A kétnyelvűség fejlődéslélektana és személyiségpszichológiája

Ez a fejezet a kétnyelvűség lélektanának egyik legizgalma-sabb, legtermékenyebb és viszonylag kiművelt területe. A kutatá-sok számos kérdéskört érintenek. Az empirikus vizsgálatok tár-gyát elsősorban a (korai) kétnyelvű beszédfejlődés képezi, vala-mint a kétnyelvűség kapcsolatai az általános értelmi fejlődéssel és funkcionálással, az elméleti fejtegetések pedig a heterogén környezetnek általában a személyiségre és viselkedésre kifejtett hatásait magyarázzák.

Az empirikus kutatások a XX. század 20-as éveitől váltak gya-koribbá. A kutatások első hulláma az 1960-as évek elejéig tartott.

A kétnyelvű családokban nevelkedő gyerekek beszédfejlődéséről írt monográfiak mellett ekkor a kutatások homlokterében a két-nyelvűség és az intelligencia kapcsolata állt. Számos kutatásban a különböző nyelveket és (többnyire) angolt beszélő kétnyelvű és angol egynyelvű csoportok intelligencia-tesztekben felmutatott eredményeit vetették egybe. Az eredmények, néhány kivételtől eltekintve, eléggé egyértelműen az egynyelvű vizsgálati alanyok előnyét jelezték¹⁴. Peal–Lambert (1962) kanadai kutatása azon-ban fordulópontot jelentett: a kétnyelvűek eredményei még a ver-bális intelligenciateszteken is túlszárnyalták az egynyelvűekéit.

Ez a kutatás rámutatott az addigi kutatások számos módszertani problémájára, de arra is, hogy nincs „általában vett kétnyelvű-ség”, és annak különböző típusai más-más következményekhez vezetnek, valamint az eredmények értelmezésekor azokat széle-sebb elméleti keretbe helyezve kell (és lehet csak elfogadható szinten) értelmezni. A régebbi kutatásokban ugyanis a releváns tényezőkben gyakran nem tették megfelelően egyenértékűvé a csoportokat, így a különbségek nem a kétnyelvűségnek, hanem más tényezőknek tulajdoníthatók. (Pl. nem ellenőrizték megfele-lően a tesztelés nyelvének ismeretét, ami csökkentette az ango-lul gyengébben beszélő kétnyelvűek eredményeit, vagy közép-osztálybeli angol egynyelvű csoportok eredményeit viszonyítot-ták a sokkal szerényebb körülmények között nevelkedett, és másfajta hatásoknak kitett emigráns csoportok gyerekeinek ered-ményeivel, illetve erősen felcserélő kétnyelvűségű helyzetben nevelkedett kétnyelvűeket hasonlították össze egynyelvűekkel.) Ezenkívül nem vették figyelembe a beszéd és gondolkodás kap-csolatairól kialakított álláspontokat, valamint a sokrétűbb környe-zeti tényezők lehetséges hatásairól megfogalmazott véleménye-ket sem. A későbbi, módszertanilag elegánsabban levezetett em-pirikus kutatásoknak és a gazdagodó elméleti keretnek köszön-hetően mindinkább világosabbá vált, hogy a kétnyelvűség hatá-sa az értelmi funkcionálásra erősen a kétnyelvűségi helyzet és a hatására kialakuló kétnyelvűségi típus függvénye: a hozzáadó kétnyelvűségi helyzet az értelmi funkcionálás bizonyos vonatko-zásainak kibontakozását teljesebbé is teheti, és a bilingvális kom-petencia szintje az, amely meghatározza a hatás milyenségét.

A magyar párú korai kétnyelvűség hatásairól a beszéd- és ál-talános értelmi fejlődésre az 1980-as évek elején lefolytatott em-pirikus vizsgálat eredményeiből értesülhetünk (Göncz, 1985:107–

173; 1988; 1989; 1990). A kutatás célja a korai magyar-szerbhor-vát kétnyelvűség és a beszédfejlődés, valamint az általános ér-telmi fejlődés kapcsolatainak meghatározása volt. A párhuzamos csoportokkal végzett vizsgálatban a kontrollcsoportot magyar egynyelvű, a kísérleti csoportokat a kontrollcsoporttal releváns té-nyezőkben kiegyenlített domináns és balansz magyar-szerbhor-vát kétnyelvű 6 és 10 éves gyerekek képezték. A beszéd- és

ér-telmi fejlettség számos mutatójában összevetett csoportok ered-ményeiből levonható az a következtetés, hogy a korai kétnyelvű-ség a passzív szókincs terjedelmével, a nyelvi struktúrák ismere-tével, a nominális realizmussal és az általános intelligencia egyik fontos komponensével, a szabályok feltárásának képességével mutat kapcsolatot. Az óvodáskorban a szókincs bősége az első nyelvben és a szabályok feltárásának képessége kisebb a két-nyelvűeknél, a nominális realizmus az egynyelvűeknél van na-gyobb mértékben jelen, a kétnyelvű iskolásoknál viszont néhány nyelvi struktúra ismerete az első nyelvben gyengébb, de a sza-bályok feltárásának képessége ebben az életkorban már kifeje-zettebb, mint az egynyelvűeknél. E vizsgálat eredményei szerint úgy tűnik, hogy a korai kétnyelvűség erősíti a beszéd szerepét a gondolkodás fejlődésében, és a sokrétűbb szociokulturális kör-nyezet elősegíti a képességek nagyobb differenciálódását.

