V. fejezet: A károsodott életre (wrongful life) alapított igények
2. A károsodott életre (wrongful life) alapított igény
A károsodott élet (wrongful life) miatt kialakult eseteknél már látszólag sem arról van szó, hogy az anya feltételezetten megszakította volna a terhességet önrendelkezési joga alapján, itt jogilag kell értékelni a fogyatékos gyermek életét.299 Az orvosi hiba nélkül a gyermek nem élne. Az orvosi hiba miatt a gyermek él, fogyatékkal (ahogy egyébként wrongful birth esetekben is), mert az orvos nem tájékoztatta megfelelően az anyát a rendellenességről, aki ezért nem tudta megszakítani a terhességet.
Élete kárt jelent saját magának. Azt „állítja”, hogy ő inkább meg sem szüle-tett lett volna. A gond csak az, hogy ezt ebben a formában nem ő állítja, ilyen esetekben ugyanis mindig a szülők azok, akik a fogyatékos gyermek nevében a bíróságon fellépnek, ők azok, akik állítanak valamit.300 A gyermek mindennek csak passzív résztvevője. Vagy passzív „tárgya”.301
2.1. Jog a meg-nem-születéshez?
Az anya döntésén alapuló terhesség-megszakítás eltolódik a magzat „érdeké-ben” végzett terhesség-megszakítássá. Kérdés, hogy a magzatnak van-e olyan (jogvédte) érdeke, hogy (fogyatékkal) ne szülessen meg,302 s ezt az érdekét az
298 L (2006) i. m. 19.
299 J i. m. 644.
300 H i. m. 189.
301 S i. m. 526.
302 J 605.
orvos megsérti, ami által a gyermek károsodást szenved, mert megszületik. Az orvos a gyermeknek halálával adós?303
A jog ezzel ugyanis elismerné a magzat halálhoz való jogát (meg-nem-születéshez való jogát) fejlődési rendellenesség esetén. Ez viszont több szem-pontból problémát jelent. Egyrészt minden esetben harmadik személyek dön-tenének arról, hogy melyek azok a fogyatékosságok, amelyekkel a születendő gyermek feltételezetten nem kívánna élni, amihez a leginkább érintett magzat – helyzetéből adódóan – nem szólhat hozzá. A károsodott élettel (wrongful life) összefüggő esetekben ugyanis mindig kívülálló (szülő, majd bíróság) határozza meg a kárt, sosem az érintett maga.
Másrészt, ha a magzat halálhoz való jogát, vagy bármilyen ehhez hasonló érdekét elismeri a jog, akkor nem teheti meg, hogy élethez való jogát, vagy bármilyen ehhez hasonló érdekét ne ismerné el.
Harmadrészt – mivel a jogrendszerek általában feltételes jogképességgel ruházzák fel a magzatot –, bármilyen az élveszületés feltételétől függő magzati jog csak akkor sérthető meg, ha a magzat világra is tud jönni, ami a magzati halálhoz való jog esetén lehetetlen.
Negyedrészt egy orvosnak sem írható elő kötelezettségként a magzat életének megsemmisítése.
Ötödrészt a jogrend a betegséget a halállal, a nemléttel szemben kellene kárként értékelje.304
Végül, ha a jogrend kárként fogja fel a gyermek saját létezését, akkor az a pa-radox helyzet állna elő, mintha a gyermeket saját magától kellene megvédeni. A magzat egészséges élethez való jogának megsértése pedig fogalmi képtelenség, a magzat vagy gyermek ugyanis eredendően fogantatásától kezdve fogyatékos, az orvos e jogát nem tudja megsérteni ebben a feltevésben.
Egy érdekes analógiával lehetne szolgálni a kontraszt kedvéért: hogyan kel-lene ezek alapján értékelni a helyzetet, amelyben egy öngyilkosságot elkövető ember azért éli túl tettét, mert idejében orvosi segítséget kap, s az orvos meg-menti életét. Itt ugyanis már nem egy magzat vélt vagy valós kívánalmairól van szó. Felléphetne-e kárigénnyel az öngyilkosságot megkísérelt ember például az orvos ellen, mert segítségével életben maradt – esetleg fogyatékosan –, holott tudatosan meg akart halni, és ennek érdekében cselekedett.
303 Uo. 649.
304 S (2003) i. m. 302. Kísérletek történtek a lét és nemlét összehasonlításának matematikai módszerrel történő bemutatására. Az elmélet feltételezi, hogy a nemlét nulla értékű, a fogya-tékos élet nulla körüli, a súlyos fogyafogya-tékosság pedig már negatív számot ad. S i. m.
1693.
85
2.2. A károsodott életre (wrongful life) alapított igények melleti érvek
Fel lehet vetni olyan megoldásokat is, amelyek látszólag kiküszöbölhetik az ilyen jellegű igények által felvetett és jogilag megoldhatatlan problémákat.
