a kérdéseket és az esetleges megismételt szavazások tényét. A rendelet általánosságban is úgy fogalmaz, hogy jegyzőkönyvezni kellett „…továbbá a tanácskozás-, szavazás- és határozathozatalnál követett egész eljárást általában pontosan elő kell adni.
Hasonlóképen fel kell tüntetni az ülésről fölvett jegyzőkönyvben azokat a fontosabb eseményeket, a melyek nem az előadott tárgyak fölötti tanácskozásra vonatkoznak.”187
Az ülésről fölvett jegyzőkönyvhöz semmit sem volt szabad mellékelni. Az ülés jegyzőkönyvét a jegyzőkönyvvezető és az elnök írta alá. Az ülésről készült jegyzőkönyveket zár alatt kellett őrizni és rendszeresen gondoskodni kellett beköttetésükről. A jegyzőkönyvvezető azokat az ügyeket, „amelyek tekintetében az előadó az elintézések tervezeteit már elkészítette és aláirta, az ülésről fölvett jegyzőkönyvvel együtt az elnöknek lehetőleg 24 órán belül bemutatja, a többieket pedig — a kiadmány tervezetének elkészítése czéljából — az előadónak visszaadja, azonfelül azonnal az, ülés berekesztése után az elintézett ügydarabok jegyzékét a kiadóhivatalba küldi.” 188 Az elnök feladata volt, hogy az ülések jegyzőkönyveit átvizsgálja és abban az esetben, ha hibát talál, a jegyzőkönyvet – szükség esetén a tanács tagjaival történő konzultációt követően – kijavíttassa. A határozatok tartalmára vonatkozóan a rendelet előírta, hogy a határozatok tervezeteit röviden és érthetően kell megszövegezni. Rövidítéseket, amelyek a kiadmányozásnál tévedést okozhattak, mellőzni kellett. Főszabályként írta elő a szabályozás, hogy a határozatokat indoklással együtt kell megszerkeszteni és közölni. A főtörvényszék ügyviteli rendszerének kiemelten fontos része volt a kiadóhivatal. Ez a hivatal volt
187 IGAZSÁGÜGYI KÖZLÖNY VI. évfolyam 7. szám 314.
188 IGAZSÁGÜGYI KÖZLÖNY VI. évfolyam 7. szám 316.
99
jogosult és köteles a jegyzőkönyvvezetőtől átvett ügyirat alapján elkészíteni a határozatok kiadmányait „Az irodában tisztán, olvashatóan és pontosan kell mindent leírni. Nevek és szavak rövidítése tilos. Minden kiadmányra föl kell jegyezni annak a beadványnak ügy-számát, a melyre készül. Minden kiadmánynak az elintézése tervezetével egybehangzónak kell lennie, és ennek ellenőrzése végett a kiadmányt az elintézés tervezetével össze kell olvasni. A leíró és összeolvasok nevét a tervezeten föl kell jegyezni.”189 A kiadmányokat aláírás céljából az elnöknek kellett visszaadni, majd pecsételést követően kézbesíteni. A konzuli főtörvényszék összes kiadmányait az 1. számú minta szerinti hivatali pecséttel és az elnök vagy helyettesének aláírásával kellett ellátni. A határozatok és intézkedések az elsőfokú konzuli bíróságoknak kerültek megküldésre. A felekkel való közlést az elsőfokú konzuli bíróságok teljesítették. A konzuli főtörvényszék közvetlenül csak a Monarchia közös hatóságaival, a birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal, a magyar korona országaival, illetve Bosznia és Hercegovina hatóságaival levelezhetett. Az érintkezés formája a közös külügyminisztériummal a jelentés, a Monarchia konzuli hivatalokkal, mint elsőfokú konzuli bíróságokkal a rendelet, a többi hatóságokkal pedig az átirat volt. A Török Birodalom és az harmadik államok hatóságaival nem volt megengedett a közvetlen levelezés, érintkezés. Ha bármilyen jellegű kapcsolatfelvétel szükségessége vetődött fel, akkor a főtörvényszéknek a konstantinápolyi nagykövetséghez, egyébként pedig a közös külügyminisztériumhoz kellett fordulnia. A felek részére szóló kiadmányokat a konzuli főtörvényszék nem kézbesíthette közvetlenül, hanem köteles volt a kézbesítés érdekében az előbbiek szerint jogsegélyt igénybe venni. A kézbesítés az elsőfokú konzuli bíróságok részére főszabály szerint postai úton történt, de konstantinápolyi nagykövetség részére közvetlenül, „kézből-kézbe” át lehetett adni a nagykövetség iktatóhivatalán keresztül. Az ügyiratokat a főtörvényszék irattárában kellet elhelyezni elintézést követően. A főtörvényszék elnökének feladataihoz kapcsolódó iratokat külön irattárban kellett megőrizni.190 Az irattárban a bírósági iratokat számokkal vagy betűkkel megjelölt több főcsoportban kellett elhelyezni. Az első főcsoportban a törvények és rendeletek, a másodikban a szolgálati ügyek, a harmadikban a peres ügyek, a negyedikben az örökösödési eljárási, nevelőszülői, gyámi és gondnoksági ügyek, az ötödikben a csődeljárások, hatodikban a büntető ügyek és a hetedikben az