Az utóbbi másfél évtizedben sok empirikus vizsgálat tárgyát a korai kétnyelvűség és a metanyelvi képességek fejlődése közöt-ti kapcsolat képezte. Az eredmények eléggé egyértelműen bizo-nyítják, hogy a korai kétnyelvű tapasztalat, akár a családban, akár intézményes formában, felgyorsítja a metanyelvi tudatosság (elsősorban a fonemikus tagolási képesség és a szótudatosság bizonyos formáinak) fejlődését, fokozza a nyelvi analízis képes-ségét, és könnyíti az írásbeliség elsajátítását¹⁵.

A kétnyelvűség lélektana ma már elfogadható módon képes megindokolni a hozzáadó kétnyelvűségi helyzetek (gyakran pozi-tív) hatásait, mind a kognitív viselkedést illetően, mind az egész személyiséget átfogóan. Ilyen helyzetekben ugyanis két nyelv működésének szabályait kell feltárni, ami önmagában is nagyobb értelmi erőfeszítésekkel jár. Működésbe lépnek a beszédnek az általános értelmi fejlődést serkentő funkciói is (l. a Beszéd és nyelv c. fejezetet). Így sokan hangsúlyozzák, hogy a beszéd a környezet többféle és fontos vonatkozásaira irányítja a figyelmet.

Mivel a különböző nyelvek különböző módon szegmentálják a va-lóságot, a kétnyelvű egyén figyelme annak több aspektusára is irányul. A környezet által elfogadott kétnyelvűség és bikulturaliz-mus a fejlődést más vonatkozásban is előnyösen befolyásolhat-ja: két vagy több nyelv ismerete több kultúra vívmányaiba nyújt

betekintést, csökkenti az etnocentrizmust (eszköze lehet az etni-kai sztereotípiák elleni harcnak), növelheti a nyelvi és kulturális toleranciát, esetleg az alkalmazkodóképességet is, ha a két kul-túra eltérő követelményei miatt az egyén kulturális konfliktusba kerül, és erre megoldást keres. Bizonyos az is, hogy a kultúra egyes komponensei összefüggnek a személyiségfejlődéssel: a különböző kultúrákban eltérő a gyermeknevelés és a különböző viselkedésformák különböző időben való elsajátítását követelik meg. Ezért a több kultúra hatásainak kitett egyének változato-sabb tulajdonságokat és viselkedésformákat fejleszthetnek ki, mint az egy kultúra hatásaira fejlődő egyén.

Felcserélő kétnyelvűségi helyzetben, amelyben a kétnyelvű-séget nemkívánatosnak tartják, elsősorban a szocio-emocionális fejlődés és a beszédfejlődés károsodhat. Ha a heterogén környe-zetben az egyik nyelvet és kultúrát előnyben részesítik, annak használatát és fejlesztését biztosítják törvényes eszközökkel, azoknak az intézményeknek a működéséhez biztosítanak anyagi eszközöket, amelyben csak az egyik nyelv és kultúra kap helyet, ha a továbbtanulási lehetőségek csak egy nyelven adottak, ha a közéletből kizárják vagy erősen korlátozzák a leértékelt nyelv használatát, mindaz, ami a társadalmi érvényesülést lehetővé te-szi a preferált nyelven valósítható meg, akkor a hátrányos hely-zetű nyelvi csoport tagjai számára a környezet azt az üzenetet közvetíti, hogy nyelvüknek és kultúrájuknak nincs funkciója, nem kívánatos, el kell hagyni, ha sikeres tagjai akarnak lenni az adott társadalomnak. Az ilyen hatások intenzitásától és időtartamától függően ez természetesen közömbössé, sőt ellenszenvessé te-heti a megbélyegzett nyelvet és kultúrát. A felértékelt nyelvhez ugyanakkor sikerélmények asszociálódnak, és azt vonzóbbá te-szik. Ez a nyelv- és kultúraváltás beindulásának kezdete. Tanu-láspszichológiai szempontból ugyanis ilyen esetekben az eszkö-zi tanulás és klasseszkö-zikus kondicionálás mechanizmusai érvénye-sülnek. Eszközi (operáns) tanulásnál egy viselkedésforma (ese-tünkben a beszéd használata) eszközként szolgál egy cél eléré-sére. Ha ez megvalósul (az egyén pozitív megerősítést kap), a si-keres viselkedésforma erősödik, ha pedig elmarad, a viselkedés gyengül. Legátlódik a viselkedés olyankor is, amikor kellemetlen