Az egyik ilyen lehetőség az termékfelelősséghez hasonló objektív felelősség bevezetése lenne. Ez megoldaná a nemlétezés paradoxonának kérdését, és a létezés gyermek számára sérelmes hatását sem kellene bizonyítani.305
Lehetőség lenne ezeket az igényeket hagyományos – a születéssel össze-függő – kártérítési esetekként felfogni, ahol a károsító esemény a gyermektől függetlenül következett be. Ennél fogva az orvosi mulasztásra azt lehetne mondani, hogy egy fogyatékos állapotot okozott a gyermek életében. E felfogás pusztán a fogyatékosság létére koncentrál, s szintén kiküszöböli a nemlétezés paradoxonát.
Akár fel lehet vetni a szerződési jogban szabályozott tévedés koncepcióját is, melynek alapján az orvos téves tájékoztatása károsító hatással van a gyermekre.
Lehetséges továbbá egy olyan kiindulópont is, miszerint a gyermek fogyaté-kossága miatt a szülők olyan lelkileg megterhelő élethelyzetbe kerülnek, amely kihat a gyermekre is, így a gyermek sérelme ebből fakad.
Ezen elgondolások legnagyobb hibája ugyanakkor, hogy az orvosi tevékeny-séget gyakorlatilag egy biztosító tevékenységévé transzformálják, fi gyelmen kívul hagyva, hogy az orvos vagy az egészségügyi szolgáltató nem garantálhat soha matematikai pontossággal kiszámítható eredményt, és megfelelő szakmai gondosság mellett is bekövetkezhetnek születési rendellenességek.
Ha pedig az orvos vagy az egészségügyi szolgáltató a szakmai szabályainak megfelelően járt el, akkor például egy esetleges objektív felelősség bevezetése aránytalan kockázatvállalást jelentene az orvosi-egészségügyi tevékenység szempontjából. Az orvos a születést, a létezést okozza, de nem okozza a fogya-tékosságot, vagy a fogyatékossággal járó esetleges szenvedést.306
2.3. A jog eszköztára
Napjaink jogrendjei egyre több az emberi élettel és halállal kapcsolatos határ-esettel szembesülnek. Kérdés, hogy a jog mennyire van erre berendezkedve,
305 B i. m. 821.
306 Uo. 822.
mennyire fér – férhet – hozzá az emberi lényeghez.307 Az esetek többségében semennyire, sötétben tapogatózik.
A fogyatékos gyermekek lennének azok – nem pedig nevükben fellépő szüleik –, akik meg tudnák mondani, hogy életük mennyire értékes számukra.
Őket azonban nem kérdezi – gyakran állapotuk miatt nem is kérdezheti – senki.
Mégis, ahogy egy amerikai bíróság mondotta, az emberi természet tapintható ösztöne azt súgja, hogy a fogyatékos gyermek bizonyára mindig a megszületést, az életet választaná a nemléttel, a halállal szemben.308
A szülők, a társadalom dönti el, a bíróság – az állam – ítéletében mondja ki, hogy milyen a gyermek életminősége, s feltételezik, hogy ő is így gondolná, tehát mindez az ő érdekében történik. De hogy ez miért ennyire egyértelmű, arra hasztalan keresnénk a választ. Egy kézzelfogható indok elég lenne, ami Ariadné-fonalaként vezethetne ki bennünket a sűrű logikai sötétség labirintu-sából. De nem kapunk ilyet.
Ha az élet mellett voksolunk, az a vád ér bennünket, hogy az emberi létezés jogon túli, metafi zikai értékeit próbáljuk meg becsempészni a jog világába, s ez helytelen, ezt mindenképp el kell kerülni. De aki ezzel vádol, az ellenérvként azt állítja, hogy a (magzati) halál előnyösebb, mint a fogyatékos élet, s ezzel szintén a metafi zika világába kalauzol – csak a másik pólusán ragadja meg a kérdést –, amit vádja szerint olyannyira el akar kerülni. A nemlét pozitív, a lét negatív előjelet kap. Ráadásul ez utóbbi attitűd lényegesen hatásosabb, hiszen a fogyatékossággal összefüggő társadalmi előítéletek, sztereotípiák fegyverzete ezt az oldalt erősíti, jóllehet még mindig inkább az életről tudunk többet, mint a nemlétről. S az élethez való jog vajon miért áll minden alapjogi katalógus élén.
Nem az egészséges élethez való jog, hanem pusztán az élethez való jog. A jog számára az emberi élet feltétlen tiszteletét és érinthetetlenségét fejezi ki – kell kifejezze. Ezt az emberi életet károsodott életre (wrongful life) alapozott igény esetén a jog tagadja.