189 IGAZSÁGÜGYI KÖZLÖNY VI. évfolyam 7. szám 316.
190IGAZSÁGÜGYI KÖZLÖNY VI. évfolyam 7. szám 319.
100
előbbi hatba nem tartozó, úgynevezett vegyes ügyek iratai kerültek elhelyezésre. A rendelet felhatalmazta az elnököt, hogy a főcsoportok számát növelje – főleg ha kereskedelmi, váltó vagy házassági ügyek miatt - ha ez szükséges. Az iratbetekintéshez való jog kizárólag a főtörvényszéki bírókat és hivatalnokokat illette meg, de az is csak hivatali feladataik ellátásával kapcsolatosan. Ügyfél vagy más harmadik személy részére a betekintést az elnök engedélyezhette. Másolatot csak külön bírói engedéllyel lehetett készíteni.
A tételes szabályokon túl a miniszteri rendelet melléklete tartalmazott 13 darab mintát is. A minták közül az 1. számú tartalmazta a főtörvényszéki pecsét leírását. A többi minta közül a 2. számú az elsőfokú konzuli bíróságok polgári ügyeiről szóló éves statisztikai kimutatás iratmintája volt. A statisztikai kimutatásban szerepeltetni kellett a kiállító első fokú konzuli bíróság neve mellett a tárgyévet érintően érkezett, az előző évekből hátralékként áthozott ügyiratszámot. Fel kellett tüntetni, hogy tárgy év végéig mennyi ügy került elintézésre és mennyi maradt meg a következő évre hátralékként. Eljárás típusonként meg kellett adni a meghozott ítéletek számát. Külön az írásbeli eljárásban, szóbeli eljárásban, sommás eljárásban illetve „makacsági eljárásban” vagy beismerés alapján hozott ítéletek számának közlése mellett a végzéssel vagy más módon elintézett ügyeket is szerepeltetni kellett a kimutatásban.
Ügytípusonként is fel kellett fektetni az ügyeket. Csődeljárás, örökösödési eljárás, gyámügyi eljárás, gondoksággal kapcsolatos eljárás és számadásokkal kapcsolatos eljárások voltak azok a nevesített eljárások, amelyekről az elsőfokú bíróságok adatokat szolgáltattak. Ugyancsak részét képezték a statisztikának az érintett bíróság létszámára vonatkozó adatok. A 3. számú minta a rendelet 14.§-ához kapcsolódóan a főtörvényszék számára meghatározott adatszolgáltatásra vonatkozott. Ebben a beérkezett és elintézett ügyszámok mellett az ítéletek típusait kellett mind polgári mind büntető illetve kihágási ügyekben megadni. A 4. számú minta a 34.§-hoz kapcsolódó napjaink munkajogi terminológiájával élve szabadság nyilvántartás adatait határozta meg. Az 5-6. számú minták az iktató és mutató könyvekre vonatkozóan a 7-13. minták az előadói- kiadói – kézbesítői – illetve irattári könyvek adattartalmát határozták meg. 191
191 KN XII. 1887. 463 ülés 284 .
101
V.5. A konzuli bírói szervezetre vonatkozó fegyelmi hatáskör és eljárás