következményekkel, büntetéssel jár (pl. egy nyelv használata a környezet rosszallását váltja ki). Jelentkezhet ilyen helyzetekben az elkerülő vagy menekülő viselkedés is, amelynél a büntetés el-maradása vagy elhagyása a jutalom – esetünkben a nemkívána-tos nyelv használatának kerülése vagy feladása. Ez a negatív megerősítés. Mivel a viselkedést és következményeit térben és időben együtt éljük meg, közöttük kapcsolat (asszociáció) jön lét-re: a pozitív vagy negatív következmény rákondicionálódik a vi-selkedésre, és gyengíti (negatív színezetűvé teszi), vagy erősíti (vonzóvá teszi). Ha egy nemkívánatos viselkedésforma helyett egy erősebb, kívánatos reakciót kapcsolunk a viselkedést kiváltó helyzethez, a jövőben ez a helyzet a kívánatos reakciót fogja ki-váltani, mert ennek van pozitív következménye. Ez a pozitív dekondicionálás (ellenkodicionálás).

Mindezek az ismeretek tehát elfogadható szinten magyarázat-tal szolgálhatnak arra, hogyan jön létre a leértékelt nyelv és kul-túra felcserélése a társadalmilag preferált nyelvvel és kultúrával.

Mivel a lebecsült nyelv és kultúra kevésbé célravezető, sőt nem-ritkán kellemetlen következményekkel jár, gyengül és legátlódik, így a nyelvet mind ritkábban használják. Ha alternatív viselkedés-ként felkínálják a felértékelt nyelvet és kultúrát, és alkalmazását jutalmazzák, mind gyakrabban kezdi az egyén alkalmazni, vagyis elhagyja a nem célravezető, kellemetlenséggel járó viselkedés-formákat, és sikeres, jutalmazott viselkedésformákkal cseréli fel őket. Tulajdonképpen jutalmazás, büntetés, mellőzés segítségé-vel, és megfelelő adagolásukkal a szélesebb közösség szintjén formálódik, alakul az emberek viselkedése. Az, hogy egyesek mennyire fogékonyak a leírt hatásokra, elsősorban személyisé-gük felépítésétől függ: vannak, akik hajlamosabbak interiorizálni a környezet tiltásait, mások kevésbé.

A felcserélő kétnyelvűségi helyzet egyéb lélektani hatásainak értelmezéséhez a motivációs pszichológia fogalmai is hozzáse-gíthetnek. Ismeretes, hogy az emberek szükségleteiket különbö-ző közegekben (család, óvoda, iskola, munkahely stb.) elégítik ki.

Ha ezek a közegek az egyén számára nehezen leküzdhető vagy leküzdhetetlen akadályok támasztásával nehezítik, vagy nem te-szik lehetővé a fentiek kielégítését, az egyén frusztrációs

helyzet-be kerül, amelyet az élmények szintjén a szorongás, a bizonyta-lanság érzése, félelem, harag, agresszió kísér. A halmozott és hosszú ideig tartó frusztrációk személyiségzavarokhoz vezetnek, neurotikus tünetekhez és magatartásbeli rendellenségekhez (az ilyen emberek visszahúzódnak vagy agresszívvá válnak). Erősen szubtraktív kétnyelvűségi helyzetben a céljaink elérését gátló akadályok gyakrabban jelen vannak, és teremtenek olyan helyze-teket, amelyek a nemkívánatos nyelvet és kultúrát hordozó egyént sújtják, és a neurotikus vagy pszichotikus hajlamúaknál hozzájárulhatnak e folyamatok beindulásához. Egyesek szerint ez lehet az egyik lehetséges magyarázata annak, hogy az öngyil-kosságok számaránya és a pszichózisok megoszlása az etnikai hovatartozással szoros összefüggést mutat bizonyos heterogén régiókban. Tény, hogy egy erősen szubtraktív kétnyelvűségi hely-zetben nagyobb a valószínűsége a gyakoribb frusztrációknak, vagyis megteremtheti a feltételeket a személyiségzavarok kiala-kulásához, ha a személyiségfejlődés egyéb feltételei is kedvezőt-lenek. Természetesen egy heterogén közösségben a felcserélő és hozzáadó kétnyelvűségi helyzet tiszta formában aligha fordul-hat elő, de valamelyik túlsúlyban lehet, és a személyiségfejlődés és viselkedés differenciáltabb, vagy legalábbis a preferált csoport helyzetéhez viszonyítva más formáinak kialakulásához teremthe-ti meg a feltételeket.