Napjainkban gyakran az életteremtés örve alatt a halál civilizációja te-nyészik.309 Nyilván nehéz a választás, gondoljunk csak Thomas Mann Hans Castorpjának helyzetére, ami kitűnően érzékelteti a szituációt. Settembrini életet igenlő, de elvontsága miatt sok támadási felületet adó humánumtisztelete, és Naphta minden emberit megvető, a halál felelőtlenségét képviselő
demagó-307 Vö. 23/1990. (XII. 31.) AB határozat. Lábady Tamás párhuzamos véleménye.
308 „Our felt intuition of human nature tells us he would almost surely choose life with defects against no life at all.” Gleitman v. Costgrove, Atlantic Reporter, Second Series, 49. (1967) 22.
309 L (1998) i. m. 206.
87 giája igyekszik bizonyítani Castorpnak a maga igazát. Láthatjuk, hogy Castorp rokonszenve Settembrinié, mégis többnyire tehetetlen Naphta demagógiájával szemben.310
2.4. A jog szolidaritása?
Hasonlóan a nemkívánt születéssel (wrongful birth) összefüggő esetekhez, a károsodott életre (wrongful life) alapított igény kapcsán is el lehet mondani, hogy az a gyermek (illetve nevében szülője), aki nem érvényesít kárigényt, szintén a szociális ellátásra van utalva, míg aki érvényesíti igényét, az egy életen keresztül kapja például a kártérítési járadékot. Az első helyzetben tehát egy szilárdabb vagyoni biztosíték nélkül marad a gyermek, mert szülei elfogadják őt.
A károsodott életre (wrongful life) alapított igény támogatói előnyként tartják számon, hogy a kártérítés anyagilag gondoskodást biztosít a fogyatékos gyemeknek, függetlenül a szülők sorsától.311 Ez ismét merőben szociális jogi kérdés, amit nem feltétlenül kellene bevonni a kártérítési jog körébe. S a szülő-ket sem lehet kényszeríteni, hogy érvényesítsék az igényét a gyermeknek, mert ha tagadják azt, hogy világra kellett volna jönnie, akkor sokkal jobb anyagi helyzetben lesznek. A jog – a szülők wrongful birth jellegű követeléséhez ha-sonlóan – ez esetben is a „nemkívántságot” privilegizálja.
A károsodott élettel (wrongful life) összefüggő esetekben is az anya nyi-latkozata döntő, hogy megszakította volna-e a terhességet. A gyermek is ezt választotta volna, semmint a fogyatékos életet. Ez utóbbi azért mégsem kellene ennyire biztos legyen, tekintettel arra, hogy nevében szülője nyilatkozik. E szür-reális gondolat logikáján belül maradva ebből az következne, hogy a fogyatékos gyermeknek nem kártérítést kellene kérnie, hanem azt, hogy vegyék el életét.312 Cseppnyi merészséggel kijelenthető, hogy a károsodott életre (wrongful life) alapított igény a szolidaritás aranyozott tokjába rejtett kalmárszellem tőre.313
A gyermekkel szembeni méltányosság, részvét és messzemenő anyagi támo-gatás nem vitatható, de ennek kifejeződése nem életének tagadásában kellene
310 P i. m. 1975.
311 W i. m. 153–154.
312 B i. m. 112.
313 Nietzsche gondolatának parafrázisa. N i. m. 377. sz.
megnyilvánuljon, hogy a kártérítési összeg biztosított legyen, hiszen az emberi személy mivoltjának elutasítása jogilag abszurdum.314
Röviden megemlítendő az elhíresült francia Perruche-ügy, amiben a francia Cour de Cassation az összes ország bíróságai közül talán leginkább emberies-ségi alapokon állt. Az anya első gyermeke rubeolafertőzés miatt fogyatékosan született, a második gyermekének a születése előtt az orvos kizárta ennek a lehetőségét, de az mégis bekövetkezett, s a második gyermek is fogyatékkal jött a világra, majd az ő nevében került sor az eljárásra. A francia bíróság érezte, hogy a gyermeknek fogyatékossága miatt anyagi támogatásra van szüksége, ezért az együttérzés humánus szempontjai vezették ítélete meghozatala során, a gyermek élete legalább anyagilag legyen biztosítva, amennyire csak lehet. A Cour de Cassation-nak „helyén van a szíve” – mondták a döntés helyeslői.315 Azonban a gyermek életének tagadása szükségszerű eleme az ilyen jellgű igé-nyeknek – annak állítása, hogy nem kellett volna megszületnie –, bármennyire is a segíteni akarásé, a részvétteli megfontolásoké és az áldozatvédő szemléleté a főszerep.316
A Perruche-ügy óriási port vert Franciaországban, fogyatékkal élők, család-tagjaik, társadalmi szervezetek, orvoscsoportok adtak hangot megdöbbenésük-nek, kritikájuk nyomán a francia jogalkotó törvényt fogadott el – Angliához hasonlóan –, amelyben kizárta a wrongful life jellegű követeléseket,317 azok nem a polgári jogi felelősség területére valók.318 Egy apró jelzés a jóléti szociális államok számára.319